9. rész - A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett...

Sziasztok!

Végül csak sikerült!:)

Hiszitek vagy sem, egy káosz az élet körülöttem! Mindenki lesérül és kidöl, úgy potyognak akár az őszi legyek - dédike szerint!:)

Fura, de ezuttal én maradok talpon!

Már minden célegyenesben a szülinapi partyval kapcsolatban! Szombaton utazom, de valamikor még teszek fel részt a a héten, a másik törihez is!

Puszi, Luna

Laci…

-      Kis kormányos, mit kérsz a kalácshoz, tejet vagy kakaót?

-      Tejeckét.. – szusszant egy hatalmast. – És meg még teszelsz rá mézet isz, kapitán?

-      A tejecskédre? – ugratom mosolyogva.

-      Dehod, butusz, hát a kaláckámra.

-      Majd én elkészítem neked te gyönyörűséges szőke égboltszemű hercegecske! – kapja fel Betti a földről és megpuszilja, aztán játékosan belerágcsál a nyakába, amitől a kisfiú visongva nevet, és szeretettel öleli át a feleségem nyakát.

Mosolyogva figyelem a jelenetet. Szőke asszony egy tejföl szőke gyönyörűséggel, akire hatalmas kék szemekkel mosolyog a gyerek. Akár az övé is lehetne, sóhajtozom.

Mostanában folyton kisírt, elkeseredést tükröződő szemeiben, egy pillanatra visszatér az élet.

Betty magunkhoz akarja venni Kevint. Már régóta rágja érte a fülem. Szinte az első pillanattól kezdve, hogy kiderült Foxi betegsége. Eleinte csak átmenetileg, a műtét idejére ajánlotta fel a segítségét, aztán ahogy súlyosbodott a helyzet, már többet is vállalt volna.  

Eleinte fura érzést váltott ki belőlem a gondolat, nem is értem, hogy képes felülkerekedni az önérzetén vagy sértettségén, és ilyen gondolatokat forgatni a fejében. Foxi meg sírt, ezzel csak fokozta a bűntudatát.

Bár mostanra már okafogyottá vált ez is, ahogy minden az életünkben. Semmit se tehetünk, nemhogy egy árva kisfiú gondviselői nem lehetnénk, lassan már a saját fiainkért is aggódnunk kell.

Betty okos nő, pontosan tisztában van azzal, hogy miként is érzek ennek a kisfiúnak az édesanyja iránt. Elég kínos, hogy ő tudja, míg a másik talán nem is sejti?

Hogy miként…úgy szeretem, ahogy csak szeretni vagyok képes. Odaadnék értük mindent. A vagyonom, hatalmam, még a családom is, pedig nagyon szeretem a fiaim és a feleségem, de Foxi a levegő a számomra, és levegő nélkül nem élhet az ember.

De már késő! Semmit se tehetek! Még segíteni se tudok neki, és ebbe lassan beleőrülök. Milliárdjaim vannak elrejtve a világban, itt pedig semmim sincs. Még a kenyeret is kölcsön pénzből veszi az asszony. Mikor lefoglalták a vagyonom, zárolták a számláimat arra nem gondolt a hatóság, hogy az élet megy tovább, a gyerekeimnek étel kell, meg ruha. Hó végén bérlet, és a lakásrezsit is fizetni kéne. Nem érdekli őket, hogy miből élünk, ha megdöglünk, egy alvilági szeméttel kevesebb!

Van mit ennünk nem éhezünk, és nélkülözünk, de néha a legalapvetőbb dolgok is hiányoznak. Ha nem lenne néhány ember akikre számíthatok, no meg anyám és Betty szülei, hát komoly problémák adódnának napi szinten.

Mi megvagyunk, persze nincs drága szalámi meg mozi, de rendben vagyunk. A fiúk is megértik, egyetlen duzzogó szót se hallottam. Tudják, hogy most fontosabb dolgokról van szó, mint egy 3D mozi. Az életemért küzdök, az egzisztenciánkért, a szabadságunkért. Ha elbukok nem lesz jövőnk, nekik sem, mert egy megbélyegzett ember fiaiként kerülnek ki a társadalomba. A maffia király fiai!

Foxi is megérti, sóhajtok és a szívem simogatom. Soha egyetlen szóval sem célzott arra, hogy segíthetnék, megérdemelné ennyi év után. Nem kérte, mert értelmes, okos nő, tudja, ha módomban állna, mindent megadnék neki, ahogy eddig is igyekeztem.

