Foxi….
Nagyon eltökélten
indulok neki a harmadik napnak, és biztatom magam, hogy már csak ezt az egyet
kell kibírni, holnap itthon lesz végre a Lizó és véget ér ez a rémálom.
Ám minél közelebb
kerülök a bárhoz, annál inkább marad le mögöttem a magabiztosságom.
Félek! Elég volt két
nap, hogy megfélemlítsen az a féreg, és ettől irtózatosan dühös vagyok. Engem
nem fenyegethet senki, engem nem terrorizálhat senki ember fia azóta, hogy
megszabadultam a családomtól és az intézettől.
Független életem minden
percében harcoltam az önállóságomért és a pozíciómért, az engem megillető
helyért és tiszteletért az életemet körülvevő világba.
Most pedig tessék!
Szűkölök akár egy kölyökkutya, ha nem találja az anyját.
Gyűlölöm ezt a Kivit!
És nem hátrálok meg!
Dühösen felvetett
fejjel nyitom meg a bár ajtaját. Annyira szuggeráltam magam, és olyan mélyen
elmerültem a gondolataimban, hogy elfelejtem levenni a napszemüvegem, így
gyakorlatilag vakon lépek néhányat a diszkrét félhomályba.
A harmadik lépésemnél
összeütközöm valakivel.
- Mi van már – kapom le a
szemüvegem és nézek össze a tegnapi szőke lánnyal – még be se léptem és
baszakodsz velem? – förmedek rá dühösen. Majd én megmutatom, hogy nem félek!
- Bocs, elgondolkoztam –
suttog.
- Mi van? – torpanok meg
és csúszik ki a számon a kérdés, mielőtt még átgondolnám. Mégis mi a francért
aggódok én ezért a lotyóért?
- Csak….fáj a fejem!
Foxi! – állít meg a hangja, mert már lépnék tovább. Itt nincs helye a gyengéd
aggódásnak. Kit érdekel? – Vigyázz Kivivel…..tetszel neki…..bántani fog!
- Mi? – torpanok meg. –
Azért bánt, mert tetszem neki?
- Igen! Minél jobban
akar…. annál kegyetlenebb lesz!
- Én viszont nem akarok
tőle semmit. Nem kell aggódnod, nem leszek konkurencia.
- Ő nem kérdez! Megszerzi
és elveszi, amit akar! És nála még a halál is jobb…ő maga az ördög! Meg fog
keresni…. – néz rám.
Ahogy az örvénylő
szemébe pillantok, olyan mély fájdalmat látok a sápadt, elgyötört arcán, hogy
megsajnálom. Akaratlanul csúsznak ki a szavak a számon.
- Bajban vagy? Tudok
segíteni? – dadogom.
- Már megtetted….eszembe
juttattad azt, aki valaha voltam!
Hatalmasat nyel, nem is
a szemembe néz, inkább valahova a végtelenbe. Szemében, az eddigi riadt félelmet,
elszánt lobogás váltja fel.
Fura az egész lány,
olyan nem evilági, jut eszembe, ahogy nézem. Talán mert az ördögről beszélt?
Nem tudom, de elbizonytalanít, és visszaveszek a harcoskodásomból.
- Köszönöm, hogy szóltál
– köszörülöm meg a torkom.
- Vigyázz magadra – suttog
és a semmibe meredve ellép mellőlem.
- Szép estét vöröske! –
csendül fel mögöttem a kellemetlen hang. Akaratlan rázkódom össze, ahogy a
lehelete megérinti a vállam.
Mormogok egy zavart
sziát, és igyekeznék tovább az öltözők felé. Még mindig az iménti beszélgetés
hatása alatt vagyok.
Elém áll és nem enged
tovább. Olyan mintha várt volna rám. Még van mondanivalója.
- Ez az állandó
feszültségkeltés nem tesz jót a kapcsolatunknak hosszútávon – ha vigyorog még
ijesztőbb, mint dühösen, állapítom meg nagyokat pislogva.
