14. rész - A személyiségem én vagyok...

Foxi…

-         Szia Manyi néni! Nyisszad ki gyorszan, én vagyok itt! – kopácsol picurka öklével az ajtón és suttogva kiabál.

-         No és ki lehet az az én? – hallatszik incselkedve belülről.

-         Hát én vagyok, a kisz Tóth Kevin! – magyaráz kikerekedett szemekkel. – Hát nem látol engemet? – értetlenkedik

-         De, már látlak angyalom! – tárja ki az ajtót és magához öleli a nyakába huppanó kisfiút.

-         Nyisszad gyorszan, mert elkészik anyuci – robog befelé.

-         Kérsz egy kávét Maya? – fordul felém. – Már feltettem, vártalak benneteket. Tudom, hogy sietsz!

-         Köszönöm, most jólesne.

-         Látom, ő is itt van! – halkul el a hangja. - Csak nem kiengedték?

-         Házi őrizetben van.

-         Értem….

Egy ideig csendesen szürcsölgetjük a gőzölgő erős feketét. Mindketten a gondolatainkba merülünk, bár lehet, hogy csak én. Manyi néni roppant empatikus velem a kezdetek óta. Valamit megérzett a köztem, és a Laci közt lévő különös kapcsolatból. Sosem kérdezősködött, időnként megosztotta velem a megérzéseit, de nem várt rá választ, viszont ha elmondtam valamit mindig meghallgatott és próbált tanácsot adni.

Tavaly ünnepelte a 65 születésnapját. Ebből az alkalomból a Lizótól egy hetes wellnesses gyógyfürdő beutalót kapott. 65 év élettapasztalatával sokat segített sokszor csak a meséivel, ha hallgattam. Jó volt mellette, egy pótmama volt, aki betekintést nyújtott nekem abba a világba, milyen az, ha valakinek élnek a nagyszülei. Sosem volt igazi családom….

Most szomorúan nyugtatja rajtam a szemeit. Hosszan sóhajt, mielőtt rákérdez.

-         És te? Hogy érzed magad?

Egyszerű kérdés, nincs benne semmi különleges, mégis. Ahogy kiejtette a szavakat, a tekintete őszinte szeretetről és együttérzésről árulkodott. Könnybe lábadt a szemem a gőzölgő csésze felett.

-         Ma még nem halok meg – hajolok előre és gyengéden megszorítom a térdén nyugvó dolgos ráncos kezét.

-         Eredj te lány! – legyint felém szomorkás mosollyal.

Egy gyárban dolgozott 25 éven keresztül. 3 szakban, teljesítményben szerelt légzsákkapcsolókat. A férje 5 éve halt meg, miután nyugdíjba ment, és végre pihenhetett volna. Nem sokat élvezte a nyugdíjas éveket.

Mikor rá egy évre sikerült nyugdíjba mennie, szüksége volt egy kis kereset kiegészítésre. Egy hajnalon a kiskutyájukat sétáltatta, és merészen megszólította a távozó félben lévő Lizót. Olyan hirtelen pattant elő, hogy a testőrök lemaradtak róla.

Munkát kért! Kapott! Ezután minden délelőtt lejött és kitakarította a bárt. Mikor végzett, bezárt mindent maga után, majd a hátsó ajtó levélbedobó résén, bedobta a kulcsot, és felment a lakásába. Akkor már kutyus se volt.

Egy idő után a Lizó annyira megbízott benne, hogy kapott egy kulcsot a bárhoz.

Azonnal Manyi néni jutott eszébe, mikor kellett valaki, aki Kevinnel lesz éjjel, míg dolgozom. Nem akartam bébiszittert, rémes dolgokat olvastam róluk, és féltettem a magánszférámat.

Laci egy délelőtt megvárta a munkába érkező idős nőt, hogy beszéljen vele.

