12. rész - Ha nem törődnek az emberrel, azt nehéz utólag helyre hozni...

Maya….

Órák után lassan odasétáltam az ofő elé. Vártam egy darabig, de csak nem akarta magára hagyni a másik nő, én meg már nagyon siettem volna, ezért hozzájuk léptem.

-      Beszélhetnénk?

Azonnal ellépett a fizikatanárnőtől.

-      Gondod van?

-      Nem, csak szeretnék valamit megbeszélni egy nővel.

-      Édes istenem, terhes vagy?

-      Ugyancsak meglepődnék. Nincs is pasim! Ha úgy lennék, az valóban isten hibája lenne.

-      Ne rémítgess te lány!

Betuszkolt a termünkbe, még a kulcsot is ráfordította. Beültünk az első padba, gyónni kezdtem, ő pedig figyelmesen hallgatott. Elmondtam, hogy a fotózások mellett, már hetek óta tanulom a szexcsetelést. Kicsit megnyugodott mikor elmeséltem a lényegét, hogy én a monitor előtt ülök, nem a kamerának vetkőzöm majd.

-      Ahogy nagykorú leszek, kezdhetek dolgozni. Kaptam egy padlásszobát, végre életemben először saját szobám lesz. Nem kell majd osztoznom rajta senkivel. Se Kareszkával, se az intézetes lányokkal, se a koleszosokkal. Még nincs benne más, csak egy szivacsbetét, amin alhatok, meg egy asztal, de majd veszek egy kis villanylapot, akkor főzhetek is, szóval nagyon boldog vagyok. Csak azért szólok, nehogy azt higgye a tanárnő, hogy csavargok vagy valami pasihoz költöztem, mert ma már nem alszom a koleszba.

-      De miért nem? – értetlenkedett.

-      Kiköltöztem! Nincs túl sok holmim. Itt van velem két sporttáskában, észre se vették, hogy elmentem. Este már dolgozom, ma vagyok 18.

-      Móni! Kicsi szívem – ölelt meg – isten éltessen! Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből. Tudod, hogy mindig felköszöntöttelek, de szegény anyám eltörte a lábát, hozzá rohanok minden nap, mert feküdnie kell. Már azt sem tudom, hol áll a fejem – sóhajtott.

-      Semmi baj – mosolyogtam. – Így is a tanárnő az első, és valószínűleg az idén is az egyetlen, aki felköszönt!

-      Igen….hidd el, eljön majd az idő, mikor népes család lesz körülötted, és rengetegen köszöntenek majd fel.

-      Remélem most a boldog jövőmet vizionálta tanárnő – vigyorogtam a zavarán. Kicsit se haragudtam, amiért elfelejtett. Mióta felkerültem Budapestre az osztályába, minden évben felköszöntött és meglepett valami aprósággal. Egy szép toll, kulcstartó, nyaklánc… Ő volt az egyetlen, akinek eszébe jutottam, pedig volt családom.

-      Tisztában vagyok vele hogy már jól átgondoltad ezt az egészet – kaptam fel a fejem a hangjára – és tudod, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. Komoly, megfontolt, önálló kislány vagy, még sosem csalódtam benned, de egészen biztos, hogy egy ilyen erotikus munkában találod majd meg a számításodat? – faggatott tapintatosan.

-      Saját lakást szeretnék! Ez a legtitkosabb álmom. 15 éves korom óta arra spórolok, és az se érdekel, ha még 15 évig kell rá félretennem. Ott ingyen lakhatok, cserébe elkészítem a Lizoniczkinek az adminisztrációját. Valami pénztárkönyvbe kell bevezetnem a számlákat, nem probléma, szívesen megteszem a szobáért cserébe – hadartam egy szuszra, a Laci által betanított szöveget. Ezt mond, ha valaki érdeklődne miért is lakhatsz nálam ingyen. Így nem tudnak majd semmit belegondolni….

-      Sokat segít neked az a férfi…nincs vele semmi problémád? Minden rendben köztetek? Jóképű férfi…de kicsit idős hozzád, és nős is…

-      Ő a főnököm, aki lehetővé teszi, hogy sokat keressek és valóra válthassam az álmaimat. Így tudok majd félretenni. Nem lesz még egy ilyen lehetőségem az életben. Ha leérettségiztem, kereshetnék egy albérletet százezrekért, vagy bérelhetnék egy ágyat a koleszban még pár évig. Szeretnék végre egyedül aludni egy szobában!

-      És a családod?

-      Be kell vallanom valamit Márti néni – sóhajtottam kínlódva. – Anyámmal 5 éve nem találkoztam. Havonta felhív és leránt 50 ezer forinttal. Adok neki, csak hagyjon békén. Még többet is adnék, csak soha ne lássam őket többet az életben. Nem keresett fel, nem találkoztunk, 100 ezer forintért hívta fel a tanárnőt, és hazudott. Nem csináltam semmi rosszat, a Lizó két fiára vigyáztam, mert a felesége kórházban volt, és nem tudta kire hagyni őket. Úgyse engedett volna el hozzá, ha őszinte vagyok, és meg is értem. Két kisgyerekkel voltam egész éjjel, a Laci meg a stúdióban dolgozott. Reggel megjött és elvitt mindhármunkat iskolába. Ennyi volt!

