19.rész - A nyájas szavaktól félj, madárkám...

Foxi....

Délután hatalmas felhőszakadás zúdult a városra. A tegnapi rekkenő kánikulának nyoma sincs már. Dideregve húzom össze magamon a vékony kötött kardigánom, és próbálok távol kerülni az út szélétől. A hatalmas mennyiségű esőt nem volt képes elnyelni a csatornarendszer. Végig zúdult az utak szélén és magával ragadta a leszakadt faágakat, zacskókat és egyéb törmelékeket. A vízelnyelők fedele felett bugyogva örvénylett a mocskos víz.

Akkora villámok szabdalták az égboltot, hogy a gépekkel nem mertünk tovább dolgozni a stúdióban. A mennydörgések úgy dübörögtek, mintha valóban, egyenesen Zeusz készülne megbüntetni ezt a bűnös várost.

A technikusok inkább áramtalanítottak mindent, mi meg kaptunk egy kis pihenőt.

Jól jött, reggel úgy sem aludtam semmit. Sokáig velem maradt a Lizó, mielőtt elutazott. 4 napig nem látom. 4 napig nem érzem az érintését. Be kellett pótolni az elmaradt öleléseket.

Örültem ennek a kis viharnak. Nem csak nekem, a természetnek is jó. Végre fellélegezhettek a poros fakoronák, a fűszálak megújulva törtek a magasba, és szikrázva csillogtak az esőcseppektől.

Gyerekkoromban otthon, ilyenkor eső után, kirohantam a kertbe, és visongva élveztem, ahogy a hideg vízcseppek a bőrömre peregtek és csiklandozták a talpam. Imádtam a hajnali harmatos és az esős füvet. Az illata egy pillanatra újra eltölti az orrom, megrohannak az otthoni régen elfeledett érzések. Beálltam a szilvafák alá, és ahogy tépkedtem a gyümölcsüket, széttárt karral fogadtam, a levelekről lezúduló vízcseppeket. A számban érzem az eső után lekapkodott hamvas szilvák ízét. A vízpermet alatt nevetve faltam. Apám mindenhova betelepítette őket, még kint az utcán is ezek a fák állták körbe a házat. Jóféle pálinka készült belőlük és nem okozott különösebb gondot az ápolásuk, az igénytelen szilvafáknak. Nekem meg kedvenc gyümölcsöm lett jobb híján. Sokszor ettem degeszre magam belőlük, mikor anyám Kareszka edzésén mosolygott az edzőre, otthon meg nem volt mit enni. Irdatlan mennyiséget befaltam, aztán ittam rá egy csomót, hogy elteljek, és néhány óra múlva, keservesen szenvedtem a hatalmasra puffadt hasamtól, akárcsak most. Ám ezúttal a csípős chilis babnak nem tudtam ellenállni. Jókora adagot főztem, aztán befaltam egy emberes adagot belőle.

Elfogódottan baktattam a bár felé. Első nap az új főnökkel. Rossz érzés kerített hatalmába, talán mégis szót kellett volna fogadnom a Lizónak és pihennem pár napot. Csak szuszogok, úgy tele a pocakom.

Most már mindegy, itt vagyok, és nem fordulok vissza. Nagyot szusszanok, mielőtt benyitok az erotikus félhomályba burkolózó bárba.

Fent kicsit megnyugszom. Gyorsan átöltözöm és kisminkelek. Mire leérek, az új főnök már a bárpultra könyökölve méregeti a gonoszul a lányokat.

Hamar kiderül, hogy nem volt véletlen, a bennem bujkáló félelem.

Már az elején rosszul indítottunk. Ahogy megérkeztem, magához intett és faggatni próbált az életemről. Kivel élek, hány éves a pasim, mit dolgozik, hol lakom….. – egy csomó olyan kérdést tett fel, amihez semmi köze.

