2016. március 27., vasárnap

22. rész - Ne agódj a jövő miatt, és ne sajnáld a múltat


Most sikerült egy dupla részt írnom, az ünnepre való tekintettel, és kárpótlásul, mert olyan sokáig kellett rám várnotok, de azért még mindig itt vagytok nekem!:)




Kimi…  

Jenni megemberelte magát, vagy inkább az ő esetében úgy mondanám asszonyosra vette a figurát, és egy tálcával egyensúlyozva teszi a riporter és a fotós elé a gőzölgő feketét. Eh, cukrot nem hozott, hát istenkém, ennyi tellett, kocogok ki a konyhába.
-   Magad jársz a szupermarketbe? – fogad az első kérdéssel amint visszatérek a kockacukrokkal.
-       Elég gyakran járok. Szeretek oda járni, de attól függ, mikor. Néha nagyon sok ember van ott, de szeretek ott keringeni.
Jenni szeme villámokat szór, elbűvölő mosolya felett. Hm, lehet, hogy a lovaknak félretett csemegét hoztam be? Eeh, jó lesz ez nekünk is, ha a lovaknak jó! Valahol azt olvastam a lovak rendkívül finnyás tiszta állatok. A vizet se isszák meg, ha nem tiszta.
-         Te is takarítod a házat?
-      Igen, takarítok néha. A szokásos dolgokat magam csinálom, például magam mosom a ruháimat is.
Jenni mobilja rezegve jelez az asztalon. Bocsánatkérő mosollyal nyúl érte, és elhagyja a nappalit. Egészen megkönnyebbülök. Úgy érzem minden válaszom csak olaj a tűzre nála.
-         Van házvezetőnőd?
-         Nincs! Takarítónő jön havonta kétszer, hogy a nehezét megcsinálja.
-         Készítesz ételt magadnak?
-         Készítek kaját, ha egyedül vagyok itthon.
-         Mi a specialitásod?
-    Azt hiszem csirke tésztával.  Ezt a legkönnyebb megcsinálni. Nincs szakácsszenvedélyem.
-         Jenni jó szakács?
-         Kicsit jobb, mint én, de ha versenyeznénk, szoros küzdelem lenne.
-         Gyakran főz neked?
-    Hébe-hóba. Nincs szabályoztunk ezekre a dolgokra, hogy valakinek mindig főznie kell. Gyakran elmegyünk vacsorázni, néha csak úgy harapunk valamit.
-         Mi a kedvenc ételed?
-         Nagyon szeretem a lazacot és a húsgombócot – mosolygok a visszatérő Jennire. Remélem nem mondtam semmi sértőt, sóhajtozom titokban.
Minél inkább igyekszem a kedvére tenni, annál inkább elbaszom. Fürkész pillantását egész idő alatt magamon érzem. Hát, lehet valami ebben a lelkiismereti dologban. Mióta tudok arról a szőke kisfiúról, minden igyekezetemmel azon vagyok hogy ne bántsam meg. Hasonló helyzetben már rég robbantam volna a sok idióta kérdésen, meg a gyanakvó tekintetén.
-    Korábban azt mondtad, két gyereket szeretnél. Mit gondolsz? Mikor lenne ideális családot alapítani.
-         Természetesen az ember szeretne saját családot – nyögöm zavartan.
Most meg mi a faszom van? Ez belelát a gondolataimba? Meggondolatlanul nagyot hörpintek a forró kávéból, így már nem csak kívül, belül is lángolok. Ó, hogy baszd meg Mr. Kimi! Jobb, ha úszol az árral, amíg nem tőr ki a háború. – Ez nem függ attól, hogy egy, vagy két gyereket akarunk-e – mosolygok penge szájú kedvesemre békülékenyen. – Remélem lesz majd saját családom, és minden gyerek egészséges lesz. Szerintem ez a lényeg – ölelem át Jenni vállát, aki ettől úgy befeszülnek az izmai, mintha most gyakorolna a következő badybuilder világbajnokságra.
-      Milyen közös hobbitok van? – faggatózik tovább, nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni a szinte már tapintható feszültséget.
-      Azt hiszem az itthonlét. Mindkettőnknek saját hobbink van. Én a magam dolgát teszem, Jenni pedig lovagol minden nap.
-         Milyen egy jó kapcsolat szerinted?
-   Minden kapcsolat más, és nem lehet meghatározni, hogy mi a jó mindenkinek - fogalmazok óvatosan és szívom be a levegőt a fogaim között.
-          Addig jó, amíg mindkét fél jól érzi magát a másikkal.
-         Melyikőtök a féltékenyebb? – csapja le rögvest a magas labdát. Hát én egy fasz vagyok, adok igazat Jenninek.
-         Nehéz megmondani – sóhajtok.
Szemem előtt felrémlik, ahogy fúriaként kiveri a kezemből a sört és dühösen tüzet okádva elvágtat. Nem csak ő tehet a kialakult helyzetről. Elhidegültünk, már csak a harag és a gyűlölet van, legalább is részéről. Későn ébredtem rá, hogy túl messzire mentem, már nincs visszaút, a kedvenc csődörével szívesebben tölti az idejét, mint velem. Azt hittem rendben leszünk, de Jenni csak kívül jégkirálynő, belül nagyon is törékeny. Egy érző lény, aki becézgetésekre, simogatásra, szerelemre, állandó figyelemre és jelenlétre vágyott. Hát ebből én nem sok kritériumnak feleltem meg. Szerettem és becéztem a magam módján, de hirtelen haragú vagyok és lobbanékony. Még anyám is úgy jellemez, a fiam érzékeny, őszinte ember, csak hirtelen, nagyon nyers, és rettenetesen makacs. Előbb cselekszik, azután gondolkodik.
Ennyi közösen megélt év alatt rájöhetett volna, hogy amilyen hirtelen jön, úgy el is száll a haragom, és mindig igyekeztem kompenzálni, ha igazságtalanul rámordultam. Nem bírta mellettem, ő stabilitásra vágyott, és nem az anyagiakban, mert abban nem volt hiánya. Egy férfit akart, aki nem szégyeníti meg részegen, aki nem ránt másnap vállat, hogy csak egy prosti volt, ez a munkája, nem jelentett semmit. 
Talán fordított esetben nekem se esett volna olyan jól, ha egy selyemfiúra azt mondja, ez csak a munkája, neki semmit se jelent, és nekem sem, csak kisimogatta belőlem a feszültséget, és rendbe szedte a hormonjaimat, amire te hetek óta nem vagy képes, mert mire oda jutnánk, vagy leiszod magad, vagy összeveszünk!
- Boldog vagy?
- Igen! Nincs okom panaszra - rezzenek fel a kérdésre.
- Úgy érzed Jenni is boldog veled?
- Igen! Nem lennénk együtt, ha nem lennénk boldogok! Ahogy mondtam, néha vannak viták, de azt hiszem, ez mindenkivel megesik - engedem ki lassan a levegőt és figyelmeztetően az órámra nézek, amit kifejezetten az ő kedvükért tettem fel, hogy jól látszódjon a fotókon. Új csapat, kellenek a szponzorok, értem én, és tudom a dolgom!
