15. rész - Van aki úgy tesz...

Betakargatom az édesen szuszogó szőke hercegemet. Hosszú percekig álldogálok az ágya mellett és figyelem az egyenletes nyugodt légvételét. Mosolyog álmában, néha jár a kis szája, mintha eszegetne valamit. Talán Manyi néni csokis kekszecskéit.

Kiegyensúlyozott, boldog kisfiú. Most még…

De, hogy mit hoz számunkra a holnap, azt nehéz lenne megmondani.

Hamarosan eldől a sorsunk kicsikém. Néhány nap múlva eljön az apád és találkozni fogtok. Fogalmam sincs, mi történik majd azután!

Remélem képes lesz elfogadni téged és szeretni. Remélem változott annyit az évek alatt, hogy képes érzelmeket befogadni, talán kiadni is magából. Egy érzéketlen fasz volt, add Istenem, hogy már ne olyan legyen, mutasd meg, hogy képes voltál a csodára és megváltoztattad!

Lehajolok, és még egy óvatos puszit lehelek az arcára. Mélyen beszívom a finom illatát, és magammal viszem a másik szobába.

Nem vagyok álmos, képtelen vagyok elaludni, csak sóhajtozom és forgolódok.

Engedek egy pohár hideg vizet és visszamászom vele az ágyba.

Nem erőlködöm tovább. Felülök, a hátam mögé tornyozott párnákra dőlök, bekapcsolom a TV-t és a reggeli hírműsorok zsongítón aláfestő hangjára, visszaszállok a múltba.

Boldog voltam és szerettem volna minden percét kiélvezni ennek az érzésnek. Önálló nőként éltem mégis volt valaki mellettem, akire mindig számíthattam, ha valami baj volt. Nem voltak illúzióim vele kapcsolatban. Tudtam hol a helyem. Soha egyetlen félreérthető pillantást, vagy célzást nem tettem felé mások előtt.

Neki szent volt a családja, szerette őket még akkor is, ha velem volt. Elfogadtam ezt, és tiszteletben tartottam az érzéseit. Tudtam, amíg az elvárásainak megfelelően viselkedem, mindenben támogatni fog a háttérből. Ez nem esett nehezemre, nem volt benne semmi számítás, mert a Lizót nekem, nem szeretni volt nehéz. Észben tartani, hogy máshoz tartozik, máshoz megy haza, és másnak számol be a gondjairól. Én csak a második vagyok az életében. Figyelmes volt és korántsem olyan veszedelmes, mint amilyennek kikiáltották.

A családja és én tettünk ki nála egy egészet. Ő boldog volt, és alapjában véve én is elégedett voltam a helyzetemmel.

Az évek folyamán rájöttem és láttam, hogy az emberek mérhetetlen tisztelettel, és félelemmel közelednek, és beszélnek vele. Néha elkaptam itt-ott egy elejtett szót, vagy mondatot, és lassanként összeállt, hogy ő az alvilág egyik vezére.

A kinézete is ezt sugallta, egy ideje már mindenhova testőrökkel járt éjszaka. Hosszú kabátja, kisportolt alakja, és engedelmességet parancsoló tekintete, mindenkit megfélemlített.

Kicsit engem is, de izgalmas volt játszani a tűzzel. A férfi, akinek az útjából kigyúrt, kopasz verőlegények rettegve tértek ki, remegett a kezeim közt az ágyban, aztán átfordult, rám feküdt, és olyan hévvel szeretett, amit elképzelni sem tudtam azelőtt. Hörögve feszült nekem a teste, de nem csak elvett, adott is, és közben belefojtott a csókjaiba, míg ívbe feszült rajtam és lihegve élvezett, én meg a vállába haraptam, hogy elfojtsam a sikolyom.

Ezer keze volt és száz szája, és mindegyikkel engem kényeztetett. Sosem kért többet, mint amennyit adni akartam neki, és nem kényszerített semmi olyanra, amit nem akartam, vagy nem volt kedvem megtenni.

Ha jókedve volt, a csípőjére ültetett, most te vagy a főnök mosolygott, varázsolj el kicsi lány. Kezével irányította a mozgásom gyorsaságát az utolsó pillanatig. Szerettem nézni, ahogy élvez. Lehunyta a szemét, és fogait összeszorítva nyögdécselt, az általam keltett gyönyörtől.

-      Szükséged van neked arra, hogy elmenj hostesskedni az Erotika parádéra? – tette a feje alá a kezeit.

-      Még sosem láttam ilyent, és a modell lányok szerint, fantasztikus dolgok vannak ott. Ők kijárnak, és ott veszik a kellékeiket, te meg hostesseket szállítasz rá, hát miért ne mehetnék el?

-      Nem is tudom…..olyan rossz előérzetem van. Rengeteg ott a menedzser meg az ügynök……a végén még valaki elszed tőlem.

-      Mégis mivel?

-      Többet ígér.

-      Ennél? – vágódok mellé a párnára.

Fölém könyököl.

-      Egy kicsit beledöglök majd, ha egyszer elhagysz – piszkálja a párnán elterülő tincseimet.

-      És miért tennék olyant?

