20.rész - Minden munka üres, ha nincs benne szeretet…

Foxi….

Nagyon eltökélten indulok neki a harmadik napnak, és biztatom magam, hogy már csak ezt az egyet kell kibírni, holnap itthon lesz végre a Lizó és véget ér ez a rémálom.

Ám minél közelebb kerülök a bárhoz, annál inkább marad le mögöttem a magabiztosságom.

Félek! Elég volt két nap, hogy megfélemlítsen az a féreg, és ettől irtózatosan dühös vagyok. Engem nem fenyegethet senki, engem nem terrorizálhat senki ember fia azóta, hogy megszabadultam a családomtól és az intézettől.

Független életem minden percében harcoltam az önállóságomért és a pozíciómért, az engem megillető helyért és tiszteletért az életemet körülvevő világba.

Most pedig tessék! Szűkölök akár egy kölyökkutya, ha nem találja az anyját.

Gyűlölöm ezt a Kivit!

És nem hátrálok meg!

Dühösen felvetett fejjel nyitom meg a bár ajtaját. Annyira szuggeráltam magam, és olyan mélyen elmerültem a gondolataimban, hogy elfelejtem levenni a napszemüvegem, így gyakorlatilag vakon lépek néhányat a diszkrét félhomályba.

A harmadik lépésemnél összeütközöm valakivel.

-      Mi van már – kapom le a szemüvegem és nézek össze a tegnapi szőke lánnyal – még be se léptem és baszakodsz velem? – förmedek rá dühösen. Majd én megmutatom, hogy nem félek!

-      Bocs, elgondolkoztam – suttog.

-      Mi van? – torpanok meg és csúszik ki a számon a kérdés, mielőtt még átgondolnám. Mégis mi a francért aggódok én ezért a lotyóért?

-      Csak….fáj a fejem! Foxi! – állít meg a hangja, mert már lépnék tovább. Itt nincs helye a gyengéd aggódásnak. Kit érdekel? – Vigyázz Kivivel…..tetszel neki…..bántani fog!

-      Mi? – torpanok meg. – Azért bánt, mert tetszem neki?

-      Igen! Minél jobban akar…. annál kegyetlenebb lesz!

-      Én viszont nem akarok tőle semmit. Nem kell aggódnod, nem leszek konkurencia.

-      Ő nem kérdez! Megszerzi és elveszi, amit akar! És nála még a halál is jobb…ő maga az ördög! Meg fog keresni…. – néz rám.

Ahogy az örvénylő szemébe pillantok, olyan mély fájdalmat látok a sápadt, elgyötört arcán, hogy megsajnálom. Akaratlanul csúsznak ki a szavak a számon.

-      Bajban vagy? Tudok segíteni? – dadogom.

-      Már megtetted….eszembe juttattad azt, aki valaha voltam!

Hatalmasat nyel, nem is a szemembe néz, inkább valahova a végtelenbe. Szemében, az eddigi riadt félelmet, elszánt lobogás váltja fel.

Fura az egész lány, olyan nem evilági, jut eszembe, ahogy nézem. Talán mert az ördögről beszélt? Nem tudom, de elbizonytalanít, és visszaveszek a harcoskodásomból.

-      Köszönöm, hogy szóltál – köszörülöm meg a torkom.

-      Vigyázz magadra – suttog és a semmibe meredve ellép mellőlem.

 Megkövülten bámulok utána. Nem értem miért, de megsajnálom. Úgy lépked, akár egy halálos beteg, csak vonszolja magát. Kis kézi táskáját, amibe a bugyipénzt, telefont meg a tampont szoktuk tartani, két kezével szorítja a mellkasához, és eltűnik a raktár irányába.

-      Szép estét vöröske! – csendül fel mögöttem a kellemetlen hang. Akaratlan rázkódom össze, ahogy a lehelete megérinti a vállam.

Mormogok egy zavart sziát, és igyekeznék tovább az öltözők felé. Még mindig az iménti beszélgetés hatása alatt vagyok.

