Foxi…
Megfogadtam, hogy szó
szerint veszem, amit mond. Ha a Lizoniczki szerint nehéz napom lesz, akkor az
is lesz! 4 órát álldogáltam különböző pózokban, és bikinikben, meg tankinikben
a víz alatt. Úgy éreztem már lefoszlik rólam a bőröm, a fotós meg azt mondja,
hogy koszos a combom. Mondom neki, az nem kosz te barom, hanem jön le a bőröm.
Szétáztam!
Aztán vizesen megfújattak
az óriásventillátorokkal. Legyen szél a tengerparton!
Hát lett! A végén már arra
kellett vigyáznom, ki ne nyissam a szám, mert kikapja a nyálam. Már amíg volt,
mert kezdtem totál kiszáradni.
Viszont a fotók szuperek
lettek. A profi smink alatt, alig ismertem magamra. Összehaverkodtam a
producerrel és megengedte, hogy válasszak magamnak hónapot. A szeptembert
kértem, akkor születtem. A naptár egy nagy képből állt, azon voltak, a testemen
a napok beszámozva, és alul még apróbb 10 képkocka volt egymás mellett
felsorakoztatva. Más-más bikiniben és beállításban.
Álltam például sivatagban
és tengerparton a homokban, amiből csak a homok volt valóságos, a többi az
utómunka volt. Vizes bikiniben hátulról a fenekemet fényképezték egy sziklán
térdelve. Domboríts, mint a cica, ordítozott a fotós átszellemült fejjel. Domborítottam!
Nem voltak szilikon
melleim, nem mutattam sokat a többi kitömött lány mellett, így inkább a
hátsomra fókuszált.
Domborítottam és
egyensúlyoztam a gipszből készített, hatalmas kőszikla keskeny tetején, ahonnan
majdnem lefújt a tenger felől hömpölygő gigantikus monszunszél. Még sosem
láttam a tengert, de ha ott ekkora a szél, hát komoly erőpróba lehet, az apróbb
gyerekeket megtartani. Talán egyszer majd megkérdem a Lizót. Úgy hallottam
nekik van valahol nyaralójuk a tengerparton.
Majd a szikla alá
állítottak felemelt kézzel a szikláknak támaszkodva, megfeszített fenékkel,
fentről meg öntötték a vizet, csobogó vízesés alakjában. Aztán amerikai nemzeti
lobogó anyagából készült bikinimben, lehajtott fejjel rugdostam átszellemülten
a forró homokot.
Este a másik 5 lány már
lelépett én egy girost rágcsáltam. Még meleg volt, frissen hozta a Laci. A
producerrel nevetgélt, végül lekezeltek és intett, hogy menjünk. A producer
névkártyát adott és azt ígérte, még visszajön, hogy dolgozhassunk együtt.
- Red demon, Beautiful demon. Original red demon - ismételgette
boldogan, átszellemült arccal a kezemet szorongatva.
- Kértem a naptárodból egy példányt. Ha elkészül, kiteszlek
a falra. Nagyon bejöttél neki – jegyezte meg a kocsiban, oldalról fürkészve az
arcom.
- Ja! – hagyom rá és nagyot haraptam egy óriási érett
ringlóba.
- Nem hallottam még emberről, főleg nőről, akinek a szilva
lenne a kedvence – ingatta a fejét.
- Nos, talán nekem se az - harapok még egyet – de hiányzik
az íze. Apám szilvafákat ültetett mindenhova, még a ház köré, az út szélére is.
Össze kellett gyűjtenem és pálinkát főzött belőle. Nyáron szedtem egy
zacskónyit, kibicikliztem a halastóhoz, és néztem a horgászokat, meg faltam a
szilvát éhség ellen. Általában a szomszéd Dodi bácsi mögé ültem, ő nagyon
kedvelt, és mindig megkínált egy kis kajával.
- Szóval azért falsz most ilyen arcátlanul, mert
gyerekkorodban éheztettek?
- Arcátlan lennék?
- Oké, inkább jó étvágyú! Térjünk inkább vissza a cowboyra. Azt
mondta kivinne Amerikába……szép karriered lehetne, ha segít. Lát benned
fantáziát…..és nem ő az egyetlen. Különleges vagy!
- Az mit jelent, hogy szép?
