11. Ha nem fájt volna, még mindig gyenge lennék...

Foxi…

Megfogadtam, hogy szó szerint veszem, amit mond. Ha a Lizoniczki szerint nehéz napom lesz, akkor az is lesz! 4 órát álldogáltam különböző pózokban, és bikinikben, meg tankinikben a víz alatt. Úgy éreztem már lefoszlik rólam a bőröm, a fotós meg azt mondja, hogy koszos a combom. Mondom neki, az nem kosz te barom, hanem jön le a bőröm. Szétáztam!

Aztán vizesen megfújattak az óriásventillátorokkal. Legyen szél a tengerparton!

Hát lett! A végén már arra kellett vigyáznom, ki ne nyissam a szám, mert kikapja a nyálam. Már amíg volt, mert kezdtem totál kiszáradni.

Viszont a fotók szuperek lettek. A profi smink alatt, alig ismertem magamra. Összehaverkodtam a producerrel és megengedte, hogy válasszak magamnak hónapot. A szeptembert kértem, akkor születtem. A naptár egy nagy képből állt, azon voltak, a testemen a napok beszámozva, és alul még apróbb 10 képkocka volt egymás mellett felsorakoztatva. Más-más bikiniben és beállításban.

Álltam például sivatagban és tengerparton a homokban, amiből csak a homok volt valóságos, a többi az utómunka volt. Vizes bikiniben hátulról a fenekemet fényképezték egy sziklán térdelve. Domboríts, mint a cica, ordítozott a fotós átszellemült fejjel. Domborítottam!

Nem voltak szilikon melleim, nem mutattam sokat a többi kitömött lány mellett, így inkább a hátsomra fókuszált.

Domborítottam és egyensúlyoztam a gipszből készített, hatalmas kőszikla keskeny tetején, ahonnan majdnem lefújt a tenger felől hömpölygő gigantikus monszunszél. Még sosem láttam a tengert, de ha ott ekkora a szél, hát komoly erőpróba lehet, az apróbb gyerekeket megtartani. Talán egyszer majd megkérdem a Lizót. Úgy hallottam nekik van valahol nyaralójuk a tengerparton.

Majd a szikla alá állítottak felemelt kézzel a szikláknak támaszkodva, megfeszített fenékkel, fentről meg öntötték a vizet, csobogó vízesés alakjában. Aztán amerikai nemzeti lobogó anyagából készült bikinimben, lehajtott fejjel rugdostam átszellemülten a forró homokot.

Este a másik 5 lány már lelépett én egy girost rágcsáltam. Még meleg volt, frissen hozta a Laci. A producerrel nevetgélt, végül lekezeltek és intett, hogy menjünk. A producer névkártyát adott és azt ígérte, még visszajön, hogy dolgozhassunk együtt. 

-      Red demon, Beautiful demon. Original red demon - ismételgette boldogan, átszellemült arccal a kezemet szorongatva.

-      Kértem a naptárodból egy példányt. Ha elkészül, kiteszlek a falra. Nagyon bejöttél neki – jegyezte meg a kocsiban, oldalról fürkészve az arcom.

-      Ja! – hagyom rá és nagyot haraptam egy óriási érett ringlóba.

-      Nem hallottam még emberről, főleg nőről, akinek a szilva lenne a kedvence – ingatta a fejét.

-      Nos, talán nekem se az - harapok még egyet – de hiányzik az íze. Apám szilvafákat ültetett mindenhova, még a ház köré, az út szélére is. Össze kellett gyűjtenem és pálinkát főzött belőle. Nyáron szedtem egy zacskónyit, kibicikliztem a halastóhoz, és néztem a horgászokat, meg faltam a szilvát éhség ellen. Általában a szomszéd Dodi bácsi mögé ültem, ő nagyon kedvelt, és mindig megkínált egy kis kajával.

-      Szóval azért falsz most ilyen arcátlanul, mert gyerekkorodban éheztettek?

-      Arcátlan lennék?

-      Oké, inkább jó étvágyú! Térjünk inkább vissza a cowboyra. Azt mondta kivinne Amerikába……szép karriered lehetne, ha segít. Lát benned fantáziát…..és nem ő az egyetlen. Különleges vagy!

-      Az mit jelent, hogy szép?

-      Nem mindig. Vannak olyan modellek, akiknek nagyon érdekes az arcuk. Más a megszokottnál és az nem mindig szép, inkább különleges, egyedi. De – pillantott rám rövid szünet után – te nem vagy különleges, csak szép. Esetleg egyedi. – vigyorgott a meglepett arcom láttán. - Szóval mi legyen Mr. Amerikával?

-      Semmi! Nem megyek sehova!

-      Ekkora hazafi vagy?

-      Egyedül vagyok! Nincs senkim, még kutyám se. Ha eltűnnék, nem keresnének, mert senkinek se hiányoznék. Eladhatnának prostinak, megölhetnének, kivehetnék a szerveimet, telenyomhatnának kábítószerrel és tenném, amit akarnak…..szóval nem! Talán úgy igen, ha valaki kiközvetítene és figyelne rám, vagy ha többen mennénk, de így nem! Soha nem felejtem el azt a lányt a moziból. Csak egyszer láttam, akkor boldog volt és vidám. Másnap halottan került elő, és hiányzott mind a két veséje. Ez nekem fájdalmas és tanulságos lecke volt.

-      Van egy másik vállalkozásom is, - szólalt meg rövid hallgatás után - szexcsetelésnek hívják, tudod mi az?

A fejemet ráztam.

-      Vannak modellek és operátorok. Az operátorok ülnek a számítógép előtt a bekamerázott szobákban. Ők nem látszanak csak a lányok. Ha valaki bejelentkezik az oldalra, beszélgetni kezdenek vele. Olyan ez, mint a facebook. Ezek az oldalak fizetősek, minél több időt tölt beszélgetéssel, annál több online ideje lesz, és többet keres. Angolul németül és olaszul beszélgetnek. Mindenkinek megvan a kialakult stílusa. Van, akinek jobban megy, és van, akinek nem annyira. Vannak szabvány mondatok, a hogy hívnak, hol dolgozol, mi a hobbid, milyen zenét szeretsz stb. Ha jól csetelnek, sok vendégük lesz. Van, aki 10-15 oldallal dolgozik egyszerre. A vendég leírja, hogy mit szeretne látni, az operátor meg instruál, mondja a modelleknek, azok meg csinálják. Ha jól összedolgoznak, mindenki jól jár, és a vendég is elégedetten távozik. – vigyorgott. - Jól beszéled a németet, lehetnél operátor, ha bírja a gyomrod.

-      Mit?

-      Hát néha beesik egy-két perverz. A minap kirohant egy operátorfiú, hogy ennyi volt, felmond. A vendége kiscsirkék fejét harapdálta le, a másik kezével fényezte a kopaszt, miközben hörgő hangon ordított, hogy ő a sátán, és bíztatta az egyik modellt, hogy fojtsa meg a másikat.

-      Mit fényezett?

-      Kiverte a farkát…. – sóhajtott.