-      Értem – sóhajtott nagyot. – Nagyon sajnálom, én tényleg azt hittem anyukád aggódik érted. Ne haragudj, én adtam meg a telefonszámodat…sosem hittem volna, hogy egy anya képes pénzt kizsarolni a gyermekéből…

-      Dehogy haragszom! Minden szóval, minden egyes elszedett forintommal, csak erősítette a lelkemet, hogy nincs szükségem rájuk, ők már nem az én családom!

-      Igen…megértem… Tudod Móni, nem akarok okoskodónak hatni, meg kéretlen tanácsokkal traktálni…de valamit azért mégis… Szeretnék elmondani egy történetet. Egy szörnyű tragédiát, amit közelről követhettem figyelemmel. Egy lányról, aki alig két évvel idősebb nálad. Biztos emlékszel, néhányszor említettem, hogy a férjem pszichológus. Egy közeli városban dolgozik, reggel egy óra az út kocsival, és délután is. Találna közelebb, itt a fővárosban is állást, de nem akarja otthagyni a kórházat, ahol az igazgató a legjobb barátja. Annak idején, miután elvégezte az egyetemet, kezdő orvosként Norvégiába ment dolgozni. Ott ismerkedett meg egy másik fiatal orvossal, aki fogorvosként kezdte a gyakornoki éveit, másodállásban pedig együtt mentőztek. Később a barátja, Nádudvari doktor úr is hazatelepült, miután megnősült. Egy híres zongoraművészt vett el, és hamarosan egy gyönyörű kislányuk született. A felesége kollégám lett és a barátnőm, éneket és zenét tanít          abban a városban. Minden idejüket és szeretetüket a gyermekükre árasztották. Aki furcsa kislányból, csodálatos nővé érett, zavarba ejtő különleges sárga szemekkel, amik rabul ejtik az embert, ha összeakad a tekintetük. Nincs olyan, aki ne kapná rá vissza a fejét, ha a szemébe nézett. Nagyon okos, érzékeny lány lett. Kitűnő tanuló, fantasztikus zongorista, csodás hanggal és tehetséggel, persze volt kitől örökölje. Balettozott, aztán különböző táncokat tanult, színházi előadásokban lépett fel, örökké csacsogott, szóval egy igazi energia bomba volt…ma már nem az, sajnos. Ők voltak a tökéletes család. Nóra az apja szemem fénye, mindene volt…és Feri…Soha nem láttam még nála erősebb és nemesebb lelkű embert. Úgy harcolt a lányáért akár egy oroszlán. Tőle tanultam azt a mondást, „Maradj ember a viharban!” Tudom, rengeteget hallottátok ezt az évek során tőlem.
Ő az maradt mindig, pedig nagyon különleges élet adatott meg neki is, mintha Nóri megörökölte volna a családi átkot. Nem járt sehova, állandóan tanult, agysebésznek készült. Egy osztálytársa születésnapi buliján megismerkedett egy férfival. Az a férfi maga volt az ördög. Kinézte magának azt a jómódú, tudatlan kislányt, elcsalta magához, bedrogozta és megerőszakolta 17 évesen, és még azt is elhitette szegénykével, hogy ő akarta az egészet. Addig beszélt neki, míg végül teljesen összezavarta. Eltitkolta a szülei elől az igazságot, és próbálta szépíteni, rendbe hozni a dolgokat, a legostobább módon. A szülei bár nem örültek annak, ami történt, elfogadták, és ugyanúgy szerették, és támogatták, ahogy addig. De Nóri nem! Ő szégyellte magát, és a helyzetet, amibe a szüleit sodorta az emberek előtt. Bárhogy is próbálták a szülei lebeszélni, feleségül ment ahhoz a szörnyeteghez. Azt hitte szegényke, ezzel majd minden a helyére kerül. A barátaim az esküvőjük napján beültették, az erőltetett hangulatú ebéd után, az ajándék autóba, az állapotos, alig 18 éves lányukat, aztán több mint egy évig nem látták, és nem hallottak róla semmit. Az a férfi elrabolta és külföldre vitte. Elvette mindenét, a kocsit, lakást és eladta. Kerestették, gyakorlatilag mindenüket ráköltötték, az apja soha nem adta fel, hogy a lányuk nyomára bukkanjanak, de hasztalan. Szinte beleőrültek a fájdalomba. Azt se tudták megszületett-e már az unokájuk, és hogy egyáltalán élnek-e még. Másfél év után találták meg. Egy határ menti kórházba került, ahova Nádudvari Feri javaslatára nevezték ki az ottani igazgatót, és szintén jó barátságban vannak. Felismerte Nórit….a szeméről, és azonnal értesítette a szülőket. Egy kocsi alá futott a tavalyi kései márciusi hóban. Mezítláb, egy vékony koktélruhában, karjában a gyermekével rohant, akár egy őrült. A kicsinek nem lett baja, de szegény Nóri csúnyán megsérült. Az a férfi visszahozta az országba, ő volt egy nagy üzlet záloga, ez volt az egyetlen lehetősége, és sikerült neki. Ráadásul még szerencséje is volt azzal, hogy elütötték, mert ha nem kerül kórházba, órákon belül meghalt volna, ugyanis olyan csúnyán megverték, hogy az egyik törött bordája átszúrta a tüdejét. Az egész testét vágások, véraláfutások, és lila meg zöld foltok borították. A nyakán fojtogatás nyomok, és a homlokában, egy autó emblémája volt belilulva, mert a férje, a műszerfalba verdeste a fejét. A karján elnyomott csikkek forradásai éktelenkedtek. A foltok és sérülések, a gyógyulás különböző fázisát mutatták, látszott, hogy a bántalmazás folyamatos volt. Szegény lány, miután biztonságba került a kicsivel együtt, teljesen összeomlott. Sokáig nem volt hajlandó még megszólalni sem. Aztán miután megnyílt a férjemnek, olyasmiket mondott, ami még a sokat megélt és kipróbált férjemet is kiborította. Az a férfi, egy titkos bordélyházat üzemeltetett egy tanyán, ahol a lányokat úgy vették és adták, akár egy használati, élvezeti cikket. Állandó kábulatban tartották őket, sokan semmit se tudtak már magukról, és ha nem engedelmeskedtek, kegyetlen büntetést kaptak. Magatehetetlen bábként használták őket a férfiak, és ez a mindig vidám, okos, gyönyörű kislány, ennek az elmebeteg pszichopatának lett a felesége. Aki olyan jól megjátszotta magát, hogy még a férjem se vett észre semmit, pedig többször is találkoztak.