-      Talán, mert saját családra vágysz majd…

-      Nem lesz családom, amíg nem lesz házam, és biztos anyagi hátterem….arra meg még gyúrni kell pár évet, úgyhogy küldjél csak el a parádéra. A lányok úgy is ott lesznek, nem tudok kivel dogozni.

-      Talán pihenhetnél…..

-      Majd pihenek, ha meghaltam!

-      Oké, elengedlek 2 napra, de én is kinézek. Ott kicsit durvább dolgok vannak, mint amihez a csetelésen hozzászoktál.

-      Hát magasról leszarom, amíg nem engem akarnak megdugni.

-      És ha úgy lenne?

-      Vagy ő halna meg – vonok vállat – vagy én!

Fekete-fehér, vastag csíkos rövidnadrágban, és fehér pólóban feszítek, és szórólapokat osztogatok. A shortból kilóg a fél fenekem, úgy fel van vágva a két oldala, a pólón meg fekete betűkkel virít, a „Szeretek szopni” felirat.

Hát istenkém!

Viszont a műsor tényleg döbbenetes. Csak kapkodom a fejem összevissza. A lányok és show, amit a színpadon művelnek, hát igen valóban nem az én műfajom!

Összehaverkodtam néhány kujtorgó ügyeletes celebbel, akik műsort adtak, vagy csak szédelegtek a tömegben a csodára várva. A nemrégiben befejeződött valóságshow szereplői voltak, és ennek dacára, jól elnevetgéltünk. Az egyik plasztikázott, szőke dögös lány rúdtáncolt külföldön, és egy magára maradt rúdon forgásokat mutatott. Mi meg, nagy röhögve igyekeztünk leutánozni, a fiúk is!

Nem vagyok már annyira zöldfülű, otthon a szobámban minden nap lelkesen gyakorolok a Lacitól kapott rúdon, így aztán és is perdültem, fordultam néhányat, nagy elismerések közepette.

Megállt mellettünk egy csinos szőke nő és mosolyogva figyelt.

-      Mióta tanulod? – kérdezte.

-      Nem tanulom, ez csak úgy jött magamtól – mosolygok.

-      Te nagyon tehetséges vagy – csodálkozott rám. – Érdemes lenne komolyabban foglalkoznod vele, mert nagyon jól állsz hozzá.

Amíg beszélt, jó néhány fotós állt körénk és csattogtattak, többen a nevemet kérdezték.

Még mit nem csak azt kéne, mormogtam. A végén még anyámék is megtudják. Miután betöltöttem a 18-at, beszüntettem a havi apanázst. Már nincs, mivel zsaroljon. Nem hatnak rám, a mit szólna az osztályfőnököd, ha ezt megtudná mókuska, mondatok.

Kiskoromban, mikor még azt hittem szeret, tetszett, hogy mókuskának hívott. Így utólag belegondolva nem minden célzatosság nélkül. Mókusbunda színű a hajam és a szemem, hát ez van!

Kicsit megszeppenve igyekeznék arrébb, mert a celebek boldogan nyilatkoznak, csak engem riaszt meg a sok fényképezőgép. Osonnék már, és kibe másba, mint magába a Lizoniczkibe ütközöm.

-      Hát te?

-      Megtámadtak a fotósok – morgok.

-      Kit vertél meg?

-      Táncoltam! – azt hiszem, teljesen jogosan sértődtem meg a vigyorgó arcán.

Nincs idő a magyarázkodásra, egy unszimpatikus, fekete öltönyös fiatal férfi robban közénk.

-      Szia, Nagy Kristóf vagyok, a Top Face Group modellügynökség ügyvezetője. Szívesen leszerződnék veled, hallottam, hogy a rúdtánc világbajnoknő az imént megdicsért. Rengeteg táncos munkát tudok ajánlani, hazait, és külföldre is. Akár Amerikába, vagy Dubai-ba. Itt a névjegyem, hívjál fel, vagy keress meg személyesen – nyom a kezembe egy lapocskát és elrobog, mert a Laci olyan arccal méregeti, mint az éhes oroszlán, a sarokba szorított zebravacsorát.

-      Megdicsért a Pillner Alma?

-      Te ismered? – térek ki a válasz elől.

-      Találkoztunk már. Meddig kell még maradnod?

-      Már végeztem, csak még baromkodtunk egy kicsit.

-      Akkor jössz?

-      Hát persze. Hova megyünk?

-      Haza….és hagyd magadon ezt a pólót – vigyorog. Pillantása végigsiklik a combomon – a nadrág is maradhat!

Fölöttem könyököl, ujjával a meztelen bőrömön rajzolgat absztrakt figurákat. Lesiklik a mellemre, és addig simogatja, míg megkeményednek a mellbimbóim. Akkor a szájába veszi őket és felmelegíti.

-      Ügyesen táncolsz – súgja nekik. - Lenne kedved élesben is kipróbálni?

Ismeretségünk kezdete óta, mindig a legabszurdabb helyzetekben kínál új munkát. Lassan már nem is csodálkozom.

-      Mire gondolsz – lihegek, mert forró szája, már a hasamat csókolgatja, és még lejjebb vándorol.

-      Van néhány bárom a belvárosban……- csókol a szeméremdombomra – kipróbálhatod magad a legjobban, ha van kedved.