Elém áll és nem enged tovább. Olyan mintha várt volna rám. Még van mondanivalója.

-      Ez az állandó feszültségkeltés nem tesz jót a kapcsolatunknak hosszútávon – ha vigyorog még ijesztőbb, mint dühösen, állapítom meg nagyokat pislogva.

-      Velem te csak ne tervezz hosszú távra – hárítok bátorságot mímelve – át kell öltöznöm, mert elkések, és kemény keze van a főnöknek – lépek oldalt, hogy kitérhessek előle, és felsietek a lépcsőn.

Átöltözöm, kisminkelek, de a szívem még mindig futó ritmusban verdes a torkomban. A mellemben nyomást érzek, összeszorul a torkom, és egészen gyengén remeg a kezem.

-      A rohadt életbe, akkor se fogok félni – morgom dühösen.

Elindulok lefelé, már fél órája ülök a tükör előtt és bámulom magam, pedig most is ugyan azt a riadt vörös lányt látom, mint az első pillanatban.

Lent már javában zajlik az élet. Timikét látom elsuhanni a lépcső mellett. Grimaszolva figyelem, hogy szinte futólépésben közlekszik a tálcával. Rajta is látszik, hogy Kivi erőteljes pszichológiai módszerrel neveli a személyzetet. Sajnos a véraláfutás is még mindig ott virít a szeme sarkában.

-      Mi a fasz van már megint? – csattan fel Kivi.

-      Mondom valami amatőr túllőtte magát a raktárban – liheg Timi – és ott fekszik hátul kiterülve. Mentő kéne!

Káromkodva felugrik, feltaszítja a riadt pultost és kirohan.

-      Mi történt? – lépek a tálcáját szorongató lányhoz.

-      Balhé van – néz idegesen a szemembe – az egyik ribanca túllőtte magát hátul a raktárban.

-      Mi van? – meredek rá.

-      Mentem hátra ásványvízért és majdnem átestem rajta. Mellette egy fecskendő hevert, egyértelmű túladagolás. Próbáltam felébreszteni, de totál k.o. Ha nem kerül kórházba sürgősen, egy kurvával kevesebbje marad a főnök úrnak – vigyorog kárörvendőn.

Ezúttal nem osztozom az örömében. Zavartan bámulok az ajtó felé, ahol Kivi bukkan fel, de nincs vele a lány. Idegesen nyitja ki a bejáratot, és le-fel mászkálva várakozik.

De nem a mentő jön, ahogy várom. Néhány pillanat múlva visszarohan a pincébe, mögötte négy újonnan érkezett kigyúrt izomagyúval.

Megkövültem figyelem a döbbenetes jelenetet. Mikor újra felbukkannak, az egyik szerelmesen öleli a szemlátomást eszméletlen lányt, és a tehetetlenül előrebukó fejét a vállára fekteti. Az arcát nem is látom, a ziláltan ráomló hosszú szőke hajától. Még nevetgélnek is, hogy sikerült alaposan lerészegednie a szerelmének.

Kivi visszatér, és nyoma sincs már rajta az iménti vidámságnak. Visszazavar a bárba, cigit harap a fogai közé és eltűnik a Lizó irodájába.

A rúdnál táncolok időleges békét kötöttünk a Kivi nevű emberi lénnyel. Még 1 nap és visszakapom Lacit. Azt valahogy csak kibírom. A halak otthon lubickolnak. Minden edényemet befogtam, hogy legyen elég helyük az úszkálásra. Holnap majd visszaszállítja a kis gülüszemű kedvenceit.

Kivi a pultnál könyököl és bámul. Már a harmadik felest nyomja magába, ha így folytatja, idő előtt kibukik. Nem bánnám, ajándék lenne a sorstól, ha végigaludná az utolsó közös éjszakánkat.

