1. Ő a Te fiad....

Sziasztok!

Szeretettel üdvözöllek benneteket az új blogon!
Remélem ide is örömmel és érdeklődve jöttök majd.

A történetről nincs túl sok amit mondani tudnék vagy szeretnék. Inkább olvassátok és döntsetek ti, érdemes-e arra, hogy vissza térjetek vagy sem!

A történet alapjait régebben írtam meg, és közben az életem bizonyos változásokon ment át, amit akkor még csak nem is sejtettem. Ilyen például a történetben szereplő kisfiú, aki a Kevin nevet kapta tőlem annak idején, sőt egy másik történetemben is főszerepet kapott egy Kevin nevű kamasz. Ebből is látszik, mennyire tetszik ez a név, ahogy a Dylan is.
Az azóta történt szomorú események miatt gondolkoztam a névváltoztatáson, de végül meghagytam, mert így nőtt a szívemhez, és végül is ez csak egy név...

Rokkant vagyok, egész nap az ágyban fekszem és hagyom, hogy kényeztessenek. Annyira nem is rossz betegnek lenni!:)
Azért fáj, ez a rövidke rész, egész napomba került amíg kitettem ide.
A blog még nincs teljesen kész, de azért így is élvezhető lesz, remélem!:)
És azt is, hogy nem gyújtok majd nagy vihart a történettel, és lesztek néhányan akik ezt a sztoryt is olyan figyelemmel követik majd mint a másikat.

Ja, és még egy fontos! Bármi is lesz ide leírva, az oldalamon ki van téve, ez csak egy fikció! Nincs semmi köze a valósághoz!:)
puszi mindenkinek,
Luna

Ezt a dalt én is komolyan gondolom!:)

Foxi…..

Az isten szórakozik velem! Fiam született, kék szemmel!

Gyűlölöm a kék szemű férfiakat!

Órák óta itt fagyoskodom. A szememen napszemüveg nem akarom, hogy lássák milyen kisírtak és karikásak a sok aggodalomtól. Itt mindenki boldog. Csillogó szemű lányok, sörös dobozokat szorongató pasik, befestett hajú rajongók népes táborában szorongok szó szerint, és lélekben is.

Izzadt kezemben órák óta szorongatom a fényképet. Inkább elteszem, nem szeretném, ha elmosódna rajta az írás.

Idétlen vihogás, elfojtott kuncogások, dübörgő zene tölti be a verőfényes csütörtököt. Az emberek egymást taszigálva próbálnak jobb helyre kerülni. Keményen védem az állásomat, nem jöhet elém senki, nem azért jöttem ide már hajnalban, nem törődve azzal sem,hogy hülyének néznek. Nekem ma be kell jutnom és beszélnem kell Kimi Raikkönennel.

Jönnek, megjöttek, hullámzik végig a tömegen az izgalom. Mellettem 4, arcán finn zászlót viselő szőke férfi vigyorog, kezükben mily meglepő, egy üveg vodka. Az egyik barátságosan felém kínálja. Rámosolygok, ahogy megrázom a fejem. Nem ihatok, éppen meghalni készülök!

De előtte még el kell ezt rendeznem. Akkor is ha beledöglök a félelembe. Olyan ideges vagyok, még a fejem is remeg, közben meg próbálok lelkes arcot vágni, hogy ki ne lógjak a sorból.

Oda kell jutnom hozzá! Nem kell tőle semmi, nem akarok aláírás. Én hoztam meglepetést!

Fogalmam sincs, hogy fog reagálni. Rémálmaimban, amik hetek óta gyötörnek, utánam rohan, megragad, és rángatva üvöltözik az arcomba, aztán kidobat a biztonságiakkal. Van, hogy meg is üt, de nem ez a gyakori. A szívrohamhoz már az is elég, hogy megragad és újra hozzám ér. Álmomban pontosan emlékszem a metszően hideg, ijesztően fehér szemeire, amikkel megbabonáz, és jön hozzám egyre közelebb.

Fura mert ébren semmire sem emlékszem azóta se!

Újra a képre pillantok, és a számra harapok. Nem szabad sírni még nem haltam meg! Küzdeni fogok, az utolsó pillanatig, ígérem neked. Nem kerülhetsz az anyámékhoz. Akkor már inkább hozzá. Még csak nem is sejti a létezésedet, és nem is akartam volna, ha nem lennék halálos beteg.

Az apádnak gondoskodnia kell rólad, akár tetszik neki, akár nem drága kicsikém!

Csak néhány hete készült a kép.  Az asztalon könyökölve tartja a kis okos, majdnem 3 éves fejét. Huncut mosolya akár az apjáé, világító kék szemeit se tagadhatja le. Hófehér haj, világos szemek, huncut bujkáló mosoly a kedves gyermekarcon.

Te jelented nekem a mindent, az életemet amiért körömszakadtáig harcolni fogok, mert fel akarlak nevelni. Jobban szeretlek, mint ahogy azt valaha is képzeltem. Pedig nem voltam túl lelkes az elején.