Te is gyönyörű vagy Mónikám, és nincs családod, akik támogatnának vagy vigyáznának rád. Bár látod néha még az sem elég. Talán jó, ha tudod, ilyen is van. Ez is megtörténhet veled abba a világban, ahova tartasz.

 Nagyon figyelj oda mit teszel, meddig mész el, mit engedsz meg másoknak, és ha bármi bajod történne, ha tanácsra vagy csak egy szempárra van szükséged aki figyel rád, egy fülre, aki meghallgat, akkor hívjál.  Tudod a számomat, nem számít, hogy éjjel vagy nappal, ha bajba kerülsz, kérlek, ne habozz, hanem telefonálj. Szeretnék hallani felőled ezután is, bátran keress meg, ha tanácsra, vagy segítségre van szükséged.

Laci…

Mielőtt elkezdtük az első műszakját, behozattam néhány üveg pezsgőt és felköszöntöttük. Megilletődötten állt, a lenge öltözetű modellek és operátorok körében.

-      Még sosem ittam pezsgőt – forgatta a szép kristálypoharat a kezében a spotok felé tartva, és kedvtelve nézegette, a megtört fény játékát a kristályon.

-      Az meg hogy lehet? – firtattam. – Nehéz elképzelni egy ilyen lányról, hogy még nem ismeri a pezsgőt.

-      Az intézetben rövidet ittak a lányok, apámék szintúgy pálinkát vagy bort. Gondolom szilveszterkor pezsgőztek, de olyankor a kultúrházban ropták a táncot. Anyám volt a faluszépe!

-      Csinos az anyukád?

-      Igen, de személy szerint jobban örültem volna egy kicsit molett és néha megfáradt külsejű édesanyának.

-      Miért? – mosolyogtam rá a poharam fölött.

-      Akkor talán szeretett volna…. – hajtotta le a fejét. - Olyant szeretnék, mint Márti néni. Legyen egy kicsit molett, ne akarjon a lányával versenyezni és a ruháiban járni, ne legyen fontosabb az, hogy elkenődött a rúzsa a lánya reggelijénél, és ne dobja félre a szennyesbe a ruháimat azzal, hogy mosd ki, ha tisztát akarsz!

Intettem az ajtóban várakozó lánynak, mielőtt végképp elszontyolodna. Lekapcsolták a villanyt és megérkezett az igazi meglepetés. Fehér csokival bevont Raffaello torta, kék rózsákkal meg pillangóval, 18-as gyertyával, és tűzijátékkal.

Nagyon segítőkész volt a cukrászdában az eladó. Mondtam neki, a világ legszebb 18 éves, vörös hajú lányának lesz meglepetés Raffaello torta, mert imádja a kókuszt.

Azt ajánlotta, legyen bevonva fehér csokival, és tegyünk rá kék rózsákat meg pillangót. A 18 éves lányok szeretnek álmodozni és várják a boldogság kék madarát, hát ő kapjon egy pillangót!

Kérdeztem tőle, miért pont kékre gondol?

Azért nevetett, mert az nagyon jól megy a vörös hajhoz. Örülni fog, higgyen nekem!

Teljesen meggyőzött, és Foxi könnyes szemei láttán, újra igazgat adtam neki.

-      Még sosem volt tortám – hüppögött meghatottan. – Kiskoromban, mindig szerettem volna, valamilyen állatfigurás tortát, de semmilyent se kaptam.

-      Akkor most teljesült a kívánságod…..ezen van állat is! – mosolyogtam.

Később éjjel benyitottam a szobájukba. Olyan buzgón dolgozott, hogy észre se vett.

-      Tartsatok szünetet – mutogattam az ajtóból. Te meg gyere – intettem neki és felemeltem a cuccait. Két sporttáskában elfért az élete. Eddig nem engedtem fel, most majd rájön miért….

Felvittem a szobájába, benyitottam, és előre mentem. Izgatottan követett.

-      Boldog születésnapot – csuktam be az ajtót mögötte. Megtorpant az ajtóban, aztán halkan felsikított és a nyakamba ugrott.

-      Az enyém? Tényleg? Köszönöm! – ölelgetett. – Honnan tudtad, hogy ilyent szeretnék?

-      Honnan, honnan? Hát figyelek rád!

Oda pattant, és mindjárt átfordult a rúdon, aztán leszedte róla a felragasztott ünnepi masnit.

-      De hát mikor szereltetted fel? – csodálkozott. És ez? – állt meg izgatottan az újonnan betett ajtó előtt.

-      Nyiss be!

Elhűlve állt az ajtóban. Visszafordult, és nyelnem kellett a könnyes tekintetétől.