Lejövök a rúdtól és a pultnál kérek egy ásványvizet a Timikétől. Meleg van, ilyenkor folyamatosan iszom, figyelek, nehogy kiszáradjak, mert akkor szédülni kezdek, és hamar a földön találom magam a rúd alatt.

Nem hagy nyugodni a szőke lány. Rossz érzésem van vele kapcsolatban. Valahogy úgy érzem, nem a drog iránti csillapíthatatlan vágya hajtotta a kómába, sokkal inkább valami más, amit nem tudok, és nem is akarok megtudni, mert nagyon fájdalmas lehet, ha nem volt képes feldolgozni. És veszélyes is a tudás a mi szakmánkban. Addig jó, amíg csak egy két lábon járó, ostoba bábúnak tartanak az itteni férfiak, akinek papírpénzt dughatnak a bugyijába, és gusztustalan megjegyzéseket súghatnak a fülébe.

-      Mi van a lánnyal? Jobban van? – próbálom összeszedni magam és mosolyogva érdeklődni.

-      Milyen lánnyal? – mered rám értetlen arccal. Na baszd meg, ennyire nem lehetsz máris elázva!

-      A szőkével…

-      Ott ül a sarokba – biccent oldalra.

-      A másikra gondoltam, aki túllőtte magát.

-      Nem volt másik! – mered rám, olyan hangsúllyal nyomja meg a szavakat, hogy észbe kapok, és megértem végre, jobb, ha befogom.

Elfordulok, sietve megiszom a vizem, és próbálok észrevétlen felszívódni.

Szemeim előtt a lány arca lebeg. Láttam egy pillanatra lehullni az álarcát, ahogy erről a Kiviről beszélt. Rettegett tőle és gyűlölte.  Az a nő nem akart tovább élni, meg akart halni, és előtte még valamire figyelmeztetni próbált. De nem értem, miért lett ilyen segítőkész velem? Miért nem próbált inkább elszökni ettől az állattól? Miért pont ezt a módját választotta a szabadságnak?

-      Félreismertelek vöröske – ér utol a férfi zavart hangja.

-      Ennek örülök – igyekszem minél messzebbre távolodni, de még elkapom, ahogy belemormog a maga előtt álló üres poharába.

-      Isten veled büntet!

Úgy tűnik ma jó napom lesz, három ukrán konyhaszekrény érkezik.

Nagyon megörülnek egymásnak Kivivel, néhány percig tárgyalgatnak az irodában, majd kiállnak az ajtóba, és úgy nézelődnek, ahogy Laci szokott, az ajtófélfának támaszkodva.

Az oroszok érdeklődve figyelték, ahogy táncolok, gondoltam mutatok valami nőieset neked te pöcsfej. Jól megpörgetem magam a rúdon, átfordulok, megtartom magam kézzel és feldobom a lábam spárgába a rúdra. Egyik kezemmel az ágyékom előtt a másikkal a combom mögött kapaszkodok.

 Ezt senki nem csinálja itt utánam. Feldobom a másik lábamat is ráfogok a rúdra, kicsit zuhanok szabadesésben, és a föld előtt néhány centivel megfogom. Leereszkedem, spárgában kicsit macskázok a földön. A lányok többsége utálja ezt, nekem nagyon bejön.

Hajlékony vagyok, letérdelek és hagyom szétcsúszni a térdeim, aztán visszarántom spárgából. Átfordulok, elfekszem a földön, végigsimogatom magam, homorítokn és úgy forgok, hogy a fejem lent marad a parkettán, közben az orosz tagokat nézem.

Persze hogy bejövök nekik, Kivi már intézkedik is.

Ráérősen leslattyogok melléjük, és a beszélsz oroszul kérdésre csacskán, a kicsit beszélek, de jobbára az ukránt ismerem, de megértem a románt, és mellette megy a német meg az angol is, nektek milyen nyelv felel meg, kérdéssel válaszolok.

-      Ukránok vagyunk! – derül fel a képük.

Mintha nem tudtam volna.