Igyekeztem kitérő válaszokat adni. A Lizó tabu! Róla nem beszélhetek. De az se jó, ha nincs pasim, ilyenkor mindig akad néhány önkéntes, aki azt képzeli, hogy egy táncos lánynak más vágya sincs, csak egy ilyen helyen összeszedni egy védelmezőt.

Az egyre kényelmetlenebb szitut, az időközben befutó a Vendy oldja meg.

-      Bocsi elkéstem, mert álltunk a busszal, míg leszálltak egy potyázóval az…..

Nem tudta befejezni a mondatát, mert Kivi lendületből ököllel az arcába vert és kifektette.

Azonnal stílust váltok, vége a modorosságnak.

-      Te megőrültél köcsög! – ugrok a lányhoz. Teljesen hulla. Timike rohan elő egy pohár vízzel a pult mögül.

-      Neked is kell egy? – emeli rám indulatosan a kezét.

-      Megöllek te geci, ha meg mersz ütni! – köpködök felé. - Mit képzelsz te magadról? Hogy mert megfenyegetni? – olyan ideges vagyok, hogy még a szavakat se találom.

Kitámogatjuk a szédelgő lányt az öltözőbe. Elfektetjük, vizes törölközőt borítunk a szemére, de ez bizony lila lesz holnapra. Nagyon belenézett szegény ebbe az öklösbe.

Bekiabál értem, már megint látni akar.

-      Na Foxi – mér végig hanyagul akár egy vásári lovat – menj be az irodába, állapotfelmérésre.

-      Hogy mi van? – döbbenek le.

-      Felmérem a tudásodat, hogy mennyit kérhetek a munkádért.

-      Ha az én tudásomat akarod felmérni, akkor ülj le a rúd elé, én meg táncolok neked, mert én táncosnő vagyok és nem kurva.

-      Hát persze – vigyorog gúnyosan – mind tudjuk, kik vagytok ti itt. Hamar végzünk, ma még mindenkit kipróbálok…..a besorolhatatlanoknak holnap már nem kell bejönni. Értéktelen áruval nem foglalkozom.

-      Ezzel a melóval a Lizoniczki bízott meg?

-      Lizó a spanom….. azt teszi, amit mondok – mélyeszti a kezeit a zsebébe. – Gondold meg vöröske, van rá még 8 órád…..mert mostantól 5-ig vagyunk nyitva – szól hátra a riadtan tömörülő lányoknak.

Szóra se méltatom. Olyan ideges vagyok, hogy remegek. Ahogy vendég érkezik, odaküld néhányat azok közül, akiket ő hozott, engem meg magához intett, hogy beszélgessünk, mert látja, hogy feszültség van köztünk. Addig fogunk beszélgetni, amíg jóba nem leszünk.

Kényszeredetten mosolygok, no, akkor ez elhúzódik…

Szemét módon nem enged asztalhoz, így nem fogok keresni semmit, csak a napibéremet, és ebbe a szakmában 4000 forint egy éjszakára semmi!

 Egyre kínosabb lesz az egész. Fogalmam sincs, mit mondjak. Azt nem merem mondani, hogy nincs senkim, mert akkor még jobban rám szál, de akkor kit érjen a megtiszteltetés, hogy a pasim lehet?

-      Albérletbe - lököm oda, a hol laksz kérdésre. - Nem mindegy neked? Talán haza akarsz vinni, vagy te is kiadó lakást keresel?

-      Na jó - áll fel, ahogy kiürül a bár – látom feszült vagy, eredj és szívj el egy cigit kint.

Megkönnyebbülten kikocogok, ez a rohadt mocsok meg bezárja mögöttem az ajtót. Ott állok a hűvös éjszakában, a szemerkélő esőben, egy kardigánnal a vállamon, pici szoknyában, harisnya nélkül, egy óra hosszát!

-      Majd beengedlek, ha lehűlt az agyad vöröske – eresztett felém búcsúzóul egy sátáni vigyort az üvegen keresztül.