Ők is értik a dolgukat, és a célzást is. Előzékenyen az ajtóig kísérem őket, megvárom, míg beülnek a kocsiba, még intek is. Csak miután megbizonyosodtam arról, hogy kihajtottak, csukom be az ajtót. Nagyot sóhajtva indulok a nappali felé. Tudom, most mi következik, láttam a villogó pillantásán, hogy már alig képes fékezni magát.
Nem csalódom, azonnal nekem támad és már kezdi a vádaskodásait. Azt hiszi kigúnyoltam, azt gondolja, szándékosan adtam ilyen válaszokat, akarattal állítottam kész tények elé.
- Azért én válaszoltam, mert engem kérdezett. Ott voltál mellettem, tündököltél, mint mindig, biztosan látott, ha akar, akkor neked is feltesz néhány kérdést, de nem akart! Biztosan nem szereti a lovakat - teszem hozzá, mert képtelen vagyok magamba tartani egy apró cinikus megjegyzést, hiába az igyekezet, kibukik belőlem, ahogy a dühtől lángoló aráct nézem.
Inkább iszom valami erőse, sóhajtozom a stáb kocsija után pillantva. Remélem nem hallották a csatakiáltásnak is beillő ordibálást, amivel visszatértemkor fogadott. Lassan gururlnak a házak közti keskeny bekötőúton a kereszteződéshez.
-         Szerintem neked már nem is lehet gyereked – süt felém gyűlölködő tekintete. A barna őzike szemek, amik egykoron elbűvöltek most csak megvetést és utálatot sugároznak. - A sok vodka kiirtotta a spermáidat. Én a te helyedben kivizsgáltatnám magam, és ha még akad fickándozó spermám lefagyasztatnám. Aztán keress magadnak egy nedves bugyijú agyatlan libát, aki kihordja a gyereked. Nyilván számos jelentkezőt találnál, csak úgy tülekednének te meg válogathatnál kedvedre. Esetleg több babatermosztátot is kipróbálhatnál egyszerre…..te úgy is szereted hármasban. Addig használd ki őket, míg meg ismernek…..utána már csak utálni fognak. Hamar elszáll veled kapcsolatban a mámor közelről!
Késhegynyire szorítom a számat. Nem válaszolok, hagyom, hogy tomboljon, talán ezért is utál ennyire.
Vajon mit szólna, ha azt mondanám, édesem nézd, ez a gyönyörű itt a kisfiam, gondolok a gondosan zárt fényképre. Papírom is lesz róla hamarosan.
Dühösen cigire gyújt, átviharzik a nappalin, ideges mozdulatokkal készülődik.
-         Hova mész? – próbálok békülni.
-         Érző lények közé – mered rám aztán tovább lép. – A lovakba több érzelem szorult, mint beléd – veti oda elmenőben.

Foxi…

Nyitottam a nevemre egy másik számlát, amiről nem költök, ezen gyűjtök az otthonomra. Tavaly októbere óta minden hónapban ráutalok százezer forintot. Ez rengeteg pénz, más nem keres ennyit, én pedig ezt félreteszem. De a szerencse forgandó, nem tudhatom meddig lesz így, és nem leszek örökké 19 éves. Ebben a szakmában 30 évesen kiöregszenek, már a táncban. A csetelés még mehet, de azért nehezen képzelem el, ahogy 62 évesen ott ülök, és magyarázom a modelleknek, mennyire tárják szét a combjukat.
Nem szeretek a jövőmre gondolni, mert akkor csak elszomorodom. Előbb egy lakás kell, aztán egy pici tartalék, és akkor esetleg nézhetek valami normális munka után. A csetelés nagyon jól megy, most veszem csak igazán hasznát annak, hogy megtanultam gépelni. Talán idővel, valahol egy irodában, esetleg egy számítógép mellett dolgozhatnék, mint titkárnő vagy asszisztens. Ha vigyázok magamra 30 évesen még nagyon is csinos lehetek. Úgy számolom, 7-8 év alatt összespórolhatok egy lakásra valót. Ebből egyet már letudtam, tehát még 6-7 év van hátra. Talán egyszer egy gyerekem is lehetne, persze szigorúan kislány, akit aztán nagyon szerethetnék, és nem lennék többet egyedül. 30 évesen még egyáltalán nem késő szülni, sőt még utána se.
Jól keresek, és ha lenne családom, hamar meglenne a lakás ára. Így azonban sok kiadásom is van. Be kellett rendeznem a szobám, és nem csak a bútorokra gondolok, hanem olyan egyszerű közönséges dolgokra is, mint kanál vagy szappantartó, néhány edény, párna, takaró, ágynemű, egy meleg pléd, amibe beburkolózom, ha álmodozom.
Lizó ilyenekre nem gondolt, nyilván nem sok lakást rendezett be eddigi élete során. Persze ha szólok, megveszi, de nem akartam.
Nekem semmim sincs, az ember az intézetből üres kézzel távozik. Mindent vennem kellett, ami másnak természetes. Fűszertartókat, kávéfőzőt, teafőzőt, tűzhelyet, hűtőt, tv-t, bútorokat, pizsamát, fehérneműt, pipere cuccokat, fésűt vagy konzervnyitót. Ugyan ki is gondolna ilyesmire, ezért aztán Lizoniczki László 10 percig rohangászott talpig ádámkosztümben, egy üveg Tokaji Aszút szorongatva, mert nem volt mivel kinyitnia. A végén már azt mondta, leharapja az üveg nyakát.
És aztán mikor gyűlik a számládon a pénz, nehéz megállni, hogy ne vegyél egy dögös és főként meleg bundát, vagy egy laptopot, amire kicsi korod óta vágysz! Turkálókban vásároltam és a neten nézegettem milyen háztartási gépek kellenek egy normális konyhába.
Volt, hogy 24 órát dolgoztam. Reggel rohantam fotózásra, onnan meg vissza, mert a lányok már vártak és nyomattuk másnap reggelig. Ilyenkor néha elájultam, vagy a fáradtságtól, vagy az éhségtől. Ezért nem gondoltam semmi rosszra mikor évek múltával beütött a krakk!

Az ünnepek alatt végig dolgoztam, így legalább emberek közt voltam, úgysem lett volna kivel töltenem az estéket. A lenti közös nappaliban felállítottunk egy jókora karácsonyfát, de sajátom nem volt. Ugyan minek? Vagy inkább kinek?
Szilveszterkor is táncoltam a bárban. Sokan voltak, ahogy karácsonykor is, az ember nem is gondolná, mennyi magányos ember van szerte a világon. Jó lenne egyszer összehozni a Föld egyedülálló férfijait és nőit. Valahol azt olvastam, hogy az urbanizációs világ egyik legnagyobb pocsékolása, hogy a sok értékes, egészséges magányos férfit és nőt, hagyják egyedül megöregedni.