Megrándulok, ahogy a nyelve a csiklómra talál.

-      Igen - nyögöm – igen!

Azt a kellemes estét követően, elvitt egy aprócska üzletbe, ahol elképesztő fellépő ruhák, és még döbbenetesebb cipők között válogathattam.

Vett nekem két pár ruhát, és egy 15 cm sarkú fekete cipőt, ezüstszínű fém sarokkal.

Az eladó elmagyarázta, hogy ezt a cipőt mindenhez hordhatom majd, míg nem tudom bővíteni a választékom.

3 napon keresztül gyakoroltam, a vadi új platform cipőmben, mert elsőre lépni sem sikerült benne, nemhogy táncolni. Végül rájöttem, csak a rúdig kell elaraszolnom, ha egyszer rámarkolok, már nagy baj nem lehet. A szám végén meg majd elmászok, legfeljebb azt hiszik, ez is a koreográfia része.

Csak hogy pikantériája legyen a dolognak mikuláskor mentem fel először a színpadra, piros táncos ruhában, bohókás mikulássapkában, rezegő bokával, és nem a cipő miatt. Laci szereti a fontos, maradandó emlékű dolgokat jeles napokhoz kötni….

A bár, a belváros szívében volt, egy régi típusú, körfolyosós ház földszintjén, utcafrontra nyíló bejárattal. Szép burkolat, rejtett világítás. A terem zsúfolva asztalokkal, a végében az aprócska színpadon ott a rúd! Alulról és felülről is színes spotokkal megvilágítva. Oldalt egy lépcső visz fel az aprócska színpadra, a táncra váró lányok itt üldögélnek, a sorukra várva, ha nincs vendégük. Majdnem fejmagasságban vagyunk a lentiekhez képest.

Később értettem meg, ez mennyire okos megoldás, ha rúgni kellett, és a részeg férfiak is nehezebben tudtak lerángatni minket.

Laci bemutatott a pultos lánynak és a kidobónak.

-      A többiekkel ne törődj, nem akarlak kioktatni, tudom, hogy onnan, ahonnan te jöttél, kemény a beilleszkedés törvénye, és sok mindent megtanultál. Ne beszélj, csak ha kérdeznek, és ne barátkozz, mert ezek itt mind utálni fognak.

Oldalra billentem a fejem, érti a kérdő tekintetem.

-      Mert fiatal vagy és csodaszép. Egy izgalmas, borzasztóan erotikus vörös vadmacska. Nem akarlak elkapatni, de bosszantóan szép vagy, és jó az alakod. Gondoltam anno valami ilyesmire, a 15 éves fotóid fölött, de túlszárnyaltad a legmerészebb elvárásaimat és néha ennek nem örülök.

-      Miért?

-      Nagyon feltűnő vagy mellettem. Nem akarom, hogy valaki is tudomást szerezzen rólunk. Érted? – néz nagyon határozottan a szemembe.

-      Persze, hogy értem. Nehogy most kezd aggódni, hogy elmondok valamit a feleségednek. Semmit se tudsz rólam, ha ilyennek gondolsz…

-      Nem Foxi, még csak eszembe se jutott az asszony, én miattad aggódom. Elég nagy ember vagyok az éjszakában, és sok ellenségem meg irigyem van. A családom tabu, őket nem bántanák, ez nálunk íratlan szabály, de te nem vagy az. Fontos vagy nekem, nagyon fontos és nem akarom, hogy bajod essen. Beleőrülnék, ha miattam bántanának. Érted már? Járnak ide, mindenféle és fajta emberek, ez nem a csetelés, ahol elbújhatunk a szobádba. Nagyon kell vigyáznunk, és nem ezek miatt a részeges narkós picsák miatt. Ebben a bárban három biztos pont van, ha nem vagyok itt. Kornél az üzletvezető, Timike a pultos lány, és Johny a kidobó. Ők régi embereim, megbízom bennük, ha gáz van, maradj mellettük. Johny megvéd, Timike segít, ha nem akar fizetni egy vendég, és Kornél tudja, mit kell tenni, és mikor kell menekülni.

-      Van olyan is?

-      Itt minden előfordul, ami megtörténhet a földön! – simogatja meg a hajam. De én itt leszek, és vigyázok rád, amíg belejössz.

-      Nahát de szép ez az akvárium! – járom körbe.

Tényleg szép alulról van megvilágítva, guvadt szemű aranyhalak, lustán körözgetnek a csillogó vízben. Laci gyengéden hajol föléjük, erre izgatottan úszkálnak a felszín felé eleség reményében, amit meg is kapnak. Nem akarok hinni a fülemnek, de gügyög nekik!

-      Ők a házi kedvencek?

-      Sajnos minden állatra allergiásak vagyunk, csak a halak maradnak – sóhajtozik.

-      És mi a helyzet a madarakkal?

-      Lackó allergiás a madártollra!

-      Akkor tényleg csak a hal marad….esetleg tarthatni pirannákat is. Az jobban illik az imázsodhoz.

-      Addig élcelődsz, míg bevonszollak az irodámba, és nagyon megbüntetlek – morogja a nem létező bajusza alatt.

-      Megharapsz?