-     Fiú! - közölte az ultrahangon az orvosnő. – Kisfia lesz!

Teljesen kész lettem, gyűlölöm a férfiakat, nekem nem születhet fiam.

-     Biztos? – bámultam a monitorra.

-     Igen! - bólintott lelkesen – Látja ott azt a kis vonalat? Az a kukaca!

Nem láttam és nem is érdekelt. Lányt akartam, egy egészséges kislányt, aki majd okos lesz, és kedves, mert olyannak nevelem. Megkap tőlem mindent amit én nélkülöztem. Szeretetet, biztonságot, törődést! Most meg azt mondják fiú!

És aztán megszületett, és ránéztem, ahogy a mellemre tették, és kis híján leugrottam a szülőágyról. Ijesztő világos szemei voltak, megdöbbentő volt az a jéghideg tekintet.

-     Jézusom milyen gyönyörű ez a baba! – visongtak a szülésznők.

Nem értettem mi a fenét látnak szépet ezekbe a metsző hideg szemekben. Akár az apjának. Akár az én apámnak!

Beszélnem kell vele, meg kell mondanom neki, hogy azon a feledésbe merült éjszakán, a sors fintora következtében, összehoztunk egy angyalt, aki magára marad a nagyvilágban, ha meghalok!

A napok óta bebiflázott néhány mondatot forgatom a fejemben. Újra és újra elismételgetem, nehogy elfelejtsem. Pedig most már beszélem az angolt, nem úgy mint akkor, 4 éve...

Azért a biztonság kedvéért, a kép hátuljára is ráírtam, amit tudnia kell!

Na végre! Nyitják a kapukat, a biztonságiak mellénykéikben rettenetes fontoskodó arccal terelgetnek. Tülekedek akár a többség nekem ez élet halál. Ha most nem sikerül soha nem jutok a közelébe. Arra nincs pénzem se lehetőségem hogy utána utazzak és végig üldözzem a világon. Most itt van, két év után visszatért a Forma 1-be a lehető legjobbkor.  Csak néhány hete közölték a diagnózist. Későn jöttem menthetetlen!

Nyelnem kell mikor megpillantom az asztalnál. Ott ül a többiek között gyakorlatilag a legtöbbjüket ismerem a tv-ből most mégsem sikerül egyetlen arcot beazonosítanom. Csak őt látom nevetgél a mellette ülővel fejét baseball sapka szemén napszemüveg. Legalább nem néz a szemembe, nyugszom meg. De azt se látom vajon figyel e rám. A sorba állok egyre közelebb kerülök hozzá körülöttem a nyüzsgés átmegy valamiféle földönkívüli zsongásba. Fényképeket nyomnak a kezembe valaki autógrammot adott, nem is figyelem odaadom a mögöttem nyomakodóknak. Sokan fényképeznek behajolnak néha eltakarják előlem. Ő csak irkál fel se néz az emberekre nézem a tetoválást a kezein az ujjait az izmos mellkasát. Percek óta egy dal jár a fejembe. Nem tudom miért nem ide való és nagyon  dalos kedves sincs mégis Rihanától a China hercege szám dübörög az agyamba egy végtelenített szalagról. Szerettem erre a zenére táncolni, kihozta a hajlékonyságomat neki is tetszett! Jaj istenem mindjárt odaérek! Egy apró pattanás mint mikor pezsgő pukkan, hirtelen elcsendesedik minden egy pisszenést se hallok a körülöttem hömpölygő tömegből és az őket erőlködve koordináló biztonságiaktól. Lassított felvételbe élek meg minden mozdulatot. Talán már áttétem van, talán ár az agyam is beteg!

Behajolok és elé teszem a fotót. Megnyalom a szám és mélyet sóhajtok mielőtt belekezdek.

-      „Ő a te fiad! Beszélnünk kell, keres meg vagy a nyilvánossághoz fordulok! Vállaljuk a DNS tesztet!”

Rám emeli a fejét. Nem látom a szemeit de elképzelem, száját keskenyre szorítja. Nem pattan fel nem ordítozik, meg se rezdül csak bámul rám a napszemüveg mögül. Elhomályosodik a tekintetem már abba se vagyok biztos hogy jó pilótához mentem.

-      Kérlek! – suttogom neki és még közelebb nyomom a fényképet mielőtt ellépek mellőle.

Nem megyek a következő pilótához kifordulok a tömegből a szabadba kell mennem mert azonnal elájulok. Csak a kerítésig jussak ki csak valahova forduljak el ahonnan nem látszom ha esetleg utánam nézne vagy utánam akarna jönni…..

Odaadtam neki a fotót. A kisfia fényképét.

A neve Kevin!

Norvégiába találkoztunk 4 éve karácsonykor. A következő évben született szeptember 27-én. Kérlek hívjál fel, mert bajban vagyunk! Vállaljuk a DNS tesztet!