Nagyobb rendbontás sem volt, mintha az embereket megihlette volna az ünnepi hangulat. A legkirívóbb esetem egy jól karbantartott, negyvenes kigyúrt férfi volt, aki időnként befeszítette a karját a szemközti tükörnek, majd elégedetten hümmögött, és illedelmesen megkérte a kezem egy üveg pezsgőt szorongatva. A finom elutasítás után, megpróbált átölelni, hogy elmondja.
-     Nem akartalak megbántani szép kislány. Ha ismernél, tudnád, hogy helyén a szívem!
-         Ha nem kopsz le, mindjárt máshol lesz a szíved! – nyomta be az arcát közénk szinte már mosolyogva Johny.
Érdekes volt, ahogy együtt számoltunk vissza a vendégekkel, aztán durrantak a pezsgők, repkedtek a konfettik és a szalagok, kint pedig az egész város petárdába és tűzijátékba borult. Néhány röpke percre nem használati cikkek voltunk a szemükben, hanem velük egyenlő emberek, akikkel összemosolyogtak, és koccintva kiabálták, boldog új évet!
Kiálltunk nézni a pompázatosan szétterülő fényeket az égen, és boldogan dideregtünk a hidegben. Egyszer csak Lizó hátulról megragadta a karom és magával vonszolt az irodájába. Furcsállottam, hogy itt van és nem a családjával koccint otthon, de gondoltam biztos oka van rá, talán egy prominens vendég kedvéért, nála sose tudni. Kicsit ivott már, láttam rajta, mert levetkőzte a szokásos merevségét. Bezárta mögöttem az ajtót és nekem esett. Csak csókolt és csókolt majdnem megfulladtam a csókjaitól. Lerángatta magáról az inget, rajtam nem volt túl sok ruha. Felkapott, az íróasztalához vitt, lesöpört róla minden és ráfektetett. Tiltakozni próbáltam, lehet, hogy meglátták mikor bejöttünk, és hangosak is lehetünk, legalább is ő picit se fogta vissza magát, és hát máskor annyira adott a külsőségekre, de most nem érdekelte. Leszedte a melltartómat, lerángatta a bugyimat és rám borult. A mellemet kényeztette aztán ment egyre lejjebb. Felnyögtem, ahogy játszott a testemen a nyelve, közben a nadrágot rángatta le magáról. Le se vette csak letolta. Lábaimat a nyakába pakolta és belém nyomta a farkát. Úgy szeretett akár egy őrült, keményen mozgott, és nem érdekelte én hol tartok hörögve élvezett belém. Lihegve borult testemre.
-       Megőrjítettél te vörös kis dög, úgy szeretlek, hogy majd beledöglök. Úgy szeretlek, ahogy nem lenne szabad – hörögte a nyakamba. Szeretlek Foxi… szeretlek – nyögte.
Két kézzel kapaszkodtam az asztalba, hogy le ne essek olyan mélyen és vadul nyomta belém magát. Remegett az egész testem, ahogy élveztem. Valami egészen különös dolog történt velem azon a szilveszteren. Addig is jó volt vele, de ez valami más volt. Életemben először mondta ki valaki, hogy szeret, és ez megőrjített. Még hosszú másodpercek múltán is, mikor már csak lihegve bámulta az arcomat, átrohant rajtam lüktetve a boldogság újra meg újra, ahányszor felidéztem a szavait.
Ezután az éjszaka után kicsit tartózkodó lett velem szemben. Kevesebbet láttam, és hetek teltek el mire újra az ágyamban találta magát.
Megértettem anélkül, hogy beszélnünk kellett volna róla. Kiadta magát előttem és feltárta az érzéseit, de nála nem a szív, hanem az ész parancsol. Tudtam ezt eddig is, nem okozott problémát, de azért legbelül rosszul esett, hogy így hozza a tudomásomra hol a helyem.
Tavaszra rendeződött a kapcsolatunk és helyreállt a béke. Egyre többet igényelte újra a társaságom, vitt magával a vidéki utjaira, ha ránk sötétedett megszálltunk valahol egy motelben. Soha nem beszélt arról mit keresünk távoli városokban, csak annyit mondott, terjeszkedem! De téged ez nem érint. Neked mindig a legjobb bárban lesz helyed mellettem.
Nem aggódtam! Szeptemberben 20 éves leszek, már nem vagyok gyerek, bár mindenütt elkérték még a személyimet, ahol igazolnom kellett a nagykorúságomat, fejben azonban nagyon is érett voltam már. Egy év tapasztalata volt mögöttem, egy év az éjszakában sok mindenre megtanít, ami a hétköznapi életben évekig elhúzódik. Megtanít megvédeni magad, és az érdekeid, harcolni, küzdeni, mert ha ezt nem tanulod meg, ha feladod, akkor magával sodor a sötét éjszaka mindent elsöprő mocskos hulláma. Hát én megtanultam harcolni! Nem adom magam senkinek, és semminek! Ha nem dolgozom, egy korty alkoholt se iszom, és próbálok a lehető legegészségesebben élni. Nem járok bulikba, nem használok semmilyen party drogot, a füves cigi is kimerült egy egyszeri kísérletnél, mert kíváncsi voltam, mi a csuda olyan frenetikus benne. Aztán úgy döntöttem, felejtős!
Ha szabad napom van, otthon olvasgatok, vagy ami a leginkább boldoggá tesz, főzögetek valamit a kis teakonyhámban. Egyetlen szenvedélyem a Lizó, egyetlen káros szenvedélyem pedig a dohányzás, ami inkább stressz oldó. Otthon néha egész nap rá se gyújtok, csak a reggeli kávémhoz. Inkább munka közben dohányzom, olyankor szünetet tartunk a csetelésben, és amíg elszívok egy cigit, pihentetem a monitortól elfáradt szemeimet.
A bárban kimegyünk a körfolyosóra, ahol felfrissülünk kicsit a szabad levegőn, és a csillagok alatt illedelmesen a kitett hamutartókba dobjuk a csikket, nehogy nézeteltérésbe kerüljünk a lakókkal.
Lizó különösen odafigyel a jószomszédi viszonyra.

Hiába próbáltam úgy fordulni, hogy ne süssön a kocsi szélvédőjén át a vadul szikrázó tavaszi nap az arcomba, nem sikerült. Persze napszemüveg az nincs, hátra pakolta a csomagtartóba a cuccomat. Lehunyt pilláimon keresztül is érzékelem az eszeveszett napsütést. Lábam a kocsi műszerfalán, órák óta várom. Ez a semmittevés az idegeimre megy, legszívesebben gyalog hazanyargalnék, akkor legalább csinálok valamit. Próbálom hasznomra fordítani az időt és a nap szerteágazó sugarait. Ez itt D vitamin Foxi, ami jót tesz a csontjaidnak, és leginkább csak a napból nyerheted ki, szóval nyugodj le és buzgón napozzál!
Lustán elfektetem a fejem, mikor végre feltűnik. Nehogy azt higgye már, hogy unatkoztam vagy hiányzott.
Beül végre, de nem mozdul. Kénytelen vagyok kilesni, megreszkírozom a fél szememet.
-      Unatkoztál? Kicsit elhúzódott – jegyzi meg a nyilvánvalót.