De rajta már csak a csoda segíthetne….

Nem gondoltam egykor, hogy idáig jutok. Én a kegyetlen, kőszívű rendíthetetlen, titokban könnyezek, siratok egy nőt, és egy soha be nem teljesülő életet.

Mikor megpillantottam egykor a vörös haját, a hetyke, fitos orrát, a szemtelen mosolyát, és a pimaszul csillogó szemeit, valami megfogott benne. Azt gondoltam remek luxus prosti lesz belőle, ha majd eljön az idő, és lassan betanítom. Megvolt benne az a plusz, amiért döglenek a gazdag pasik. A megközelíthetetlenség, önfejűség és az eszement küzdelem, az önállóságra! Ügyesen terelgettem és közben nem vettem észre, hogy egyre jobban megkedvelem, hogy túl közel engedtem magamhoz, és egyre jobban kötődöm hozzá.

Fura kapcsolat volt ez. A gonosz és a törékeny gyereklány. Megszelídített és egy napon arra ébredtem, hogy beleszerettem! Nem megdugni akartam, hanem azt, hogy kapcsolat legyen, valami, aminek van tartalma is, nem csak fizikai vonzalom.

Az én hibám, hogy idáig jutott! És ebbe beleőrülök. Gyáva voltam, és ő felőrlődött ebbe a kapcsolatba, az éjszakázásba. Túlhajszolta magát, egyedül van nincs senkije, mikor hazavitte Kevint, az első napokban, a volt tanárnője segített neki. Olyan volt akár egy zombi. A kicsi ordított, ő meg csak ringatta, kimondhatatlan türelemmel, egyetlen zokszó nélkül. Elhárította Betty felajánlott segítségét, különféle mondvacsinált ürügyekkel, ami esetében indokolt is volt.

Egyenes, tiszta jellem, képtelen a feleségem szemébe nézni, képtelen elviselni a jelenlétét szégyenkezés nélkül. Nem Betty, hanem Foxi érzi magát megalázottnak, ha találkoznak.

Ha akkor van bátorságom….de nem volt, és most már nincs esélyem! Fognom kellett volna Kevint, meg a nőt, és elmenni messzire. Hiszen megtehettem volna, rengeteg pénzem van, Bettyéknek sem lettek volna anyagi gondjaik, és akkor talán ez meg sem történik velük.

De nem, nekem kellett a hatalom, hát nesze baszd meg! Előzetes, börtön, aztán meg házi őrizet, számlazárolás, és teljes vagyonelkobzás.

Gyáva voltam és önző! Ha már nem volt bátorságom felvállalni, el kellett volna engednem! Akkor mikor kezdtem érezni, hogy ő a legfontosabb nekem a világon, mikor beleszerettem!

Ha elengedem, ma talán boldog lenne valakivel, és nem harcolna a hetekkel, hogy még egy kicsit a fiával lehessen. Felőröltem ezt a nőt és magamat is az önzésemmel.

Szerettem mellette lenni, mindig felvidított az őszinte szókimondásával, és azzal, hogy nem félt tőlem. És tisztelni kezdtem az életfilozófiáját, ahogy pitbull szívóssággal ment előre a céljai felé, és hihetetlen akaraterővel, és felnőttes gondolkodással ragaszkodott az önállóságához. Nem akart kitartott nő lenni, nem akart a férfiak pénzén élősködni, valaki szeszélyeitől függni. Anyagi biztonságot akart, és ezért ő akart megdolgozni, mert a biztonságon túl, a legjobban az önállóságra és nyugalomra vágyott!

Lassanként ráébredtem, hogy nem a vagyonom és az egzisztenciális helyzetem vonzza, és próbáltam mindent megadni neki, de nem akarta. Nem akart függni még tőlem se…

Az egyetlent, amire mindennél jobban vágyott titokban, nem adhattam meg neki. És nem magam miatt, hanem pontosan miatta. Mert az évek során a legfontosabb lett az életemben. És minél fontosabb lett, annál jobban rejtegettem, mert az ellenségeim azonnal lecsaptak volna rá.

Kilopni valahova külföldre, bedrogozva prostiként dolgoztatni a legmegalázóbb, legembertelenebb körülmények között, teljes önkívületben, nem csak neki lett volna végzetes, hanem nekem is.