-      Nahát vöröske – heherész Kivi – honnan ez a szókincs?

-      A nevem Foxi, vagy megjegyzed, vagy nem beszélünk. Egyébként Szabolcsban éltem, Csengeren. Kis település, a román határ mellett, még háromezren se lakják, de annak a fele román, meg ukrán.

-      Hát ez érdekes – mélázik el rajtam – én meg Komorón éltem, míg anyám be nem szedett egy marék gyógyszert. Egész közel laktunk egymáshoz, alig 80-90 kilométerre.

-      Na és akkor mi van?

-      Ha előbb találkozunk, megneveltelek volna. Te legalább akkora élvezet lennél, mint a feleségem volt.

-      Talán meghalt? – érdeklődöm készségesen. Látom, nem akar elmenni, pedig az oroszok már egy asztalnál ülnek. Már belém rögzült a beszéltesd, hogy teljen az idő és fizessen, szisztéma. És bevallom, érdekel, ki is ez a szörnyeteg, honnan jött, és miért rettegnek így tőle ezek a nők?

-      Megszökött tőlem…….sajnálatos módon átvert, elaltatta az éberségemet. Egy mocskos kurva volt ő is. De nem számít……így még érdekesebb és izgalmasabb a játék – lágyul el az arca. - Hamarosan megtanulja, ki vagyok én! Kiirtom a családját és mindenkit, aki segíteni mer neki……nem lesz más menekvés, vissza kell térjen….ő is tudja, de azért csak próbálkozik. Bennetek több közös is van – pillant az ukránok felé, akik Lilivel és egy másik lánnyal igyekszenek megértetni magukat, míg ránk várnak meg a pezsgőre.

-      És mi a közös bennünk? – érdeklődöm, és ismeretlenül is sajnálom azt a nőt.

-      A feleségem gyönyörű nő - vigyorog akár egy halálfej, ő is beszélni akar - még sosem láttam hozzá foghatót. Különleges, ahogy te is. Ez a haj meg ez a szem, nem mindennapi színharmónia. Vörös haj, vörös szemmel, rögtön kiszúrtalak, talán ezért irritálsz annyira.

A feleségemnek sárga szeme van, halványzöld kontúrral. Soha még csak hasonlót se láttam, egyedül a leopárdoknál. Olyan is volt, egy fenséges gyönyörű vadmacska. A teste is nyúlánk, formás, karcsú, izmos….nem tudom elfelejteni – nevet fel kurtán dühösen.

Lunának hívták, Holdhercegnőm, Princess Luna – vékonyította nyávogósra a hangját - így majmolta az apja. Valóban Holdhercegnő volt, ezüstösen csillogón gyönyörű, szinte nem evilági.

Egy álomvilágban élt, jó tündérek, manók és varázslók közt, egy mesevilágban ahol mindentől óvták a szülei. Egy Csipkerózsika volt. Én ébresztettem fel, de nem csókkal, hanem az öklömmel. Egy igazi grófkisasszony volt, egy arisztokrata ribanc, de a végén ő is úgy szopott, mint a legutolsó, analfabéta nyolc keres, repedtsarkú sarki kurva, és csak vinnyogott a kölyke után.

Te meg Foxi vagy, és rád is igen csak illik ez a név. Rengeteg göndör haja van akár csak neked, csak az övé ezüstös szőke. Most Nádudvari Nórának hívják, mert visszavette a lánykori nevét a büdös ribanc, de majd megfizetek neki mindenért, ha újra a kezeim közé kaparintom. Akkor csapok le, amikor már nem is számít rá, hogy még fájdalmasabb legyen. Vissza kell szereznem, ő volt a szerencsecsillagom – mered a távolba összeszűkült szemekkel. Őrületet látok lobogni bennük, mikor rám néz.