- Nem mindig. Vannak olyan modellek, akiknek nagyon érdekes
az arcuk. Más a megszokottnál és az nem mindig szép, inkább különleges, egyedi.
De – pillantott rám rövid szünet után – te nem vagy különleges, csak szép.
Esetleg egyedi. – vigyorgott a meglepett arcom láttán. - Szóval mi legyen Mr.
Amerikával?
- Semmi! Nem megyek sehova!
- Ekkora hazafi vagy?
- Egyedül vagyok! Nincs senkim, még kutyám se. Ha eltűnnék,
nem keresnének, mert senkinek se hiányoznék. Eladhatnának prostinak,
megölhetnének, kivehetnék a szerveimet, telenyomhatnának kábítószerrel és
tenném, amit akarnak…..szóval nem! Talán úgy igen, ha valaki kiközvetítene és
figyelne rám, vagy ha többen mennénk, de így nem! Soha nem felejtem el azt a
lányt a moziból. Csak egyszer láttam, akkor boldog volt és vidám. Másnap
halottan került elő, és hiányzott mind a két veséje. Ez nekem fájdalmas és
tanulságos lecke volt.
- Van egy másik vállalkozásom is, - szólalt meg rövid
hallgatás után - szexcsetelésnek hívják, tudod mi az?
A fejemet ráztam.
- Vannak modellek és operátorok. Az operátorok ülnek a
számítógép előtt a bekamerázott szobákban. Ők nem látszanak csak a lányok. Ha
valaki bejelentkezik az oldalra, beszélgetni kezdenek vele. Olyan ez, mint a
facebook. Ezek az oldalak fizetősek, minél több időt tölt beszélgetéssel, annál
több online ideje lesz, és többet keres. Angolul németül és olaszul
beszélgetnek. Mindenkinek megvan a kialakult stílusa. Van, akinek jobban megy,
és van, akinek nem annyira. Vannak szabvány mondatok, a hogy hívnak, hol dolgozol,
mi a hobbid, milyen zenét szeretsz stb. Ha jól csetelnek, sok vendégük lesz.
Van, aki 10-15 oldallal dolgozik egyszerre. A vendég leírja, hogy mit szeretne
látni, az operátor meg instruál, mondja a modelleknek, azok meg csinálják. Ha
jól összedolgoznak, mindenki jól jár, és a vendég is elégedetten távozik. –
vigyorgott. - Jól beszéled a németet, lehetnél operátor, ha bírja a gyomrod.
- Mit?
- Hát néha beesik egy-két perverz. A minap kirohant egy
operátorfiú, hogy ennyi volt, felmond. A vendége kiscsirkék fejét harapdálta le,
a másik kezével fényezte a kopaszt, miközben hörgő hangon ordított, hogy ő a
sátán, és bíztatta az egyik modellt, hogy fojtsa meg a másikat.
- Mit fényezett?
- Kiverte a farkát…. – sóhajtott.
- És közben napos kiscsibéket gyilkolt?
- Ilyen is van, nem hazudok, el se hinnéd milyen nagy az
isten állatkertje, de nem ez a jellemző.
- Hát mi?
- Sok furcsa igényű férfi jön ezekre az oldalakra.
Általánosak a fetisiszták.
- Az meg mi? – tátottam rá a szám.
- Hát különböző testrészekre gerjednek. Van, aki az
lábujjakra, és azokat nyalogatja. Olyan is van, aki a hónaljra gerjed. A
legtöbb azt kéri a modellektől, hogy pisiljenek meg, őőőőő kakiljanak – próbálta
visszatartani a vigyorát.
- A kamera előtt? – meredeztem rá.
- Persze.
- Nincs az a pénz, amiért ezt megtenném. – szögeztem le.
- Ők se teszik. Aki ügyes, az műanyag injekciós tűvel nyomja
ki a teát a combjai közül. A nagydologra meg baromi jó muffinokat sütnek. Úgy
hívják szarmuffin! Teljesen élethű, de lehet műanyagból, vagy gumiból is kapni
a kellékesben.
- Jézusom! És nem veszik észre, hogy csak megjátsszák?
- Ez a lényege! Annyiszor kérnek ilyesmit, hogy egy hét
alatt se pisilnek annyit.
- És mit kérnek még?