Tudom, hogy vannak nők, akik úgy dolgoznak napi 20-30 férfival is, hogy állandóan adagolják nekik a drogot, hogy egyetlen tiszta gondolatuk sincs, egy akarat nélküli bábok, mert ha csak egy pillanatra is kitisztulnának, a saját fogukkal tépnék fel az ütőerüket. Annál az életnél még a halál is jobb. Így nem élnek csak vegetálnak, de legalább nem tudnak róla, és hatalmas hasznot hoznak a gazdáiknak.

A legostobább, legrégibb csapdába kerültem, a harmincas férfi és a tizenéves, izgalmas hamvas gyereklány.

Mikor éreztem először, hogy több ő nekem, egy egyszeri numeránál?

Már nem tudom, de arra tisztán emlékszem, mikor döbbentem rá arra, hogy menthetetlenül beleszerettem…

-      Később tudok csak menni – liheg előttem.

Csak elkanyarodtam a kollégium felé szólni, hogy szerdán kezdünk nem pénteken.

-      Aláírtad a szerződést – pufogok – ne csinálj programot.

-      Fegyelmi tárgyalásom lesz a suliba, muszáj ott lennem.

-      Mi az istent csináltál?

-      Eltörtem egy fiú orrát.

-      Mást nem találtál? Meghúzta a hajadat?

-      Nem éppen…… - bizonytalanodik el, ettől hirtelen érdekelni kezd a dolog. – Mi történt?

-      Bejött utánam a mosdóba és hozzányomott a falhoz. Hátracsavarta mind a két kezem és benyúlt a lábam közé. – sóhajt. Összevissza fogdosott, ráadásul kiszívta a nyakam a rohadék, csak úgy heccből, hogy takargatnom kelljen.

Komoran pillantok a garbós nyakára, oldalt billentett fejjel várom a folytatást.

Akadozva fojtatja.

-      Lehúzta a cipzáram és bele akart nyúlni a bugyimba….undorító volt – utálkozik. - Hátra rúgtam, ahogy kicsit engedett a szorítása kirántottam a kezeimet, és a könyökömmel orron vágtam. Ráadásul tiszta erőből rátapostam a lábfejére……levált neki valami porc….meg eltört az orra. Szerencséje volt, hogy annyira közel állt hozzám, így nem tudtam nagyot ütni, mert akkor már az agyából szedegetnék az orrcsontjait.

-      Ki ez a hullajelölt? – rökönyödöm meg. Ennyire merészek a mostani gyerekek?  - Akarod, hogy beszéljek vele? – kérdem hirtelen.

-       Szerintem engem is megértett. Ő nem balhézott, a szülei csörtettek be. Gazdag vállalkozók, mindig úton vannak, a gyereket meg tömik pénzzel, szóval igazi segfejek!  A suli volt szemetjeivel biliárdozik a sarki kocsmában, és azt hiszi, ő a király, mert idősebb barátai vannak. Mindenki nyal neki a pénzéért.

-      És te?

-      Láttam otthon milyen az, ha egy nő ki van szolgáltatva anyagilag egy férfinak. Nekem merőben más terveim vannak. Én inkább magam szeretnék gondoskodni az életemről.

-       Ide figyelj te amazon. Ha egy férfi megtámad, ne öklözzél, mert ezzel a kicsi kezecskéddel túl nagy kárt nem teszel. Rúgd tökön, ahogy csak bírod, vagy vágj a torkára a kézfejeddel, és rúd meg a térdét. Mindig térdre támadj, ha menekülni kell, mert ha oda rúgsz, nem megy utánad! Akit egyszer igazán térden rúgnak, örökre lenyomorodik. Érted? – hajolok be a kesztyűtartóhoz. – Ez itt egy borsspray pasik ellen, ez meg hangsíp a kutyákra. Tedd el és használd, ha kell. Elriasztja mind a kettőt, legyen mindig nálad! Áttetetem péntekre a munkát.

Csak egy sms-t küld „Nem tudok menni, sajnálom!” Már másodszor mondja le ezt a fotózást, ez így nem lesz jó. Felhívom, nem is várom meg, hogy beleszóljon, fél óra múlva a megállóba dörgöm, és leteszem.

Egy fának támaszkodva cigizik. Észre sem vesz. Tudja, hogy kedvelem és visszaél vele, de most megkapja a magáét, szállok ki dühösen.