Még szűz volt, kiütöttem egy kis kólába kevert droggal, aztán nekiestem. Szétszaggattam, dőlt belőle a vér rendesen. Ráadásul azonnal terhes lett, csuda szerencsém volt vele. Annyira ostoba naiv volt, hogy elhitte, nem én erőszakoltam meg, ő rángatott magára. Azt hazudtam neki, egy mexikói alkoholtól akadt ki, biztos nem bírja a szervezete.

-      És elhitte?

-      Mindent elhitt! Orvosnak készült, mégis egy ostoba liba volt! Orvos apu, zongoraművész anyu, kitűnő pedálgép, egy szem gyerek. Mindent benyalt, addig könyörögtem neki, amíg hozzám jött terhesen, ahogy betöltötte a 18-at. Az esküvő után kivittem Ukrajnába, ezek itt a barátaim, akikkel jó üzleti kapcsolatban vagyok. Ott kint, a kényelmes kis ketrecében, hamar megértette, hogy a túlélésért fel kell adnia azt a fene nagy egóját, és fejet kell hajtson. Sokat látott mellettem, de hálátlan volt, pedig számomra csak ő számított senki más. A rabjává tett a passzív elutasításával, a néma szenvedésével. Szerencsét hozott, és mióta nincs velem, minden rosszul végződik.

Haza jöttem vesztemre, mert itt is tárgyalásom volt, és magammal hoztam. A ribanc meg elszökött. Félmeztelen, őrültként kirohant egy kocsi alá, a karjában a fiammal. Mindenütt vér volt, azt hittem meghalt! Tehetetlen voltam, pakoltam és visszajöttem ide. Laci megígérte, hogy segít egy ideig elrejtőznöm, mert túlélte, és feljelentett a ribanc. Ilyen volt, mint te! Öntudatos, akaratos, önálló, orvosnak készült, kitűnő érettségi, tökéletes alak, még gyönyörűbb arc. Olyan húsos szája volt, mintha mindig csodálkozna, vagy duzzogna egy kicsit. Sokat tartottam ott a farkam. Megtörtem, a végén már csak egy siránkozó nőstény volt, aki bármit megtett nekem a fiáért. Egy ketrecbe tartottam, ha nem kellett. Vagy őt, vagy a kölyköt, mert tudtam, nélküle soha nem szökne el!

Vissza kell szereznem és bosszút kell állnom! Te is ott végzed majd, bezárva valahol, pont úgy, mint ő, mert pont olyan vagy, mint ő…….

-      Ahhoz engem előbb meg kell ölj, hogy ketrecbe zárj – mértem végig lebiggyesztett szájjal és az oroszok felé fordultam.

Jól eldumáltunk, fordítottam Lilikének is, már a második pezsgőt rendelték, mikor

népes társaság zuhant be az ajtón. Valójában csak egy vendég, a többi testőr.

Hű, ez valami nagy kutya lehet. Kivi úgy körözött körötte, mint egy napszúrásos dongó, még minket is magunkra hagyott.

Nincs szerencsénk! A férfi azonnal kiszúr magának. Nem akarom észrevenni, hiába integet, inkább felmegyek a színpadra és táncolok az ukránoknak.

Két szabad lány már leül mellé, arra leszek figyelmes, hogy az egyik hajába markol, és az arcát beleveri az asztalba, a másikat meg lekönyököli. Szegény hanyatt esik a székkel, orrán-száján spriccel a vére.

Pörgés közben majd leesek a rúdról, pedig már egyáltalán nincs kedvem lejönni, mert két testőr, komótosan felsétál a színpadhoz, és lerángatnak. Nem érdekli őket az ellenkezésem, az se, hogy műsor közben kaptak le a rúdról, akár egy elkóborolt kismajmot az anyja.

Oroszul kiabálok segítségért, a konyhaszekrények azonnal felpattannak. Még látom, hogy heves ökölpárharc alakul ki. Egyik oldalon az ukránok és Johny, a másikon három testőr. A maradék gólemek, a főnökük köré tömörülnek.