-      Szétszaggatlak, mint egy piranna! – mosolyog a többieknek háttal. - Most bemegyek, lassan érkeznek a lányok, nem szabad észrevegyék, mi van köztünk. Te meg védd meg magad, ne kelljen közbeavatkoznom!

-      Úgy lesz! – mosolygok magabiztosan.

Néhány óra múltán alaposan megcsappan a kezdeti magabiztosságom. Egy bárszékre akarok felülni a pult előtt, ahogy a többiek teszik. Ott sorakoznak, akár a fecskék a villanyvezetéken. Próbálok kecsesen felhuppanni a magas, hátfa nélküli székre, de egy mogorva lány, feldobja rá a platformos virgácsát.

-      Foglalt!

-      Bocs… - grimaszolok, és tekintetemmel egy másik szabad széket keresek.

-      Az is foglalt! – vicsorog, mielőtt elindulnék.

-      Oké, akkor melyik szék szabad? – faggatom barátságosan, tudomást sem véve az ellenséges hangvételről.

-      Neked egyik sem! Itt fogsz állni egész nap. – csattan fel a szőke.

-      Miért állnék ebben a magas sarkúban?

-      Mert én azt mondom vörös kurva! A kutyám vagy, ha szólok, csaholsz és lenyalod a gecit a cipőmről – üti fel a kézfejével az állam, és lehuppan a székről.

Fölém tornyosul, sajnálkozó pillantásokkal méreget. Megalázó mozdulata váratlanul ér, beleharapok a nyelvembe, de nem mutatom, hogy fáj.

Ez igen, bólintok gondolatba elismerően. Bele a nyers valóságba!

Arrébb lépek, hogy ne hányjon le. Térdre borulva, négykézláb öklendezik. A háta mögé sétálok – most ki a kutya – kérdezem halkan, de tisztán hallatszik a néma csendben. A fenekére teszem a talpam, és hasra lököm. Belefekszik abba, amit az imént kiadott magából.

Visszafordulok a lányok felé. Laci zsebre dugott kezekkel áll az irodaajtóban, meredten figyel.

-      Kit kell még megvernem egy székért?

Nincs jelentkező. Nyugodtan a székekhez ballagok, és elfoglalom a radiátor mellettit. A legyőzött, hányadékában fetrengő helyét kellene elfoglalnom, ha a hierarchia élére akarnék állni, de eszemben sincs.

Csak pénzt akarok keresni! Nem kell se alázat, se barátság! Senkire sincs szükségem, ha baj van, úgy is magamra maradnék, már megtanultam! Ez a szék meg majd jól jön itt, a hideg napokon.

-      Figyelted? Olyan hirtelen ütött, nem is láttam előbb állon, vagy gyomron vágta? Ez kéne otthon a gecinek is, ha részegen jön haza, és elkártyázta a bugyi pénzem!

A vezért vesztett fészekalja nem tiltakozik tovább a jelenlétem ellen. Egy másik szőke mellém telepszik.

-       Kemény kezed van, mi a neved?

-      Foxi!

-      Mi történt? – robog ki Kornél. Idegesen túr a hajába, a bár közepén terebélyesedő hányás láttán.

-      Minden rendben! –nyögi a feltápászkodó lány. – Elrontottam a gyomrom!

-      Kijöhetek melléd? – közeledik félénken, egy barna lány.

A vészkijáratnál állok, ami a körfolyosós ház belsejébe nyílik. Kicsit kiszellőztetném a fejem, meglepve pillantok rá.

Riadt alázat van a hangjában, a néhány évvel ezelőtti magamat látom, azonnal megsajnálom, ezért flegmán csak vállat vonok. Itt nincs helye a gyengeségnek!

-      Lili vagyok….. – kínál felém egy zacskó cukrot bátortalanul.

-      Ez mi? – meredek rá.

-      Izé….savanyú cukor…..hogy ne legyen büdös a cigi után a szám.

-      Csak cukor? –firtatom.

-      Persze!

-      Akkor kössz! – veszek ki egyet nagy kegyesen.

-      Anuci – simít végig alig érezhetően, egy picinyke tenyerecske az arcomon. – Alszol?

-      Igen… - sóhajtom és megreszkírozok egy szemet.

Egészen közelről pillantok az égszín csillogó tekintetébe. Édes kis pöszém! Az „ny” betűt, más szavakban már szépen használja, de én anuci maradtam.

Szöszke feje a párnámon pihen, szinte összeér az orrunk. Hirtelen puha szőrpamacsot érzek az orromban.

-      Tappanc úr isz puszil – szuszog az arcomba lelkesen.

Rábandzsítok a lila nyuszira, és belecuppantok a levegőbe.

-      Hol a mászik szemeckéd? – faggat, és ujjacskájával megpróbálja kinyitna a csukott oldalit. – Elbújt vagy elveszett? Keresszük meg!

Pici szájacskája elnyílik az igyekezettől, ahogy próbálja felnyitni a szemhéjam, és közben nem kinyomni a szemem.

-      Fösszek nekünk kávét?

-      Inkább én – nyitom ki a pihentetett szemet.

-      Együtt zuhanyozunk?