- Velem te csak ne
tervezz hosszú távra – hárítok bátorságot mímelve – át kell öltöznöm, mert
elkések, és kemény keze van a főnöknek – lépek oldalt, hogy kitérhessek előle, és felsietek a lépcsőn.
Átöltözöm, kisminkelek,
de a szívem még mindig futó ritmusban verdes a torkomban. A mellemben nyomást
érzek, összeszorul a torkom, és egészen gyengén remeg a kezem.
- A rohadt életbe, akkor
se fogok félni – morgom dühösen.
Elindulok lefelé, már
fél órája ülök a tükör előtt és bámulom magam, pedig most is ugyan azt a riadt
vörös lányt látom, mint az első pillanatban.
Lent már javában zajlik
az élet. Timikét látom elsuhanni a lépcső mellett. Grimaszolva figyelem, hogy
szinte futólépésben közlekszik a tálcával. Rajta is látszik, hogy Kivi
erőteljes pszichológiai módszerrel neveli a személyzetet. Sajnos a véraláfutás
is még mindig ott virít a szeme sarkában.
- Mi a fasz van már
megint? – csattan fel Kivi.
- Mondom valami amatőr
túllőtte magát a raktárban – liheg Timi – és ott fekszik hátul kiterülve. Mentő
kéne!
Káromkodva felugrik, feltaszítja
a riadt pultost és kirohan.
- Mi történt? – lépek a
tálcáját szorongató lányhoz.
- Balhé van – néz
idegesen a szemembe – az egyik ribanca túllőtte magát hátul a raktárban.
- Mi van? – meredek rá.
- Mentem hátra
ásványvízért és majdnem átestem rajta. Mellette egy fecskendő hevert, egyértelmű
túladagolás. Próbáltam felébreszteni, de totál k.o. Ha nem kerül kórházba
sürgősen, egy kurvával kevesebbje marad a főnök úrnak – vigyorog kárörvendőn.
Ezúttal nem osztozom az
örömében. Zavartan bámulok az ajtó felé, ahol Kivi bukkan fel, de nincs vele a
lány. Idegesen nyitja ki a bejáratot, és le-fel mászkálva várakozik.
De nem a mentő jön,
ahogy várom. Néhány pillanat múlva visszarohan a pincébe, mögötte négy újonnan
érkezett kigyúrt izomagyúval.
Megkövültem figyelem a
döbbenetes jelenetet. Mikor újra felbukkannak, az egyik szerelmesen öleli a
szemlátomást eszméletlen lányt, és a tehetetlenül előrebukó fejét a vállára
fekteti. Az arcát nem is látom, a ziláltan ráomló hosszú szőke hajától. Még
nevetgélnek is, hogy sikerült alaposan lerészegednie a szerelmének.
Kivi visszatér, és
nyoma sincs már rajta az iménti vidámságnak. Visszazavar a bárba, cigit harap a
fogai közé és eltűnik a Lizó irodájába.
A rúdnál táncolok időleges békét
kötöttünk a Kivi nevű emberi lénnyel. Még 1 nap és visszakapom Lacit. Azt
valahogy csak kibírom. A halak otthon lubickolnak. Minden edényemet befogtam,
hogy legyen elég helyük az úszkálásra. Holnap majd visszaszállítja a kis
gülüszemű kedvenceit.
Kivi a pultnál könyököl és bámul. Már a
harmadik felest nyomja magába, ha így folytatja, idő előtt kibukik. Nem bánnám,
ajándék lenne a sorstól, ha végigaludná az utolsó közös éjszakánkat.
Lejövök a rúdtól és a pultnál kérek egy
ásványvizet a Timikétől. Meleg van, ilyenkor folyamatosan iszom, figyelek,
nehogy kiszáradjak, mert akkor szédülni kezdek, és hamar a földön találom magam
a rúd alatt.