-      És közben napos kiscsibéket gyilkolt?

-      Ilyen is van, nem hazudok, el se hinnéd milyen nagy az isten állatkertje, de nem ez a jellemző.

-      Hát mi?

-      Sok furcsa igényű férfi jön ezekre az oldalakra. Általánosak a fetisiszták.

-      Az meg mi? – tátottam rá a szám.

-      Hát különböző testrészekre gerjednek. Van, aki az lábujjakra, és azokat nyalogatja. Olyan is van, aki a hónaljra gerjed. A legtöbb azt kéri a modellektől, hogy pisiljenek meg, őőőőő kakiljanak – próbálta visszatartani a vigyorát.

-      A kamera előtt? – meredeztem rá.

-      Persze.

-      Nincs az a pénz, amiért ezt megtenném. – szögeztem le.

-      Ők se teszik. Aki ügyes, az műanyag injekciós tűvel nyomja ki a teát a combjai közül. A nagydologra meg baromi jó muffinokat sütnek. Úgy hívják szarmuffin! Teljesen élethű, de lehet műanyagból, vagy gumiból is kapni a kellékesben.

-      Jézusom! És nem veszik észre, hogy csak megjátsszák?

-      Ez a lényege! Annyiszor kérnek ilyesmit, hogy egy hét alatt se pisilnek annyit.

-      És mit kérnek még?

-      Hogy szerelmeskedjenek. Nem csak lánypárok vannak. A leggyakoribb a fiú lány, de vannak fiú párok is. Simogatják, izgatják egymást – magyarázott a csodálkozástól kigúvadt szememnek. - Csókolóznak, használnak vibrátort meg ilyenek. Gondolom, tudsz már ezt-azt a szexről. Ha érdekel, beviszlek és körülnézhetsz. Ha meg tudod szokni, dolgozhatsz, ha betöltötted a 18-at.

-      Csak akkor?

-      Igen, ez egy legális bejelentett munka, és szigorúan nagykorúaknak. Amerikai cég már a leadózott, a pénzt utalják, és nagyon jól lehet vele keresni, ha összedolgoznak az operátorok meg a modellek. A legtöbbjüknek állandó csapata van.

-      Rendben.

Laci…

Mosolyogva figyelem Bettit, ahogy versikét mondogatva öltözteti Kevint. A kisfiú szeretettel átöleli a nyakát, egy pillanatra, és huncut mosollyal az arcához dörzsöli az arcocskáját. Idilli jelenet lehetne, ha nem azért lenne nálunk, mert az anyja haldoklik. Szüksége van a nyugalomra, hogy erőt merítsen valahonnan az a vékonyka alkatú, de annál keményebb lelkű lány. Nem adja fel, emberfeletti erővel küzd, hogy minél tovább a kicsivel lehessen. Én pedig csak kétségbeesett szemlélője vagyok ennek a harcnak, már nincs hatalmam, hogy segíthetnék. Isten kezében van. Ő is és én is! Nem, űzöm el ezt a gondolatot a fejemből, egy hatalmas sóhajtással. Soha nem fogja feladni, ahogy én sem! Boldog leszel Foxi, esküszöm! Még akkor is, ha ez az életembe kerül!

-      Gyere kicsi kormányos – húzom a törpikés baseball sapkát a fejére - indulunk anyuhoz.

-      Anuci máj eleget pihent?

-      Igen! Bemegy dolgozni, te meg mész a nénihez. Reggel majd megy anyu érted. Jó lesz így?

-      Aha! – szusszan édesen. – Viszünk neki fagyikát?

-      Most nem kis kormányos! Emlékszel miről beszélgettünk? A kapitánynak most nem szabad az utcán mászkálnia, mert büntibe van. Titokban osonunk anyuhoz.

-      Ahod a töjpék teszik a gonosz Hókuszpók elől?

-      Pontosan! Most mi is lopakodunk a sok Hókuszpók elől, nehogy észrevegyenek.

-      Nem a sztudióba megyünk?

-      Nem! Anyu ma a bárban dolgozik, te meg a nénivel leszel.

-      Jó, szejetem Majgit nénit!

-      Ő is szeret téged! Na gyere, indulunk! Anyuci már vár…

Sikerül elszabadulnia Betty ölelő karjaiból és a lila nyusziját magához ölelve szaporán lépeget mellettem. Apró kezecsjéjét a tenyerembe csúsztatja és rajongva pillant a szemembe.

-      Minden lendben lesz anucival! Nuszival meg a nénivel imádkoztunk éjte! – jelenti ki magabiztosan.

-      Jól tettétek Kevin. Este majd én is imádkozom érte – szakad ki a tüdőmből a sóhajtás.

Nem akarok elszomorodni, mert a kicsi azonnal észreveszi a hangulatingadozásokat. Elképesztően érzékeny kis receptorai vannak. Semmiképp se akarom elszomorítani. Arra még lesz elég ideje….

Amíg beültetem a gyerekülésbe újra mosolyognom kell. Eszembe jut hányszor fuvaroztam titokban, észre ne vegye a konkurencia, hogy egy csecsemőt pesztrálgatok. Aztán Foxira gondolok, és az első találkozására a stúdiómmal és a szexcseteléssel. Mindig elvarázsolt a nyitottsága, az egyszerűsége, ahogy tabuk és megjátszás nélkül csodálkozott rá a világra.

-      Ez a te házad? – áll döbbenten az impozáns épület előtt. Ha egyszer ilyened van mért laktok egy tömbben?

-      Van 5 szobám, galéria, mélygarázs, az se viskó, mi bajod vele?

-      Hát ehhez képest viskó! – mered rám.

-      Bettinek szinte minden növényre allergiája van. Egy légkondicionált lakásban, bezárt ablakok közt élünk.

-       Ez itt a stúdió. Itt dolgoznak a modellek és az operátorok. Mindnek van egy külön kis szobája számítógéppel, kamerával. Láttál már ilyent?

-      Nem! – kerekít rám.

-      Oké – sóhajtok – megmutatok mindent, de ha bemegyünk, ne a rendes neveden mutatkozz be.

-      Úgyis lecserélem! Ahogy betöltöm a 18.

-      Jó, de ne mondj nevet egyáltalán. Hogy is hívnak a suliba?

-      Foxi!

-      Látod ez remek név ide. Majd ezen regisztrállak, ha tetszik a meló. Elég, ha ennyit tudnak és a telefonszámodat, hogy elérhessenek, ha gond van.

Minél beljebb kerülünk, annál inkább elámul.

-      Hány szoba van itt?

-      Tíz, meg egy nagy nappali, konyha, mellékhelyiségek és az irodám.

-      Nahát! – csak ennyit mond, és aprólékosan szemügyre veszi a burkolatot a falat a beépített spotokat, egyszóval mindent. – Te nagyon gazdag vagy? – fordul felém – fejét oldalra billenti, ahogy én szoktam, apró gonoszkás, gúnyos csillagok villognak a rézszemében.

-      Te semmit se tudsz rólam ugye? – zárom be az ajtót.