-      A folyosó felől lezárattam, így nem kell kimenned a szobádból, ha éjjel pisilni kell.

-      Saját fürdőszobám van – hüledezett – és saját szobám!

-      Ma végeztünk az utolsó simításokkal – mosolyogtam. – És most gyere, koccints csak velem a nagykorúságodra és az új életedre - léptem az asztalra készített pezsgőhöz. - Hoztam fel két poharat is. – Boldog születésnapot Foxi – koccintottuk össze a poharakat. A kristály csengése betöltötte a csendes szobát. Elgondolkozva figyeltem a sugárzó arcát.

-       Hmm, de finom! Ez nagyon jó! Ha tudom, hogy a pezsgő ilyen finom….

-      Ez egy igen jófajta….nem mind ilyen. – okítottam idétlenül. Zavarban voltam! Én!

Letette a poharát, a rúdhoz lépett, és végigsimogatott rajta. Hozzá beszélt, nekem háttal állt.

-      Amióta megismertelek, minden jó, ami történik velem, azt neked köszönhetem. Miért törődsz velem? – fordult meg és nézett egyenesen a szemembe.

Én is letettem a poharam mielőtt hozzá léptem.

-      Mert kedvellek! Vicces vagy kedves és …..gyönyörű. Kikapcsolok és szórakoztat, ha velem vagy. Egy színes oázis vagy nekem az élet kegyetlen, sivár sivatagában. Ahogy megnéztem a demódat már tudtam, hogy te egyszer még különleges leszel. Egy rézvörös támadó vadmacska, hihetetlen rézvörös riadt szemekkel. Ahogy flegmán kivágtad, tengerbiológus leszek. Éreztem, hogy kincsre bukkantam. Csak egy hibád van, pici vagy. Ha 30 cm magasabbra nősz, már szupermodell lennél valahol New Yorkban. Különleges vagy és gyönyörű.

-      Olyan sokkal? Egy vonalzónyit kéne még nőnöm? – kerekítette rám a szemeit.

Kicsit rábámultam, hirtelen kiestem a monológból, aztán elvigyorodtam.

-      Mindig elfelejtem, hogy még iskolás vagy – billentettem oldalra a fejem.

-      Tetszem neked?

-      Van olyan, akinek nem? – hajoltam lassan közelebb hozzá.

-      A többi nem érdekel.

Nagyot nyeltem.

-      Az apád lehetnék – suttogtam.

Közben egészen a szájára hajoltam, de nem csókoltam meg, a reakciójára vártam. Megnyitotta az ajkait, picit felém emelte a fejét. Akkorát sóhajtottam, majdnem elfújtam. Kezemmel végigsimogattam az arcán. A másikat a derekára csúszattam.  Finoman érintettem meg a száját. Gyengéden rácsókoltam az alsó ajkára, aztán a felsőre is. Izgatott légvétele csiklandozta az orromat. Bármikor elhúzhatta volna a fejét, ha nem akarja, de nem tette. Két kézzel öleltem és egyre vadabbul csókoltam.  A nyelvét kerestem, megérintettem a fogait, aztán átváltottam a nyakára. Lihegve kapkodtam a levegőt, majd szétrobbantott a vágy. Évek óta vártam erre a csókra, és pont annyira volt édes és izgató, ahogy fantáziáltam róla!

Ő meg egészen elernyedt a karjaimban, szinte én tartottam.

-      Még sosem csókolóztam – suttogta remegve.

Meglepve húztam hátrébb a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

-      Azt mondtad nem vagy szűz – nyögtem rekedten.

-      Nem is – szikráztak rám vörös a csillagok a szeméből – csak rám mászott, nem foglalkozott olyasmivel mint csók…..

-      És azóta…..?

-      Minden találkozásom verésbe torkollott a férfiakkal. Nincs szükségem rájuk.

-      És én?

-      Te több időt töltöttél és törődtél velem, mint az apám……és még egyszer se ütöttél meg.

Sóhajtottam egy nagyot, az asztalhoz sétáltam a poharakért és leültem a szivacsra.

-      Gyere ide! – hívtam és megérintettem magam mellett a matracot.

Vonakodás nélkül jött. Felém fordulva, őszinte bizalommal nézett a szemembe. Koccintunk és megittuk a pohárban csillogó maradékot.

-      Hát most mihez kezdjek veled? – vettem el tőle is, és tettem le a földre, ahogy kiürültek. – Nem akarlak leitatni. Úgy nem tudsz dolgozni nekem – próbáltam a feszélyezett hangulatot oldani.

-      Csókolj meg még egyszer – mosolygott halványan és ettől felragyogott az arca. Olyan szép volt, hogy csak bámultam. - Gyakorolnom kell……be kell pótolnom a lemaradást a többi nőhöz kép…

Nem tudta befejezni. Elengedtem immár minden fenntartásomat és kétségemet. A szájára hajoltam és rátapadtam. Lehunyt szemmel forró aggyal, lüktető ágyékkal csókoltam. Lassan lefektettem a szivacson. Fölé hajoltam és gyönyörködtem benne. A szemem láttára nőt fel, cserfes szemtelen kislányból, izgalmas gyönyörű nővé érett. Nem tudtam betelni az izzó szemével a lángoló hajával, riadt várakozással teli tekintetével.