-      Ugyan! Cseppet sem! Jó társaságban csak úgy röpül az idő!
Hirtelen mozdulattal a lábamhoz kap, és az ölébe rántja.
-      Kint a feneked – vigyorog.
-      Kit érdekel? – húzom el a szám és vállat vonok.
-      Tényleg! – képed el. Töprengeni látszik. – Hoztam valamit. Tudom kicsit sokáig maradtam, de azért ne tedd ki az árut a kirakatba legközelebb, rendben?
-      Rendben – sóhajtok. A varázsszóra, hogy bocs, úgyis hiába várok, már az is szép teljesítmény, hogy a nagy Lizoniczki belátta, kicsit elmaradt. – Rohadtul unatkoztam! – puffogok óvatosan.
-      Esetleg olvashatnál valami jó könyvet, vagy gyakorold az angolt. Próbáld meg hasznosan eltölteni az idődet, én se viccből vagyok itt, csak szeretnék minél többet veled lenni, ha időm engedi. Persze ha neked ez nem jó, vagy kevesled és durcáskodsz itt nekem, akár haza is vihetlek – kezdi összehúzni azokat a gyönyörű, meleg barna keskenyvágású szemeit.
Nem válaszolok, úgy ítélem meg, egy ilyen helyzetben nincs helye a szavaknak. Cicásan hozzá simulok, átnyúlok a sebváltót markolászó keze alatt, és gyengéden a farkába markolok.
-      Mi ez a kemény itt a kezemben? – érdeklődöm lehunyt szemekkel.
-      Remélem, nem az ajándék kókuszdiót markolászod!
Próbálok nem vigyorogni, ajkaimat a szája felé emelem, lehunyt szemmel várom, hogy megcsókoljon.
-      Rendben – nyögi rekedten – meggyőztél! Irány a szállásunk!
Ott aztán előkerült az a híres ajándék kókuszdió. Lizó nem felejtette el, hogy ő indított el évekkel ezelőtt a kókuszfüggőségemhez vezető úton. Mindig Raffaellót kaptam tőle, a jól végzett munka után. Eljött az idő, mikor az üzletben megpillantott isteni kókuszos golyócskák láttán, akaratlan beindult a nyálképződésem, mint Pavlov kutyájának, és csak nyeltem a látványuktól nagyokat.
Ezúttal is nehezen jutottam az ínyencségemhez. Laci keményen küzdött, megpróbálkozott egy tenyérél csapással is, majd grimaszom láttán, amivel a vigyort igyekeztem elrejteni, dühösen magyarázta, hogy hány cserepet is képes egy suhintással eltörni. Igyekeztem nevetés helyett inkább elismerő arcot vágni, had nőjön csak az egója!
-      Mindjárt hozok egy fegyvert és lelövöm! – jelentette ki, de aztán inkább egy csavarhúzóval lékelte meg szegény kis mosolygós kókuszt, mert míg ő a feltörés lehetőségei után kutatott, én egy szép pandamaci fejet rajzoltam neki unalmamban.
Ráadásul mosolygósat, hiszen a nap csodás, ha együtt tölthetjük. Kiittuk szegény meglékelt Pandusból a tejet, és kitudja hányadszor is megállapította, hogy ez úgy szar, ahogy van. Viszont összetörte nekem a csonthéjat, és kiszedegethettem a belsejében levő vastag kókusz réteget.
Teljesen ráizgultam a kókuszbélre. Később, míg vártam rá a kocsiban valamelyik parkoló mélyén elrejtve, hümmögve rágcsáltam.
Annyira szeretem a kókuszt, hogy tésztának is az egyik kedvencem. Csak simán rászórom a kifőtt tésztára, meglocsolom mézzel és nyammogva betolom az arcomba.
Lizó képtelen megszokni, mindannyiszor viszolyogva nézi ténykedésemet.
Ahogy a mézes kókusz lefolyik a számon, olyan arcot vág, mintha elrontotta volna a gyomrát.
-      Jutnak eszembe erről a fehér trugyiról dolgok veled kapcsolatban – húzott az ölébe, miután kiürült a tányér.
-      Még tele a szám!
-      Akkor nyeld le gyorsan, mert jómagam is szeretnék belepakolni valamit.
-      Kókuszos lesz?
-      Valami hasonló…. – dugta be a kezét a pólóm alá.


A 2004-es mogyoródi futam idején minden a Forma 1-ről szólt, ami engem annyira nem hozott izgalomba, mégis megakadt a szemem egy fotón és a hozzá kapcsolódó újságcikken.

„ Kimi Raikkänen, a Finn F 1-es pilóta július 31-én megnősült. A szertartásra, Finnországban, egy Vanajalinna nevű ősi kastélyban került sor.
Kimi egy jégkapun át vezette oltárhoz Jennit, 140 vendég előtt. Később azt mondta az esküvőről:”Ezt a napot sohasem fogom elfelejteni. Minden simán ment, s ez számomra nagyon fontos volt. Én nem izgultam az esküvő miatt, de a nők a családban már egy fél évvel előtte teljesen be voltak sózva.”
A Helsinkiben megtartott esküvőn Kimi tanúja jó barátja a kétszeres F-1-es világbajnok Mikä Häkinen volt, de jelenlétével emelte a menyegző fényét Ron Dennis és felesége, Lisa, Valamint Norbert Haug és felesége is. Kimi esküvői öltönyét a Hugo Bosstól kapta ajándékba.”

Egy fotó volt mellékelve. Egymás mellett álltak, szépek, boldogok!
Néztem a nőt és irigyeltem! Nem csak a szépségéért, hanem azért mert társra lelt. Valaki tesztelte, szerette annyira, hogy oltár elé vezesse és elvegye. Tudom, engem soha nem fognak feleségül venni, pedig jó lenne valakit úgy szeretni, valakiben annyira megbízni, hogy hozzá merjem kötni a sorsom, rá merjem bízni az életem!
Talán nem is ez a fontos! Inkább az lenne jó, ha engem szeretne valaki ennyire! Hogy védelmezni, imádni, óvni akarjon egy életen át!
Még csak néhány hetes házasok. Most tombolhat csak igazán közöttük a szerelem! Jaj, mennyire irigylem ezt a szép nőt! Neki immár minden megvan, és hamarosan meglehet, ami nekem talán soha!
Lacinak már van két aranyos fia, biztosan nem akart többet, és főleg nem tőlem. Ha nem így lenne, már megemlítette volna a gyerekkérdést. Más meg nincsen, csak ő! De egyedül nehéz is lenne, hiszen nincsenek rokonaim se családom. Egymagam kellene megoldanom a vásárlást, a hivatalos ügyek intézését egy kisbabával, akkor is, ha esetleg beteg és nyűgöske, és végig sírdogálná nekem az utat. Az anyaság is csak egy szép álom marad nekem, gondosan elteszem a polcomra, a normális élet, esküvő és más ábrándozásom mellé, lapozok sóhajtva tovább az újságban.
Laci nap lesz, és az imént láttam egy nagyon részletes elemzést a nevéről.