Hozzá lépek és megmarkolom a vállát. Felsikolt, kifordul a kezemből, és vadmacskaként támad. Olyan hirtelen esik nekem, hogy leblokkolok, és alaposan belekarmol a nyakamba. Elkapom a csuklóját, talán kicsit meg is szorítom. Felsikolt, nemhogy lecsillapodna, inkább elszabadul nála a pokol, akár egy fúria tombol. Rugdal, karmol, sikoltozik. Nem akarom megütni, átölelem, leszorítom a karjait, a lábam átkulcsolom a combjain, legalább ötször kiabálom az arcába a nevét, mire lecsillapodik.

-      Ne érj hozzám! – zokogja és igyekszik ellökni magától.

Nem engedem, magamhoz ölelem, reszket minden ízében. Percekig simogatom a hátát, mire hüppögve megnyugszik.

-      Mi történt? – faggatom.

Nem akarja elmondani. Reszket, a feje úgy jár, hogy folyton lefejeli az állam.

-       Addig innen nem megyünk el – mondom komoran.

Már tudom mi van, nem vagyok hülye, de hallani akarom. Megcsikordulnak a fogaim.

-      Ki bántott? Tudni akarom!

Elcsukló hangon mesél.

-       A múltkori fiú haverjai elkaptak hazafelé…. berángattak egy üres elhagyatott telekre és….

-       És? – nyögöm rekedten.

-      Ketten lefogtak, kétoldalt szétfeszítették a kezem és a lábam…A lábukkal átkulcsolták a lábaim, a harmadik késsel levágta rólam a bugyim …...belenyúlt a testembe – sírja el magát. - Élvezd vörös kurva, röhögte. Az orrához emelte a kezét, érzem a szagodat, mondta, és csak nevettek….. – zokog görcsösen. - Lehúzta a sliccét és elővette a farkát. Azt mondta most mind megbaszunk vörös kurva. – vékonyodik sírósra a hangja. Hüppögve kapkodja a levegőt.

-      És? – szorítom össze a szám meg az öklöm.

-      Akkor előmászott valahonnan egy hajléktalan a romos falak közül. Mi a francot műveltek itt rohadékok rikácsolt. Egy pillanatra nem figyeltek rám, kirántottam a kezem és kikaptam a borssprayt, a nyakamba hordom egy tokba. Összevissza fújkáltam még magamra is – szipog. Káromkodva elengedtek, én meg elrohantam. Majd legközelebb befejezzük, ordítozták utánam röhögve. Jaj istenem – zokog fel újra összegörnyedve – beledugta az undorító ujjait a testembe. Undorodom magamtól, undorodom…azóta csak zuhanyozom egyfolytában…próbálom lemosni magamról az érintését, de bennem van. A koszos mocskos kezével belém nyúlt – sikoltozik – a testembe volt az undorító ocsmány ujja, ki kell mosnom magamból!

Ellök magától, megpördül, öklendezve öleli a fát, aminek eddig támaszkodott. Nem tud hányni, csak az undor dolgozik benne. Az arca felhorzsolódik, az erőlködéstől. Nem törődik vele, szerintem nem is érzi, nem tudom nézni.

Magamhoz ölelem, mélyeket lélegzek, hogy lehiggadjak, a haját simogatom, és nyugtató szavakat mormolok a fülébe. Egészen addig tartom, míg érzem, hogy elernyed a nekem feszült teste, hogy már nem harcol, csak sír.

-      Szegény hajléktalant is összeverték azt hiszem…. – dadogja zokogva.

Addig ölelem, amíg elcsendesedik. Nem foglalkozom azzal, hogy meglátnak, vagy esetleg rendőrt hívnak, mert azt hiszik, én molesztálom ezt a gyereklányt.

Simogatom a hátát, néha rápuszilok egy aprót a lángoló zilált hajára, nyugodt hangon próbálom lecsendesíteni. Már csak hüppög a mellemen és reszket.

-      Ismered őket?

-      Csak bólogat.

-       Osztálytársaid?

-       Ők szakiskolások voltak, csak egy suliba jártunk, de már kimaradtak….idősebbek. Koppány mindig azzal henceg, hogy neki idősebb barátai vannak és megvédik. Mindenki tart tőle, mert a baráti közül sokat kirúgtak a suliból, mert folyton balhéztak….mindig a suli mögötti kocsmába bandáznak.

-       Most is?

-       Gondolom…..

-       Ülj be! – húzom magammal.