Nem hagy nyugodni a szőke lány. Rossz
érzésem van vele kapcsolatban. Valahogy úgy érzem, nem a drog iránti
csillapíthatatlan vágya hajtotta a kómába, sokkal inkább valami más, amit nem
tudok, és nem is akarok megtudni, mert nagyon fájdalmas lehet, ha nem volt
képes feldolgozni. És veszélyes is a tudás a mi szakmánkban. Addig jó, amíg
csak egy két lábon járó, ostoba bábúnak tartanak az itteni férfiak, akinek
papírpénzt dughatnak a bugyijába, és gusztustalan megjegyzéseket súghatnak a
fülébe.
- Mi van a lánnyal? Jobban van? –
próbálom összeszedni magam és mosolyogva érdeklődni.
- Milyen lánnyal? – mered rám értetlen
arccal. Na baszd meg, ennyire nem lehetsz máris elázva!
- A szőkével…
- Ott ül a sarokba – biccent oldalra.
- A másikra gondoltam, aki túllőtte
magát.
- Nem volt másik! – mered rám, olyan
hangsúllyal nyomja meg a szavakat, hogy észbe kapok, és megértem végre, jobb,
ha befogom.
Elfordulok, sietve megiszom a vizem, és
próbálok észrevétlen felszívódni.
Szemeim előtt a lány arca lebeg. Láttam
egy pillanatra lehullni az álarcát, ahogy erről a Kiviről beszélt. Rettegett
tőle és gyűlölte. Az a nő nem akart
tovább élni, meg akart halni, és előtte még valamire figyelmeztetni próbált. De
nem értem, miért lett ilyen segítőkész velem? Miért nem próbált inkább elszökni
ettől az állattól? Miért pont ezt a módját választotta a szabadságnak?
- Félreismertelek vöröske – ér utol a
férfi zavart hangja.
- Ennek örülök – igyekszem minél
messzebbre távolodni, de még elkapom, ahogy belemormog a maga előtt álló üres
poharába.
- Isten veled büntet!
Úgy tűnik ma jó napom lesz, három ukrán
konyhaszekrény érkezik.
Nagyon megörülnek egymásnak Kivivel,
néhány percig tárgyalgatnak az irodában, majd kiállnak az ajtóba, és úgy
nézelődnek, ahogy Laci szokott, az ajtófélfának támaszkodva.
Az oroszok érdeklődve figyelték, ahogy
táncolok, gondoltam mutatok valami nőieset neked te pöcsfej. Jól megpörgetem
magam a rúdon, átfordulok, megtartom magam kézzel és feldobom a lábam spárgába
a rúdra. Egyik kezemmel az ágyékom előtt a másikkal a combom mögött
kapaszkodok.
Hajlékony vagyok, letérdelek és hagyom
szétcsúszni a térdeim, aztán visszarántom spárgából. Átfordulok, elfekszem a
földön, végigsimogatom magam, homorítokn és úgy forgok, hogy a fejem lent marad
a parkettán, közben az orosz tagokat nézem.
Persze hogy bejövök nekik, Kivi már
intézkedik is.
Ráérősen leslattyogok melléjük, és a
beszélsz oroszul kérdésre csacskán, a kicsit beszélek, de jobbára az ukránt ismerem,
de megértem a románt, és mellette megy a német meg az angol is, nektek milyen
nyelv felel meg, kérdéssel válaszolok.
- Ukránok vagyunk! – derül fel a képük.
Mintha nem tudtam volna.
- Nahát vöröske – heherész Kivi – honnan
ez a szókincs?
- A nevem Foxi, vagy megjegyzed, vagy nem
beszélünk. Egyébként Szabolcsban éltem, Csengeren. Kis település, a román határ
mellett, még háromezren se lakják, de annak a fele román, meg ukrán.