Újra a szájára hajoltam simogattam az arcát, a nyakát, ahol az izgalomtól egy erecske verdesett a bőre alatt akár egy apró dobogó szív. A Számat végighúztam a finom bőrén, egészen a verdeső érig, hogy a csókjaimmal megnyugtassam. Kezével félénken végigcirógat a hátamon. Érintése nyomán új erővel töltődött fel minden testrészem. Mélyet sóhajtva a vállára hajtottam a fejem.

Nem megyek tovább, pedig őrülten kívánom, de ez a nő többet ér nekem egy 10 perces gyors menetnél és sokkal többet is érdemel. Ha már az első pocsék volt neki, legalább a következő legyen emlékezetes. Őrülten kellett koncentrálnom, hogy békén tudjam hagyni, mert eszeveszetten kívántam.

-      Gyere – álltam fel sóhajtozva – keresni fognak.

Két kézzel ölelte át a derekam, és a fejét a mellkasomra hajtotta.

-      Ez a legszebb születésnapom! Szeretnék örökre így és itt maradni veled!

Rápusziltam a hajára.

-      Lesz még jobb is, ígérem! Viszont – pillantottam körül – ez a szoba nem túl lakályos.

-      De igen! Ez gyönyörű! – ragyog fel az arca és most hírtelen újra egy csillogó szemű kamaszlány áll előttem.

-      Csak egy asztal meg egy szivacs van benne! – hívtam fel a figyelmét a nyilvánvalóra.

-      De az enyém – perdült meg széttárt karokkal – az én szobám!

-      Bolond lány – léptem ki a folyosóra. – Csináltatok neked bejárati ajtókulcsot nehogy bezárjanak.

Foxi…

Tapogatózva keresem a telefonom. Követelőzőn csilingel.

-      Anuci, anuci – szusszan egy nagyot – nincen máj az ágyadban az álommanó?

-      Szia kicsim – ébredek fel – egy picurka manó se bújt mellém.

-      Töjpe se? – reménykedik.

-      Se ember se törpe! Itt csak neked van helyed. Hol vagytok?

-      Hát itten a házunk előtt. Beengedejsz?

Kipattanok és mindjárt meg is szédülök. Elejtem a telefont, próbálok támasztékot keresni, irtózatosan belenyilall a mellembe. Feljajdulok, mire visszanyerem az egyensúlyom, már az ajtót verik.

-      Foxi baj van? – hallom Lacit suttogó kiabálását. - Rosszul vagy?

-      Anuci! Fáj a cicid? – kiabál a kicsi, és a hangjától elönti a szemem a könny.

Ahogy jött, olyan gyorsan el is megy a fájdalom. Kinyitom az ajtót és felkapom.

-      Szia te gyönyörűséges skandináv hercegem.  A világ legszebb és legédesebb szöszkesége. Csak megbotlottam, semmi baj, és légy szíves ne kiabáld ki mindenkinek, hogy beteg a cicim.

-      Esz titok – súgja előrenyújtott fejjel pici ujja a szája előtt – a mi titkunk? – néz hatalmas kerek szemekkel.

-      Igen a mi titkunk! – ölelem magamhoz és kap tőlem vagy száz puszit.

-      Le se vetkőztél – indul a konyhába az idősebb herceg, és kávét főz nekem. Minden rendben? – néz a szobájába robogó gyerek után.

-      Persze.

-      Nem telefonált?

-      Nem! – ingatom a fejem.

-      Ha lement a Forma 1, nem engedlek többet táncolni. Pihenned kell, fel kell készülnöd a műtétre, elég lesz, ha csak csetelsz. Van pénzed félretéve, akár pihenhetnél is, nem gondolod?

-      Azt a műtét utánra tartogatom. Tartok tőle, nekünk már sose lesz saját lakásunk – sóhajtok lemondón.

-      Ezzel mi a baj? – fordul hátra.

-      Hogy a tiéd! Csak egy akkora saját lakást szeretnék, ahol tudunk karácsonyfát állítani – mosolygok Kevinre.

-      Ami az enyém, az a tiéd is! Bőven van itt hely a fának! Pihenned kell…..féltelek!

-      Az a pénz kell, majd ha itthon leszek és kezelés kapok. Azt olvastam, a kemoterápiától rosszul vannak és hánynak. Nem fogok tudni dolgozni, ráadásul a hajam is ki fog hullani. Be kell osztanunk, amink van.

-      Hülyeségeket beszélsz….amíg én élek nektek mindig lesz mit enni….végül is majdnem a fiam lett!

Öltözködöm, nem válaszolok. Mit is mondhatnék? Hogy jelenleg ő is kölcsönökből él, mert lefoglalták az összes vagyonát, és a szabadsága is egy hajszálon függ? Ráadásul azt a hajszálat is veszélyezteti miattam, mert elvitt a lefoglalt Volvóján Mogyoródra, vállalva az igazoltatást, mert ott aztán nyüzsögtek a rendőrök, ő meg lakhelyelhagyással, és házi őrizettel van feltételesen szabadlábon. 

Kihozza a kávét és átölel.

-      Ne aggódj a pénz miatt – puszil a hajamba mintha csak belelátott volna a gondolataimba – ez csak átmeneti állapot. Minden rendben lesz. Hány éve is ismersz? Ha azt mondom, hogy minden rendben lesz, akkor tudnod kell, hogy nem beszélek a levegőbe! Túl leszünk ezen, csak addig tarts ki! Higgy nekem! Bíz bennem – simogatja a hátam. - Betti szeretné, ha átgondolnád, és nálunk hagynád a kicsit, amíg a kórházba vagy – vált hirtelen. - Tudod, hogy nagyon vigyáznánk rá, talán otthon maradhatok én is még egy ideig……nem lenne baj. Betti remek anyuka.