Nem akartam balhézni, halkan kopácsoltam a hátsó körfolyosón, akár egy ideggyenge fakopáncs, hogy ne zavarjam a lakók nyugalmát.

Végül Johny nem bírta cérnával és kinyitotta az ajtót. Szó nélkül mentem fel az öltözőbe kicsit felmelegedni, mert ha most összeakadunk biztos, hogy nekiugrok, és kikaparom a szemét a rohadéknak.

Hogy merészel ilyent csinálni? Mégis mit képzel ez magáról? Biztos, hogy beteg leszek, úgy remegtem kint, mint a kocsonya.

Átveszek egy száraz ruhát. A bár üres. Nincs vendég, senkinek sincs kedve kint bóklászni ebben az undok időben. Csak én füstölögtem a körfolyosón. Na nem a cigim, hanem a fejem a dühtől.

Ilyenkor, lehalkítjuk a zenét, és pihenünk. Felesleges táncolnunk az üres asztaloknak. Máskor Lilikét tanítgatom a rúdnál ezekben a szabad percekben, most eszembe sincs. A többi lány is zavarodottan téblábol az asztalok között. Egyikünk se mer leülni. Egyre dühösebb vagyok, órák alatt megfélemlítette az összes lányt.

Visszajövök és jobb híján az akváriumra könyökölök. Megetetem a halakat. Laci imádott állatkertjét. Minden egyes guvadt szeműnek neve van, néha órákat képes fölöttük álldogálni, szárított kukacot ejt a kidugott szájukba, és úgy becézgeti őket, ahogy engem kellene az ágyban.

-      Önts valamit a halak vízébe…..holnapra egy se éljen! – veti oda az egyik új ribancnak a főnök.

-      Ha hozzájuk érsz, eltöröm mindkét karodat – taszítom mellbe a nőt.

-      Ne hisztizz szopóskurva! Örülj, hogy csak a halakat nézte ki a Kivi, és nem téged vesz kezelésbe.

-      Mi van?

-      Ha egyszer rád kattan, a halak lesznek a legkisebb gondod, nekem elhiheted! Ez egy őrült! – pislog idegesen a háta mögé.

Domestost szorongat a kezében, a takarító néni raktárából lopta. Elszánt, rémült tekintetén látom, hogy kész megtenni gondolkodás nélkül, ennek a fasznak az utasításait.

De hát ki a pöcsöm ez a pasi? Hogy lehet valakitől ennyire rettegni? Ha meg így fél, miért dolgozik alatta? Ezernyi kérdés cikázott az agyamban, és egyre zavarosabbnak éreztem ezt az egész történetet.

-      Mi van vöröske? Nem tetszik az új rend?

-      Majd kíváncsi leszek, hány foggal vigyorogsz, ha visszajött a Lizó – nézek izzó haraggal a szemébe. – Imádja a halait. Fontosabbak mind itt mi valamennyien….csak nyugodtan irtsd ki őket…..ne fogd vissza magad. Élvezni fogom, ahogy péppé veri a pofádat! – dühöngök, pedig tudom, hogy be kellene fognom, mégsem vagyok elég óvatos.

-      Mit röhögsz ribanc – ordít egy nagyot, és a másodperc töredéke alatt üti ki mellőlem, a kuncogó Lilikét.

Szegény kislány amekkora, akkorát esik hanyatt, feltartóztathatatlanul. Még a kezével se próbál tompítani. A koponyája hatalmasat koppant a járólapon. Félig nyitott szemei felakadtak, kifordult szemfehérje a frászt hozta rám.