- Hát ez érdekes – mélázik el rajtam – én
meg Komorón éltem, míg anyám be nem szedett egy marék gyógyszert. Egész közel
laktunk egymáshoz, alig 80-90 kilométerre.
- Na és akkor mi van?
- Ha előbb találkozunk, megneveltelek
volna. Te legalább akkora élvezet lennél, mint a feleségem volt.
- Talán meghalt? – érdeklődöm
készségesen. Látom, nem akar elmenni, pedig az oroszok már egy asztalnál ülnek.
Már belém rögzült a beszéltesd, hogy teljen az idő és fizessen, szisztéma. És bevallom,
érdekel, ki is ez a szörnyeteg, honnan jött, és miért rettegnek így tőle ezek a
nők?
- Megszökött tőlem…….sajnálatos módon
átvert, elaltatta az éberségemet. Egy mocskos kurva volt ő is. De nem számít……így
még érdekesebb és izgalmasabb a játék – lágyul el az arca. - Hamarosan megtanulja,
ki vagyok én! Kiirtom a családját és mindenkit, aki segíteni mer neki……nem lesz
más menekvés, vissza kell térjen….ő is tudja, de azért csak próbálkozik. Bennetek
több közös is van – pillant az ukránok felé, akik Lilivel és egy másik lánnyal
igyekszenek megértetni magukat, míg ránk várnak meg a pezsgőre.
- És mi a közös bennünk? – érdeklődöm, és
ismeretlenül is sajnálom azt a nőt.
- A feleségem gyönyörű nő - vigyorog akár
egy halálfej, ő is beszélni akar - még sosem láttam hozzá foghatót. Különleges,
ahogy te is. Ez a haj meg ez a szem, nem mindennapi színharmónia. Vörös haj,
vörös szemmel, rögtön kiszúrtalak, talán ezért irritálsz annyira.
A feleségemnek sárga szeme van, halványzöld kontúrral. Soha még csak
hasonlót se láttam, egyedül a leopárdoknál. Olyan is volt, egy fenséges
gyönyörű vadmacska. A teste is nyúlánk, formás, karcsú, izmos….nem tudom
elfelejteni – nevet fel kurtán dühösen.
Lunának hívták, Holdhercegnőm, Princess Luna – vékonyította nyávogósra a
hangját - így majmolta az apja. Valóban Holdhercegnő volt, ezüstösen csillogón
gyönyörű, szinte nem evilági.
Egy álomvilágban élt, jó tündérek, manók és varázslók közt, egy
mesevilágban ahol mindentől óvták a szülei. Egy Csipkerózsika volt. Én
ébresztettem fel, de nem csókkal, hanem az öklömmel. Egy igazi grófkisasszony
volt, egy arisztokrata ribanc, de a végén ő is úgy szopott, mint a legutolsó,
analfabéta nyolc keres, repedtsarkú sarki kurva, és csak vinnyogott a kölyke
után.
Te meg Foxi vagy, és rád is igen csak illik ez a név. Rengeteg göndör
haja van akár csak neked, csak az övé ezüstös szőke. Most Nádudvari Nórának
hívják, mert visszavette a lánykori nevét a büdös ribanc, de majd megfizetek
neki mindenért, ha újra a kezeim közé kaparintom. Akkor csapok le, amikor már
nem is számít rá, hogy még fájdalmasabb legyen. Vissza kell szereznem, ő volt a
szerencsecsillagom – mered a távolba összeszűkült szemekkel. Őrületet látok
lobogni bennük, mikor rám néz.
Még szűz volt, kiütöttem egy kis kólába kevert droggal, aztán nekiestem.
Szétszaggattam, dőlt belőle a vér rendesen. Ráadásul azonnal terhes lett, csuda
szerencsém volt vele. Annyira ostoba naiv volt, hogy elhitte, nem én
erőszakoltam meg, ő rángatott magára. Azt hazudtam neki, egy mexikói alkoholtól
akadt ki, biztos nem bírja a szervezete.