-      Kéne?

-      Nem, így jó! Felkészültél? Akkor gyere! – tárom ki a nappali duplaszárnyas ajtaját.

Tátott szájjal bámul, átölelem a vállát, úgy vezetem be. Azt akarom, lássák, hogy fontos nekem.

Bent félmeztelen és fehérneműs modellek, meg néhány operátor ücsörög. Cigiznek, nevetgélnek. Vagy szünetelnek, vagy még nem vették fel a műszakot. Jöttünkre felpattannak, riadtan iszkolnának kifelé, de megállítom őket.

-       Ő Foxi – tolom kicsit előrébb – szeptemberben betölti a 18-at, addig szeretném, ha betanítanátok…operátornak!

-      Egy ilyen szép lányt? – kottyant közbe a rangidős megbízott kisfőnök.

-      Majd szólok, ha érdekel a véleményed!

Mindenki behúzott nyakkal feszeng.

-      Akkor menj velük – engedem el. Arnold – mutatok az iménti okoskodóra – megmutat és elmagyaráz neked mindent. Ő a legrégebbi dolgozónk. Írja a műszakokat. vele kell egyeztetni a cserét, szabadnapot, betegséget, nehéz napokat. Tudnia kell mindenről, és ő engem tájékoztat. Nem szeretem, ha valaki is valami aprósággal zavar. A problémák megoldására itt van Arnold! – mondom nem minden célzatosság nélkül. Felmegyek az irodámba, elintézek néhány telefont és jövök. Addig ismerkedj! Te meg – fordulok Arnold felé – magarázd el neki, hogy nyíltjuk meg az oldalakat, és, hogy miként működik a rendszer.

Mire visszajövök már fesztelenebb a hangulat. A lányok a franciaágyon dolgoznak. Vibrátorral kényeztetik egymást, az operátor instruál.

Foxi mindenről és mindenkiről megfeledkezve, hatalmasra tágult szemekkel kicsit tátott szájjal bámulja a jelenetet.

-      Ne a lányokat bámuld – súgom neki – az operátort nézd!

Arnold kinyomtat néhány oldalt.

-      Ezek itt a német és angol alap mondatok. Bejelentkezik a pasi. Mi megkérdezzük ki vagy, honnan írsz, mit dolgozol, mit szeretsz. Addig beszélteted, amíg bírod. Ő közben írja, mit akar látni, te pedig irányítod a lányokat, és szólsz, ha úgy állnak, hogy nem látszódnak a kamerába. Az a lényeg hogy minél több online időd legyen.

Beviszem az irodámba, és körbevezetem a felső szinten is.

-      Nos? – kérdezem.

-      Ezzel tényleg sokat lehet keresni?- mered rám még mindig döbbent csodálkozással.

-      Igen. Ha ügyes vagy, és összedolgozol a modellekkel sokat. Persze ők kicsit többet kapnak, de láthatod…..jobban ki is veszik részüket a munkából.

-      Beteg a világ – sóhajt.

-      Akkor?

-      Én is kipróbálhatom majd a rudat?

-      Milyen rudat? – meredek rá.

-      A rudat, amin a lányok táncoltak.

-      Hát persze…. Akkor? – ismétlem meg a kérdést.

-      Jövök holnaptól, és ha betöltöttem a 18-at kezdek.

Kimi….

Mark alig egy óra múltán kocsiba vágja magát és elhajt. Megvan a nyomozó! Rikku brillírozott miután felébredt.

Kinézek az ablakon, a szálloda előtt még most is álldogál néhány elszánt rajongó, és kóbor lesifotós.

Fogalmam sincs, mit csináljak, túrok a hajamba. Lerogyok, bontok egy sört, és ötször átfogalmazom a rövidke üzenetet, míg végül elküldöm.

„Jövő hét után visszajövök és találkozhatunk, ha neked is jó. K.”

Szinte azonnal válaszol.

„Oké!”

Nem vitte túlzásba a magyarázkodást. Vagyis tolmács is kéne…..hát ez egyre cifrább! – dühöngök.

Iszonyú feszültség van bennem, mert képtelen vagyok egyedül megoldani a helyzetet. Utálom, ha mások belelátnak az életembe.

Itt ez a gyerek – veszem az ölembe a laptopom – hát aranyoska…..az én fiam – ízlelgetem a szót, és nem értem miért szorul össze a gyomrom. Akarok gyereket, de nem így! Ezt viszont már nem lehet, meg nem történtté tenni. Velem marad örökre! Most mi legyen? Anyu vajon mit fog szólni hozzá? Fel kellene már hívnom, biztos várja a telefonom, sóhajtozok.

Csörög a mobil, felveszem, mert a PR-osom, és nem tudom még, kinek kell hálálkodnom a nyomozóért.

-      Nem, nem és kész, menjenek a picsába! Semmi nem érdekel, semmilyen Symbol. Fáradt vagyok és sietnem kell egy fontos dologra, ezt mond nekik! Hogy, hogy mire? – fortyanok fel – Megvizsgáltatom a méhemet! – nyomom ki.

Na, még csak az kéne, hogy bulizzak a futam utáni After Partyn. Pont ahhoz van most nekem kedvem. Csak egyszer tudjak elutazni innen botrány nélkül, leshetitek, mikor jövök vissza!

*  *  *

Sziasztok!

Totál kezdek visszazökkenni a régi kerékvágásba itthon. Újra felszínre tőr, a valami mindig történik feeling.

Először is, ebéd körül jutott eszünkbe, hogy ma van ott kint hálaadás! Teljes pánik, anyu napok óta mondogatja, hogy ünnepeljünk együtt gyerekek a monitor előtt. Vágta haza, apu erdőszéli meselakjából, kupaktanács, és intézkedés. Dédike szerint pulykára nincs idő, amúgy is fogalma sincs árulnak-e ilyenkor egész pulykát, mert itt inkább karácsonykor van ilyesmi, ezért maradtunk az egyszerűbb variációnál…csírke! Vágta vásárolni, telefonos élőkapcsolat, hogy mi legyen a köret, hogyan tovább stb.

 Töltött csirke lett, gyömöszköltük a dagadt combjaiba a tölteléket, nyelte a tojásokat, aztán meg még varrtuk is szegény pipit. Mondtam, nehogy miért én varrjak, mikor ennyi itt az orvos?

Jó, igazából nem nekünk jutott az eszünkbe, hanem a doki felhívott, hogy egyre harciasabban keres a skandináv, és azt mondta rendben, megvárom, míg vége a Hálaadásnak, tudom, hogy nem akarja az ünnepi asztalnál látni a rohadt pofámat, de utána megyek, nem érdekel a hó, meg semmi, mert beszélnünk kell! Hát erre aztán többszörös sokkot kaptam. Egyrészt az elkerülhetetlen beszélgetés miatta, aztán, hogy elfelejtettük a Hálaadást, végül, hogy oda akar utazni. Hát innen indult a riadalom! Neki köszönhetjük, hogy nem maradtunk le a Hálaadásról.