Egy veszett kutya nem acsarkodik úgy, ahogy én őrjöngtem. A rémület kitörölte az agyamból az óvatosságot, még le is köptem, emberfeletti akarat kellett ahhoz, hogy ne vágjam a pofájába, hogy az ő testvére és spanja, reggel hörögve, a levegő után kapkodva élvezett felettem, úgy kifárasztottam a harmadik menet után. Majd meglátjuk, mit tesz, ha megtudja, hogy mire akarsz kényszeríteni……

Persze nem szólok, annyi eszem még maradt, ezért inkább ocsmány szavakat üvöltözök, hogy levezessem a gyűlöletemet és a feszültséget.

Amíg foglalkoztatom, a többiek felnyalábolják és kitámogatják, az eszmélkedő zavarodott kislányt. Így megy ez, a megszokott koreográfia, csak most nem egy agresszív vendéggel szemben, hanem azzal a férfival, akinek védenie és vigyáznia kellene ránk.

Még csak 11 óra és már a harmadik lányt fekteti ki. A ribancabjai meg szépen elvonulnak vele az irodába. Asszem ha visszajön a Lizó, Manyi néninek egy alapos fertőtlenítő nagytakarítást kell csinálnia a szobájában.

A pultos lányhoz hozzávágta a tálcáját, mert szerinte nem vitte elég kecsesen. Szegény Timikét, épp a szeme mellett találta el, csúnya seb lett és véraláfutás. Sírva szedegette a széttört üvegszilánkokat.

-      Te mégis kinek képzeled itt magad? – szakad el a cérnám, már kitudja hányadszor a nap folyamán.

Egy papír zsebkendőt adok, a vérző sebére, és lehajolok mellé, hogy segítsek feltakarítani.

-      Nem azért vagy itt, hogy verj minket, hanem, hogy megvédj. Legalább is a Lizoniczki így csinálja, vagy szerinted ő is hülye?

-      Ne pofázz vörös kurva….egész este figyeltelek, még annyi nőiesség sincs benned, mint az öreganyámba.

-      Neked mi a nőies? Ha térdelve közlekszem faroktól farokig?

-      Elég, ha csak engem szopsz le!

-      Ha arra vársz, begyógyul a faszod.

Irtózatosan dühös vagyok. A fekete Kinga, kisírt szemekkel, vörös kéznyomokkal a nyaka körül jött elő az irodából. Alig tudok megszólalni a döbbenettől.

-      A te megőrültél? – támadok neki.

-      Csak 2000 forintot akar adni napi pénzt, abból nem érek haza reggel - zokogja a nyakát simogatva. - Bérletet kéne vennem…

-      Azért kíváncsi vagyok, mit fog ehhez szólni a Lizó.

Próbálok kiosonni a WC-re, legalább addig sem vagyok szem előtt. Úgy érzem, állandóan megtalál, újra meg újra konfrontálódunk, és ennek nem lesz jó vége. Nem volt jó ötlet ez a tűzerős chilis bab, akkora a hasam, mintha szülés előtt állnék. Gondoltam, nincs 4 napig a Laci, most halálra falhatom magam a kedvenc, sajnos erősen puffasztó kajámból. Nyugodtan leereszthetek, nem halja senki. Nyilván most is lesz valami, ha kijutok végre a WC-re.

-      Vörös ringyó – ér utol a hangja – hiába menekülsz, ha nem térdelsz, nem kapsz bért.

-      Ki kell mennem a mosdóba – próbálok békülékeny hangot megütni, mert a dolog egyre sürgetőbben feszít.

-      Nem mész sehova! Akit nem tudok besorolni, lóvét se kap. Vedd megtiszteltetésnek, hogy leszophatsz, a személyi edzőm nőiesebb nálad.

-      Szóval nem vagyok elég nőies? –torpanok meg. Most már aztán elég volt!

Leplezetlenül élvezi, hogy alázhat. Zsebre tett kezekkel, szétvetett lábakkal ül az első asztalnál. A lányok riadt fészekaljaként csoportosulnak a rúd körül. Úgy tapadnak egymáshoz, mint a kotlósmama nélkül maradt riadt kiscsibék. Ellepi a vörös köd az agyamat, itt fogyott el a türelmem és a jólneveltségem. Hirtelen lehajolok, a fenekemet az orra alá dugom és erősen rápréselek.  