Azóta ő vigyázz Kevinre, ha táncolok, és sokkal többet tesz érte, jobban szereti, mint ami a munkájával járna. Pudingot készít, és kekszeket sütögetett a fogzó nyűgös fiatalember számára, hogy rágcsálja és erősítse az ínyét, vagy segítsen felszakítani a kibúvó fognak. Nem ő jött hozzánk, hanem én hoztam ide a kicsit. Egy házban lakott a bárral, és hátul, a körfolyosón, pillanatok alatt nála voltam, ha szükség volt rá, vagy ha nem bírtam már, és meg kellett néznem a néhány hónapos kisfiamat.

Aztán mikor végeztem, haza taxiztunk. Nekem így sokkal jobb volt, különösen a Lacinak. Csak néhány ember ismerte az otthonom címét.

A bérét Lizó rendezte, tőlem a szeretetet kapta és a törődést! Bár kikérte magának, ha felfutottam ablakot pucolni, később meg a Lizó a bár takarítójának fizetett ezért. Életvidám kedves asszony volt.

Manyi néni ráhangolódott az életünkre. Ugyanis mi fordítottan élünk Kevinnel. Mivel éjjel dolgozom, nappal alszunk. Ha átaludná az éjszakát, képtelenség lenne pihennem mellette. Ezért Manyi néni, átállt az éjszakai üzemmódra. Egész éjjel fent voltak, és rajzoltak, mesét néztek, társasoztak, autóztak. Olyan alaposan kifárasztotta a fiatalurat, hogy sokszor már a taxiban elaludt, úgy kellett a karomban bevinnem. Még meg is fürdette, egy órával az érkezésem előtt, és utána már csak olvasott a kicsinek, vagy a Hupikék törpikéket nézték. A kedvenc meséje Kevinnek. Ha azt nézheti, biztos nem alszik el.

És ezt kevés bébiszittertől várhattam volna el.

Otthon csak gyorsan levetkőztettem, télen még azzal sem kellett bíbelődnöm, mert az anorák alatt pizsibe öltöztette őt a Manyi néni. Mire kijöttem egy gyors zuhanyozásból, már nyuszikáját átölelve édesen aludt, egészen délutánig.

Addigra már ott volt a Lizó is. Miután betakargatta a kisfiút, halkan bezárta a picurka szobája ajtaját, nehogy ránk nyisson, ha véletlenül felébredne. Az aprócska fiúszoba, az én szobámba nyílott, azonnal meghallottuk, ha esetleg felébredt, vagy felsírt. Volt, hogy csak egy órát maradt, de az is előfordult, hogy együtt ittuk hármasban a délutáni kávénkat, és ő mesélt Kevinnek.

Délután 4-kor keltem, és mire egy kávéval meg a cumisüveg tejeskávéjával visszaértem az ágyba, már ott kuporgott, és mosolyogva várta, hogy együtt igyuk a „reggeli” frissítőt. Vagy kilopakodott, álomittasan egyik kezével a földön húzta maga után az alvós takaróját, a másikkal meg lila nyuszit szorongatva, az arcomhoz dörzsölte a kedves kis szöszke gyermekarcát, és nedves baba puszikkal ébresztgetett.

Biztosan sokan megbotránkoztak volna ezen, de számomra az életünk tökéletes, és boldog volt. Ilyenkor, a kávé után jött a meseolvasás. Nálunk nem lefekvős esti, hanem felkelős délutáni mese volt. Együtt készítettük a gyors kései ebédet, aztán ő bevonult a szobába és vagy színezgetett, vagy a plüssállatkáival játszogatott. Ha bágyadtabb volt, hétvége felé, akkor elfeküdt az autós szőnyegén, és csendesen tologatta a kis meccsbokszait.

Manyi néni egy kincs volt számunkra, hiszen lehetővé tette a tökéletes életet. És Lizó nagyon gáláns volt azokhoz, akik a szolgálatára voltak. A kis egyszobás belvárosi lakást apránként teljesen felújítatta, és az apró konyhát is felszerelte, a legkiválóbb háztartási gépekkel. Turmixot, hogy legyen Kevinnek mivel aprítani a banánt, vízforralót, a gyors tápszerkészítés érdekében, dagasztógépet, a finom kekszekért cserébe, modern kávéfőzőt, ezekért a percekért, és még sorolhatnám.