- Hogy szerelmeskedjenek. Nem csak lánypárok vannak. A
leggyakoribb a fiú lány, de vannak fiú párok is. Simogatják, izgatják egymást –
magyarázott a csodálkozástól kigúvadt szememnek. - Csókolóznak, használnak
vibrátort meg ilyenek. Gondolom, tudsz már ezt-azt a szexről. Ha érdekel,
beviszlek és körülnézhetsz. Ha meg tudod szokni, dolgozhatsz, ha betöltötted a
18-at.
- Csak akkor?
- Igen, ez egy legális bejelentett munka, és szigorúan
nagykorúaknak. Amerikai cég már a leadózott, a pénzt utalják, és nagyon jól
lehet vele keresni, ha összedolgoznak az operátorok meg a modellek. A
legtöbbjüknek állandó csapata van.
- Rendben.
Laci…
Mosolyogva figyelem
Bettit, ahogy versikét mondogatva öltözteti Kevint. A kisfiú szeretettel
átöleli a nyakát, egy pillanatra, és huncut mosollyal az arcához dörzsöli az
arcocskáját. Idilli jelenet lehetne, ha nem azért lenne nálunk, mert az anyja
haldoklik. Szüksége van a nyugalomra, hogy erőt merítsen valahonnan az a
vékonyka alkatú, de annál keményebb lelkű lány. Nem adja fel, emberfeletti
erővel küzd, hogy minél tovább a kicsivel lehessen. Én pedig csak kétségbeesett
szemlélője vagyok ennek a harcnak, már nincs hatalmam, hogy segíthetnék. Isten
kezében van. Ő is és én is! Nem, űzöm el ezt a gondolatot a fejemből, egy
hatalmas sóhajtással. Soha nem fogja feladni, ahogy én sem! Boldog leszel Foxi,
esküszöm! Még akkor is, ha ez az életembe kerül!
- Gyere kicsi kormányos – húzom a törpikés baseball sapkát a
fejére - indulunk anyuhoz.
- Anuci máj eleget pihent?
- Igen! Bemegy dolgozni, te meg mész a nénihez. Reggel majd
megy anyu érted. Jó lesz így?
- Aha! – szusszan édesen. – Viszünk neki fagyikát?
- Most nem kis kormányos! Emlékszel miről beszélgettünk? A
kapitánynak most nem szabad az utcán mászkálnia, mert büntibe van. Titokban
osonunk anyuhoz.
- Ahod a töjpék teszik a gonosz Hókuszpók elől?
- Pontosan! Most mi is lopakodunk a sok Hókuszpók elől,
nehogy észrevegyenek.
- Nem a sztudióba megyünk?
- Nem! Anyu ma a bárban dolgozik, te meg a nénivel leszel.
- Jó, szejetem Majgit nénit!
- Ő is szeret téged! Na gyere, indulunk! Anyuci már vár…
Sikerül elszabadulnia
Betty ölelő karjaiból és a lila nyusziját magához ölelve szaporán lépeget
mellettem. Apró kezecsjéjét a tenyerembe csúsztatja és rajongva pillant a
szemembe.
- Minden lendben lesz anucival! Nuszival meg a nénivel
imádkoztunk éjte! – jelenti ki magabiztosan.
- Jól tettétek Kevin. Este majd én is imádkozom érte –
szakad ki a tüdőmből a sóhajtás.
Nem akarok elszomorodni,
mert a kicsi azonnal észreveszi a hangulatingadozásokat. Elképesztően érzékeny
kis receptorai vannak. Semmiképp se akarom elszomorítani. Arra még lesz elég
ideje….
Amíg beültetem a gyerekülésbe
újra mosolyognom kell. Eszembe jut hányszor fuvaroztam titokban, észre ne vegye
a konkurencia, hogy egy csecsemőt pesztrálgatok. Aztán Foxira gondolok, és az
első találkozására a stúdiómmal és a szexcseteléssel. Mindig elvarázsolt a nyitottsága,
az egyszerűsége, ahogy tabuk és megjátszás nélkül csodálkozott rá a világra.
- Ez a te házad? – áll
döbbenten az impozáns épület előtt. Ha egyszer ilyened van mért laktok egy
tömbben?
- Van 5 szobám, galéria,
mélygarázs, az se viskó, mi bajod vele?
- Hát ehhez képest viskó! –
mered rám.
- Bettinek szinte minden
növényre allergiája van. Egy légkondicionált lakásban, bezárt ablakok közt
élünk.