-      Tudom…..majd átgondolom, és mond meg neki, nagyon köszönöm, de…..még nem tudom…. csak szeretném, ha ott lenne velem. Ki tudja, meddig láthatom…..szeretnék minden percet vele tölteni a műtét előtt, hogy legyen idő elbúcsúzni – sírom el magam.

Mielőtt vigasztalni kezdene, megcsördül a telefonom és közli, hogy üzenetet kaptam.

Felkapom, és a szívemet, meg a lüktető mellemet simogatva olvasom. Elhomályosodik körülöttem megint minden. Átölel, és az ágyhoz vezet. Fáradt vagyok, ideges, feszült és kétségbeesett. És ez az összetett negatív beállítottság, látványosan ront az állapotomon.

-      Ő irt – adom oda a mobilt.

-      Válaszolsz? – néz rám, miután figyelmesen elolvassa a rövid üzenetet.

-      Persze! – és egy okét küldök neki vissza.

-      Hát ez tömör volt – jegyzi meg.

-      Majd ha találkozunk, elmondom neki a többit – sóhajtok.

-      Látom előre rosszul vagy ettől a találkozótól.

-      Hát eléggé – tárom ki a karom a mackó mamával útra készen kirobogó szőkeségnek. Az ölembe fészkeli magát, amíg isszuk a kávét, és felváltva ad puszit mackó mamával.

-      Ejne maszkó mama – korholja a medvét – adjál puszit a kapitánnak isz. – fordul Laci felé.

-      Gyerünk kis kormányos, hajóra! – kapja fel Kevint, és ad egy cuppanóst, a barna medvének. Közben rám sandítva reméli, hogy nem láttam.

-      Íme, az alvilág fejedelme, amint barna mackómamát csókolgat! – súgom vigyorogva. Mostanában mindenütt ezt a jelzőt használják rá. A TV-ben, rádióban és az írott médiában is. Vezércikk lett! Még egy híres ember!

-      Induljunk! – sürget jókedvűen a mosolyom láttán. – Elkésünk!

A hét elején vásárolni mentünk, hogy elkezdhessük a mikulási és karácsonyi felkészülést, de nem gondoltam bele, hogy mit jelent ez Miss Antibakteriállal. Már elszoktam a nővérem fura dolgaitól!:)

De már értem, hogy miért inkább a barátnőm meg az öcsi Kakukk trió jár vásárolni. Előbb fogrémet válogattunk nagy akkurátusan – mert ez annnyira fontos! Ha fekete jelölés van a végén, az nem jó, nem természetes anyagokból van összeállítva. Lehet kék, de a legjobb a piros, és ez még csak a fogkrém volt…

Aztán jött a miből süsünk ünnepi kenyeret? Tökmagliszt kell! És közben nem értette, ha lehet kapni ilyent, miért nem ebből sütöttünk eddig? A Barbi nagyon nincs tisztában az árakkal!:)

Szerencsére akciós volt a tökmagliszt meg a kókuszliszt is – mert olyant is vettünk. Elégedett volt! Kérdeztem tőle, és meg is sütöd majd? Szó nélkül oldalra hajtott fejjel, kikerekedett szemekkel vigyorogva méregetett – hát ez is egy válasz!:)

Aztán mentünk fizetni, az önkiszolgáló kasszához. Ő akarta csinálni, hogy megtanulja, mert a Tomi dolgozott pénztárba, és vágja a gépet, a Barbi nem igazán. Aztán csak vakaróztam kínomban mikor előkapta az antibakteriális kendőcskéjét, és akkurátusan letörölte a szkennelőt, meg a monitort az önkiszolgáló gépnél. Eléggé megnéztek minket és nem a szépségünk miatt!:)

Otthon elővettem az újonnan vásárolt Rubik kockát, amit az öcsém diák munkatársai segítségével sikerült felárban megvenni, mert nagyvonalúan adtak néhány matricát az akcióhoz. Asszem veszek még párat otthonra….mindenkinek bősz matricagyűjtést rendeltem el a házban, és megpróbáltam kitenni az oldalait.

És ne kapjak idegrohamot? Forgatom azt a rohadt kockát és küzdök, már a nyelvem is a térdemig lógott, és végre kitettem egy teljes oldalt, és még egy sort körbe, aztán még egyet. Itt volt egy kis megtorpanás, ez igaz, de még nem jelenti azt, hogy ki kell ragadni az ember kezéből!

Mert az idegbeteg tudor nővérem, mi a szart küzdesz vele ennyit – kérdéssel magához ragadta a kockámat és megbecstelenítette. Egy pillanat alatt kiforgatta a hiányzó oldalakat.

Hát nagyon dühös lettem! Mondtam is neki, kend be magadnak a hajad, ha akarod, én biztos nem, inkább gyakorlok, ha már ilyen ostoba vagyok!