Azt találtam ugyanis ki, hogy engem kap eme jeles nap alkalmából. Jó ez nem is annyira saját ötlet, hiszen ő mondogatja mindig, hogy téged kérlek, finom bonbonokba öltöztetve, amit sorba leeszek rólad, aztán én mászok a helyükbe.
Hát akkor legyen meg a kívánsága!
A szeméremdombomra egy fügefalevelet terveztem akár Évának anno a Paradicsomban. De mivel fogalmam sincs arról, hogy néz ki egy fügefalevél, úgy döntöttem helyettesítem egy szőlőlevélformával. Azt volt már néhányszor szerencsém látni mikor kihajtottak otthon a tőkéket kapálni.
Szépen kivágtam egy levélformát a papírból, kiszíneztem és most felírom rá mindazt, amit megtudtam a László névről!

„Jelentése, hatalom, dicsőség! Szláv eredetű, a Vadislav magyar változata.
A László név figyelmes, türelmes, ötletes és találékony személyiség kialakulását támogatja. A név viselői odafigyelnek a részletekre is. Szeretnek a szabadban dolgozni, mert a természet megnyugtató hatással van rájuk, és ilyenkor belső békét tapasztalnak meg, ami igen fontos számukra. A technikai dolgok érdeklik őket. Csendesek és figyelmesek, hagyományőrzők, fontos számukra a biztonság. Inkább kipróbálnak, tesztelnek minden újdonságot, mielőtt alkalmaznák. Ha valaminek nekilátnak, azt szeretik zavartalanul befejezni. Jellemző rájuk, hogy rend és tisztaság veszi körül őket.
A szőlőlevél másik oldalára pedig ez került: A tekintély és a bölcsesség megjelenése. Szereti és elvárja, hogy felnézzenek rá. Ez azonban felelősséggel jár, amit vállalnia kell. Magabiztos és meggyőző tud lenni. Keresi az olyan élethelyzeteket, ahol irányíthat. Mindig saját erejét és tudását felhasználva jut el a sikerekig. Amit kitűz maga elé, azt teljes szívvel csinálja. Nincs számára reménytelen helyzet, nem adja fel a céljait. Ezért mások is hisznek benne, hogy célját meg tudja valósítani. Olyan élethelyzetekbe kerül, ahol más emberek sorsa felett dönt. Más emberek fölé helyezkedik, s hogy ezt miként teszi, az az ő felelőssége lesz. Párjának is el kell fogadnia a döntéseit, támogatnia kell őt céljai elérésében. Veszélye a könnyelműség és az önhittség. Fel kell ismernie, hogy az önbizalom még nem jelent tévedhetetlenséget.” 

Na, hát még mondja valaki, hogy a nevünk nem kötelez! Remek oldalra leltem keresgélés közben, ha lesz időm, elolvasom a női nevek értelmezését, hogy esetleg változtassak, ha rálelek egy számomra kedvező jellemzésre.
Viszont ez a testdíszítés cseppet sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnt. A combjaimra Oreo kekszeket fektettem, mert azt kedveli, menet közben, ha megéhezik, mindig azt a sötét kekszet rágcsálja.
Mellbimbóimra félbevágtam egy-egy Raffaellót és megpróbáltam felragasztani. Hát elhasználtam néhányat mire sikerült. Aztán csak reménykedtem, hogy nem jut eszébe senkinek felfutni valamiért, amíg várakoztam pucéran az ünnepeltre. Persze arra se gondoltam, hogy meztelen és főleg mozdulatlan hűvösebb lesz.
Jó volt, mert legalább nem unatkoztam. Valahányszor lepattant a Raffaello a hidegtől megkeményedett mellbimbómról, türelmesen újra kezdtem a faragást. A selejtet meg befaltam, azért így már szaladtak a percek, és egy idő után már annyira nem is kívántam a Raffaellót.
Nem is tudom, mi volt nagyobb mikor végre meghallottam a lépteit, a boldogság vagy a megkönnyebbülés, mert egy ideje már kezdtek zsibbadni a végtagjaim.
Az ünnepelt megérkezett, jóízűen falatozott aztán rátért a főételre, ami személy szerint én voltam!
Az egész délelőttöt velem töltötte. Örültem nagyon, csak furcsálltam, hogy nincs semmi egyéb dolga. Máskor mindig harcban álltunk az idővel, most meg annyira ráérősre vette. Egyre csak falatozgatott a főételből, és bár nagyon is a kedvemre voltak a rendkívül figyelmes repeták, egy halványszürke árnyék kezdett körém emelkedni, ami egyre erőteljesebbé vált, és félelmetesebbé. Tudtam, hiszen oly régóta ismerem már, tudtam, hogy akar valamit, csak azt nem hogy mit. És ez a bizonytalanság egyre inkább megrémített!
-      Tudod mire gondoltam? – tette fel a számnak a kérdést.
Helyben vagyunk, zakatolt a vér az agyamban, de nem estem ki a szerepemből.
-      Nem, de te majd úgy is elmondod!
-   Nagyszájú vagy, de megbocsájtom. Szóval azt szeretném, ha ma nem mennél be dolgozni, inkább itthon csetelnél a lányokkal. Rád fér egy kis pihenés, délután csak lesétálsz, aztán ha végeztetek, nem kell utaznod, nem kell aggódnom, hogy megint kivel kerülsz összetűzésbe. Nem akarok monoklit látni ezen a szép arcon, se sérülést az izgató testeden. Azt meg végképp nem, hogy valaki rajtad hagyja a kézjegyét.
-      Mi van, csak nem féltékeny vagy? – nevetek rá meglepődve.
-      Inkább féltelek.
-      És erre ma döbbentél rá?
-      Megint pimasz vagy – simogat végig nyitott tenyérrel az arcomon aztán a mellemen. Gyengéd érintése nyomán újra megkeményednek a mellbimbóim. – Ma nagy partyt adok – folytatja noszogató tekintetem láttán – egy másik éttermemben lesz zártkörű a buli. Velem lesz Johny, és még néhány biztonsági emberem. Nem tud rád figyelni és nem akarom, hogy egyedül menj be dolgozni. Jobb, ha nem provokáljuk a sorsot.
-      Sorsot vagy azt a Kivit?
-      Kezdem úgy érezni a kettő ugyanaz. Egy nap nem a világ Foxi – sóhajt. Lehelete izgatóan cirógatja a nyakam. – Itt biztonságban vagy, és legalább annyit keresel. Már beszéltem a lányokkal, nekik is jó reggelig. Aztán mennek előadásra.
-      Szóval már le is beszélted – állapítom meg.
-      Probléma? – suttogja egészen közelről a számnak.
-      Ahogy akarod – húzom le magamhoz. Próbálom elcsábítani, nem akarom, hogy magamra hagyjon. Valamit megérezhetett a testemből kisugárzó vibrálásból.
-      Gondolkoztam! – mered rám magára hagyva a számat.