- Ez itt a stúdió. Itt dolgoznak a modellek és
az operátorok. Mindnek van egy külön kis szobája számítógéppel, kamerával.
Láttál már ilyent?
- Nem! – kerekít rám.
- Oké – sóhajtok –
megmutatok mindent, de ha bemegyünk, ne a rendes neveden mutatkozz be.
- Úgyis lecserélem! Ahogy
betöltöm a 18.
- Jó, de ne mondj nevet
egyáltalán. Hogy is hívnak a suliba?
- Foxi!
- Látod ez remek név ide.
Majd ezen regisztrállak, ha tetszik a meló. Elég, ha ennyit tudnak és a telefonszámodat,
hogy elérhessenek, ha gond van.
Minél beljebb kerülünk, annál inkább elámul.
- Hány szoba van itt?
- Tíz, meg egy nagy nappali,
konyha, mellékhelyiségek és az irodám.
- Nahát! – csak ennyit mond,
és aprólékosan szemügyre veszi a burkolatot a falat a beépített spotokat,
egyszóval mindent. – Te nagyon gazdag vagy? – fordul felém – fejét oldalra billenti,
ahogy én szoktam, apró gonoszkás, gúnyos csillagok villognak a rézszemében.
- Te semmit se tudsz rólam
ugye? – zárom be az ajtót.
- Kéne?
- Nem, így jó!
Felkészültél? Akkor gyere! – tárom ki a nappali duplaszárnyas ajtaját.
Tátott szájjal bámul, átölelem a vállát, úgy vezetem be.
Azt akarom, lássák, hogy fontos nekem.
Bent félmeztelen és fehérneműs modellek, meg néhány
operátor ücsörög. Cigiznek, nevetgélnek. Vagy szünetelnek, vagy még nem vették
fel a műszakot. Jöttünkre felpattannak, riadtan iszkolnának kifelé, de
megállítom őket.
- Ő Foxi – tolom kicsit előrébb – szeptemberben
betölti a 18-at, addig szeretném, ha betanítanátok…operátornak!
- Egy ilyen szép lányt? –
kottyant közbe a rangidős megbízott kisfőnök.
- Majd szólok, ha érdekel a
véleményed!
Mindenki behúzott nyakkal feszeng.
- Akkor menj velük – engedem
el. Arnold – mutatok az iménti okoskodóra – megmutat és elmagyaráz neked mindent.
Ő a legrégebbi dolgozónk. Írja a műszakokat. vele kell egyeztetni a cserét,
szabadnapot, betegséget, nehéz napokat. Tudnia kell mindenről, és ő engem
tájékoztat. Nem szeretem, ha valaki is valami aprósággal zavar. A problémák
megoldására itt van Arnold! – mondom nem minden célzatosság nélkül. Felmegyek
az irodámba, elintézek néhány telefont és jövök. Addig ismerkedj! Te meg –
fordulok Arnold felé – magarázd el neki, hogy nyíltjuk meg az oldalakat, és,
hogy miként működik a rendszer.
Mire visszajövök már fesztelenebb a hangulat. A lányok a franciaágyon
dolgoznak. Vibrátorral kényeztetik egymást, az operátor instruál.
Foxi mindenről és mindenkiről megfeledkezve, hatalmasra
tágult szemekkel kicsit tátott szájjal bámulja a jelenetet.
- Ne a lányokat bámuld –
súgom neki – az operátort nézd!
Arnold kinyomtat néhány oldalt.
- Ezek itt a német és angol
alap mondatok. Bejelentkezik a pasi. Mi megkérdezzük ki vagy, honnan írsz, mit
dolgozol, mit szeretsz. Addig beszélteted, amíg bírod. Ő közben írja, mit akar
látni, te pedig irányítod a lányokat, és szólsz, ha úgy állnak, hogy nem
látszódnak a kamerába. Az a lényeg hogy minél több online időd legyen.
Beviszem az irodámba, és körbevezetem a felső szinten is.
- Nos? – kérdezem.
- Ezzel tényleg sokat lehet
keresni?- mered rám még mindig döbbent csodálkozással.
- Igen. Ha ügyes vagy, és
összedolgozol a modellekkel sokat. Persze ők kicsit többet kapnak, de
láthatod…..jobban ki is veszik részüket a munkából.