-      Ma nem, majd ha csetelni megyünk. Akkor ráérünk pancsizni. Mi legyen előbb? Kávé vagy fürdés?

-      Kávé…

-      Szerintem is! De előtte még hátra van valami – nyúlok ki, és magamhoz ölelve, összevissza puszilgatom.

Visongva nevet, néha ő is cuppant egyet. Kacagása felmelegíti a szívem, már nem vagyok fáradt. Ez a világ legcsodásabb érzése. Mosolyogva ébredni, egy ilyen pasi simogató érintésére

Egy cumisüveggel és egy csészével egyensúlyozok vissza az ágyba. Addigra már várakozásteljesen ül, ölecskéjében egy mesekönyvvel, és Tappancs úrral.

Most jön az ébredős mese, aztán készülődünk. Evésre ma nem mindig jut idő, de nem gond, egy kiflicskét elrágcsál, Manyi néni meg már hét országra szóló vacsorával várja. A Forma 1 érkezése, az év legzsúfoltabb és legjobban fizetett hete. Korábban kezdünk, és van, hogy tovább maradunk, a tilalom ellenére is. Ha ügyesen dolgozunk, ezekben a napokban határ a csillagos ég. Annyit kereshetünk, amennyit más egy hónap alatt se.

Nekem keresnem kell! Ezekből a napokból, szépen beosztva, jó ideig eléldegélhetünk majd, ha nem leszek képes dolgozni.

Valamit majd én is bekapok, de ha nincs időm se gond. Ha iszom, már nem vagyok éhes.

Kimi…

Vasárnap reggel.

-      Azt kértem, ébressz fel, ha megjöttél – fogadom csikorogva a belépőt.

-      Reggel 6-kor jöttem ki a bárból, mire felértem a szobámba fél 7 volt – szabadkozik a kopasz. – Lefürödtem, ittam egy kávét, és itt vagyok!

-      Mi tartott reggel 6-ig? – kerekítem rá a szemem.

-      Hát kérlek, izgalmas éjszaka volt, és kibaszott jól éreztem magam.

Magamról megfeledkezve bámulok rá, Mark csak igen ritka pillanatokban ragadtatja így el magát, és feledkezik meg a jó modorról. Mi történhetett ott? Miről maradtam le? Arcomat simogatva, oldalra billent fejjel hallgatom a beszámolóját.

-      Betódultak a Toro Rossosok. Kicsit lángolt a fejem mikor felfedeztek, de nem volt probléma. Csatlakoztak hozzám, remek volt a hangulat. A lányok táncoltak, leültek közénk beszélgetni, próbáltam volna a vöröske után puhatolózni. Ekkor benyomult egy amerikai kosárlabda csapat teljes létszámmal, és kiszolgáló személyzettel. Te, én halálra röhögtem magam, azok az aprócska sofőrök – néz csúfondárosan – meg a langaléta kosarasok!

-      Úgy érzem, túl sok szabadságot adok neked……. – mormolom dühösen csücsörítve.

-      Szóval – folytatja felhevülten – teljes volt a teltház! A kosarasok 80 %-a fekete volt és ütemesen kántálva rapzenét követeltek.

Ekkor megjelent ő! – teszi elém a telefonját. Észvesztő volt! Tökéletesen az alkalomnak öltözve! Szegecselt melltartó, apró pici szoknya, fekete latexbőrből. A nyakában szegecselt pánt, a fején fekete katonai sapka – ismerteti aprólékosan és felhevülten az öltözékét, akár egy meleg divattervező. Próbálom elnyomni a szám sarkában egyre inkább elhatalmasodó mosolyt.

-      Nahát… - morgom a kávéscsészémbe.

-      Valami vad rapzene kezdődött fülrepesztő dobokkal. A kosarasok Chris Brown, Lil Wayne nevét kezdték kiabálni, meg, hogy I Can Transform Ya, a lány meg táncolni kezdett. Jól nézett ki tiszta feketében, a lábán meg olyan színű cipő volt, mint a haja! És a rúdon is nagyokat alkotott! Ezután hasonló stílusban lenyomott még 2 táncot. Ezeket már ismertem Shayent, Dakotát, meg Drakot nyomatott. A kosarasoknak is bejött felváltva kurjongatták, Shayen, Red Demon!

-      Milyen tájékozott vagy te Donovan nőjéből. – jegyzem meg pikírten. – Vajon ehhez mit szólna Kathy?

-      Mintha te nem kedvelnéd Shayent… – vigyorog - …vagy Donovant!

-      Azt nem mondtam, de azért furcsa, hogy pont az ő zenéjére táncolt – mélázok el.

-      Miért lenne furcsa? Shayen akkora énekesnő, mint Beyance volt és legalább olyan jól néz ki, a zenéjük meg a két rap-errel hasonlít Chris Brown-éra. Meg ott van még vele az a kosaras srác, aki lemezlovas lett. Shayennek Amerikában kultusza van, már egyetemen is tanítják – kampányol lelkesen akár egy menedzser.

-      Azért furcsa mert a sárga szemű Shayen is magyar.

-      Tényleg? – bámul rám.

-      Aha! Norának hívják eredetileg, tudod nem?

-      Attól akár finn is lehetne…..főleg ahogy kinéz!