-      Te ide fingottál? – mered rám döbbenten. Valahogy elvesztette az eddigi öntelt gunyorosságát és kiesett a szerepéből.

-      Na ennyit a nőiességemről – lépek tovább. Csak szólj bátran, ha még mindig gondod van velem. Van ott még ahonnan ez jött.

Ráérősen sétálok a kuporgó lányokhoz. Már nem feszít a bab, nem kell kimennem, és ezzel a nem túl kultúrlányhoz méltó viselkedéssel, valahogy lehiggadok. Timike a tálcát tartja a sebesült homlokú arca elé, hogy röhögését leplezze. Hasztalan, mert az egész válla rángatózik. A lányok egymáshoz bújva vihognak.

-      Te itt ma nem kapsz fizetést Foxi – jegyzi meg az egyik.

-      Egy szép barátság kezdetét alapoztátok most meg – vihog a másik.

Csak a vállam rángatom. Nem akarom őket beavatni, hogy úgy is kifizet utólag Laci, nem kell tudják, hogy is állunk mi egymással.

-      Nem te vagy az egyetlen lázadó. Amíg te kint szellőztettél az esőben, a Gyöngyöt se engedte ki a mosdóba. Hiába magyarázta neki, hogy ki kell menjen. Végül türelmét vesztette és kikapta magából a véres tampont. Na, most már elhiszed, hogy ki kell mennem? – faggatózott. Akkor is hasonló képet vágott a fiatalúr.

-      És most hol van? – pillantok körbe.

-      A raktárban jegeli az arcát.

-      Eh – grimaszolok kínomban.

Mintha meghallotta volna a végszót, újra csak megtalál. Elénk áll, a feje csak úgy füstöl a haragtól és a gyűlölettől.

Egyre kevésbé értem. Miért gyűlöl minket ennyire? Ha nőkomplexusa van, miért nem kezd magával valami mást?

-      Én a Lizoniczki testvére vagyok! – feszít be elém. Majd meglátjuk, mit szól hozzá, ha elmesélem milyen közönséges vagy - nyomul még közelebb fenyegetőn. Nagyon rosszat sejtek, hallom az ízületei ropogását, ahogy ökölbe szorítja a kezét. Na, Foxi, most téged is kisminkel, fut át az agyamon, de nem mutatok félelmet.

-      Tőlem aztán Mohamed keresztanyja is lehetsz, ha hozzám értsz, a kezedbe viszed ki innen a golyóidat. Ha máshogy nem megy, a fogammal tépem le őket! Ja, és leszarom mit fog hozzá szólni a Lizoniczki! Hallhattad az előbb, nem beszélek a levegőbe!

-      Szétbaszlak te vörös ribanc!

-      Ne álmodozz! Miért nem mész inkább birkákat terelni, ha egyszer így gyűlölöd a nőket? Azoknak megfelelnél minden szempontból.

-      Mire célozgatsz?

-      A fene nagy egódra. Nagy dicsőség és elismerés, ha egy ilyen fiatal pasi csak fenyegetéssel és erőszakkal képes egy nőt megkapni.

Igyekszem ellépni mellőle, és valahol máshol megbújni, mert egyre fenyegetőbb a magatartása. Úgy magasodik fölém, akár egy támadó kobra. Szerencsém van, ezúttal nem jön utánam. Már elmenőbe hallom, hogy Johny magyaráz valamit a felfújt hólyagnak.

-      Ez lenne a Lizó kurvája? Nem mondom, van izélése. Meg kéne nevelje a ringyót. Besegítek a bratyónak!