-         Mennem kell – sóhajtok. Köszönöm a kávét.

-         Vigyázz magadra – simogat végig a karomon válaszul.

-         Dogozzá ügyeszen – bújik a karomba a kis vitaminbomba.

Beletemetem az arcom a hajába, és játékosan összeborzolom az orrommal. Visongva ölel és csüng rajtam.

-         Te pedig fogadj szót a Manyi néninek, és reggel majd elmeséled miket csináltatok.

-         Jó – puszilgatja az arcom, aztán kikísérnek az ajtóig és a néni kezét fogva integetnek.

Visszaintek és megvárom, amíg becsukják maguk után az ajtót, és csak miután hallom, hogy belülről ráfordítja a kulcsot, indulok le a bárba.

Kevin egyelőre még megelégszik annyival, hogy anyuci a bárban dolgozik. Sokat, hogy legyen mindenre pénzünk. De lassan eljön majd az az idő, mikor a részletekre is kíváncsi lesz, bár lehet, hogy én már ezt nem érem meg, sóhajtok.

Bent gyorsan átvedlek a munkaruhámba, aztán hátramegyek az irodájába. Nem értem miért jött be, kockáztatja a lebukást, de biztosan tudja, mit csinál. Meglep, hogy az ajtaját zárva találom. Halkan kopogok, és a nevem suttogom. Azonnal bebocsátást nyerek.

-         Hát te? – bontakozom ki az öleléséből.

-         Csak elrendeztem néhány dolgot. Ugye emlékszel itt még mindenre, amit csak mi ketten tudunk? – int körbe a fejével rövid szünet után.

-         Persze. Nehéz lenne elfelejtenem – mormolom lehajtott fejjel.

-         Nem is szabad….most is életet menthet. Tudni fogod, mikor használd! – ölel újra magához.

-         Ilyen nagy a baj?

-         A halálomat akarják! Innen is, meg amonnan is. Ha eltűnök, az új főnökkel újra egyezkednek majd a rendőrök, és újra feloszthatják a terepet egymás között. Azok velem buknak, akikkel én üzleteltem, de mindig jönnek újak, akik már alig várják, hogy valaki tegyen a kinyújtott tenyerükbe. – rejti arcát a hajamba.

-         És te? Te nem akarsz tenni? – faggatom félénken.

-         Nem – sóhajt, és lehelete megcirógatja a nyakam. – Az a hajó már elment!

-         Akkor most mi lesz?

-         Majd megoldom! Te csak magaddal törődj – ölel szorosabban át. – Nincs semmim, amivel segíteni tudnék. Olyan hirtelen csaptak le, hogy már nem volt időm intézkedni.

-         Féltelek – súgom a néma csendben, és a könnyeimmel küzdök.

-         Rendben lesz minden, csak idő kell, ne aggódj. Semmi mással ne foglalkozz, csak magaddal! Maradj életben! Gyógyulj meg! Mi lenne velem nélküled? – önti el az arcát egy egészen halvány mosoly, ahogy két kezével az arcomért nyúl és felemeli.

-         Jó… - biggyed le a szám, a visszatartott sírástól.

-         Az nekem nem elég – mosolyog tovább – ígérd meg! Az a biztos!

-         Ígérem! – mosolygok vele a könnyeimen át. Eszembe jut, kislányként folyton így vette a szavam, hogy ne késsek majd.

Mire kiérek a többiekhez, már szinte teltházunk van, és rengeteg a részeg.

-         Ma jól keresünk, igyekezz Foxi – suhan el egy magrakott tálcával a pultos lány.

Körbenézek, a szememmel Kornélt keresem. A jó üzletvezető miről ismerszik meg? Hát erről! Ahogy összenézünk, már int is a szemével, és asztalhoz küld. Egy grimaszt kap cserébe. Nagy levegővel, és amit úgy szeretnek itt a férfiak, arcomra terülő buta, bárgyú mosollyal indulok a vidám társaság felé.