-      De magyar….. Tudod, hogy Donovan olyan akár az ikertestvérem lenne…..felváltva viseljük a jégember címet és a média ostorozását…..most, hogy mindketten újra a Forma 1-ben vagyunk, sokat dumálunk. Nagyon furcsa…. – ingatom a fejem.

-      Mégis mi? – kezdi türelmét veszteni.

-      Hogy Dany 3 évig nem volt Shayennel.

-      Ezt mindenki tudja…..a baleset utáni amnéziája azokat az éveket törölte ki, amiket Norával élt. Ő meg nem hitte el senkinek, hogy meghalt volna azért a nőért, akit végül a legjobb barátja karjaiba üldözött.

-      Igen…..Nora mindig eljött Hirvonennel a rallyra, és sokat beszélgettünk. Azt mondta, mellettem Donovan mellett érzi magát……sokat sírt, pedig a karrierje csúcsán volt, mégis testileg, lelkileg belebetegedett Donovan elvesztésébe. Remi őszintén szerette, talán jobban mind Dany, annyira, hogy képes volt lemondani róla…. Ki tudja, mi történt volna… Nora képtelen volt Dany nélkül élni….és Donovan talán a sírba itta volna magát….Azután egészen biztos, hogy visszatértek az emlékei… Azért jutott eszembe – rezzenek fel – mert ha igaz, hogy enyém az a kiskrapek, én is lemaradtam az első 3 évről……hát nem fura?

-      De! – egyezik bele. – Szóval – folytatja lelkesen, nagy levegőt véve - ment a zene, tele effektekkel, a lány meg eleinte csak rázta magát, aztán mielőtt felkapaszkodott a rúdra kidobta a sapkáját…..és én kaptam el! Őrületes volt a rúdon, de alatta is. Komolyan mondom még nem láttam ilyent élőben, a rúdon is igazi spárgát csinált, nézd csak meg!

A tánc végén lejött, az amerikaiak megőrültek tőle, egymást túlkiabálva hívták az asztalhoz. A verekedős főnök pasi, meg az ajtóban állt, ugrásra készen a kidobóval.

Lobogtatták a dollárokat, a lány odament hozzájuk, kedvesen beszélt velük pár szót, kis türelmet kért és jövök, csak vissza kell szereznem a sapkám mondattal akár hiszed akár nem, mosolyogva hozzám lépegetett.

Kicsit beszartam, mert folyamatosan vettem fel neked a telefonon a táncát is meg mindent. Alig tudtam elpakolni, hogy ne vegye észre. Leült mellém, meghívatta magát egy borra, és beszélgetni kezdett. Kérdezte honnan jövök, mi a foglalkozásom, szóval profi volt. Csináltam egy tesztet vele, mondom, finn vagyok, és jelenleg rallyzom, csak ismerem a Toro Rossosokat.  Kicsit elkomorult, nahát suttogta, és egy pillanatra kiesett a szerepéből, csak bámult rám, azzal a vörös szemével.

Bajod van a finnekkel? – kérdeztem.

Furcsán merengett. Van egy finn mondta, aki végig kísérte az életemet. Gyerekkorom óta……felhívták rá a figyelmemet, azt hittem különleges ember, aztán egyszer találkoztam vele…..nos nagy csalódás volt! – mosolygott rám visszanyerve a hidegvérét.

-      Eh – legyintek dühösen – ez bárki lehet!

Talán jártál Finnországba? – adtam a tudatlant.

Nem, ott még soha……Norvégiába találkoztunk! Azért voltam ott, hogy összeszedjem a lakásom árát. Norvégiában jól fizetik a lányokat és figyelnek rájuk, jó hely! Miatta haza kellett jönnöm egy hét után, aztán 6 hétig bicegtem törött lábbal. Miatta elvesztettem az összes pénzem….azóta sincs saját lakásom – mosolygott szomorkásan.

Grimaszolva morzsolgatom az állam. Kerülöm a pillantását.

-      Különben megnézheted, hogy táncolt és meghallgathatod miket mondott, mert felvettem azt is – fogdossa a telefonját. - Nem maradt sokáig, mert az amerikaiak megkérdezték a nevét és Foxi, Foxi kiabálással ütemesen verni kezdték az asztalt. Sajnálkozva felállt. Örülök, hogy megismertelek, mondta Norvégul, és amíg én szájtátva bámultam rá, fogta a sapkáját és átlibbent az amerikaiakhoz.

Táncolt még kétszer, ott maradtam megnézi, ügyes lány, komolyan mondom, de mikor az egyik fekete góliát megfogdosta, a főnök úgy  ültette le fél kézzel, mint egy pillét. Mire a biztonsági őr odaért, a lány már a mellkasát bökdösve magyarázta. – Táncosnő vagyok, nem kurva!

Elvigyorodom. - Hát van, ami sosem változik!

-      Szerintem is – ránt vissza a valóságba Mark hangja – több van köztük főnök beosztott kapcsolatnál. Úgy vigyázta a férfi akár egy pitbull.

-      Mégis tőlem kér segítséget – biggyesztem le a szám. - Fura, hogy egy ilyen férfi engedi, hogy megkeressen…..

Add csak, had nézzem meg, mielőtt kimegyünk a pályára.