-      Jó, de örülni fogok neki vagy sem? – riadozom
    Elneveti magát. – Arra gondoltam, hogy elmegyünk egy kicsit pihenni. Az idén leszel 20 éves. Jövőre hivatalosan a legtöbb országban nagykorú, kivéve az arab államokat, de ha eszed van azokat később is nagyívben elkerülöd. Lassan tiéd az egész világ, és mi még soha nem voltunk nyaralni. Szóval kicsit előbb megünnepeljük a születésnapodat, és elmegyünk a Harley Davidson fesztiválra. Van kedved?
-      Hát persze…..és csak mi leszünk…….éjjel meg nappal is?
-      Annyit fogunk szexelni, hogy rám fogsz unni….
-      Annyit te nem tudsz – mosolygok.
-      Kétségbe vonod a képességeimet?
-      Azt tudom, mit érzek irántad…..
-      És elmondod kicsi lány?
-      Had legyen nekem is egy titkom!
-      Szerinted titkaim vannak?
-      Mindenkinek van……azt hiszem! Ha nem titok, akkor olyan, amit szeretne elfelejteni az életéből.
-      Neked van ilyen?
-      Az egész gyerekkorom az – sóhajtok. Ha visszagondolok rá, csak egy riadt meg nem értett, szeretetre éhes kislányt látok, ahogy a kinőtt farmernadrágjában eloson a kertek alatt a szomszédba. A jó emlékeim mind velük kapcsolatosak. Ők szerettek és etettek anyámék helyett, akiknek csak a sportvirtuóz bátyámra jutott az érzéseikből. Dodi bácsiék tanítottak meg cipőt kötni, puliszkát főzni, hogy ne éhezzek. Kukorica az minden falusi házban van az állatoknak. Hát én megdaráltam, ahogy a kiscsirkéknek szokták és megfőztem. Rengeteget meséltek és őszintén szerettek engem – hajtom le a fejem. - Dodi bácsi belém verte az ukrán nyelvet, csak úgy beszélt velem, és már belátom, hogy a hasznomra vált. Furcsa, de mostanában sokat gondolok a családomra meg a szomszéd néniékre. Nagyon sírtam a temetésükön. Nem volt senkijük, csak én! Nekem meg ők! Gyakran kijártam a sírjukhoz, a haláluk után még két évet éltem anyámékkal, mielőtt intézetbe vittek.
-      Ne szomorkodj Foxi – simogatja az arcom. -  Amúgy anyám azt szokta mondogatni, ha valakire sokat gondolunk és már meghalt, ki kell menni hozzá a temetőbe, vagy otthon gyújtani egy gyertyát érte.
-      Miért? – nézem kíváncsian.
-      Szerinte akkor megnyugszanak.
-     Hát arra esély sincs, hogy kimehessek a sírjukhoz…..pedig megérdemelnék! Akkor talán marad a gyertya…….Kérdezhetek valamit – bizonytalanodok el.
-      Hát persze – puszil a számra.
-      Neked jó a kapcsolatod anyukáddal? – vékonyodik el a hangom.
-      Miért ne lenne jó? – mered rám értetlenül.
Nem válaszolok, csak vállat vonok.
-      Arra gondolsz, hogy mit szól ahhoz, ahogy élek?
-      Valami olyasmire…. – morgom.
-    Nem így indult a pályafutásom……de a dolgok változtak……apám csöppent bele az alvilági bűnözésbe, ő se jószántából. Aztán arra gondoltam, ha már itt vagyok, jöjjek ki belőle a lehető legjobban. Anyu persze nem tud mindenről, van egy kis könyvelő irodája és ott dolgozgat, inkább unalom ellen, semmint szükségből. Persze szigorúan csak másoknak. Egyetlen cégemhez, üzletemhez sincs köze. Ezen a szinten nem engedhetem, hogy az üzlet keveredjen a családdal. Nagyon szeretem őt, a szüleim szépen éltek, remek emberek és nagyon szerettek engem.
-      Van testvéred?
-      Nincs……nem volt konkurenciám! – mosolyog.
-      Az a bunkó pasi…..Kivi. Megjegyeztem a gyümölcsről. Azt állította, hogy a testvéred……
-      Unokatestvérek vagyunk. Az ő anyukája, meg az enyém testvérek voltak. Sajnos már nem él! Honnan jutott most eszedbe?
-      Nem is tudom…..talán mert ő az egyetlen, akit ismerek a családodból. Furcsa, hogy te is voltál gyerek…..és örülök, hogy annyira más , mint az a Kivi!
-      Nem foglalkozz vele többet, nem fog zavarni, börtönben van.
-      Te tetted?
-      Ő saját maga……körözés alatt állt, mert állat módjára bánt a feleségével és a kisfiával. Szökésben volt, erre benarkózva karambolozott, és még meg is verte a nőt a másik kocsiból.
-      Gonosz ember arca van….
-      Pedig azt mondják jóképű – néz rám érdeklődve.
-      Igen…..hasonlít rád….. – figyelem elgondolkozva – mégis van benne valami fenyegető gonosz. Persze lehet, hogy másnak te is ilyen vagy! – vonok vállat mosolyogva.
-      Szóval te nem félsz tőlem? – ölel magához.
-      Kéne? – billentem oldalra a fejem.
-      Előbb tépném ki a szívemet, mintsem, hogy neked ártsak kicsi lány.
-      Te ismerted a feleségét?
-      Igen – sóhajt – úgy érzem ő az egyik biztos bűnöm az életben, amiért egyszer majd felelnem kell! Én voltam a tanú az esküvőjükön.
-      És? – könyökölök fel érdeklődve.
Cigi után nyúl nekem is ad, mélyen leszívja, a kifújt füsttel együtt kezd beszélni.
-      Tudtam mindig, hogy egy pszichopata……nem lett volna szabad hagyjam, hogy elvegye azt a szerencsétlent. Olyan különleges volt az a lány……még nem láttam hozzá hasonlót!
-      Szóval szebb volt, mint én? – bököm meg.
-      Más volt…….- néz elgondolkozva – olyan akár egy szomorú égi jelenés. Te magad vagy az élet, a harcos kedveddel, a lobogó vörös hajaddal. Ő ezüstszőke volt, világító sárga szemekkel, mint egy leopárd….
-      Érdekes, Kivi is ezt mondta róla. Egészen ellágyult, ahogy a felesége szépségéről beszélt.