-       Most nem tudok fotózásra menni – szabadkozik.

Visszafordulok egy pillanatra és gyengéden megérintem az arcát.

-      Persze hogy nem! Gyere!

Beültetem, rácsukom az ajtót.

-       Mutasd az utat. Hol az a kocsma?

-       Mit akarsz csinálni? – vált megint sírósra.

-      Erre menjek? – hagyom válasz nélkül a kérdését. Lassítok a bejárat előtt. – Látod őket?

-       Igen….- hüppögi.

-      Hol?

-      A biliárdozók! – motyogja.

Lefékezek, - mindjárt jövök – pattanok ki és rázárom a kocsit.

Lassan megyek be, zsebre dugott kézzel állok meg előttük. Irtózatos düh tombol a rezzenéstelen arcom mögött a lelkemben, ha a megalázott remegő lányra gondolok.

Róla beszélnek, legközelebb majd megkapja. Megtudja a vörös kurva, milyen egy kemény fasz!

-      Melyikkőtök nyúlt a lányhoz? – kérdem csendesen.

Csodálkozva fordulnak felém.

-      Mi a faszt akarsz? Húzzál el innen, amíg lehet – pörgetik a dákót vagányan.

-      Mi van, sírt a vörös ribanc? Élvezte, nekem elhiheted – nevet az egyik a képembe.

-      Nem tudod, kivel kezdtél… – sóhajtom. Vagányak, keménynek, ostobák….

Nem várom meg, hogy támadjon, a düh vezérel, a lány elgyötört, szégyen és fájdalom könnyeitől maszatos arca. Előrelendülök, kikapom a dákót a kezéből, eltöröm a térdemen, és megforgatom a két botot. Mind a hármat eltalálom. Káromkodva szédelegnek.

-      Azt kérdeztem, ki bántotta a lányt – cseng vészjóslón a hangom.

A kocsma elcsendesedik, senki se mozdul, csak figyelnek.

-      Én baszd meg – ránt elő egy rugósbicskát a vagány, és öntelten csattogtatja, forgatja az arcom előtt – akarsz valamit? Intézzük el! – lendül előre.

A késesre összpontosítók, szemmel tartom, ahogy mély terpeszben lóbálja magát előttem.

A hülye gyereke, biztosan sok akciófilmet látott. Még ebben a felfokozott idegállapotomban is átsuhan, egy sajnálkozó mosoly az arcomon. Akkor tanulj gyerek, itt a leckéd egy életre!

Az első bámészt pofán vágom a bottal, a másikkal beverek a lába közé, kifordulok, a másikat fejbe rúgom, és bevernék neki is a lába közé, de már a rúgástól elterül. Az első összerogy, a tökeit markolászva, káromkodva üvölt, és fetrengve, a késes elé borul, ezzel akadályozza az előbb megcsodált himbálódzós mozgásába.

Az előbb még elterült fickó azt hiszi itt az ideje. Felugrik, és ordítva nekem ront akár egy úthenger. Meg se fogom, teljesen ártalmatlan. Mind a két botot a jobb kezembe veszem, egy karkörzéssel, eltolom magam elől a kezeit, oldalt lépek, az idióta meg elrobog mellettem, jól tarkón suhintom, az összefogott botokkal Nem hagyom, hogy újra támadjon, mert mögötte a késes sumákul alattomoskodik. Oldalról a térdére talpalok. Nem túl erősen, nem akarom megnyomorítani, de ha újra járni akar, segítség kell majd, hogy helyre tegyék a térdkalácsát. Azonnal elborul, jajgatva markolássza térdét.

Lassan fordulok a kést szorongatóhoz. Már nem olyan vagány. A szeme ide-oda cikázik, hátrálva keresi a menekülést. Az itt nincs pajtás!

-      Fejezzétek be fiúk – jön elő békülékenyen a sörcsap mögül a pultos.

-      Ha ide jössz két golyóval több lesz ezen a biliárdasztalon. – dobom rá a botot a zöld posztóra.

Nyugodt a hangom, ettől igazán fenyegető. Feltett kézzel hátrál vissza.