Had meséljem el az első osztrák vendégszereplésünket!:)

Ez itt az új számunk. Erre tanultunk be egy páros táncot, ami elég nehéz, de a barátnőm már nagyon profi a rúdon, én meg született tehetség vagyok, és eléggé hajlékony.

Ráadásul tök jó, hogy balkezes vagyok, így nem okoznak problémát a szinkron elemek. Például mielőtt felugrunk a rúdra, ő jobb kézzel kapaszkodik én ballal, és csinálunk néhány halálforgást, ellentétes lábbal, hullámban. Ez úgy megy, hogy állunk, fogod a rudat, az egyik – esetünkben ő számol, hogy eeegy – itt én felcsapom a lábam, egy hátra forgás, - aztán a kettőnél ő indít, és így szépen hullámzunk. Ez egy nagyon látványos elem, és annyira nem nehéz annak, aki egy kicsit hajlékony. Ráadásul még a rúdba is kapaszkodunk, szóval semmi nehézség nincs benne, ha hajlékony vagy.

Innen felugrunk, én kicsit magasabbra, és egyenes karokkal eltartjuk magunkat a rúdtól. Közben lassan pörgünk, ugye ellentétesen, lehet pár erőelem, spárga, karon átforgás ilyenek, hogy elférjünk egymás alatt.

Vannak nehéz elemek. Például, hogy ő alattam van, a karjával kapaszkodik és kinyújtott lábbal és testtel fekszik alattam én meg ugyan így felette csak lefelé, mintha egymáson lennénk, aztán lassan kezdjük pörgetni, kétfelé, aztán guggoló ülés, hogy pózt meg fogást váltsunk, és nyújtott kézzel tartjuk magunkat el a rúdtól, ahogy forgunk, közben spárgázol meg ilyenek.

Nagyon kell figyelni, hogy nehogy összerúgjunk vagy egymásba csússzunk.

Nem is merem cipőben csinálni, mert ha azzal a platform cipővel valamelyikünk arcon rúgná a másikat, hát alaposan átrendezné a vonásait.

Szerencsére a Barbinak volt egy szilikon papucsa, ami kicsi, mert azt gondolta papucsból kisebb kell, meg nem is szereti, mert kicsúszik belőle a lába. Ide viszont ez kell, mert a rúdnál le tudjuk dobni, aztán ha végeztünk visszarántom, és már mehetek is.

Kicsit kopottas meg régi, de fekete körömlakkal lefestegettem a vastag talpát, a szilikon meg rendben van, csak egy nagy rúzsos csókos száj van rajta.

Na és ott kint! Hát nagyon jól éreztem magam. Kellett is ez a kis kikapcsolódás! Azért érdekes, ha külföldre mész dolgozni néhány napra vagy hétre, mert egy csomó új lányt megismerhetsz. Ahány annyi természet. Néha belefutsz és gáz, de jellemzőbb, hogy próbálnak a lányok is inkább jóba lenni. Itt 3 ágyas szobákban voltunk elhelyezve, velünk még egy magyar lány volt. A kicsi szobák egy nagy nappaliból nyíltak, ott voltunk napközben, ott ettünk, készülőktünk, ilyenek. Volt még 2 magyar lány, 3 fekete, 2 fehér francia és 2 szlovén.

Az egyik magyar lánynak van egy kisfia.

Mikor megismertem a sztorijukat, úgy éreztem, ez a történet egyszer még papírra fog kerülni. Dióhéjban, úgy 14 éves korában valami súlyos baleset érte. Nem tudom milyen, talán autóbaleset, de lehet, hogy más nem mesélte. A lényeg, miután nagy nehezen felépült, azt mondták neki az orvosok, hogy próbálja úgy alakítani az életét, hogy nem lehet gyermeke. Ezért aztán később nem védekezett, bár betegségeket azért még elkaphatott volna.  Esetemben ez kizárt, a versenyzőket évente többször is alaposan kivizsgálják.:)

Szóval elsőre teherbe esett és csak 16 volt, nem is gondolt arra, hogy elvetesse, bár nagyon nem volt tervben egy baba. Az egész élete megváltozott. Abbahagyta a sulit, a srácnak persze nem kellett a gyerek, így az anyukájával maradt és megszületett Nonoka. Még nincs 4 éves, fiatalabb a Lucánál, aranyos szőke kisfiú, csak nagyon rosszkor lépett az életembe.

Ugye elég ismerős történet, ha máshonnan indult is, és máshogyan ért véget!:(

Nonoka tableten tartja anyuval a kapcsolatot.

Reggel arra ébredtünk, hogy „szia Nonoka! Felkeltél? Hogy vagy? Akarod a nénit? Beszélj vele!

A barátnőm nem kimondottan gyerekpárti, ahogy a nővérem se. Mondott félálomban ezt-azt, hát épp elaludtunk volna. Láttam milyen rosszul esik a lánynak, hogy gyorsan mentsem a helyzetet, intettem, ide Nonokát, és elszavaltam neki a Haragosit, enyhe célzás a barátnőmnek. Vette is a lapot, körberöhögte a fejét, és igyekezett szocializáltabbnak lenni.

Kicsit sikerült aludni, de a délután megint csak Nonokával indult.

Az anyukája röpködött a tablettel, nézd Nonoka itt anyu szobája, ez a nappali, itt eszik a mesélő néni…

Na, innen vége volt! Nonokának bejöttem. Kérte még, mesélj nekem, sikongatott és azt akarta énekeljünk együtt. A csapat kezdett morgolódni, én meg aggódni. Azért itt van egy szövegszerkezet, ha dühösek lesznek.

Ekkor jött az őszi éjjel izzik a galagonya… És el is játszottam neki, tapsoltuk a ritmust, fáztunk elszundítottunk.

Nonoka boldog volt, sikított és nagyon édesen kacagott. Kérte énekeljünk is. Nem voltam túl konstruktív, átváltottam a galagonyát versből dalra, de így is boldog volt.

Anyu már kezdett féltékenykedni, add ide mondta, és kikapta a kezemből a tabletet. Tanulni kezdtek.

Nonoka mondjuk együtt I miss you. I love you. I will obey.

Valaki benyögte, hogy Fuck you.

Nagy röhögés, anyu sértődötten berohant a szobánkba. Onnan hallottuk, hogy pöröl a mamával.

Mit néz az a gyerek? Transformerst? Anya! Azt mondtam, az egyszer volt, hol nem volt az Élet-et, kell nézze!

És ezzel a mondattal a szívembe zártam a lányt és Nonokát is.

Ez volt a mindenem. Az egyszer volt, hol nem volt az Élet, és az Egyszer volt…az ember.. sorozat.

Folyton ezt néztük a papámékkal, és mindig meséltek még hozzá, ha valamit nem értettünk. Mellé megkaptuk a Tudod-e… sorozatot, ami a világ legfantasztikusabb okosító könyve gyerekeknek.