- Beteg a világ – sóhajt.
- Akkor?
- Én is kipróbálhatom majd
a rudat?
- Milyen rudat? – meredek
rá.
- A rudat, amin a lányok
táncoltak.
- Hát persze…. Akkor? –
ismétlem meg a kérdést.
- Jövök holnaptól, és ha
betöltöttem a 18-at kezdek.
Kimi….
Mark alig egy óra múltán kocsiba vágja
magát és elhajt. Megvan a nyomozó! Rikku brillírozott miután felébredt.
Kinézek az ablakon, a szálloda előtt
még most is álldogál néhány elszánt rajongó, és kóbor lesifotós.
Fogalmam sincs, mit csináljak, túrok a
hajamba. Lerogyok, bontok egy sört, és ötször átfogalmazom a rövidke üzenetet,
míg végül elküldöm.
„Jövő hét után visszajövök és
találkozhatunk, ha neked is jó. K.”
Szinte azonnal válaszol.
„Oké!”
Nem vitte túlzásba a magyarázkodást.
Vagyis tolmács is kéne…..hát ez egyre cifrább! – dühöngök.
Iszonyú feszültség van bennem, mert
képtelen vagyok egyedül megoldani a helyzetet. Utálom, ha mások belelátnak az
életembe.
Itt ez a gyerek – veszem az ölembe a
laptopom – hát aranyoska…..az én fiam – ízlelgetem a szót, és nem értem miért
szorul össze a gyomrom. Akarok gyereket, de nem így! Ezt viszont már nem lehet,
meg nem történtté tenni. Velem marad örökre! Most mi legyen? Anyu vajon mit fog
szólni hozzá? Fel kellene már hívnom, biztos várja a telefonom, sóhajtozok.
Csörög a mobil, felveszem, mert a
PR-osom, és nem tudom még, kinek kell hálálkodnom a nyomozóért.
- Nem, nem és kész, menjenek a picsába! Semmi nem érdekel, semmilyen
Symbol. Fáradt vagyok és sietnem kell egy fontos dologra, ezt mond nekik! Hogy,
hogy mire? – fortyanok fel – Megvizsgáltatom a méhemet! – nyomom ki.
Na, még csak az kéne, hogy bulizzak a
futam utáni After Partyn. Pont ahhoz van most nekem kedvem. Csak egyszer tudjak
elutazni innen botrány nélkül, leshetitek, mikor jövök vissza!
* * *
Sziasztok!
Totál kezdek visszazökkenni a régi
kerékvágásba itthon. Újra felszínre tőr, a valami mindig történik feeling.
Először is, ebéd körül jutott eszünkbe,
hogy ma van ott kint hálaadás! Teljes pánik, anyu napok óta mondogatja, hogy
ünnepeljünk együtt gyerekek a monitor előtt. Vágta haza, apu erdőszéli
meselakjából, kupaktanács, és intézkedés. Dédike szerint pulykára nincs idő,
amúgy is fogalma sincs árulnak-e ilyenkor egész pulykát, mert itt inkább
karácsonykor van ilyesmi, ezért maradtunk az egyszerűbb variációnál…csírke!
Vágta vásárolni, telefonos élőkapcsolat, hogy mi legyen a köret, hogyan tovább
stb.
Töltött
csirke lett, gyömöszköltük a dagadt combjaiba a tölteléket, nyelte a tojásokat,
aztán meg még varrtuk is szegény pipit. Mondtam, nehogy miért én varrjak, mikor
ennyi itt az orvos?
Jó, igazából nem nekünk jutott az eszünkbe,
hanem a doki felhívott, hogy egyre harciasabban keres a skandináv, és azt
mondta rendben, megvárom, míg vége a Hálaadásnak, tudom, hogy nem akarja az
ünnepi asztalnál látni a rohadt pofámat, de utána megyek, nem érdekel a hó, meg
semmi, mert beszélnünk kell! Hát erre aztán többszörös sokkot kaptam. Egyrészt
az elkerülhetetlen beszélgetés miatta, aztán, hogy elfelejtettük a Hálaadást,
végül, hogy oda akar utazni. Hát innen indult a riadalom! Neki köszönhetjük,
hogy nem maradtunk le a Hálaadásról.