-         Sziasztok fiúk – váltok angolra – meghívtok egy italra? Van kedvetek beszélgetni?

Jól haladunk, már a második üveg pezsgőt köpködöm nagy lelkesedéssel a Red Bullos dobozomba, mikor mögöttem kitör a veszekedés.

Részeg tahó, nem elégedett meg a kiszolgálás színvonalával, többet akar, úgy érzi, a pénzéért itt bármit megkaphat. Hatalmas pofont kever le a barna Szandikának, aki most tért vissza, vadonatúj mellekkel. Szegény lány, még annyira benne él az elszenvedett fájdalom, hogy akaratlanul is a melleit védi, így az arcát szabadon püfölheti a megvadult részeg disznó.

Mire átfordulok a széken, már otthagyja a síró lányt, és Timikét üldözi kivörösödött arccal, aki a tálcát maga elé tartva, bukdácsolva hátrál a székek között. A figyelmem megoszlik a terminátorként száguldó biztonsági őrt, és az ajtóban felbukkanó Lizó között. A felajzott állat, ezt a pillanatot használja ki, megához ránt a karomnál fogva, és a falhoz szorít. A mellem után tapogat, dühösen elütöm a kezét, még mit nem, ahhoz nem érsz, amíg élek, eleget bántottátok már. Erőt gyűjtök, hogy lerúgjam magamról, de már nincs szükség rá. Hirtelen a levegőbe emelkedik. Mögötte megpillantom a Lizó dühös arcát, aztán a csörömpölésre, riadtan keresem a tekintetemmel, a földön fetrengő férfit.

Fogalmam sincs, hogy ért a biztonsági őr előtt hozzánk, de itt volt, és nem sokat teketóriázott, hanem kidobta az ajtón, üveggel együtt.

-      Megőrültél? Te kidobtad a csukott ajtón keresztül? – meredezek az indulattól remegő férfira.

-      Nyilvánvaló… - morogja.

-      De miért? – figyelem kétségbeesve, ahogy a biztonsági őrök összeszedik, a megnyugodott Timike, meg tálca helyett, egy nedves törlőkendővel igyekszik eltüntetni a férfi arcáról a vért.

-      Mert hozzád ért! – állja a pillantásom.

-      Okos dolog ez most? – aggódom tovább. – Inkább tűnj el gyorsan, mielőtt kiér a rendőrség.

A pasin meg se kottyan, hogy kiszállt innen üveggel együtt. Dühösen ellöki a segítő kezet, és káromkodva távozik. Be van lőve! Nyilvánvaló! Most nem érzi a fájdalmat, holnap, majd ha felébred, összeszarja magát!

A bár szinte kiürül, a csetepaté miatt. A rutinosabbak ilyenkor mennek egy kört és rágyújtanak kint. Egy cigi idő elég ahhoz, hogy lássák, elült a balhé, vagy jön a rendőrség. Ha kiszállnak a zsaruk, akkor a vendégek csendesen tovább állnak a következő bárba.

Felmegyek táncolni, amíg feltakarítják a kiömlött italokat, és az üvegcserepeket. Lenyomok pár táncot. 15 perc múltán, mire végzek, már érkeznek új vendégek.

-      Vidd magaddal az új lányt is! – utasít Kornél.

-      Gyere – indulok az elfogódottan toporgó lánnyal a 4 fiatal férfi felé.

A biztonsági őrök közül egy, időnként körbesétál az asztlok között. Így ki tudja szűrni, ha szippantanak, vagy hozott anyagból isznak az asztalok alatt. Elkapja a megtántorodó lányt. Szegény még nem szokta meg a magas platform cipőt. Emlékszem a kezdetekre.

Visszafordulok az asztal felé, és elkapom az egyik férfi fürkész tekintetét, ahogy a bár közönségét méri fel. A másik az itallapot tanulmányozza, a maradék kettő minket figyel.

Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy megszólítom őket. Angolul válaszolnak.

-      Ő a főnököm – folytatom magyarul az engem fürkésző pasi szemébe nézve. – Rendeljetek valamit – váltok angolra és közéjük hajolok. Az árak ott vannak feltüntetve az itallapon. Mi addig táncolunk egyet, aztán visszajövünk, ha van kedvetek beszélgetni – vonszolom magammal a botladózó lányt.

-      Most mi van? – néz rám értetlenül.

-      Ezek zsaruk.

-      Honnan veszed?

-      Azt mondtam magyarul, ő a főnököm, erre Johnnyra nézett. Ha nem értene magyarul rajtunk kapkodná a szemeit, hogy melyikünket válassza, le se szarná Johnnyt. Ha meg buzik a szemközti bárban ülnének.

-      Hát van még mit tanulnom – sóhajt és a rúd alá ülve próbálja ellesni a technikámat.

Johnnyt figyelem, aki észrevétlenül a keverőpult mögött rángatózó dj-hez lép, és a füléhez hajol.

A következő pillantaban felharsan a megbeszélt szám. Mikor elkezdődött a Lizó vesszőfutása, minden dolgozó, még a takarítószemélyzet is kapott, egy műanyaggal bevont, gépelt lapot, melyen rajta volt, a munkáltatója pontos neve, a beosztása, munkaideje, bére, és egyéb adatok. Valamint sablon válaszok, sablon kérdésekre, és ez a szám, amit csak vész esetén tesz fel a dj. Aki itt akart dolgozni, annak tisztában kellett lennie ezekkel a dolgokkal, és le kellett belőle vizsgáznia.

Már mindenki tudja, hogy kopók ülnek az asztalnál. Soha olyan lelkiismeretes számlát és kiszolgálást ember még nem látott, mint amilyenben részesülnek. Maga Kornél kiséri az asztalukhoz a pultoslányt, és érdeklődik, hogy elégedettek-e az asztalukkal.

Mióta bilincsben vitték el innen a Lizót, nagy az összetartás. Mind a megélhetésünkért, a túlélésért küzdünk, és nem adjuk olcsón magunkat.

Nem az ostoba fajtából valók. Hamar leveszik, hogy lebuktak.

-      Ellenőrzés! – áll fel az egyik, és a jelvényét kiveszi az inge alól. – Mindenki készítse ki az igazolványait. – Bejelentést kaptunk, hogy itt tiltott szereket árulnak. Álljanak sorba kérem!

Erre felbojdul a bár, mindenki menekülőre fogja. A másik rendőr már keménykedik, pisztolyt ránt elő, kintről újabb rendfentartók érkeznek egy nyomozókutyával.

-      Ne fogd rám azt a kurva fegyvert – csattanok fel dühösen, mert pont a mellkasomra céloz.

-      Fogd be a pofád, és ne tegezz – mordul rám, míg a másik az irataim ellenőrzi, a kutya meg lassan mindenkit megszimatol.

Kicsit kötözködni próbálnak még, aztán tovább állnak.

Egy óra múlva már teljes teltházzal dübörgünk. A hangulat egyre emelkedettebb, megérkeznek a már hiányzó lelkes Forma 1 fanok. Dübörög a buli!

A zsaruk ma már nem jönnek vissza. Minden héten bejönnek mióta a Lizót lefogták. Persze lehet, hogy valóban fülest kaptak. Nagy a konkurencia, így a legkönnyebb ellehetetleníteni egy bárt, ha rosszhírünket keltik, és az állandó rendőri zaklatás miatt elpártolnak tőlünk a vendégek.

Nem találtak semmit. Ez nem narkótanya. Itt nincs se szex, se tiltott szerek. Soha nem is volt, a Lizó mereven elzárkózott a kábszerektől, volt bevétele anélkül is. És voltak helyek, ahol a prostik tanyáztak. Az egy egészen más világ, ott sokkal nagyobb összegek cserélnek gazdát, de én nem irigylem a keresetüket a lányoktól.