Azt hiszem ezek a mesék és könyvek alapozták meg a jellemünket. Nekem meg van az összes Tudod-e.. sorozat, kivittem az USA-ba, és ha megszületik a kistesó, majd olvasok neki én is minden nap belőle. Ebből megtudja, hogy működik az óra, vagy az emberi szervezet, hogy kik találták fel az írást, hogy épültek a piramisok, és hogy működnek az atomerőművek. Az emberek és állatok, illemtan, földrészek, csillagászat, autók….szóval minden, ami csak a világon létezik és tudható, azt aprócska fejekre leegyszerűsítve, ezekben a könyvekben megtalálod. Sok dolog volt, amit felnőtt fejjel onnan értettem meg, mint pl.processzor!:/

Szóval kezdtem nagyon megkedvelni a lányt, mert nagyszerűen foglalkozott a kicsivel, annak ellenére, hogy 16 évesen lett terhes, és sokat volt távol, hogy jól éljenek, és mindene meglegyen annak a nevetős szőke kisfiúnak.

Ekkor berontott az egyik fekete lány. Előző éjjel jól keresett, és nagyon berúgott. Totál kész volt, páran felvittük a szobába, hogy lefektessük, ő meg totál rázummolt a lobonc szőke hajamra. A végén már iszapbírkoztunk, hogy lefeküdjön, aztán ügyesen belehányt a szilikonos papucsomba.:(

Még szerencsém volt, hogy nem a cipőmbe. Nincs itt semmim. Vettem 5 bugyit, egy fogkefét, egy 600 forintos zuhanyzós papucsot, meg egy edzőcipőt, amiben most járok, amíg nem lesz hó. És nem hordom más fehérneműjét. Minden másom a nővéremtől meg a barátnőimtől van. De a lábam 37-es nekik meg mind 38-as. Régi kabát, kitérdelt öreg farmer, kopott póló, de van ebben valami de ja vu érzés, és ez melegséggel tölti el a szívemet.

Szóval ez a lány, egyszer csak felébredt, és még mindig úgy érezte buli van, berontott a nappaliba anyaszült meztelen, ahol mi Nonoval versikéztünk, meg integettünk nagy lelkesen, és lányok láttatok már fekete nunát felkiáltással feltárta a fekete valóságot. (nem pont ezt a szót használta, de hát úgy is tudjátok)

Totál lefagyott anyu is, meg a tablet is. Szegény nem győzött elnézést kérni, csak hülyülni akart, amiért olyan rendesek voltunk vele.

Anyu végül megbocsájtott, de ennek ára volt. És most figyeljetek!

Az anyukája kitalálta,hogy játsszuk a kicsi kedvencét, a Teletabit. Azt mondja nekem – a dög! – hogy te legyél a Po, úgyis az a legkisebb. Mondom, ne diszkriminálj itt engem!

Szóval mindenki kapott egy nevet, már tudom, van Tinkywinky, Gypsy, Lala és a kicsi Po!:) kezünk fent a levegőbe, és mindenki énekelte lila hangon, hogy teletabi, teletabi….

Ahogy a barátnőmre néztem – aki a hangzatos Tinkywinky nevet örökölte meg – hát sírtam a röhögéstől, de közben harsányan zengtük, hogy teletabi…

Hihetetlenül jól éreztem magam, igazán ritka, hogy ilyen kedves, melegszívű társaság jöjjön össze, egy csomó idegen kultúra, mégis mind igyekeztünk kedvesnek lenni a kicsivel. Boldog kisfiúnak tűnt, azt hiszem remek anyukája van, és nagyon irigyeltem őket.

Ebéd közben is, Nonoka mivel vesszük meg a szeretetet?

Valamelyik idióta bepusmogta, hogy sok pénzzel, de Nonoka kiabálta a monitorról, hogy sok-sok szeretettel! Meg sok puszikával. És akkor még jöttek valami színes szíves bocsok, akiket a szeretet éltet, de már kezdtem én is belefáradni. És az anyukája fáradhatatlan volt!

Kimentünk kicsit körülnézni fellépés előtt, gyönyörű volt minden. A fekete lány vett nekem egy papucsot, olyan karácsonyi mamuszt, tök édi, engesztelésül, mert a másikba belehányt.

A lány meg csak rohant elől, magasba emelt tablettel és nézd Nonoka ez itt Bécs, azok a bécsi felhők, bécsi házak, utcák stb….furakodott és kiabálta, bocs, elnézést, gyerekkel vagyok….

Már totál kimerítettem a Bóbitát, Lucának hála van némi alapom belőle, épp a Csinglingling száncsengőt, csilingeltem nagy lelkesen, mikor nem figyeltem és belefutottam olyan gyomormagasságig érő fémoszlopoknak, amiket azért tesznek a járda mellé, hogy ne parkoljanak oda kocsival. Úgy gyomron vágott, hogy majdnem kidobtam az előtte elfogyasztott magvas spiccemet. Csak azt nem értem, hogy lehet, hogy engem baleset ért, a csaj meg, aki végig loholta Bécset, magasba tartott tablettel, mindenfele néz csak a lába elé nem, neki semmi baja nem történt.

Totál elfáradtam mire beértünk, egész várost berohantuk valami szőnyegér, amin a hogyan tanítsuk a sárkányunkat kellett volna legyen, de nem kaptunk.

Mondtam vegyen Süsüt, de csak legyintett. Szinte már felüdülés volt, mire kezdődött a műsor, de én ha eszembe jutott, ahogy teletabiztunk, még mindig nevettem, csak attól féltem, le ne röhögjem magam a rúdról, de nem volt baj!:)

Hát ez volt két nap története! Remélem a következő hétvége is hasonlóképp sikerül!

Szép estét!

Puszi, Luna

Emlékül...

„Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, 

amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, 

sokszor kellett irányt váltanom, 

máskor pedig le is tértem az utamról. 

De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, 

mert meg voltam győződve arról, 

hogy nem élhetem másképp az életem.

Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem, 

és mely hidakat kell fölégetnem.”

                                         /P. Coelho/

„Az életben két alapigazságot tapasztaltam:

az egyik, hogy mindig a rosszak győznek.

A másik, hogy az életben nem a győzelem számít,

                    hanem az, hogy szerettél-e, és voltál-e szeretve.                             /Harmat Árpád/

Legenda

Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy „úgy legyen”.  És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen.

Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy „úgy legyen”. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek ebben, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.

                        /Popper Péter/

10 . rész - A gyűlöletet legyőzi a szeretet...

Kimi….

-      Fel kell hívnom Jennit – sóhajtozom Markra pillogva, mintha tőle várnék segítséget. Ő is így gondolja.

-      Talán tegyem meg ezt is helyetted? Jó lenne, ha valami kellemesnél is gondolnál rám – riposztozik itt nekem.

-      Eh, eh – hessegetem lendületesen. Inkább ne legyen fültanúja a következő perceknek.

Fogalmam sincs, miért érzem szükségét ennek a beszélgetésnek, de a szőke kisfiú létezését tudva, és a képét bámulva, úgy érzem meg kell tennem.

Van még egy kis időnk, kaptunk egy kis haladékot addig, míg Rikku keres egy nyomozótársaságot, akik kiderítik mi is az igazság.