-      Talán nem kellene bántani a hölgyet. Rúgott már innen ki valakit csak azért a főnök, mert összeakaszkodott vele, méghozzá az üvegablakkal együtt. A főnök nagyon kedveli, de ha rokonok, biztosan elmeséli majd.

-      Hol látsz te itt hölgyet? – pillant körbe gúnyosan.

Kicsit visszavett, de olyan ádáz pillantásokkal méregetett, hogy nem szerettem volna, egyedül maradni vele, mondjuk egy liftben.

Végül nem mérte fel a tudásomat, én meg elhatároztam, hogy ennyi volt, holnap már nem kívánom élvezni a társaságát.

A gondolataimban vájkált azzal a rémisztően taszító, világító szemeivel. Záráskor hozzám lépett, flegmán zsebre dugott kezekkel, szétvetett lábakkal elállta az utamat.

-      Itt akarlak látni minden nap. Nem fogadok el betegséget, tapasztaltam milyen fesztelenül vagy képes könnyíteni a bajodon. Az sem érdekel, ha a kezedben hozod be a fejed, akkor is itt akarlak látni! Ha valamiért nem érsz be, kimegyek érted. Megnéztem a nyilvántartásban, hogy hol laksz, csakhogy tudd, a miheztartás végett. Ha nem teszel zárat a pofádra, egy éjjel majd megvárlak a ház előtt, és elbeszélgetünk négyszemközt, te meg én! – hadonászott fenyegetően előttem a mutató ujjával, mielőtt dörgedelmes léptekkel, lányait maga előtt terelgetve távozott.

-      Kivi? Milyen név ez? – faggatom Johnyt, miközben a kishálóval pecázom ki egymás után a guvadt szeműeket, és pakolom a kezében tartott műanyag lavórba, amit a reggeli takarításra érkező Manyi nénitől zsákmányoltunk. - Ki ez a faszkalap? Tényleg a Laci testvére? Ennyire különböznének? – mondjuk, elég ha Kareszkát és magamat veszem górcső alá, gondolkodom el.

-      Nem a testvére……csak valami rokon. A neve Dardóczki Viktor, ebből lett a Kivi. Csak 4 napra utaztak el, valami köze van ennek a jövő évi működési engedélyünkhöz, azért kell a Kornél is. Tudod, az ilyen helyeken, minden évben meg kell újítani az engedélyt. Vigyázz vele! Nagyon irigy a főnökre!

-      Ühüm! – hümmögök, és ügyeskedek Lilikével, hogy körberagasszuk az edényt nejlonnal.

-      Jó ötlet ez? – aggodalmaskodik a taxihoz kísérve.

-      Nem fogom hagyni, hogy megölje őket. Majd visszahozom, ha megjön a Lizó.

Timike már bent ült, és a taxis barátjának próbálta megmagyarázni a lila véraláfutást a szeme sarkában. Igyekeztünk megnyugtatni a dühöngő férfit. Senkinek se hiányzik még egy balhé, a fiatalúr meg egész éjjel hangoztatta, elég egy telefon, és ellepik az emberei a bárt.

Így másnap aztán, újra csak élvezhettük egymás kellemes társaságát. Hazafelé végig azon törtem a fejem, hogy mi legyen? Nyújtsuk meg a lányokkal a chat-elést és inkább maradjak velük, vagy engedjek a fenyegetésének és jöjjek be. Végül engedtem az erőszaknak. Elképzelhetőnek tartottam, hogy képes kijönni a címemre. Arra meg semmi szükség, hogy lelepleződjek. Senki sem tudja, hogy a Lizó egyik stúdiójában lakom.

Gúnyos grimasszal nyugtázza jelenlétemet, és nem enged vendéghez.

Egész éjjel a sarokba gubbasztok, ha éppen nem baszogat.

-      Mutasd meg ezeknek a szánalmasoknak, hogy kell dolgozni – küldi a szőke ribancát asztalhoz.