Had meséljem el az első
osztrák vendégszereplésünket!:)
Ez itt az új számunk. Erre
tanultunk be egy páros táncot, ami elég nehéz, de a barátnőm már nagyon profi a
rúdon, én meg született tehetség vagyok, és eléggé hajlékony.
Ráadásul tök jó, hogy
balkezes vagyok, így nem okoznak problémát a szinkron elemek. Például mielőtt
felugrunk a rúdra, ő jobb kézzel kapaszkodik én ballal, és csinálunk néhány
halálforgást, ellentétes lábbal, hullámban. Ez úgy megy, hogy állunk, fogod a
rudat, az egyik – esetünkben ő számol, hogy eeegy – itt én felcsapom a lábam,
egy hátra forgás, - aztán a kettőnél ő indít, és így szépen hullámzunk. Ez egy
nagyon látványos elem, és annyira nem nehéz annak, aki egy kicsit hajlékony. Ráadásul
még a rúdba is kapaszkodunk, szóval semmi nehézség nincs benne, ha hajlékony
vagy.
Innen felugrunk, én kicsit
magasabbra, és egyenes karokkal eltartjuk magunkat a rúdtól. Közben lassan pörgünk,
ugye ellentétesen, lehet pár erőelem, spárga, karon átforgás ilyenek, hogy
elférjünk egymás alatt.
Vannak nehéz elemek. Például, hogy ő
alattam van, a karjával kapaszkodik és kinyújtott lábbal és testtel fekszik
alattam én meg ugyan így felette csak lefelé, mintha egymáson lennénk, aztán
lassan kezdjük pörgetni, kétfelé, aztán guggoló ülés, hogy pózt meg fogást váltsunk,
és nyújtott kézzel tartjuk magunkat el a rúdtól, ahogy forgunk, közben spárgázol
meg ilyenek.
Nagyon kell figyelni, hogy nehogy összerúgjunk
vagy egymásba csússzunk.
Nem is merem cipőben csinálni, mert ha
azzal a platform cipővel valamelyikünk arcon rúgná a másikat, hát alaposan
átrendezné a vonásait.
Szerencsére a Barbinak volt egy szilikon
papucsa, ami kicsi, mert azt gondolta papucsból kisebb kell, meg nem is szereti,
mert kicsúszik belőle a lába. Ide viszont ez kell, mert a rúdnál le tudjuk
dobni, aztán ha végeztünk visszarántom, és már mehetek is.
Kicsit kopottas meg régi, de fekete
körömlakkal lefestegettem a vastag talpát, a szilikon meg rendben van, csak egy
nagy rúzsos csókos száj van rajta.
Na és ott kint! Hát nagyon jól éreztem
magam. Kellett is ez a kis kikapcsolódás! Azért érdekes, ha külföldre mész
dolgozni néhány napra vagy hétre, mert egy csomó új lányt megismerhetsz. Ahány annyi
természet. Néha belefutsz és gáz, de jellemzőbb, hogy próbálnak a lányok is
inkább jóba lenni. Itt 3 ágyas szobákban voltunk elhelyezve, velünk még egy
magyar lány volt. A kicsi szobák egy nagy nappaliból nyíltak, ott voltunk
napközben, ott ettünk, készülőktünk, ilyenek. Volt még 2 magyar lány, 3 fekete,
2 fehér francia és 2 szlovén.
Az egyik magyar lánynak van egy kisfia.
Mikor megismertem a sztorijukat, úgy
éreztem, ez a történet egyszer még papírra fog kerülni. Dióhéjban, úgy 14 éves
korában valami súlyos baleset érte. Nem tudom milyen, talán autóbaleset, de lehet,
hogy más nem mesélte. A lényeg, miután nagy nehezen felépült, azt mondták neki
az orvosok, hogy próbálja úgy alakítani az életét, hogy nem lehet gyermeke.
Ezért aztán később nem védekezett, bár betegségeket azért még elkaphatott
volna. Esetemben ez kizárt, a
versenyzőket évente többször is alaposan kivizsgálják.:)
Szóval elsőre teherbe esett és csak 16
volt, nem is gondolt arra, hogy elvetesse, bár nagyon nem volt tervben egy
baba. Az egész élete megváltozott. Abbahagyta a sulit, a srácnak persze nem
kellett a gyerek, így az anyukájával maradt és megszületett Nonoka. Még nincs 4
éves, fiatalabb a Lucánál, aranyos szőke kisfiú, csak nagyon rosszkor lépett az
életembe.