Kötelességem beszélni vele, még ha egy látszatházasságban is, de a törvényes feleségem, és ha ez kipattan, többet úgy se sokat fogjuk már koptatni a szánkat. Leszámítva az egymást sértegető, alázó szócsatákat, amikben ő verhetetlen, én inkább a gúnyos mosollyal, és a hallgatásommal kergetem az őrületbe. Csak figyelem, ahogy tombol, és néha a számhoz emelem a kezembe akadó üveget. Ha kiürül, cserélek!

Most is így készülök, kikocogok egy hűtött sörért, mert Mark csak az ásványvizeket látja a hűtőben. Aztán kényelmesen elterülök a kanapén és mély sóhajtás kíséretében lenyomom a hívó gombot.

-      Szia Jenni – lehelem a tüdőmben eddig visszatartott levegővel együtt.

Foxi…

Hiába próbálok aludni, nem megy. Pedig pihennem kellene, kikapcsolnom a folyamatosan dolgozó agyam. Szükségem van a pihenésre, hogy erőm legyen az éjszakához, és az elkövetkezendő napok, hetek szenvedéseihez. A legnagyobb kihíváshoz és erőpróbához, mosolyogni és biztonságot sugallni egy aprócska riadt kisfiúnak, akinek senkije sincs rajtam kívül, ebben a kegyetlen zord világban. Akit a flegma, nagyvilági, züllött, kicsapongó életet élő apja karjaiba taszítok, végső megoldásként.

Ha lehunyom a szemem, most is látom az arcát, a tekintetét, amiből tisztán visszatükröződött, a lenézés, megvetés, ahogy végigmért és gusztálgatott, akár egy kornyadt langusztát a halas piacon a finnyás szakács.

Emlékeimben tisztán él a kép, ahogy a lányok ráreppentek, neve hallatán és tömött bukszája láttán. Önként vállalkoztak a megalázó szerepre, sőt vetélkedtek a férfi kegyeiért, aki harsányan hangoskodva, szétvetett karokkal és lábakkal fogadta a felé irányuló megkettőzött figyelmet. Az arcára, amin tükröződött az unalom, és a fensőbbséges lekezelés, aki tudja, hogy mindig, mindent megkap a pénzéért, és azt hiszi kiváltságos, többet megengedhet magának az átlagembernél.

A legrosszabb, hogy mi nők hitetjük ezt el velük. Hogy fontosak, különlegesek, kívánatosak, pedig én nem undorodtam tőle annyira, mint azok, akik két pohár pezsgő után, az ölébe borulva kotorásztak a nadrágjában.

Fáj a fejem. Már megint, itt van a fájdalom, hogy figyelmeztessen az alattomos korra, mely láthatatlanul támadott és magával ragadott mindent. Az álmaim, a terveim, azt a kicsike boldogságot és viszonylagos nyugalmat, amit szívós munkával, körömszakadtamig harcolva sikerült kiépítenem magunk köré.

Már megint rosszat álmodtam, ha aludtam egyáltalán. Szúr a mellem, újra itt a fájdalom, nincs menekvés, csak időhúzás. Kötélhúzás a halállal, az idegek harca, az órák, napok után, amit kialkudok a haláltól, hogy még a kicsivel lehessek és elrendezhessem a sorsát.

Gyógyszer kell! Kedves kis rajzok mindenütt széthagyva a konyhaasztalon. Lassan iszom a hűtőből kivett hideg vizet, nézegetem a naiv kis alkotásokat. Vajon mit mondanának ezek egy pszichológusnak? Én álldogálok az egyik oldalon, kicsit riadt, de mosolygós arccal. A másik oldalra Lacit próbálta felfesteni a kis művész. Egyforma nagyok vagyunk, a kezünk hosszan kinyúl a lap közepére, ahol egy aprócska kisfiú álldogál, testére tapadt lila nyuszijával, mert a két kezét mi tartjuk a markunkban, hosszúra nyúlt karunkkal, sőt a másik kezünkkel, ami még hosszabb karokkal nyúlik előre, egymás kezét is szorongatjuk. Mellettünk az otthonunk, felettünk süt a mosolygós napocska, és egy felhő kúszik az égen.

Mosolygós napocska…vajon az rosszat vagy jót jelent, ha arcot rajzol a napnak? A hajam lángvörös, lobogó, ruhám színes, Laci is kékben pompázik, ahogy a kis művész is.

Nem vagyok pszichológus, de talán nem olyan rossz ez a rajz, hiszen színes, mosolygós, megvannak az ujjaink és az otthonunk is. A rajzokon ott a lakásunk, talán tudat alatt vette át tőlem, az oly forrón áhítozott saját otthon utáni vágyat. Talán neki is kiemelten fontos a biztonságos otthon, hiszen mindig ezt hallotta, látta tőlem, rövidke élete során, hogy azért küzdök, viselem el a sok közönséges pasit, hogy megteremtsem a mi saját álomvilágunkat, amit már soha nem találunk meg.

Mit mondok majd neki? Hogy köszönök el tőle? Hogy fogom megértetni vele, hogy nem haragból küldöm el magamtól, hanem szeretetből? Hogy a szívem fog megszakadni, amikor majd rábízom egy asszonyra, akit soha nem láttam még, és csak reménykedem abban, hogy elvállalja, megszereti és felneveli helyettem. Aki remélhetőleg jobb, különb embert nevel majd belőle, mint amilyennek az apja sikerült. Mit tegyek, hogy tegyem, hogy minél kevésbé sérüljön a kis lelked?

Az nem számít, hogy én, vagy az a flegma apád mit gondolunk, mit érzünk, csak te számítasz kicsim!

Aztán ákombákomok! Addig nyüstölte a Lizót, hogy nyomtatott betűkkel leírta neki a nevét, de a Kevin bonyolultnak bizonyult az aprócska bizonytalan kezecskének, ezért inkább az anya betűit próbálgatta.

Mosolygok, ahogy eszembe jut az elmélyült, kilógó nyelvű szöszkeség, ahogy nagy igyekezettel próbálta leutánozni azokat a betűket, de a gonosz vonalak nem akartak engedelmeskedni.

Majd meglátjuk te, hogy fogsz tanulni. Milyen okos lesz az én kormányosom! Ha valaki kormányos akar lenni, annak sokat kell ám tanulnia, hogy biztos kézzel irányítsa azokat a csodás jachtokat.

Nem Lizó! Sajnos én már nem láthatom meg azt a csodát! És a helyzet jelen állása szerint neked sincs rá sok esélyed!

Pedig biztosan okos leszel, majd ha felkerülsz az iskolába. Nekem se volt soha gondom a tanulással, és valószínűleg apád se lehet olyan hülye mint amilyennek mutatja magát. Akinek megvan az esze ahhoz, hogy a lehető legjobb szakemberekből verbuváljon maga köré egy Team-ot, az nem hülye, csak a kényelmesebb megoldást választja, vagy leszarja még azt is, hogy mit gondolnak róla.

Visszafekszem és megpróbálok a múltban maradni. Nem mintha sokkal kellemesebb lenne a jelenemnél, de annak legalább már tudom a végét.