Ezt a pillanatot használja ki a srác és rám ront. A csuklójába rúgok, azonnal elejti a kést. Lendületből átfordulok, elkapom az előbb még kést szorongató kezét, áthúzom a hónom alatt és visszafelé kicsit visszafeszítem. Már ettől ordítani kezd, pedig… pozíciót váltok, hogy szembe állhassak vele, a kezét csak annyira feszítem, hogy ne tudjon ficánkolni. A másik kezemmel lenyúlok, és megmarkolom a golyóit. Ezt már erősen csavarom, felüvölt a fájdalomtól. Gyilkos tekintettel meredek a szemébe és még erősebben szorongatom a farkát. A nyála folyik, úgy üvölt. Hátrább lépek, csavarok egyet a kezén, hallom a kiugrott válla reccsenését. Sírva nyüszít, összegörnyed, taknya keveredik a könnyeivel. Elengedem az ágyékát, a hajába kapok és felrántom a fejét.

-       Melyik kezeddel értél hozzá? – meredek az arcába vészjóslón.

Csak jajgat, kérem, kérem nyöszörgi.

-      Ő is könyörgött? – csattanok. - Ezzel értél hozzá? – rántom fel a kificamodott kezét.

Felsikolt, ahogy ropognak a csontjai. A szájába gyömöszölöm a törött ujjait.

-      Most már te is érzed őt a testedben! – súgom.

Hátrébb lépek az összecsukló férfitól, mert összehugyozta magát a fájdalomtól. A másik kettő is a földön lapulva nyögdécsel. Lepillantok rájuk – Ha kell, legközelebb a testőreim jönnek, és ők kemények lesznek! – lököm oda.

Lassan sétálok ki. A néma csöndben, csak a nyögések hallatszanak. Kinyitom a kocsit papír zsebkendőért nyúlok, és a kezemet törölgetem.

-      Kezet kell mosnom – fintorgok.

Nem válaszol, csak kikerekedett, csodálattól és hálától eltelt szemekkel mered rám.

Elhajtok egy drogériáig, közben egy szót se váltunk, zavarodottan, összetörve kuporog mellettem. Az üzletbe nem tökölök. Az első nőtől kérek egy intim lemosót, a legjobbat, mondom, nem érdekel az ára.

Készségesen teszi a kosaramba. Segíthet még, érdeklődik, előzékenyen.

Kamillás és levendulás papír zsebkendőt veszek, szerinte az nyugtató hatású. Ugyan ilyen tusfürdőt és testápolót.

Némán kanyarodok a kollégium parkolójába. Cigivel kínálom, bátran rágyújt, mert nem látnak be a sötétített üvegen, zavarodottan kuporog mellettem. Csendben szívja a cigijét, csak a combján terebélyesedő foltról látom, hogy potyognak a könnyei.

-       Többet nem fognak bántani – fújom ki a füstöt. Nyugodtan menj iskolába, nem lesz semmi baj.

-      Mit csináltál velük? – suttog maga elé.

-      Elmagyaráztam nekik, hogy engem sértenek meg, ha téged bántanak! Megértették!

Félénken pillant rám. Az a néhány apró szeplő az orra körül, csak még kedvesebbé teszi az arcát. Oldalról figyelem bátorítóan rámosolygok.

-       Ezentúl nekem szólj ha valami baj van! Ez itt intim lemosó – teszem az ölébe a zacskót – a flakonon rajta van, hogy kell használni. Az egyik tusfürdő szintén antibakteriális, zuhanyozz le, a hajad is megmoshatod vele, és többé már nem lesz rajtad az érintésük.

Adok neki egy nyugtatót a kesztyűtartóból.

-      Ettől majd alszol egy jót. Holnapra jobban leszel. Ezt pedig, hogy jó kedved legye – nyújtok oda egy kis zacskó Raffaellót. - Neked vettem munka utánra.

*  *  *

Ehhez a részhez sok mindent tudnék mondani, de inkább nem mondok semmit. :/

A legszánalmasabb ezekben a férfiakban, hogy egy nővel szemben hatalmas az önbizalmuk és kegyetlenek. És legyőzhetetlennek hiszik magukat, ha társasággal vannak. 
Aztán ha jön valaki, aki kiemeli őket, és visszatámad, hirtelen gyáva kisfiúkká fejlődnek vissza és elsírják magukat. Hirtelen oda lesz a harci kedvük, a bátorságuk és az önteltségük elszáll akár egy kismadár. Egy megrettent hüppögő szarkupac marad és már nem olyan acélos és fickós, mint mikor egy nőt rémisztgetett a késével.

ÖSSZES OLDALMEGJELENÍTÉs

3,737

:)