Kimeredt szemmel figyelem, ahogy a lány odalép az egyik, még itt is tisztán hallhatóan angolul beszélő vendéghez, szia, köszön magyarul, aztán rátapad a szájára a ledöbbent férfinek, és mielőtt mozdulhatna, az ölébe pattan, és gátlástalanul fogdosni kezdi a farkát.

-      Hát…. – látom be a sunyin mosolygó lányok közt – ez valóban új ebben a bárban!

-      Ezzel nehéz lesz felvenni a versenyt! – sóhajtoz álnokul, a szivárványos tartós sminket szeme alatt hordozó Vendy. Kicsit eltúlzott a sminkje, mivel igyekeztünk a szép szemét, a lila monoklishoz maszkírozni.

Egész éjjel menekülök ez elől a Kivi elől. Ha előre jön a rúdhoz, én visszahúzódóm a bokszokhoz. Megfigyeltem, úgy félóránként felhajt egy whiskyt. Ráérősen a pulthoz sétál, felfekteti a kezét, és az ujjával ütögeti az asztallapot, hogy hova kéri a következő decit, mert nem aprózza el. Majd miután kortyolt egyet, keresni kezd a tekintetével. Sajnos nem elég nagy ez a bár, hamar megtalál.

-      Igénytelen vagy és gusztustalan – jelenti ki és tetőtől talpig végigmér.

-      Hát kérem, ez van, ebből kell gazdálkodnom – követem a pillantását.

-      Holnapra itt legyen a szolárium számla a kezedben, különben be se jöhetsz, és ugyan ez vonatkozik a műkörmökre is. Hogy képzeled, az éjszakában műköröm nélkül dolgozni? – háborog.

Úgy viselkedik, mintha elfelejtette volna, hogy ő parancsolta meg, hogy jönnöm kell. Ez tényleg bolond!

-      Nem lehet műkörmöm….

-      Aztán mért nem?

-      Mert általában heti egy fotózásom van, és ott nem engednek se tetoválást, se műkörmöt, se szoláriumot, de még a hajam se festhetem be. Szerződésem van, amiben vállaltam ezeket. Van, hogy a munka előtt néhány nappal kérnek egy telefonos aznapi fotót, hogy lássák, rendben a hajam meg a súlyom.

-      Mit nyomatsz, pornót?

-      Merőben más a működési területem. – tükrözöm vissza a gúnyos mosolyát.

-      Nagyon magabiztosnak érzed magad……lehet, hogy te még nálam is közelebbről ismered a tesót? – fürkész kígyó tekintettel.

-      Lehet, ha nem találkoztok túl gyakran. 15 éves korom óta az ügynököm. Miért ne lehetnék magabiztos? Jól táncolok és beszélek néhány nyelvet…..

-      Ide nem kell más nyelv csak a francia – vág közbe durván.

-      Sajnos ez az a nyelv, amit csak privát használok.

Kivágódik az ajtó és legalább tízen betódulnak. Mellettünk haladnak el mindegyik megbámul.

-      Красивые девушки танцуют у нас? (Szép lányok táncoltok nekünk?)

-      Вы аплодировали? – kérdezek vissza. (Ti tapsoltok?)

-      Да, да! – nevetnek felszabadultan anyanyelvük hallatán.

Faképnél hagyom az új főnököt és felmegyek a rúdhoz.

Timike már teszi is be a zenémet. Lepörgöm a számom, hozzá simulok a rúdhoz és kimosolygok rájuk.

-      Iszunk valamit fiúk? – kérdezem.

Lelkesen invitálnak az asztalhoz, még két lányt viszek magammal. Az egyik a Lilike, a másik a liluló nyakú Kinga, aki most egy széles gyöngyökből készült szoros, kényelmetlen láncot visel, hogy valamelyest eltüntesse a főnök ujjainak lenyomatát.