Ugye elég ismerős történet, ha máshonnan
indult is, és máshogyan ért véget!:(
Nonoka tableten tartja anyuval a
kapcsolatot.
Reggel arra ébredtünk, hogy „szia Nonoka! Felkeltél?
Hogy vagy? Akarod a nénit? Beszélj vele!
A barátnőm nem kimondottan gyerekpárti,
ahogy a nővérem se. Mondott félálomban ezt-azt, hát épp elaludtunk volna. Láttam
milyen rosszul esik a lánynak, hogy gyorsan mentsem a helyzetet, intettem, ide
Nonokát, és elszavaltam neki a Haragosit, enyhe célzás a barátnőmnek. Vette is
a lapot, körberöhögte a fejét, és igyekezett szocializáltabbnak lenni.
Kicsit sikerült aludni, de a délután megint
csak Nonokával indult.
Az anyukája röpködött a tablettel, nézd
Nonoka itt anyu szobája, ez a nappali, itt eszik a mesélő néni…
Na, innen vége volt! Nonokának bejöttem. Kérte
még, mesélj nekem, sikongatott és azt akarta énekeljünk együtt. A csapat
kezdett morgolódni, én meg aggódni. Azért itt van egy szövegszerkezet, ha dühösek
lesznek.
Ekkor jött az őszi éjjel izzik a galagonya…
És el is játszottam neki, tapsoltuk a ritmust, fáztunk elszundítottunk.
Nonoka boldog volt, sikított és nagyon
édesen kacagott. Kérte énekeljünk is. Nem voltam túl konstruktív, átváltottam a
galagonyát versből dalra, de így is boldog volt.
Anyu már kezdett féltékenykedni, add ide
mondta, és kikapta a kezemből a tabletet. Tanulni kezdtek.
Nonoka mondjuk együtt I miss you. I love
you. I will obey.
Valaki benyögte, hogy Fuck you.
Nagy röhögés, anyu sértődötten berohant a
szobánkba. Onnan hallottuk, hogy pöröl a mamával.
Mit néz az a gyerek? Transformerst? Anya! Azt
mondtam, az egyszer volt, hol nem volt az Élet-et, kell nézze!
És ezzel a mondattal a szívembe zártam a
lányt és Nonokát is.
Ez volt a mindenem. Az egyszer volt, hol
nem volt az Élet, és az Egyszer volt…az ember.. sorozat.
Folyton ezt néztük a papámékkal, és mindig
meséltek még hozzá, ha valamit nem értettünk. Mellé megkaptuk a Tudod-e…
sorozatot, ami a világ legfantasztikusabb okosító könyve gyerekeknek.
Azt hiszem ezek a mesék és könyvek
alapozták meg a jellemünket. Nekem meg van az összes Tudod-e.. sorozat,
kivittem az USA-ba, és ha megszületik a kistesó, majd olvasok neki én is minden
nap belőle. Ebből megtudja, hogy működik az óra, vagy az emberi szervezet, hogy
kik találták fel az írást, hogy épültek a piramisok, és hogy működnek az atomerőművek.
Az emberek és állatok, illemtan, földrészek, csillagászat, autók….szóval
minden, ami csak a világon létezik és tudható, azt aprócska fejekre
leegyszerűsítve, ezekben a könyvekben megtalálod. Sok dolog volt, amit felnőtt
fejjel onnan értettem meg, mint pl.processzor!:/
Szóval kezdtem nagyon megkedvelni a lányt,
mert nagyszerűen foglalkozott a kicsivel, annak ellenére, hogy 16 évesen lett
terhes, és sokat volt távol, hogy jól éljenek, és mindene meglegyen annak a
nevetős szőke kisfiúnak.
Ekkor berontott az egyik fekete lány. Előző
éjjel jól keresett, és nagyon berúgott. Totál kész volt, páran felvittük a
szobába, hogy lefektessük, ő meg totál rázummolt a lobonc szőke hajamra. A végén
már iszapbírkoztunk, hogy lefeküdjön, aztán ügyesen belehányt a szilikonos
papucsomba.:(
Még szerencsém volt, hogy nem a cipőmbe. Nincs
itt semmim. Vettem 5 bugyit, egy fogkefét, egy 600 forintos zuhanyzós papucsot,
meg egy edzőcipőt, amiben most járok, amíg nem lesz hó. És nem hordom más
fehérneműjét. Minden másom a nővéremtől meg a barátnőimtől van. De a lábam
37-es nekik meg mind 38-as. Régi kabát, kitérdelt öreg farmer, kopott póló, de
van ebben valami de ja vu érzés, és ez melegséggel tölti el a szívemet.