- És elhitte?
- Mindent elhitt! Orvosnak készült, mégis
egy ostoba liba volt! Orvos apu, zongoraművész anyu, kitűnő pedálgép, egy szem
gyerek. Mindent benyalt, addig könyörögtem neki, amíg hozzám jött terhesen,
ahogy betöltötte a 18-at. Az esküvő után kivittem Ukrajnába, ezek itt a
barátaim, akikkel jó üzleti kapcsolatban vagyok. Ott kint, a kényelmes kis
ketrecében, hamar megértette, hogy a túlélésért fel kell adnia azt a fene nagy
egóját, és fejet kell hajtson. Sokat látott mellettem, de hálátlan volt, pedig
számomra csak ő számított senki más. A rabjává tett a passzív elutasításával, a
néma szenvedésével. Szerencsét hozott, és mióta nincs velem, minden rosszul
végződik.
Haza jöttem vesztemre, mert itt is tárgyalásom volt, és magammal hoztam.
A ribanc meg elszökött. Félmeztelen, őrültként kirohant egy kocsi alá, a
karjában a fiammal. Mindenütt vér volt, azt hittem meghalt! Tehetetlen voltam,
pakoltam és visszajöttem ide. Laci megígérte, hogy segít egy ideig elrejtőznöm,
mert túlélte, és feljelentett a ribanc. Ilyen volt, mint te! Öntudatos,
akaratos, önálló, orvosnak készült, kitűnő érettségi, tökéletes alak, még
gyönyörűbb arc. Olyan húsos szája volt, mintha mindig csodálkozna, vagy
duzzogna egy kicsit. Sokat tartottam ott a farkam. Megtörtem, a végén már csak
egy siránkozó nőstény volt, aki bármit megtett nekem a fiáért. Egy ketrecbe
tartottam, ha nem kellett. Vagy őt, vagy a kölyköt, mert tudtam, nélküle soha
nem szökne el!
Vissza kell szereznem és bosszút kell állnom! Te is ott végzed majd,
bezárva valahol, pont úgy, mint ő, mert pont olyan vagy, mint ő…….
- Ahhoz engem előbb meg kell ölj, hogy
ketrecbe zárj – mértem végig lebiggyesztett szájjal és az oroszok felé
fordultam.
Jól eldumáltunk, fordítottam Lilikének
is, már a második pezsgőt rendelték, mikor
népes társaság zuhant be az ajtón.
Valójában csak egy vendég, a többi testőr.
Hű, ez valami nagy kutya lehet. Kivi
úgy körözött körötte, mint egy napszúrásos dongó, még minket is magunkra
hagyott.
Nincs szerencsénk! A férfi azonnal
kiszúr magának. Nem akarom észrevenni, hiába integet, inkább felmegyek a
színpadra és táncolok az ukránoknak.
Két szabad lány már leül mellé, arra
leszek figyelmes, hogy az egyik hajába markol, és az arcát beleveri az asztalba,
a másikat meg lekönyököli. Szegény hanyatt esik a székkel, orrán-száján
spriccel a vére.
Pörgés közben majd leesek a rúdról,
pedig már egyáltalán nincs kedvem lejönni, mert két testőr, komótosan felsétál
a színpadhoz, és lerángatnak. Nem érdekli őket az ellenkezésem, az se, hogy
műsor közben kaptak le a rúdról, akár egy elkóborolt kismajmot az anyja.
Oroszul kiabálok segítségért, a
konyhaszekrények azonnal felpattannak. Még látom, hogy heves ökölpárharc alakul
ki. Egyik oldalon az ukránok és Johny, a másikon három testőr. A maradék
gólemek, a főnökük köré tömörülnek.
Lelöknek, a felhevült férfi állat mellé
a véres székre, és nem engednek felpattanni. Hátra fordulok, Kivi a két lányt
segíti kitámogatni Johnynak.