Vele annyira nem elmélyült a barátságom, de azt akarom, hogy keressen legalább annyit, hogy ma haza érjen belőle. Akár milyen görény is ennyi pénzt nem nyelhet le. Ugyanis öt perc alatt 3 asztalhoz, tíz üveg bort kikérettem velük. Láttam, hogy vörösödik a feje, nem szólt csak ült a sarokba, és gonoszul méregetett.

Elképesztő összefogás alakult ki közöttünk. Mind egy emberként álltunk a másik mellett. Utálkozva nézzük, nem fogjuk hagyni, hogy letörd a morált!

Nagy forgalom, jó nap volt. Ezer forintot levont tőlem, egy törött pohárért, amit az egyik orosz vert le a nagy tapsolásban. Nagyvonalúan mosolyog, csak vond, baszd meg, marad még így is elég! Egyre jobban undorodom tőle, mégsem bírok a véremmel.

-      Remélem figyelted főnök, hogy egy asztalnál fogyasztott orosz, olasz, spanyol és német vendég?

-      A következő táncot már toplessben kell táncolnod holnaptól a rúdon. – biccent felém.

És akkor még az egyik barna ribanca is betámadott. Miután kérdőre vont, hogy miért nem őket vittem asztalhoz, egyszerűen képen öntött egy pohár vörös borral. Mert ugye ez vagy ki sem jön, vagy csak nagyon nehezen a ruhából.

Almazöld melltartóban és aprócska szoknyában feszítettem, mert jól ment a hajamhoz. Ölni tudtam volna! Megfeszülnek az izmaim, már ugranék, de Kivi közénk lép, félreérthetetlen mozdulattal, öklét a nyitott tenyerébe ütögeti.

-      Talán nincs mit felvenned? Akarod vöröske, hogy hazavigyelek? – vigyorog, és elégedetten elhessenti a körénk tömörülő lányokat.

A kedvence lehet ez a dög, mert amíg a másik kettő igyekszik minket elkerülni és kerülni a konfliktust, ez kimondottan provokál minket, és élvezi a szócsatákat. Nálam már tovább is lépett ennél. Két napja figyeli minden mozdulatunkat, és mondatunkat a bárban. Tegnap este miután távoztunk, még Nancy is kapott egy állast, mert a barna szerint lenyúlt 20 euró bugyi pénzt. Próbálták elmagyarázni, hogy nálunk a bugyi pénzt nem szedi el a Lizó, az a kedvcsináló, de addigra már feküdt Nancy is, és felakadó szemekkel bámulta a csillárok fényét.

-      Főnök telefon! – kiabál Johny.

A tetű meglódul, ahogy eltűnik a nyitott ajtó mögött, a kidobó grimaszt vágva int a barna felé.

Több se kellett. Mindegyikünk csak egyet ütött. Az utolsó lány után megragadom a mellén a grabancát.

-      Takarodjál innen futva hazafelé, te retkes ringyó, mert szétvágjuk a pofádat, aztán nem ugatsz többet!

Még lenne mondanivalóm, de Nancy, akár egy vérengző karvaly, kiragadja a kezeim közül.

-      Bírjál a véreddel retkes ribanc vagy kiengedjük!

A lány a földre rogy, dől a vér az orrából és a szájából, egy véres fogat látok a szőnyegen. Gyomrára szorított kézzel öklendezik.

Nancy elégedetten vigyorog a fekete monoklija alatt.

-      Nézd már, belém harapott! – rázogatja a kezét.

Egy vöröslő fognyom éktelenedik a kézfején. Egy fogával fizetett a monokliért!

Hiába őrjöngött a Kivi nevű hiszti bajnok, senki sem látott semmit. Még a másik két lánya is értette, hogy jobb, ha kussol!

-      Hol lettem volna? – kérdeztem vissza. Fent voltam átöltözni, mert a ribanc leöntötte a kedvenc ruhámat!

Megdönthetetlen alibivel, utcai ruhában, dacosan néztem rá vissza.

       

                        * * *