Rezzenéstelen arccal a többiektől félrehúzódva várakozok. Napszemüveg mögé rejtem a szemem, így elkerülöm a szemkontaktust. Nincs kedvem dumálni. Más alkalmakkor sem, de most várok valakit, aki baszik jönni, rágom egyre zabosabban a rágóm.

Lassan megérkezik az utolsó befutó. Ki más lenne, mond a druszám, aki neve ellenére vérbeli finn, olyannyira hasonlítunk egymásra, hogy akár helyettesíthetnénk is a másikat egy–egy idióta szereplésen, ha akarnánk. De nem akarjuk, mert ő pont úgy rühelli a PR programokat, ahogy én.

Nem véletlen finn. A hasonlóság üvölt rólunk, csendes, magunkba forduló, és magunknak valók vagyunk, ha nem találunk megfelelő társaságra, és rosszul reagálunk a basztatásra.

Amiben különbözünk, hogy ő már révbe ért. Boldog, és őrülten szerelemes, és ez minden mozdulatán látszik. Kiegyensúlyozottan, magabiztosan néz szembe a fotósok hadával. És itt a nő is, aki kihozta ebből a férfiból minden jó tulajdonságát, ami csak lapult benne valahol a legmélyén. A híres Shayen!

Vigyorogva figyelem, ahogy kiszállnak a kocsiból, és a rajongók mindjárt megrohamozzák őket. Donovan faarccal vonszolja maga után a mosolygós nőt, és idegesen hessegeti maga elől, a kitartóan mellettük futó tollakat, papír fecniket, újságokat, tologató rajongókat.

A bejáratnál elválnak, Shayen egy hosszú barna hajú lányhoz csatlakozik, velük lohol tovább a rajongótábor is.

-         Nem zavar, hogy a nőd elszedi a rajongóidat? – fogadom mosolyogva, miután lekezelünk.

-         Ha lehetne egy kívánságom ezzel kapcsolatban, amit ott fent teljesítenének, akkor azt kívánnám, hogy ha valaki holnaptól beüti a nevemet a Google-ba, válaszul csak egy kérdőjelet dobjon ki – nevet rám a szemüvege mögül. – Az már más kérdés – folytatja kérdezetlenül, - hogy Nora, hogy reagálja le ezt a nagy rajongást. Ő sem egy fangyűjtögető.

-         Igen tudom…..ki az a csaj akivel lelépett?

-         Nikole….Hamilton nője. Ismerik egymást, valami közös fellépésük lesz.

-         Wo, ott a helyem – röhögök fel idétlenül.

-         Ne akard, hogy állon vágjalak – grimaszol.

Mellé állok a pilótaparádén. Őt vártam, beszélni akarok vele, persze csak úgy véletlenül…

-         Te Dany….kérdeznék valamit?

-         Csak ha nem valami szerelmi tanács…tudod, finn vagyok, született bunkó.

-         Eh, igen ismerős – nevetek legyezgetve – tudom, miről beszélsz. Shayen magyar ugye?

-         Ja.

-         Milyen együtt élni egy magyar nővel?

-         Milyen lenne? – értetlenkedik. Ugyan ott van mindene, mint a finn nőknek, és a szexet is úgy szereti….na jó, talán kicsit jobban.

-         Ma nagyon fasz vagy – lököm vállba.

-         Ne lökődj itt nekem! Még megírják, hogy a pályán kívül akarjuk eldönteni, a második hely sorsát az idényben.

-         Aszondod nem nyerem meg? – vakargatom lustán a nyakam.

-         Te? – mered rám. - Még én se! Ez a Vettel szarrá veri a mezőnyt, de a kellemes, semmit se érő második hely, az enyém lesz.

-         Vagy inkább az enyém! – tolom fel a szemüvegem a sapkámra.

-         Szóval finn háziverseny elé nézünk? – faggat és próbál úgy fordulni, hogy a mikrofonnal körülöttünk lecsapni készülő, hiénaként köröző Natalie ne férjen hozzá.

-         Te csak nézz Donovan, addig én versenyzek.

-         Kapd be Kimi.

-         Arra ott van neked Nora.

-         Ott – bólint – de mi a helyzet veled?

-         Megkívántál?

-         Mindjárt kihányok a tömeg közé, aztán lejáratom a fajtánkat. Túl vagy Jennin?

-         Felejtős…már csak névházasság volt jó ideje. Néha felhívom, hogy kiadhassa magából a feszültséget. Ilyenkor jól kiüvöltözi magát és megnyugszik egy időre. Elképesztő jelzőkkel képes illetni, persze én se panaszkodhatom – vigyorodok el akaratlanul.

-         Hehe..

-         Ott segít az ember, ahol tud! Főleg mert nem voltam az a mintaférj – ismerem be.

-         És mi a helyzet Lopezzal? – faggat érzéketlenül a grimaszaim láttán. – Milyen érzés látni a helyeden?

-         Hááát… ha fog az átkom, nem győz, még egy bicikliversenyen se többet. De gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek törleszteni valója van vele szemben.