Az albán, azonnal rám mászik,
gátlástalanul megmarkolja a mellem, és meg akar csókolni. Felkapom a poharát,
és az arcába öntöm, és menekülnék.
Utóbb rájövök jobb lett volna, ha az
üveget töröm szét a fején. Akkora pofont kapok, hogy a váratlan ütéstől hanyatt
esem székestől. Fekszem ott illedelmesen, összezárt lábakkal, és bámulok
felfele. Röhögnék, ha nem az én fülem sajogna.
- A kurva anyád te geci – ugrok fel pont,
ahogy Laci és az ő ninjái szoktak. Még a levegőben végig karmolom az arcát.
Rúgnék is, de lerántanak a testőrei.
- Te büdös vörös vadmacska – ránt magához
– most azonnal megbaszlak!
- Anyádat! – próbálom eltaszítani.
Még kába vagyok a pofontól, és ezt ki
is használja. Elkapja a nyakam, és annyira megszorítja, hogy talán egy
pillanatra el is vesztem az eszméletem. Fuldokolva köhécselek, próbálom
lefeszegetni a kezeit, de vasmarokkal szorítanak. Egy hatalmas állastól
végigvágódok az asztalon a poharak közé.
- A nők élvezik a fojtogatást – hörgi, és
újra támad.
- A magyar nők nem! – nyögöm a kezei közt
fetrengve.
Kicsit megriaszt, hogy lerántja a
sliccét és újra hanyatt lök az asztalon. A két testőre szolgálatkészen
lefeszíti a poharakat hajigáló kezeimet, úgy fekszem ott, mint Jézus a kereszten,
de én koránt sem vagyok olyan megalkuvó.
Egyszer már átéltem ehhez hasonlót,
akkor egy hajléktalan mentett meg, akinek Laci kifizette a kórházi ápolását, és
benyomta bakternak egy gyümölcsösbe. Csak sétálgatnia kell a hatalmas őszibarackosban,
és ha tolvajok jöttek a woki-tokiján jelentenie. Rendes ember lett, még mindig
ott van, télen az erdei állatokat eteti, az erdésznek segít.
Hát most nincs hajléktalan és Laci se.
Johnyt az imént fektették ki hárman az öt testőrből, mikor a nevemet üvöltve rohant
a segítségemre.
Kivi próbál magyarázkodni, és csitítani
a kedélyeket. Az oroszok közül, egy vérző fejjel hever, a másik két pár közt,
ádáz küzdelem folyik. Timike meg Lili a két karjánál fogva vonszolják a pult
mögé az eszméletlen kidobót.
- Hívd már ki a rendőrséget – ordít a
lány. - Lizónak vannak ott emberei. Azonnal itt vannak, ha beszólsz.
- Még mit nem! Engem köröznek a kurva
feleségem miatt. Túléli a vörös, ha kicsit betörik. Én is ezt tettem az
asszonnyal – vigyorog, és mintha még élvezné is, amit tenni készül velem ez az
elmeháborodott.
Az egyik testőr elállja az utat, és
bezárja az ajtót, a sikoltozva menekülő lányok elől. Már nem érdekel semmi,
csak az albánra összpontosítok. Megvárom, amíg fölém hajol, hibát követett el,
de erre csak később jöhet rá. Nagyon koncentrálok, minden erőmet összeszedem,
és fejbe rúgom. Ahogy hátratántorodik, a másik lábammal gyomorszájon. Hiába
állnak kétoldalt a kezemnél a testőrök nem képesek olyan gyorsan reagálni.
Táncosnő volnék nem is akár milyen!
Úgy vágódik hanyatt marokra szorított
meztelen farokkal, felakadó szemekkel, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
A testőrök ugranak, a másik kettő is igyekszik,
de nehezen verekszik át magukat a felbolydult tömegen. Megrémült vendégek,
riadt táncos lányok futkároznak fejvesztve.