A narkó kemény buli, mesélte egyszer, ha elkezded, nincs kiszállás, csak a sírba! És stresszes is, termelők, felhajtók, terjesztők. Egyik őrültebb mint a másik, némelyik már totál elhasználta az agyát. Egy faszfej, a fiaim iskolája előtt próbált terjeszteni. Ingyen adta a srácoknak, hogy aztán, ha már rászoktak, lopjanak a szüleiktől az áráért. Kisiskolásoknak! Hát hol itt a betyárbecsület? Lackó szólt nekem, én meg odaküldtem néhány embert…

Olynokat hálóznak be, akik még nem képesek felelni magukért, a tetteikért. Még fejlődnek, a legsérülékenyebb időszakjukat élik. Ez nem az én világom!

A bárokkal meg a diszkókkal más a helyzet. Aki ide bejön, az tudja mire számít, és felnőtt. El tudja dönteni, hogy mit akar. Tisztában van azzal, hogy nem az apácák közé jön gyónni. Ha a lányok lerántják, megérdemli. Akinél csak egy ezres van, az ne ilyen helyre jöjjön egy sört inni! Kornélék ki is teszik az ilyent. A halálom az ilyen pasi, bejön, aztán elücsörögne órákat egy sör mellett. Közben meg a potenciális fogyasztók elől foglalja a helyet. Ha meg kukkolni akar, menjen a szomszédos peep show-ba. A többi meg, lehet, hogy szegényebb lesz néhány tízezerrel, de kellemesen tölti az idejét, és nem veszíti el az életét!

Kimi….

Épp csak ébredezem, és még javában alkudozom magammal, hogy legyen annyi erőm, hogy megrendeljem a reggelim. Pedig lassan készülődnöm kéne már, vagy megint lemaradok valami kibaszott létfontosságú PR-ról, mikor azt hiszem beszakad az ajtóm.

-      Írt a nyomozó! – robban be Mark a laptopjával.

Eh, szerencsére nincs nagy baj, engedem le a csípőmre rántott takarót. Nem egy őrült rajongó érkezett a kávémmal.

-      Mutasd – hajolok a jelentése fölé – és rendelj már kávét meg valami reggelit.

Tisztelt uram!

Nevezett célszemély péntek hajnalban 6 órakor tűnt fel. A lakásuk közelébe kiszállt egy taxiból, és karján egy alvó gyerekkel bement a házba. A közelükbe lopóztam és lehallgattam a benti beszélgetést.

Levetkőztette a gyereket és gyorsan ágyba dugta. Nagy szeretettel beszélt a kicsivel, megitatta, és megvárta, míg elalszik. Aztán a saját szobájába ment. Miután lezuhanyozott, rágyújtott és sírt. Sikerült kilesnem a távcsövemmel, de szigorúan csak a megfigyelésre összpontosítottam. Csak kucorgott az ágyában, bevett valami gyógyszert, de még utána is sokáig hallottam szipogni.

Délutánig aludtak.  A kicsi ébresztette. Maga mellé vette a gyereket, játszottak és ebédet készítettek ketten. Aztán tv néztek és mesét olvastak. Azt mondta az anyja most olvasom el az esti mesét, mert Manyi néninél nem lesz időm. Te csak fogadjál szót és játsszál okosan, amíg anyu dolgozik. Reggel majd megyek érted és jövünk haza. Hétfőn pedig elmegyünk, és sétálunk egy hatalmasat.  Valami bicikliről beszéltek még, meg a Jézuskáról. Megvártam, míg elindulnak és követtem őket. A nő farmersort, póló összeállítást viselt, a gyerek is. Busszal mentek kénytelen voltam utánuk szállni, mert a belvárosban lehetetlen követni őket, a forgatás miatti útlezárásoktól.

Mellékelem a büntetőcédulát, mivel lekapcsoltak az ellenőrök a járaton. Kellemetlen szituáció volt.