A bizonyítványom rendben volt, egyedül csak az angol hármast nem tudom kijavítani. Azt gondoltam nem ez a nyelv az ami majd meghatározza az életemet és mekkorát tévedtem……! Már csak egy év volt hátra, hogy kiléphessek végre a nagybetűs életbe, és a magam ura lehessek!

Rögtön június elején fantasztikus munkát kaptam. A Harry Davidson fesztiválon hosztesskedtem. Nem kisebb emberrel mentem rá, mint magával Lizoniczki Lászlóval és egy Harry Davidsonon.

-      Neked motorod is van? – bámultam rá csodálkozva.

-      Törést okoz ez a barátságunkban? – vigyorgott oldalról és átnyújtott egy sisakot, amibe alig tudtam beleverni a fejem, ráadásul mikor már rajtam volt, majdnem hanyatt rántott.

Már nem voltam olyan biztos a dolgomban és akkor még nem is pattantam mögé. Eddigi rövidke életem során, még sosem ültem motoron, és nem kedveltem meg a felszabadító száguldást, ahogy ő nevezte.

Végig mért és a fejét csóválta.

Rövid, rojtos végű farmer sortba, sportcipőbe és egy pólóba feszengtem a bukósisak alatt. Legújabb turkálós szerzeményeim!

-      Legalább a farmerdzsekidet vedd fel – utasított. Nincs hosszú nadrágod?

-      De van a hátizsákomban.

-      A legjobb helyen – bólintott rá vigyorogva.

-      Mi bajod velem? – támadok.

-      Majd félúton rájössz! Pattanj fel és kapaszkodj. Ha dőlök a kanyarban, dőlj velem, különben borulunk, és lenyúzod az összes bőrödet a lábadról. Kár lenne értük. Ha valami van, ütögess meg, de érzéssel.

-      Ha érzéssel verlek, meg se érzed, olyan vagy ebben a ruhában, mint egy űrhajós.

-      Ez egy projektoros motorosruha. Többe került, mint amennyi pénzt te láttál eddigi életedben.

-      És hol nem szarom le… - vonogattam a vállaim.

Valahol megálltunk ebédelni és egy kávéra. Addigra Magyarország összes bogárfajából magamra vettem néhány példányt. Tele voltam tetemekkel, undorító volt. Szépen bekocogtam a mosdóba, szerencsére a kulturáltfajta volt, és felvettem a hosszúgatyám.

-      Nem félsz? – érdeklődött visszatértemkor.

-      Miért félnék? – nagyképűsködtem.

-      Mert úgy szorítasz, alig kapok levegőt. – mosolyog.

-      Azért – nyelem le az utolsó sült krumplit – mert ha elesünk, majd magam alá gyűrlek, és rajtad csúszom. Neked nem árt!

-      Egyre jobban kedvellek……pedig nem akarlak! – simogatja meg a hajam. Induljunk, vagy fér még beléd süti is? Én vagyok az egyik szervező, rengeteg dolgom van. Ha jó leszel, bemutatlak, magának Harry Davidson unokájának.

Szerencsénk volt, egy hétig élveztük a Balaton partját és végig sütött a nap. Csak a haza úton kaptunk egy kis jégesőt.

Délelőttönként rögtönzött önvédelmi oktatásokban részesültem. Nagyon elégedetten porolgatta magát, mikor sikerült kézfeszítéssel vagy csavarással a földre vinnem.

-      Ezentúl, ezt használd, és ne orrokat törj. Ha valaki támadóan közeledik feléd, ne várd meg, hogy kezdeményezzen, mert akkor már vesztettél. Ha tudsz, fuss el, 45 kiló vagy, egy hozzám hasonlóról lepattansz, mint bogár a szélvédőről. Ha lefognak, taposs a lábfejére, fordulj ki, ágyék, torok, gyomor! Ha ügyesen eltalálod és beszorul a levegő, akár meg is halhat, ha valaki nem húzza ki. A kézcsavarásokat meg feszítéseket a te korosztályodnál alkalmazd! Megértetted?

-      Ühüm! Honnan tudsz te így verekedni?

-      Danom van! – pillant ki az ablakon. – Azért, sportolok gyerekkorom óta.

-      És az súlyos? – érdeklődöm együtt érzőn.

Picit rajtam felejti a szemét, mielőtt megszólal, elfojt egy halvány mosolyt.

-       Az egy harcművészeti fokozat, azt jelenti, meg tudom védeni magam – magyarázza türelmesen.

Rácsodálkozom.

-       Olyan vagy, mint a filmekben a repkedő ninják?

-      Hasonló! – vigyorog.  

-      És most már én is?

-      Azért ne próbálj levetődni a kollégium tetejéről. Tanítottam néhány fogást, karfeszítést, kézcsavarást, kifordulást az ütés elől. Ez sokkal több, mint amire egy átlag nő képes, de azért ne ölts Batman ruhát, és ne járd éjszakánként a várost, hogy megtisztítsd a gonosztól.

-      Hehe!

Délutánonként lementünk fürödni. Még sosem voltam a Balatonon! Mondjuk máshol se.

Gyönyörű volt a partján nézni a naplementét. Órákat tudtam volna elmélkedni, nem voltam szomorú, már rég úgy közelítek meg mindent, hogy lám, ezt is elértem, egy kipipálva, de azért fura volt látnom családokat, ahogy főt kukoricát, meg lángost majszoltak…..

Nekem csak a Lizoniczki vásárolgatott sóhajtozva.

-      Nem értem hova fér beléd ennyi étel…….

-      Imádom a főt kukoricát – harapok nagyot aztán előzékenyen felkínálom neki is.

Diszkréten körbepillant, mielőtt ráharap. Nehogy már valaki meglássa, egy kukoricacsővel a szájában……

-      Otthon télen is ezt ettem kiskoromban, ha nem volt kaja. A szomszéd néni megmutatta, hogy áztassam be a tyúkoknak való lemorzsolt kukoricát és főzzem meg. Ugyan olyan jó, mint amit nyáron szedünk. Ezt ettem, meg tehéntejbe áztatott kenyeret. A tejet ők adták a Zirkától, száraz kenyér meg mindig akadt otthon. És ha édesség kellett, belemártottam egy pillanatra a vízbe, aztán a kristálycukorba és már ropogtattam is nagy vidáman.

-      Téged éheztettek? – fürkészi a bikinibe feszengő testem.

-      Csak míg megtanultam főzni…….aztán már jókat ettem…..a szomszéd néni mindenre megtanított, míg anyám a tesóm edzésén illegette magát.

Elfekszem a takarón és élvezem a napfényt egy Lizoniczki féle márkás szemüvegben, míg ő sóhajtozva elkocog jégkrémet venni.

-      Kókuszos nem volt? – harapok csillogó szemekkel a mandulás Magnumba.

-      Te, én mindjárt bevonszollak a vízbe és belefojtalak….. – dühöng és grimaszolva kenegeti a hátam a drága naptejével. - Ne feszítsd túl a húrt!