-      Igen, valami ördögi beteges vonzalmat érzett iránta. Iszonyatosan bánt vele. Ütötte verte, ketrecbe zárva tartotta a kisfiát, hogy ne szökjön el a lány. El tudod képzelni, hogy oda kellett üljön a ketrec elé, ha meg akarta szoptatni, tisztába tenni vagy elaltatni? Ha sírt az a szerencsétlen apróság, csak a rácson keresztül tudta magához ölelni. Tisztában volt azzal az a szemét, hogy  az a szerencsétlen anya nem hagyja ott a kisfiát. Több mint egy év után szökött el tőle, aláfutott félmeztelen, mezítláb a hóban egy autónak. Mikor értesültem az esetről megszereztettem a kortörténetét. Iszonyatos állapotban került a kórházba. A testét mindenütt eloltott cigi égette sebhelyek borították, a nyakán fojtogatás nyomok, a homlokában belilulva Kivi kocsijának emblémája, állítólag lefejeltette vele a kesztyűtartót. Törött bordák, vágások, ütlegelések mindenütt a testén. Kivi azzal védekezett, hogy a balesettől keletkeztek, de ezek a foltok sokhelyütt már sárgultak, vagyis sokkal régebben keletkeztek, és a vágás nyomok is hegesedtek már a nyakán. Az egyik bordája eltörött és átszúrta a tüdejét, gyakorlatilag haldoklott már, mikor a kocsi alá futott. Az volt a szerencséje, gyors, szakszerű beavatkozást kapott, és megmentették az életét. Az ottani kórház igazgatója az édesapjával dolgozott, jó barátok voltak és megismerte a szemeiről. Aztán meglettek az iratai is. Ellopta Kivitől és a kicsi rugdalódzójába rejtette, okos lány volt. Azonnal értesítették őket, szerencsétlen szülők másfél éve nem tudtak semmi a lányukról és még sosem látták az egyetlen unokájukat. Gondolhatod mit éreztek, mikor megpillantották a félhalott lányukat.
-      És mi lett szegénnyel?
-   Már jól van…..úgy tudom, egyetemre jár és rendbe jött. Voltak vele gondok…….mentálisan összeomlott. Depressziós lett meg pánikbeteg….nem csodálom Kivi után. Aggódom érte, mert ha kiszabadul bosszút fog állni. Kivi maga a gonosz…..nem képes megbocsájtani , vagy elengedni valakit, ráadásul valami beteges fantazmagóriából azt képzeli, a felesége volt a kabalája. Neki köszönhette a sikereit, és miután elszökött tőle, mindent elveszített, többek között a kontrollját is véglegesen. Egy két lábon járó beélesített bomba ….szegény anyja is öngyilkos lett. Amíg élt próbálta védeni a menyét meg az unokáját, de aztán feladta…….
A nagynéném volt……anyu húga! Megígértem anyámnak, hogy adok a keresztfiának még egy lehetőséget. Megtettem……és mert anyám kérte, elengedtem! Néha úgy érzem rosszul döntöttem! Azt hallottam lehet, hogy a saját apját is ő ölte meg!
-      De miért?
-      Az apja afféle helyi behajtó volt…..és Kivinek nem volt türelme várni. Az apja halála után átvette az érdekeltségeit és sokkal szélesebb spektrumba kezdett működni.
-     Te hogy keveredtél ebbe az egészbe? – összenézek a meglepett tekintetével. - Ne válaszolj ha tolakodó voltam  - sóhajtok.
-     Apám által……mondhatnám megörököltem tőle. Fiatal koromban magyar-történelem szakos tanárnak készültem. Utolsó gimis évemben kaptunk egy új magyartanárnőt. Akkor végzett, csinos, okos, kedves szőke nő, ő volt Betti. Az első perctől kezdve vonzódtunk egymáshoz. Hogy ő mit érzett pontosan nem tudom, nekem tetszett, idősebb volt, tapasztaltabb és kellemes volt az osztálytársaim irigykedő pillantása, ahogy levették, hogy a tanárnő vonzódik hozzám. Segített felkészülnöm, aztán felvételiztem és elkezdtem az egyetemet. Közel kerültünk egymáshoz, túlságosan közel, és Betti állapotos lett. Nem sokat teketóriáztam, elvettem, csak két tanúnk volt, semmi más, már eléggé előrehaladott volt a terhessége. Az egyetem egy álom maradt, ahogy a tanítás is, pedig a magyar és a történelem szeretete vitt minket közel egymáshoz. Munka kellett, hogy eltarthassam a családom, mert Betti egy ideig nem dolgozhatott a szülés után, és meg se éltünk volna az ő keresetéből. Meg hát milyen férfi az, akit a felesége tart el?  Apám akkor már egy jól menő szállodát vezetett a rendszerváltás idején. Akkoriban mindent privatizáltak, a szállodákat is. Apám nem akart kimaradni a sajtosztásból, viszont túl sok pénzünk se volt, ezért ügyeskednie kellett. Neki tapasztalata volt, másoknak pénzük. Ügyes és tanult ember volt, erre mondják fehérgalléros bűnözés. Megszerezte a szállodáját és maga mellé vett….aztán terjeszkedtünk, és meg kellett védeni magunkat. Azt meg én csináltam jól….szóval elég ütős csapat voltunk apuval.
Eleinte segítettek…..annak a pöcsnek, Kivinek az apja első osztályú pénzbeszedő verőlegény volt. Remek a szakmájában…..Kivi mellette nőt fel és tanulta el a dolgokat. Kegyetlenek voltak, apu egy idő után hanyagolta őket, mi nem ütöttük a nőket…..senkit se, ha nem érdemelte meg. Kivi apja és az enyém sógorok voltak. Anyu teljesen összeroppant a húga öngyilkosságán, de…. mindig kért, hogy segítsek Kivinek, nem rossz gyerek az, csak az apja miatt lett kegyetlen….mert ezt látta tőle. Az apja erénynek tartotta, ha valaki verte a feleségét, tud bánni vele, így mondogatta nevetve. Szegény nagynéném rengeteget szenvedett…..a férje halála után, jobb sora lett, de ahogy látta a fiát elállatiasodni, inkább önkezével vetett véget az életének. Nem bírta tovább a pszichikai terrort. Kivi egy pszichopata állat…..emberi ésszel szinte felfoghatatlan, amit a feleségével tett.
Megszereztem a pszichológusa hangfelvételeit. Amíg nem hallgattam végig, nem gondoltam, hogy létezhet még, ami engem megdöbbent.
Olyasmit tett, amit még neked se mondhatnék el, de megteszem, mert bízom benned, és főleg mert azt akarom, tudd, ki ez az ember, és soha ne becsüld le. Szegény lány nem tudott levágni egy kacsát, ezért addig verte, amíg idő előtt beindult nála a szülés. Csak 18 éves volt, rettegett, a nagynéném addig könyörgött, míg végül Kivi beleegyezett, hogy kórházba vigyék. De előtte még megölt egy embert, és arra kényszerítette a vajúdó feleségét, hogy segítsen benne. Nem mondom el mit tett, nem akarom, hogy azzal a tudattal kelljen neked is tovább élned. Csak jegyzed meg, soha ne akaszkodj vele össze, ha kell, alázkodj meg, hajts fejet, hogy túléld, de inkább kerüld el, ha végzet a közeledbe juttatná.
-      Milyen ember a felesége?
-      Csak egyszer találkoztam vele…..az esküvőjükön. Fiatalka volt, talán egy – két évvel lehet nálad idősebb……Az a fajta nő, akit ha egyszer látsz, többet nem felejted el! Pedig sok mindent láttam már – mosolyog rám.
-         Köszönöm – suttogom a szájára hajolva.
-         Mit? – mosolyog megrökönyödve.
-         Hogy beavattál egy részébe az életednek – engedem magam lassan a csípőjére.
Nem válaszol, szemeit lehunyja, kicsit vicsorít, ahogy megmozdulok. Kezei a melleimet keresik.