Egy régi bérházba mentek be, fel a másodikra özv. Gyurkovics Csabáné nevű lakóhoz. A kicsit ott hagyta, a hölgy meg a ház aljában lévő éjszakai bárba ment.

Néhány óra múlva láttam aprócska ruhában. Bementem és rendesen lerántottak a lányok. Végig néztem a műsort. A hölgy táncosnő, úgy láttam sikere van. Szellemesen csak Foxinak nevezik, gondolom a hajszíne után.

Az éjszaka folyamán megérkezett a bár tulaja, és kedélyesen elbeszélgettek a lánnyal. Úgy vettem ki elég közeli a kapcsolatuk.

Egy kapatosabb vendég előbb felpofozott egy dögös barna lányt, majd megüldözte a számlával érkező pultost, aki Foxinál keresett menedéket. A férfi kicsit erőszakosabban mutatta ki a vörös hölgy iránti rajongását, beszorította a sarokba, és minden tiltakozása ellenére, alaposan megfogdosta. A deszantosként érkező főnök letépte a lányról, és egyetlen állassal kitessékelte a bejárati ajtó üvegén keresztül.

A férfi aztán tovább ment a nő reggelig táncolt, majd mikor bezárt a bár átöltözött felment a kissrácért és taxival haza mentek, ahogy az előző nap is láttam. Bevitte a lakásba, lefektette, lezuhanyozott, rágyújtott és sírt.

Most alszanak én itt őrködöm. Mellékletben küldöm a felvételeket a kicsiről, a báról és a lakásról. A jövő hétre igyekszem minél többet kideríteni a nőről.

Remélem hasznos információkkal szolgáltam, üdv.

Megnéztük a felvételeket.

A báros felvételen azonnal felismerem, pedig évek óta nem láttam, és közben azért történt ez az. Ugyan az a fej meg csípőforgatás, hosszú lobogóhajú vörös démon. Jó bőr, kár, hogy táncosnő.

Elgondolkozom a kisportolt sötéthajú férfi mentőakcióján. Ebben azért több van egy főnök-beosztott viszonynál…….

Minden esetre nem árt észben tartani, hogy igen jó kondiban van, ez a nem éppen rosszarcú férfi.

A lakás láttán felhördülök.

-      Ezek egy garázsban laknak?

Mark csak a vállát vonogatja.

Előrehajolva figyelem, ahogy a lány kiveszi az álomtól kótyagos apróságot a kocsi hátuljából, az meg átöleli a nyakát, és hozzá dörgöli a pici arcocskáját az anyjáéhoz. Kiemeli a táskáit is, az ajtóhoz cipeli, kizárja, és visszaint a türelmesen várakozó taxisnak, mielőtt eltűnnek mögötte.

A taxis csak ezután indul nagy gázfröccsel.

-      Hát – vakargatom az állam – úgy tűnik, van lakásuk, még ha egy bódé is, és pénze is kell, hogy legyen, különben nem járhatna taxival. Megfigyelted?

-      Mit?

-      A taxis megvárta, míg bemennek az ajtón…..ez itt így szokás?

-      Nem hinném…. Talán ismeri. Lehet, hogy minden reggel vele jönnek haza – vélekedik Mark jóhiszeműen.

-      Lehet, hogy a testével fizet a fuvarért – grimaszolok. – Végül is csak egy táncos lány! Ezek mind ilyenek!

-      Szólok a nyomozónak, hogy ne hallgassa le, elég, ha megfigyeli.

-      Má mé?

-      Mert esetleg elköpheti a nevedet.

-      Igazad lehet – hagyom rá.

Arcot vakarva, grimaszolva bólogatok. Megpróbálom kimondani az idős nő nevét…aztán inkább feladom.

-      Elmegyek én is abba a bárba – egyenesedik fel Mark.

-      Há, mi a faszom? Kedved szottyant bulizni egyet?

-      A te érdekedben járok el!

-      Jaa! Hát köszönöm, hogy ekkora áldozatot hozol értem.

-      Maradhatok is – sértődik meg.