Persze tudja, hogy csak ugratom. Nem tudom, miért érzek rá késztetést, mikor körülöttem mindenki retteg tőle. Olyan mintha egy szelídített oroszlán bajuszát húzogatnám, aki bármikor rám támadhat, ha túllépek a komfortzónáján, mégis muszáj, újra belemarni a méregfogammal.

Ő talán nem, de én nagyon is tisztában vagyok vele, hogy talán sose ennék ilyen drága jégkrémet, ha nem etetne mindenféle finomságokkal…..

-      Na mi van, mit bámulsz úgy – bök oldalba. Kicsit elméláztam rajta. Még nem láttam ruha nélkül.

-      Te gyúrni jársz?

-      Ez a genetika! – vigyorog.

Rálegyintek és begázolok a vízbe. Néhány perc után követ, mert a motoros bajtársak többsége határozottan rám mozdult.

-      Szerinted is jó nő vagyok? – kérdezem úszást mímelve.

-      Majd leszel……egyszer! – löki bele a fejem a vízbe és nevetve otthagy.

Prüszkölve emelkedek ki a habokból, és már cseppet sem tűnök istennőnek.

Hazafelé olyan ítéletidő kapott el minket, amilyent még nem láttam soha. Cseresznyenagyságú jég verte a sisakom. De nem csak azt, a vállam, a lábam, a hátam, mindenem. Szörnyen fájt, de a legborzasztóbb az volt, mikor a karjaimra csapódott. Valaki lenyúlta a dzsekimet, így rövid ujjú pólóban hasítottam a jégesőben.

Az első letérőnél megállt. Addigra már vérzett a karom. Kihámozta magát a csodaruhából, levette a pulóverét, és rám adta.

-      Csönd legyen – hallgattatta el dörögve, a vérszegény tiltakozásomat. – Húzd rá a kézfejedre is és simulj hozzám, ahogy csak tudsz.

Tovább mentünk, és körülöttünk úgy csapkodtak a villámok, mint otthon a tehénpásztor karikás ostora, amivel reggelente pattogtatott, hogy engedjék ki a teheneket.

Ezután egy hetet kiestem a dolgokból, és a betegszobán töltöttem. Márti néni meglátogatott mikor már magamnál voltam. Azt mondták több mint 40 fokos volt a lázam, és mikor az osztályfőnököm felhívta anyut, hogy jöjjön és látogasson meg, dadogva hivatkozott átlátszó kifogásokra.

Ezt csak később mondta el, azután, hogy megvertek és elszedték az összes pénzemet. Lelkiismeret furdalása volt, mert ő szabadította rám anyámat, és tette lehetővé, hogy pumpoljon éveken keresztül.

Mikor felgyógyultam, Laci újabb ötlettel állt elő.

-      Szombaton 10-re jövök érted. Pihend ki magad, nehéz fotózás lesz. Amerikából jönnek, és bikinis meg félmeztelen fotókat készítenek, a jövő évi naptárhoz.

-      Már most?

-      Gondolod, hogy decemberre megváltozik a jövő évi naptárbeosztás? – billentette oldalra a fejét.

-      Hehe! Én nem vetkőzöm!

-      Tudom! 10-re jövök, szia!

*  *  *

Sziasztok!

Gondoltam, ha érdekel titeket kiteszem ide azt a számot, amivel annyit dolgoztunk, már azelőtt is hogy elköltöztem innen. Akkor úgy volt, hogy majd a barátnőm táncolja el a szólót az öcsémmel, de mint látjátok, akár a jó öreg terminátor én is visszatértem!:)

Szóval ez a zene az öcsémék szalagavatós zenéje.

Sokat dolgoztunk rajta, annyira nem nehéz, de azért 15 sráccal csináltam és azt már valami.

Hallgassátok meg, ha van kedvetek. A táncot úgy kell elképzelni, hogy a dobok meg a zene ritmusára 15 srác körbe beugrál székeken ülve. Támlás székek a támla van elől. A srácok ugrálnak alakzatokban, felugranak a székre, rálépnek a támlára, hogy a szék felboruljon és úgy lépnek le – ez a legnehezebb rész – forgatják a fejük fölött, a földhöz verdesik a gyorsuló ritmusba.

Nem annyira nehéz, de ügyesen, egyszerre teszik és nagyon jó.

Jómagam pedig az öcsivel, akkor jövünk be, mikor váltás van a zenében, elhalkul és egy más, szambás ritmusú betét kúszik be fúvósokkal.

Az első váltásnál két oldalról besétálunk, ugye dögösen testhez simuló karokkal, keresztezett lépésekkel, kinyomott popsival és mellekkel, buján leszegett fejjel felfelé nézve. Mikor összeérünk, ő elkapja a csuklóm, megpörget, aztán onnan nyomunk egy szamba szalsza egyveleget, rettentő popsiriszálással és lépéskombinációkkal. Mikor vége a szólónknak, egymással szembe letérdelünk a földre és addig ott maradunk mozdulatlanul, míg a fiúk ügetnek a székekkel. Aztán megint fel és csináljuk tovább….

Aztán vége a betétnek és újra jönnek a fiúk és kocognak a székekkel.

Mikor mi jövünk, én körbe lépdelem, simogatom a Tomit, hozzá dörgölőzöm, aztán újra táncolunk. Valahogy úgy, ahogy az Usher klipben teszi a lány.

A végén nem a mi szólónkkal fejeztük be, azt kivágtuk. Helyette betettük Usher-től ennek a klipnek a végét. 2 perc 35-nél kezdődik egy zongoraszóló, onnan táncoljuk.

A fiúk felpattantak a székekről és a zongorára besoroltak a helyükre, ahogy az Usher klipben is, aztán jön a szívdobogtatás és a többi.

Most komolyan, nem azért mert ketten csináltuk a Tomival, de piszok jó lett. És a srácok is annyira ügyesek, pedig azért Ushert táncolni nem annyira könnyű.

Amúgy van pár zene, klip az életem/életünkben ami meghatározó. Ez az egyik. Az egész klipet oda-vissza el tudjuk táncolni, akár még álmunkból felverve is. Régi zene, mégis imádjuk. Ahogy Boney Tylor-tól  a Total Eclipse Of The Heart. Ha ezt a két zenét meghallom, meglódul a szívem, és egy pillanatra megtorpanok. És ha énekelhetem és táncolhatom, akkor megszűnik számomra a világ minden fájdalma és keserűsége, arra a néhány percre nincs más csak a Tomi én a tánc meg a dal.

És ez a legjobb dolog az életemben! 

A következő résznél, amit hétvégén hozok, megmutatom mire táncolunk szexi "leszbi" duót a barátnőmmel, meg majd azt is, hogy mit tanítottam, első táncnak, sőt még van egy anyóstáncom is. Na annak teljesen behaltam. Jó, ha valakinek olyan jópofa, anyósa van, mint annak a párnak, akik járnak hozzám ott kint.:)

Sziasztok, reménykedem, hogy itt is olvastok azért!

puszi, Luna