Lelöknek, a felhevült férfi állat mellé a véres székre, és nem engednek felpattanni. Hátra fordulok, Kivi a két lányt segíti kitámogatni Johnynak.

Az albán, azonnal rám mászik, gátlástalanul megmarkolja a mellem, és meg akar csókolni. Felkapom a poharát, és az arcába öntöm, és menekülnék.

Utóbb rájövök jobb lett volna, ha az üveget töröm szét a fején. Akkora pofont kapok, hogy a váratlan ütéstől hanyatt esem székestől. Fekszem ott illedelmesen, összezárt lábakkal, és bámulok felfele. Röhögnék, ha nem az én fülem sajogna.

-      A kurva anyád te geci – ugrok fel pont, ahogy Laci és az ő ninjái szoktak. Még a levegőben végig karmolom az arcát. Rúgnék is, de lerántanak a testőrei.

-      Te büdös vörös vadmacska – ránt magához – most azonnal megbaszlak!

-      Anyádat! – próbálom eltaszítani.

Még kába vagyok a pofontól, és ezt ki is használja. Elkapja a nyakam, és annyira megszorítja, hogy talán egy pillanatra el is vesztem az eszméletem. Fuldokolva köhécselek, próbálom lefeszegetni a kezeit, de vasmarokkal szorítanak. Egy hatalmas állastól végigvágódok az asztalon a poharak közé.

-      A nők élvezik a fojtogatást – hörgi, és újra támad.

-      A magyar nők nem! – nyögöm a kezei közt fetrengve.

Kicsit megriaszt, hogy lerántja a sliccét és újra hanyatt lök az asztalon. A két testőre szolgálatkészen lefeszíti a poharakat hajigáló kezeimet, úgy fekszem ott, mint Jézus a kereszten, de én koránt sem vagyok olyan megalkuvó.

Egyszer már átéltem ehhez hasonlót, akkor egy hajléktalan mentett meg, akinek Laci kifizette a kórházi ápolását, és benyomta bakternak egy gyümölcsösbe. Csak sétálgatnia kell a hatalmas őszibarackosban, és ha tolvajok jöttek a woki-tokiján jelentenie. Rendes ember lett, még mindig ott van, télen az erdei állatokat eteti, az erdésznek segít.

Hát most nincs hajléktalan és Laci se. Johnyt az imént fektették ki hárman az öt testőrből, mikor a nevemet üvöltve rohant a segítségemre.

Kivi próbál magyarázkodni, és csitítani a kedélyeket. Az oroszok közül, egy vérző fejjel hever, a másik két pár közt, ádáz küzdelem folyik. Timike meg Lili a két karjánál fogva vonszolják a pult mögé az eszméletlen kidobót.

-      Hívd már ki a rendőrséget – ordít a lány. - Lizónak vannak ott emberei. Azonnal itt vannak, ha beszólsz.

-      Még mit nem! Engem köröznek a kurva feleségem miatt. Túléli a vörös, ha kicsit betörik. Én is ezt tettem az asszonnyal – vigyorog, és mintha még élvezné is, amit tenni készül velem ez az elmeháborodott.

Az egyik testőr elállja az utat, és bezárja az ajtót, a sikoltozva menekülő lányok elől. Már nem érdekel semmi, csak az albánra összpontosítok. Megvárom, amíg fölém hajol, hibát követett el, de erre csak később jöhet rá. Nagyon koncentrálok, minden erőmet összeszedem, és fejbe rúgom. Ahogy hátratántorodik, a másik lábammal gyomorszájon. Hiába állnak kétoldalt a kezemnél a testőrök nem képesek olyan gyorsan reagálni. Táncosnő volnék nem is akár milyen!

Úgy vágódik hanyatt marokra szorított meztelen farokkal, felakadó szemekkel, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

A testőrök ugranak, a másik kettő is igyekszik, de nehezen verekszik át magukat a felbolydult tömegen. Megrémült vendégek, riadt táncos lányok futkároznak fejvesztve.