-         Való igaz – bólint - én is nehezen tudom féken tartani magam, hogy oda ne rohanjak, és meg ne ölelgessem! Esetemben még inkább a helyembe képzelte magát, mint nálad. Viszont neki köszönhetem, hogy saját csapatunk van. A jóemberek összefognak a bajban, nekem meg sose volt jobb dolgom!

-         Lenne némi törleszteni valóm, de inkább leszarom – hajolok előre lelkesen integetve, így Natalie kelletlenül tovább lép, és az ügyeletes bajnokot, a kölyökképű Vettelt faggatja.

-         Ha csak a munkám vette volna el, én is leszarnám, de megdöntötte a feleségem is – vesz egy hosszú mély lélegzetet az IceGold Team-os.

-         És fontos ez már?

-         Nem….és furcsa az élet! Most, hogy már semmi közünk egymáshoz Lindával, jobb a kapcsolatunk, mint valaha. Norával is kedvelik egymást. Linda rendes csaj lett, és az amnéziám idején sokat segített Norának. Most sokkal jobban kedvelem, mint mikor a feleségem volt. Ő is tanult az esetből, talán ahogy idősödünk, bölcsebbek is leszünk!

-         Jó lenne egy ilyen változás nálunk is, de elképzelhetetlennek tartom. Jenni egy sárkány!

-         Akkor engedd el, had szálljon. Vedd úgy, mennyire nem illettetek össze.

-         Igaz is – kapok a szón – ti hogy vagytok Norával? Nem zavar, hogy más kultúrából jött? Nincsenek problémák emiatt?

-         Gasztronómiai….Nora elájult a vérgaluskától….én meg kétszer szenvedek a magyar lecsójától. Szétmarja a pofám ha eszem, és csíp mikor távozik. Ha szarni megyek, utána letépem kínomban a klozet tetőt. De megoldjuk, ő tartózkodik a lapp vérgaluskától, én meg mereven elzárkózom a lecsójától. Amúgy is zabos miatta. Egy végtelen jószívű nőszemély, de vérfarkassá válik, ha valaki beleeszik a híres lecsójába. Úgy védelmezi, mint a prédáját. Határozottan irigy, ha a lecsóról van szó! – dohog tovább.

Úgy tűnik, mintha elfeledkezett volna rólam. Lám mik adódnak a különböző kultúrák csatájából… Mi a faszom az a lecsó? Futam után megkóstolom!- nyelek egyet. Kibaszott új szabályok, felkopik az állam, állandóan éhes vagyok!

-         He, bár minden ilyen egyszerű lenne. Rögtön tudtad, hogy ő az igazi? Megérzi azt az ember? – faggatom tovább.

-         Na, van valami Kimi? – fürkészi az arcom.

-         Csak úgy általánosságban kérdem – hárítok.

-         Nem…nem tudtam rögtön. Rohadtul geci voltam vele, mert az alkalmazottam volt és kihasználtam, aztán meg jókat röhögtünk rajta a haverokkal. Egészen addig, amíg az egyik nem röhögött többet, hanem beleszeretett. Akkor jöttem rá, mert egy idióta fasz vagyok. Az ilyenek mint mi, csak akkor veszik észre mijük volt, mikor valaki elveszi tőlük. Addig nem kell, amíg ott van az orrod előtt, csak ha már nem a tiéd. Akkor kezdesz érte harcolni. Hirvonen, jobb pasi és parti nálam, szerencsémre mégis visszajött hozzám.

-         Nagyon szereted Donovan?

-         Az életemet adnám érte….

-         Eh, neked könnyű Shayent szeretni.

-      Kimi, Nora nem volt mindig Shayen. Tudod, hogy ismerkedtünk meg? Elütött az autójával, mikor részegen kitántorogtam elé, azon a gázos mogyoródi futamon, ami majdnem a karrierembe került, és hozzá segített, hogy rá egy évre már én is a rallyban teperjek. Haza cipelt, nem hagyott ott az útszélen, eszméletlen részegen, hogy rám találjon a média. Én meg telehánytam a kocsiját. És tudod, hogy háláltam meg ez neki? Elszakítottam a fiától, és mikor kiutazott hozzám, hogy nekem dolgozzon, a kertészemet küldtem ki érte, annyira nem számított. Aki tévedésből egy másik nőt hozott haza a reptérről. Már az első nap elveszítettem….és utána még számtalanszor. Nem nagyon ismerem a nőket, sose foglalkoztam velük, elég volt, ha megvoltak, és az volt meg, akit csak akartam. Ez aztán visszaütött, mikor Norát megpróbáltam visszaszerezni, de ha minden magyar nő ilyen türelmes és megbocsájtó mint Nora, akkor a magyar nők a világ legcsodálatosabb asszonyai.

-         Azt mondod?

-         Azt! – bólint. – Egy élet kevés lesz, hogy jóvátegyem azt a rengeteg szemétséget, amit elkövettem ellene.

Nem beszélgetünk tovább. Én a gondolataimba mélyedek, őt meg már interjúvolják. Egykedvűen legyezek, és az iménti mondatok járnak a fejemben, amit a magyar nőkről mondott. Itt az ideje, hogy egyet én is közelebbről megismerjek.

Öcsém nagy kedvence!

Én is szeretem, jó zene!:)

*  *  * 

Tomas sarok:)