Mert jött a szokásos idegrohamával, hogy neki miért barna és ilyen kevés a haja. Ami azért annyira nem kevés, de az öcsinek meg nekem több haj jutott, mint egy átlagembernek, és a Barbi nem is sejti milyen undok dolog hajmosás után kifésülni és szárogatni. Nem is mosok csak kéthetente hajat, ettől is totál kiakad, mert ő 3 naponta mosogatja. Anyu mesélte, hogy mikor picik voltunk sokáig koszmós volt a fejbőrünk, mert annyira sok hajunk volt, hogy nem tudott rendesen szellőzni. Most meg úgy áll, ahogy akar – legalább is az enyém, és nagyon világos szőke, én szívesen cserélnék a nővéremmel. Olyan szép barna és egyenes haja van! Bár engem már a göndörség nem zavar, attól a Tomi van ki, hogy göndörödik neki akár egy kislánynak!:)

Persze csak bekentem neki a haját, az olajos csodaszerével, amit 7 pecsétes titok alatt őriz. Közben készítettem anyu baba party tortáját, meg beáztattam a táncos ruháinkat öblítőbe, hogy jó illatuk legyen. Ő meg keresett valami nejlon sapit a fejére, merthogy be kellett volna kötnie, de nem találta. Már mindenkit kiborított, a barátnőm mondta neki, húz a fejedre egy kotont, az is jó lesz.

Kezdtem figyelni, na, mondom, kezdődik! Úgy is lett, Barbi eltűnt, és nemes egyszerűséggel egy óvszert húzott a fejére. Kicsit elméláztam az események felett, nem nagyon ismerem a gumikat, hogy vajon abban is van-e különböző méret, mert ha igen, akkor nem tudom, melyik fiúnak kellhet ilyen óriás. Szerény emlékeim szerint – mivel anyuék hajós nászútjuk alkalmával volt szerencsém az összes pasit pucéran szemrevételezni, úgy emlékszem…vagyis nem emlékszem, hogy valamelyiken is megakadt volna a szemem, hogy ejha!:)

Ekkor bejelentkezett Nonoka, hogy megmutassa az új játékait, amiért volt szerencsém végigrohanni Bécs egész központját – és kérte, hogy megint énekeljük a Galagonyát. Ringattunk, altattunk, a végén már elmondtam neki az egyik saját mesémet is, pedig azt kizárólag a kisöcsinek szántam, de legalább lemeózta – nagyon tetszett neki! Az anyja is egyből lecsapott rá, hogy milyen mese ez? Hol lehet megvenni? Merthogy tanulságos volt, hát tudom, én mi kell egy gyereknek, még ha nekem talán soha nem is lesz már!:(

Mondtam, sajnos ez limitált kiadás, egy darabban, na jó, esetleg kettőben készül, hátha mégis csak nekem is kell majd!:) inkább bekapcsolódott a barátnőm is, és újra előadtuk a jó öreg Teletabi dalt, minek hallatán a nővérem meglepett feje is megjelent az ajtóban. A barátnőm, tanult Nono anyutól, és mindjárt mondta, itt a Barbi is, meg akarod ismerni?

Nonoka meg igeeeen, szia Bajbi!

Az én agyoniskolázott nővérem meg bedugta a kotonba öltöztetett fejét a képbe, ami egy bizonyos szemszögből nézve, akár teletabi is letetett. Nonoka igen megörült neki, aranyos volt, ahogy ujjongott, hogy teletabinak öltöztél nekem? Mi meg énekeltük feltett kezekkel, hogy teletabi….

De megjelent egy riadt anyafej a monitoron, és mondta, látom nem értek rá, nagyon el vagytok foglalva, aztán gyors búcsúzkodás után kiléptek az éterből. Mit mondjak, elég szürreális látvány volt, talpig kotonban, felemelt kezekkel, bárgyú arccal, rettentő fahangon teletabit énekelgetve….:)

Hogy mekkora sikere volt? Hát Manócska kutya a dal alatt diszkréten belepisilt a féltett cipőmbe!:( Örülhetünk! Rendesen működtek a veséi!

Később anyu is félénken érdeklődött, hogy mi is az a legidősebb gyermeke fején?

Míg a tesómék az utolsó simításokat végezték a szülői köszöntőre, én nekiálltam, hogy átöblítsem a ruhákat kézzel, mint Ágnes asszony a lepedőit. Míg Nonoval dumcsiztunk hagytam, hogy ázzanak. Nem voltak koszosak, csak öblíteni kellett, hogy illatosak legyenek. Vékony strasszos meg köves táncos ruhák, ezeket nem lehet géppel mosni.

Ekkor jött Manó! Róla annyit kell tudni, hogy egy Stafford terriernek álcázott pitbull. A hangzatos és találó név onnan, hogy olyan gyáva szegénykém, akár egy nyuszi. Viszont rettentően néz ki. Kedvenc időtöltése, hogy az ölembe hajtja a fejét, pislog rám felfele, kicsit morog, és a gazdája szerint vigyorog, szerintem halálos vicsorokat küld felém, miközben azt sugározza, sőt parancsolja, hogy SIMOGASS!

Simizem ezerrel! Ember állatot még olyan lendületesen, bőszen nem simogatott, mint én, és óránként az ölembe hajtja azt a bánatos fejét. Sőt mikor az orrát a lábam közé dugja, hát akkor meg mozdulni se merek. A vigyorgó sógor szerint így mélyíti el a barátságunkat. De hát, akarom én ezt?:)

Nyurga meg is jegezte halkan, ha ezt vele művelné, még azt is elfelejtené, hogy kell bekapcsolni egy számítógépet. Ugye programozó, nem is akár milyen, most megy Brüsszelbe, mert ott a központjuk, és valamit még személyesen kell átadjon, mielőtt leszámol, hogy velem jöhessen januárban az újvilágba!