Átfordulok az asztalon, a másik felén leugrok, és félmeztelen, a zavarodott embereket magam elől lökdösve rohanok le az alagsorba, mert a barom letépte a melltartómat. Berontok a lepukkant tárolóba, át egy másikba, régi öltözőszekrények között. Gondosan becsukok minden ajtót magam után, a betonon nem látszanak a lábnyomaim, a Lizó minden héten felmosat itt a Manyi nénivel, tudja mit csinál, és erre most jövök rá igazán. Szegény nő meg szidja a rendmániájáért, Laci porallergiával magarázza a példás rendet.

Berohanok egy omladozó raktárféleségbe, ahol régi faasztalok és szekrények roskadoznak, de mindez csak álca. Odafutok a harmadik szekrényhez, kitapogatom a hátulján a pöcköt, felnyomom és elcsúsztatom a hátulját. Beütöm az ajtó közepén lévő szerkezetbe a kódot, megragadom a pici gombbal nyíló rejtekajtót és benyomom.

Nyikorgás nélkül, puhán enged a kezemnek. Nyomában meleg, állott levegő tódul az arcomba. Beugrok, gondosan visszacsúsztatom a szekrény falát, és magamra zárom az acélajtót. Lihegve tapadok a hideg vasnak, próbálok emlékezni. Az ajtó mögött volt egy asztal azon elemlámpák.

Óvatosan lépdelek a falhoz tapadva, közben a szívem úgy zakatol, hogy félek, meghallják a kint üvöltözve fel alá rohangáló testőrök. Szerencsére meglelem a lámpát és mikor felkapcsolom, kint lövések dördülnek.

 Némán zokogva rogyok a sarokba, az éltető lámpást szorongatva. Laci szavain zakatolnak az agyamban.

„Itt nem találnak rád soha, a kód a te születési dátumod, de nem mondhatod el senkinek ezt a rejtekhelyet. Az életünk múlhat egyszer még ezen. Akár egy hétig is kibírhatod, van lent egy karton ásványvíz, és néhány doboz kétszersült. Száraz, de elég a túléléshez. Csak ne sikoltozz, mert valamennyit hangszigetelt az ajtó, de azért, nem bír el mindent,” idézem fel a szavait, miközben néhány patkány sereglik körém. Óvatosan közelítenek meg, kissé megszeppenve fogadom őket, de jobban félek a kinti emberektől, mint ezektől a rágcsálóktól.

Órák óta ülök már lent, a falon egy kerek óra mutatja némán az idő múlását. Magam köré gyűjtöm mind a három elemlámpát,  félek, hogy lemerülnek, és itt fogok kuksolni a sötétben. Le kéne kapcsolnom egy kicsit, de nem merem….

Kintről ajtócsapkodást hallok, a nevemet kiabálják, semmi pénzért nem mennék elő. Ha valami történt a Lacival, én is itt fogok elpusztulni, de nem megyek ki innen….

Néma csönd van órák óta, de a szívem még mindig turbó üzemmódba zakatol. Egy fotelágy árválkodik a helyiségben, leszedem róla a takarót és magamra terítem, ne legyek már meztelen.

Időnként egy kétszersült darabot dobok a fém ételtartóból a kíváncsiskodó patkányoknak. Most, hogy kint elcsendesültek, attól félek, ezek támadnak rám. Tucatnyi barom horrorfilm jár a fejemben. Én kibírom étel nélkül, csak ne bántsanak. Hét óra multával, már a kezemből veszik el a falatokat.

Talán el is szundítok, mert robbanásszerű ajtócsapódásra, dübörgő léptekre riadok. Hallgatom a kinti raktárajtó csukódását, reszketve kuporodok a sarokban, az elemlámpát szorongatom. Riadtan figyelem, ahogy megmozdul az ajtógomb. Lekapcsolom a lámpát, talán nem vesz észre a sötétben. Félelmetes fekete alak tornyosul az ajtóban, hápogva kapkodom a levegőt.