Átfordulok az asztalon, a másik felén
leugrok, és félmeztelen, a zavarodott embereket magam elől lökdösve rohanok le
az alagsorba, mert a barom letépte a melltartómat. Berontok a lepukkant
tárolóba, át egy másikba, régi öltözőszekrények között. Gondosan becsukok
minden ajtót magam után, a betonon nem látszanak a lábnyomaim, a Lizó minden
héten felmosat itt a Manyi nénivel, tudja mit csinál, és erre most jövök rá
igazán. Szegény nő meg szidja a rendmániájáért, Laci porallergiával magarázza a
példás rendet.
Berohanok egy omladozó raktárféleségbe,
ahol régi faasztalok és szekrények roskadoznak, de mindez csak álca. Odafutok a
harmadik szekrényhez, kitapogatom a hátulján a pöcköt, felnyomom és
elcsúsztatom a hátulját. Beütöm az ajtó közepén lévő szerkezetbe a kódot, megragadom
a pici gombbal nyíló rejtekajtót és benyomom.
Nyikorgás nélkül, puhán enged a
kezemnek. Nyomában meleg, állott levegő tódul az arcomba. Beugrok, gondosan
visszacsúsztatom a szekrény falát, és magamra zárom az acélajtót. Lihegve
tapadok a hideg vasnak, próbálok emlékezni. Az ajtó mögött volt egy asztal azon
elemlámpák.
Óvatosan lépdelek a falhoz tapadva,
közben a szívem úgy zakatol, hogy félek, meghallják a kint üvöltözve fel alá
rohangáló testőrök. Szerencsére meglelem a lámpát és mikor felkapcsolom, kint
lövések dördülnek.
„Itt nem találnak rád soha, a kód a te
születési dátumod, de nem mondhatod el senkinek ezt a rejtekhelyet. Az életünk
múlhat egyszer még ezen. Akár egy hétig is kibírhatod, van lent egy karton
ásványvíz, és néhány doboz kétszersült. Száraz, de elég a túléléshez. Csak ne
sikoltozz, mert valamennyit hangszigetelt az ajtó, de azért, nem bír el mindent,”
idézem fel a szavait, miközben néhány patkány sereglik körém. Óvatosan
közelítenek meg, kissé megszeppenve fogadom őket, de jobban félek a kinti
emberektől, mint ezektől a rágcsálóktól.
Órák óta ülök már lent, a falon egy
kerek óra mutatja némán az idő múlását. Magam köré gyűjtöm mind a három elemlámpát,
félek, hogy lemerülnek, és itt fogok
kuksolni a sötétben. Le kéne kapcsolnom egy kicsit, de nem merem….
Kintről ajtócsapkodást hallok, a
nevemet kiabálják, semmi pénzért nem mennék elő. Ha valami történt a Lacival,
én is itt fogok elpusztulni, de nem megyek ki innen….
Néma csönd van órák óta, de a szívem
még mindig turbó üzemmódba zakatol. Egy fotelágy árválkodik a helyiségben, leszedem
róla a takarót és magamra terítem, ne legyek már meztelen.
Időnként egy kétszersült darabot dobok
a fém ételtartóból a kíváncsiskodó patkányoknak. Most, hogy kint elcsendesültek,
attól félek, ezek támadnak rám. Tucatnyi barom horrorfilm jár a fejemben. Én
kibírom étel nélkül, csak ne bántsanak. Hét óra multával, már a kezemből veszik
el a falatokat.
Talán el is szundítok, mert
robbanásszerű ajtócsapódásra, dübörgő léptekre riadok. Hallgatom a kinti
raktárajtó csukódását, reszketve kuporodok a sarokban, az elemlámpát
szorongatom. Riadtan figyelem, ahogy megmozdul az ajtógomb. Lekapcsolom a
lámpát, talán nem vesz észre a sötétben. Félelmetes fekete alak tornyosul az
ajtóban, hápogva kapkodom a levegőt.