-      Eeeh, menj csak…ideges vagyok. Kiborít ez a tehetetlenség, hogy kicsúsznak a dolgok az irányításom alól.

Nem folytatjuk, mert megérkezik a reggelink. Mire kimegy a lány, mindketten lehiggadunk, nekem elég ez a néhány perc, hogy átgondoljam a dolgokat. Mark amúgy sem egy haragtartó típus.

-      Mark fordulok felé – arra gondoltam…

-      Tartok tőle, tudom, mire gondolsz – vág a szavamba. - Azt írta jól lerántották, úgyhogy adj némi elszórni valót.

-      Amennyit csak akarsz. Nézd meg nekem rendesen azt a nőt, minden érdekel, hogy szerinted milyen anya lehet, mennyit iszik, vajon visz haza pasikat…..ilyenek érdekelnek.

-      Ezt tudja a nyomozó is.

-      De szeretném hallani a te benyomásodat is. Estére szabadnapot kapsz.

-      Hogy én mennyire hálás vagyok!

-      Nem kell megköszönnöd! – hessegetem dühösen. – Ne feszítsd túl a húrt!

-      Nincs még semmi veszve Kimi. Ne feledd, a pénz nagyúr. Abból meg neked van elég. Ő keresett meg, neki van valami problémája, ő van híján az anyagiaknak.

-      Remek, majd jól megvesztegetem az egyetlen fiam anyját. Mindig ilyen életre vágytam!

Sziasztok!

Nos bevallom őszintén, miután felkeltem, és lementem meggyőződni, hogy mindenki megvan és egyben van, beültem a kádba habok, illatok és egyéb kényeztető dolgok közé, és legalább fél egy órát ott pihentem.

Szükségem van egy kis lazításra. A tegnapi esküvő jól sikerült, nagyon készültem rá, aztán mégsem voltam egyedül, mert a doki megjelent. Nagyon teper, pedig már megígértem neki, hogy elmegyek vele arra a bálra. Azért jó volt, hogy megjelent egy vállig érő szőke, világító szemű piszok jó pasi, szövetnadrágban és ingben. Az összes nő a vége felé, ahogy emelkedett a hangulat, csak vele akart táncolni. Legalább felmértem a doki erőnlétét. 
A legjobban azt bírom a Petiben, hogy - talán szakmai ártalom - de pillanatok alatt be tud illeszkedni a legfurább társaságba is, és megkedvelteti magát. Hamar ráhangolódik mindenkire. 
Persze végig nézte, ahogy szerepeltem, de látott már néhányszor, nem gond, és sokkal nyugodtabb, meg magabiztosabb voltam, hogy ott volt. 
Majd elmesélem, mert remekül sikerült minden és készültünk is egy kis meglepetéssel a társaságnak, mivel nagy terveim és világos elképzeléseim vannak a jövőt illetően. Nagyon szupi desszert meglepetést, hát nem is volt olyan egyszerű, a végén már az üzletvezetőnk is beállt, sőt apu meg a Peti is, de elkészült, mindenkinek egy darab!
Csak nektek - soha többet!!!!
Pedig mindenki ráizgult, hogy vegyük fel az étlapra, de hallani se akarok róla egy ideig!:)
Háát nagyjából azért sikerült minden!:)
Most megyek, mert este korcsolyázni visznek a pasik. Aggódom! Remélem egyben és gipsz nélkül jelentkezem holnap!
Ja igen! Életmentés volt ma nálunk! Dagadt Pajor cica, benyelt egy elcsent csontot, és a kis ügyes szájába keresztben megakadt. Se ki, se be, csak rohangászott tátott szájjal kétségbeesett nyauzással. A Dani meg a nyomában, mert hát ugye, ő a Barbi cicusa. Végül megcsípte, és általam képviselt tökéletes asszisztenciával kiszedte a dagadt falánk kandúr szájából a csontot!
Szóval csak óvatosan, bárki járhat így!:)
Hamarosan jelentkezem a másik blogon!
Addig jó szórakozást, és puszi mindenkinek,
Luna