-      Foxi!

Felzokogok, annyira meg vagyok rémülve, hogy csak sikoltozok, ahogy a nyakába vetem magam.

-      Azt hittem itt hagysz…..itt fogok meghalni …..és senkinek se fogok hiányozni….jaj istenem!

Magához ölel, pont időben, mert elájulok. Az irodájában térek magamhoz, egy takaró alatt. Nincs ott más csak Johny és Timike. Mindkettő hatalmas lilába játszó monoklit visel a szeme körül. Johny betört fején fehér kötés, Timike nyakán véraláfutás és lila újnyomok.

Végül ő hívta a rendőröket, miután bevonszolták Lilivel a pult mögé, a betört fejű, eszméletlen kidobót. Hatalmas razzia volt, több mentő is érkezett a sok sérülthöz, a virtuóz albánt és testőreit, bilincsben vitték el.

Laci aggódva hajol fölém. Egy pohárból próbál megitatni, de a reszkető kezemmel, többet öntök magamra, mint a számba.  A nyelés se megy igazán.

-      Most már ne félj – simogatja a nyakamon fejcsóválva a lila foltokat – itt vagyok!

-      Rémes volt – hüppögök – az asztalon akart megerőszakolni!

-      Többet nem fog bántani…….minden rendben lesz, ígérem! – suttogja halkan.

Később beszéltek valami Dunából kifogott albán férfi holtestéről…..

Laci tajtékzik az irodában. Ki akarok menni, de megfogja előttem a kilincset és visszatart. Kikapja az ujjaim közül a cigit, idegesen beleszív.

-      Neked teljesen elment az eszed? Azért jöttél ide, mert köröznek. Évekig bezárva tartottad a feleséged, és ütötted, verted, akár egy kutyát, még a gyerekedet is. Ide kuncsorogtál azzal, hogy megváltoztál, és mindent megbántál, erre szétvereted a lányaimat? Hát milyen ember vagy te? Nem jut el addig a herointól kifakult agyadig, hogy mi belőlük élünk? Vagy talán te mész fel táncolni a rúdra? Ha agyon vered, ki hozza a pénzt? Azt hiszed, csak úgy beszédül ide, egy több nyelven beszélő profi rúdtáncos? Lehet, hogy ott, ahol eddig dekkoltál, hemzsegnek a táncosnők, de itt Pesten nem! Azért hagytalak itt, hogy vigyázz rájuk. Ahogy elcsattant az első ütés, már telefonálnod kellett volna, és nem végig nézni, ahogy szétverik a bárt, a vendégeket, meg a táncosnőket.

-      Ki hívta ki a rendőrséget? – morog.

-      Ahhoz meg mi a fasz közöd van? Neked kellett volna baszd meg, és nem azt bámulni, hogy erőszakoskodik egy gyenge nővel, az a nagy benga állat egy asztalon.

-      Kiprovokálta…..

-      Itt én vagyok a törvény! – dörren a hangja, hogy összekoccannak a poharak. - Még ha provokált is megvéded, mert az a dolgod! Vagy talán nem táncolt neki? Vagy vissza utasította az italt?

-      Ha kicsit megfogdossa még nem hal bele.

-      Ez itt egy bár…..ha kupit akarsz, menj máshova, olyan is van, nem is egy. Itt táncolnak a lányok, beszélgetnek kedélyesen, és iszogatnak konzumálnak. Ezt képes a legtöbb barom felfogni….talán még te is.

-      Oké a jövőben…

-      Nem Kivi – áll meg egészen közel, a visszafogott dühtől, szinte remegő férfivel szemben - neked itt nincs jövőd!

-      De…..

-      Azt mondtam nem! – kong vészjóslón a hangja. - Elengedlek……hidd el, ez nagy ajándék! És most tűnj innen! Örökre! Ha visszajössz....meghalsz!

*  *  *