Szóval ez a lány, egyszer csak felébredt,
és még mindig úgy érezte buli van, berontott a nappaliba anyaszült meztelen,
ahol mi Nonoval versikéztünk, meg integettünk nagy lelkesen, és lányok láttatok
már fekete nunát felkiáltással feltárta a fekete valóságot. (nem pont ezt a
szót használta, de hát úgy is tudjátok)
Totál lefagyott anyu is, meg a tablet is. Szegény
nem győzött elnézést kérni, csak hülyülni akart, amiért olyan rendesek voltunk
vele.
Anyu végül megbocsájtott, de ennek ára
volt. És most figyeljetek!
Az anyukája kitalálta,hogy játsszuk a kicsi
kedvencét, a Teletabit. Azt mondja nekem – a dög! – hogy te legyél a Po, úgyis
az a legkisebb. Mondom, ne diszkriminálj itt engem!
Szóval mindenki kapott egy nevet, már
tudom, van Tinkywinky, Gypsy, Lala és a kicsi Po!:) kezünk fent a levegőbe, és
mindenki énekelte lila hangon, hogy teletabi, teletabi….
Ahogy a barátnőmre néztem – aki a hangzatos
Tinkywinky nevet örökölte meg – hát sírtam a röhögéstől, de közben harsányan
zengtük, hogy teletabi…
Hihetetlenül jól éreztem magam, igazán
ritka, hogy ilyen kedves, melegszívű társaság jöjjön össze, egy csomó idegen
kultúra, mégis mind igyekeztünk kedvesnek lenni a kicsivel. Boldog kisfiúnak tűnt,
azt hiszem remek anyukája van, és nagyon irigyeltem őket.
Ebéd közben is, Nonoka mivel vesszük meg a
szeretetet?
Valamelyik idióta bepusmogta, hogy sok
pénzzel, de Nonoka kiabálta a monitorról, hogy sok-sok szeretettel! Meg sok
puszikával. És akkor még jöttek valami színes szíves bocsok, akiket a szeretet
éltet, de már kezdtem én is belefáradni. És az anyukája fáradhatatlan volt!
Kimentünk kicsit körülnézni fellépés előtt,
gyönyörű volt minden. A fekete lány vett nekem egy papucsot, olyan karácsonyi
mamuszt, tök édi, engesztelésül, mert a másikba belehányt.
A lány meg csak rohant elől, magasba emelt
tablettel és nézd Nonoka ez itt Bécs, azok a bécsi felhők, bécsi házak, utcák
stb….furakodott és kiabálta, bocs, elnézést, gyerekkel vagyok….
Már totál kimerítettem a Bóbitát, Lucának
hála van némi alapom belőle, épp a Csinglingling száncsengőt, csilingeltem nagy
lelkesen, mikor nem figyeltem és belefutottam olyan gyomormagasságig érő
fémoszlopoknak, amiket azért tesznek a járda mellé, hogy ne parkoljanak oda
kocsival. Úgy gyomron vágott, hogy majdnem kidobtam az előtte elfogyasztott
magvas spiccemet. Csak azt nem értem, hogy lehet, hogy engem baleset ért, a
csaj meg, aki végig loholta Bécset, magasba tartott tablettel, mindenfele néz
csak a lába elé nem, neki semmi baja nem történt.
Totál elfáradtam mire beértünk, egész
várost berohantuk valami szőnyegér, amin a hogyan tanítsuk a sárkányunkat
kellett volna legyen, de nem kaptunk.
Mondtam vegyen Süsüt, de csak legyintett. Szinte
már felüdülés volt, mire kezdődött a műsor, de én ha eszembe jutott, ahogy
teletabiztunk, még mindig nevettem, csak attól féltem, le ne röhögjem magam a
rúdról, de nem volt baj!:)
Hát ez volt két nap története! Remélem a
következő hétvége is hasonlóképp sikerül!
Szép estét!
Puszi, Luna