- Foxi!
Felzokogok, annyira meg vagyok rémülve,
hogy csak sikoltozok, ahogy a nyakába vetem magam.
- Azt hittem itt hagysz…..itt fogok
meghalni …..és senkinek se fogok hiányozni….jaj istenem!
Magához ölel, pont időben, mert
elájulok. Az irodájában térek magamhoz, egy takaró alatt. Nincs ott más csak
Johny és Timike. Mindkettő hatalmas lilába játszó monoklit visel a szeme körül.
Johny betört fején fehér kötés, Timike nyakán véraláfutás és lila újnyomok.
Végül ő hívta a rendőröket, miután
bevonszolták Lilivel a pult mögé, a betört fejű, eszméletlen kidobót. Hatalmas
razzia volt, több mentő is érkezett a sok sérülthöz, a virtuóz albánt és
testőreit, bilincsben vitték el.
Laci aggódva hajol fölém. Egy pohárból
próbál megitatni, de a reszkető kezemmel, többet öntök magamra, mint a számba. A nyelés se megy igazán.
- Most már ne félj – simogatja a nyakamon
fejcsóválva a lila foltokat – itt vagyok!
- Rémes volt – hüppögök – az asztalon
akart megerőszakolni!
- Többet nem fog bántani…….minden rendben
lesz, ígérem! – suttogja halkan.
Később beszéltek valami Dunából kifogott
albán férfi holtestéről…..
Laci tajtékzik az irodában. Ki akarok
menni, de megfogja előttem a kilincset és visszatart. Kikapja az ujjaim közül a
cigit, idegesen beleszív.
- Neked teljesen elment az eszed? Azért
jöttél ide, mert köröznek. Évekig bezárva tartottad a feleséged, és ütötted,
verted, akár egy kutyát, még a gyerekedet is. Ide kuncsorogtál azzal, hogy
megváltoztál, és mindent megbántál, erre szétvereted a lányaimat? Hát milyen
ember vagy te? Nem jut el addig a herointól kifakult agyadig, hogy mi belőlük
élünk? Vagy talán te mész fel táncolni a rúdra? Ha agyon vered, ki hozza a
pénzt? Azt hiszed, csak úgy beszédül ide, egy több nyelven beszélő profi
rúdtáncos? Lehet, hogy ott, ahol eddig dekkoltál, hemzsegnek a táncosnők, de
itt Pesten nem! Azért hagytalak itt, hogy vigyázz rájuk. Ahogy elcsattant az
első ütés, már telefonálnod kellett volna, és nem végig nézni, ahogy szétverik
a bárt, a vendégeket, meg a táncosnőket.
- Ki hívta ki a rendőrséget? – morog.
- Ahhoz meg mi a fasz közöd van? Neked
kellett volna baszd meg, és nem azt bámulni, hogy erőszakoskodik egy gyenge
nővel, az a nagy benga állat egy asztalon.
- Kiprovokálta…..
- Itt én vagyok a törvény! – dörren a hangja,
hogy összekoccannak a poharak. - Még ha provokált is megvéded, mert az a
dolgod! Vagy talán nem táncolt neki? Vagy vissza utasította az italt?
- Ha kicsit megfogdossa még nem hal bele.
- Ez itt egy bár…..ha kupit akarsz, menj
máshova, olyan is van, nem is egy. Itt táncolnak a lányok, beszélgetnek
kedélyesen, és iszogatnak konzumálnak. Ezt képes a legtöbb barom
felfogni….talán még te is.
- Oké a jövőben…
- Nem Kivi – áll meg egészen közel, a
visszafogott dühtől, szinte remegő férfivel szemben - neked itt nincs jövőd!
- De…..
- Azt mondtam nem! – kong vészjóslón a
hangja. - Elengedlek……hidd el, ez nagy ajándék! És most tűnj innen! Örökre! Ha visszajössz....meghalsz!
* * *