Évek óta nem ültem motoron, így nem volt időnk elmélyíteni a barátságunkat. Annyit azért már tudtam, hogy be kell öltöznöm, de a testemre tapadt tetemekkel díszített ruha láttán egyre csak fintorogtam, és felkavarodott a gyomrom.
Fantasztikus szállodába laktunk egy hatalmas franciaággyal, amit alaposan igénybe vettünk. Laci nagyon rá volt kattanva a szexre és nekem se volt ellenemre. Olyanok voltunk, mint a friss házasok. Ha nem volt rendezvény, vagy ettünk, vagy szeretkeztünk! Még a vízparton is kipróbáltuk. Eleinte kicsit aggódtam, hogy kifigyelnek, de ahogy a szája barangolt a testemen, az ujjai meg simogatták a legérzékenyebb pontjaimat, kezdtem megfeledkezni a gátlásaimról. Mikor hanyatt feküdt, magára húzott és megéreztem őt a testemben már semmi nem érdekelt. Izgalmas volt az éjszaka fényeit visszatükröző vízben figyelni, az alattam remegő férfi arcát. A forró fullasztó éjszakában simogatóan ölelték körül testünket a hűvös hullámok.
Gyakorlatilag már 3 éve éltünk együtt. Nem telt el úgy 3 nap vagy inkább 2 nap, hogy ne feküdt volna az ágyamban. Talán csak egyszer, az első szilveszterünk után, amikor olyan kendőzetlen nyíltsággal kiadta magát nekem.
Soha nem veszekszünk és nincsenek köztünk nézeteltérések. Nem korlátozza a szabadságom, nem faggat hol vagyok, merre járok és mit csinálok ha nem vagyok vele, ahogy én se kérdezem a családjáról.
Nyilván ebben nagy szerepe van az én alkalmazkodásomnak. Elfogadom, hogy nem kereshetem, soha nem hívom, nem zaklatom, csak ha verekedés van a bárban. Nem keresem a magánügyeimmel, nincs ugyan erre írott szabály, de tudom, hogy nem örülne, ha az otthonában zaklatnám.
Nem teszem! Együtt vagyunk minden nap, mert vagy éjjel a bárban, vagy reggel a stúdióban találkozunk. Mindig szakít rám legalább egy fél órát, és bármit kérek, igyekszik teljesíteni.
Cserébe elfogadom a mellette kijelölt helyem, nem járatom a szám, és nem zaklatom. Talán azért is mélyül egyre jobban a kapcsolatunk, mert elég idő volt a számára, hogy megnyugodjon, nem beszélem ki és nem zaklatom a családját.
Nyaralásunk 3 napján furcsa eset történt. A mólónál ácsorogtam és a sziklák közt partra totyogó hattyúkkal igyekeztem barátságok kötni.  Csodálattal eltelve bámultam a fenséges kinézetű szárnyasokat, és kenyérdarabokkal etetgettem őket.
Kicsit azért megszeppentem, mert ilyen közelről hatalmas madaraknak bizonyultak. Az egyik megáll velem szemben, kinyújtja a hosszú hattyúnyakát és széttárja a szárnyait. Akár egy angyal, ijesztő volt, fenséges és tökéletes!
 Kicsit riadt lehetek, mert nevetve ölel át.
-      Megijedtél? Irigyli a hattyúnyakadat – csókol az emlegetett testrészemre.
Ekkor iszonyú rikácsolás és szárnycsattogás hallatszik, és Laci döbbenten mereszti rám a szemeit.
Bizony, a hattyú alaposan belecsippentett a hátsójába. A talpáig ledöbben, a madár meg folyamatosan támad. Szégyen a futás, de hasznos. Megragadja a kezemet és magával vonszol. Bukdácsolva követem, mert az ijesztő helyzet ellenére is, fuldoklok a nevetetéstől. Ép ésszel felfoghatatlan, ami történt, persze hattyú körökben minden bizonnyal ismeretlen a Lizoniczki név.
-      Ez a madár nem tudja kivel kezdett! –mélyítem el a hangom.
-      Ezért még meglakolsz! – ráncigál tovább. - Most lőjem le? Üldöz még? – pislog hátra.
A hattyúkirály elégedetten álldogál, a visszahódított partján két szárnyát kitárva, hosszú nyakát az égnek emelve ünnepli magát. Sosem láttam még ilyent, pont a lemenő napkorong alatt helyezkedik el, olyan mintha a csőrével tartaná a narancsos fényben fürdő égitestet.
Lihegve megállunk, komor arccal mered rám, közben tenyerével a hátsó felét simogatja. Megszeppenve pislogok rá vissza. Lehet, hogy erős volt a vicc?
Különleges arcán lassan terjed szét a mosoly. A lelkem fürdik a tekintetében. Valahányszor így néz rám, felmelegít és boldogsággal tölti el a testem minden egyes apró részletét. Ilyenkor úgy érzem, velünk nem történhet semmi rossz! Ő megvédene engem akár az ördögtől is!
A szobába érve ledobja a bermudáját, ám ezúttal nem szex céljából. Előbb megpróbálja kitekerni a nyakát, de neki nem megy úgy, mint a madaraknak, aztán feladja és hasra fekszik az ágyon.
-      Na milyen? – faggat aggodalmaskodva.
Igen, a fenséges hátsót szemrevételezem akkurátus alapossággal és szolgálatkészen tartom a piperetükröm az említett testrész fölé, hogy ő is lássa a tetthelyet, és feltérképezhesse a károkat.
-      Talán nem kell tetanusz…… - vélekedek. - Igen….kimetszést se igényel, nem látom, hogy gyulladtak lennének a sebszélek…….esetleg vérátömlesztést javasolnék, rendeljünk néhány zacskóval az angol királyi vérvonalból eltett nullás vérből…..
Nem tudom befejezni, mert két kezét a nyakamra fonva maga mellé ránt. Feledve a megbecstelenített testrészt rám vetődik, beküzdi magát a combjaim közé. Nyakamra tapadt ujjai lejjebb siklanak, és finoman simogatnak a csiklómra. Lihegve markolok a hajába, mikor belém fúrja magát és kitölti a testem. Hevesen mozdul, és belenyög a nyakamba.
Átfordulunk, felül hozzám csak aprókat mozdul a testemben, hogy ébren tartsa vágyunkat, közben az arcomat fürkészi. Felé nyújtom a szám, két karommal szorítom magamhoz, ujjaim a hajába kalandoznak. Magába ránt, lihegve tapad a nyakamra, kezével hevesen mozgat, egyre mélyebben löki magát belém. Rászorít a csípőmre, szinte felnyársal, ahogy mozdulatlanná meredve, lihegve élvez, aztán ujjával újra simogatni kezd, és újra megmozdul. Néhány lökés után halvány mosollyal figyeli az arcom, ahogy lehunyt szemmel vonaglok a combjain és összeszorított fogakkal lihegek. Miután lenyugszom, magához ölel, fejem a vállára húzza, és sokáig simogatja a hátam, néha apró csókokkal halmozza el a nyakam a szám……