Szóval Manó az én testőröm, így vittem haza magammal apu házából. Kicsit érdeklődő és felágaskodott a lavórhoz, amiben áztak a ruhák, egy műanyag szennyes tartóra helyezve, a konyha közepén. Az ügyetlen praclijával lelökte, a lavór egy fehér zománcozott, dédike által féltve őrzött kincs, hatalmas robajjal a járólapra borult, és még sokáig csörgött, forgott, miközben a csuromvizes kutya lelkesen ugatta a holdat! Sajnos picit lepattant a zománca, amit a dédike most sirat, és akkorát szólt, hogy az emeletről a szomszéd bácsi lihegve berongyolt egy üveg saját főzésű ürmösborral, hogy mi van gyerekek elkezdődött a buli?

Ivott már valaki? Megvan a recept, viszem ki, és legközelebb készítünk karácsonyra, vagy hálaadásra, van épp elég hatalmas pincénk meg garázsunk!

Öcsém éppen a heti mákadagját vette magához, mákos tészta formájában falva, és a nagy csörömpölésre ijedtében félrenyelt, vagy felszippantott egy tésztát. Köhögött, fuldoklott, röhögött és igyekezet levegőt venni, és még csuklott is! Végül mindezt megkoronázva egy hatalmasat tüsszentett! Fantasztikus önálló estet improvizált!

Olyan hangokat hallatott, hogy még a sokat megélt orvostudorok is érdeklődve kapták fel a fejüket rá!

Eddig csak a kis törpe yorkshil kutyánk volt, azzal nincs gond, mindig lógva felejtjük a kilincsen egy táskában, ő meg várja a sorsát megadóan…de ez a Manó!

Ja, és még ráadásul az is kiderült, hogy nem a hálózatunkkal volt hiba, hanem Manó megrágcsálta a kábelünket, ezért szakadozott és ment el a netünk!

Ilyent alkottunk, csak kék díszítéssel!:)

Anyu baba partyjára ilyen pelustortát készítettünk! Csak kár, hogy nem tudtuk átadni neki!

Igazából nem akartunk ilyenekre költeni túl sokat, szerencsére a Luca egyik ovis társának, iker kistesói vannak, és az Ildi, az anyukája révén megkértük őket, hogy adjanak már kölcsön néhány doboz pelust. Cserébe a segítőkészségükért, mi is vettünk egyet-egyet a kicsiknek. Egy fiú és egy kislány! Hát van fantasztikusabb annál, minthogy valaki ilyen ikergyerekeket nevelhet?

Mikor ott voltunk a pelenkákért, épp püfölték egymást, valami gúvadt szemű medvéért, aki egykedvűen mondogatta a csatazaj hevében. Szeretlek! Gyere játszani!

Nagy szívás lehet ikreket nevelni, ráadásul még nem is gazdaságosak, mert egyik fiú a másik meg lány! Én megelégednék egy egészen pici gyerekkel is, nem kellene mindjárt kettő. Az anyukájukat elnézve, asszem nem lennék rá alkalmas!:)

Hatalmas pankráció alakult ki, mert a harmadik gyerkőc is bekapcsolódott, anyu meg csak állt felettük megfáradt arccal….ekkor az egyiknek beszorult a feje a szék támlájába…..:) A hülye Tomi meg, Barbi ide a te olajad kell!:)

Még pelustorta építés közben is úgy röhögtünk, hogy egyszer leomlott akár Jerikó falai. (Nem’tom figyelitek-e milyen naprakész vagyok magyarból és töriből? Közeleg a megmérettetés, szegény fiúk egyre inkább elanyátlanodnak.

Aput egy saját szövegű és hangszerelésű dallal köszöntöttük. A Tomi gitárral, én zongorával kísértem a dalunkat. Külön megénekeltünk minden betűt a nevéből, hogy az az A – egy versszak, az az N – még egy versszak, az a D – még egy versszak és így tovább….

A Barbi a monitort kezelte, forgatta amerre mentünk, hol a Tomira, hol rám, hol a többiekre, no meg az ajándéktortára is! A végén már alig bírtunk énekelni a nevetéstől, olyan jó volt, megint együtt lenni velük!

Kicsit becsiccsentettem, mert kértem az anyut, hogy tegye a pocakját közel a monitorhoz, had zümmögjek el a kisöcsinek a legújabb mesémből egy altatót – mert írom ám a mesekönyvet!:)

A nővérem viszont némi pezsgő után, tudományos előadást tartott arról, hogy vigyázni kell az óvszerrel, ha nem rendeltetésszerűen használjuk, ugyanis könnyen az ember arcára szorulhat és megfulladhat….ha jó minőségű a gumi!

És az én eljövendő sógorom mindehhez csak bágyadtan, tele szerelemmel a szemében mosolygott a tesómra. Egy kincs ez a pasi! Örülök, hogy legalább a Barbinak összejön, mert aki kibírja az én nővérem mellett, és megtörte annak a jövőjéről és a férfiakról alkotott elképzeléseit, az valamit nagyon tudhat!:)

Apu viszont 3 napon dühöngött. Mert 3 nap híján hálaadáskor ünnepli a névnapját.

Miért, faggatta a monitort dühösen – miért nem tudták ezek a jenkik 3 nappal odébb tenni ezt a hálaadást?

Erre a kérdésre sajnos még a zseni nővérem sem tudott válaszolni!

Hát ennyi történt a héten. Legközelebb elmesélem milyen balesetem volt megint, és mit alkottunk kint mikuláskor!:)

Ma még nem aludtam, azért remélem érthetően fogalmaztam!:)

Puszi mindenkinek, Luna