Kitámolygok körülöttem rohangáló nyomakodó boldog emberek. Mindenkinek neki ütődöm, de már nem érdekel. Jó helyen parkolunk szinte a bejárat mellett. Volt hely válogatni, elsőnek érkeztünk még hajnalba. Azóta nem ettem nem ittam talán attól is szédeleghetek ennyire. Berogyok a kocsiba, egy egész üveg ásványvizet megiszok egyetlen szusszanásra. Kicsit jobb lesz, már hallok és látok is. Elrágcsálok egy szendvicset, aztán még egyet felkezdek még egy üveg vizet aztán rágyújtok, mélyen leszívom a füstöt, nekem már teljesen mindegy! Kicsit pihenek mielőtt felhívom Lacit, hogy induljunk haza.

Kimi...

Itt van! Úgy jött akár isten bosszúálló angyala. Lobogott a rézvörös haja, a szeme résnyire szűkült a gyűlölettől, ahogy elém vágott egy képet. Sok mindenre számítottam vele kapcsolatban, csak erre nem.

Norvégiába találkoztunk 4 éve karácsonykor. A következő évben született szeptember 27-én. Kérlek hívjál fel, mert bajban vagyunk! Vállaljuk a DNS tesztet! És a képes oldalon, „Kevin”. Csak ennyi áll a mosolygós világos hajú-és szemű kisfiú könyöke alatt.

Elég hülyén bámulhatom a fotót mert Heikki meglök.

-      Mi van? – szól finnül.

-      Ehh, - nyögöm – valami őrült rajongó. – és a képet hanyagul a nadrágom zsebébe gyűröm.

Alig vártam hogy vége legyen az autógramm osztásnak, amúgy is rühellem, hát ma meg kurvára az agyamra ment.

Visszavágtatok a szállodába, rohadtul nem érdekelt semmi. Mark a sarkamban toporog, elég régóta velem van már ahhoz, hogy lássa valami nem oké.

-      Menjünk le a szaunába, gondolkodnom kell.

-      Valami baj van?

-      Nem tudom! – biggyesztem le a szám.

Fél óra aszalódás után befeküdtem az asztalra és megpróbáltam ellazulni a kezei alatt.

Mindig eszembe jut a lány ha Norvégiába, vagy Magyarországon járok. Lelkiismeret furdalásom van, a lehető legostobább módon viselkedtem, de már nem lehet, meg nem történtté tenni. Nagyom tetszett, dögös kis vörös vadmacska volt, és farok állítóan táncolt a rúdon. A szeme éppen olyan vörösesbarna volt akár a haja. Meglepett ez a színkombináció, még nem láttam ilyent.

Felfigyeltem a vörös hajzuhatagára. A mellettünk levő asztalhoz ült le, nagydarab négerek röhögcséltek, érdekes, hogy németül ment a csevej. A lány jól nyomta a Deutsch-t, viszont az angolja gyenge volt. A szomszédos asztalnál, időről időre felcsattan a matrózok jóízű kacagása. Bejött nekik a lány, és úgy vettem észre, uralta az asztalt, profi volt.

Egyszer hátrafordult és felpillantott a bárpult feletti órára. Hosszan bámulta, arcáról lefoszlott az erőltetett jókedv, szomorkásan nézte az idő múlását. Érdekes arca volt, és rengeteg vörös haja. Lassan pillantott rám az óráról, és teljesen elhűltem, a szeme pont úgy lángolt, akár a haja. Mondom biztos sok volt a snüssz, jól kimeresztettem a szemeimet, hogy jobban lássam, ő meg picit megnyílt ajkakkal bámult rám vissza. 

Ekkor valamelyik matróz hangosan nevetgélve magyarázni kezdett neki, ő meg visszarántva fáradt arcára az előbbi vigyort, visszafordult hozzá. Hát rohadtul megtetszett! Alig vártam, hogy elmenjen az asztaltól. Mikor újra táncolt, meglepett mennyire ügyes.

Valami arabos zenére nyomatta, a ruhája csillogó flitterekkel volt fűzve, vibráló volt mint ő maga, és alig takart valamit. Kék és zöld átlátszó leplekkel táncolt, forgatta őket, ahogy a csípőjét is. Mielőtt felkapott a rúdra, a zene ritmusára rázva magát lement hídba, szinte a földig hajolt a fejével, lángoló haja elterült a földön, a kezeivel kígyózva kísérte a táncát.

Ehhez már kellett hajlékonyság. Mit tudhat ez a vörös az ágyban, futott át az agyamon, és biztos vagyok benne, hogy az összes többi nyálcsorgató fasznak is.

A rúdon pörgött eldobta magát, forgott előre és hátra kinyújtott karokkal, vagy épp csak egyetlen lábbal kapaszkodott forgás közben.

Végül felmászott a tetejébe aztán fejjel lefele zuhanni kezdet és csak centikkel a föld előtt fogta meg. Akkor visszajött közénk és a színpad szélén kezdte irtózatos gyorsasággal rezegtetni a fenekét meg a csípőjét.

Komolyan tetszett, nem szokványos az ilyen színvonalas műsor egy ilyen egyszerű éjszakai bárba. A fekete matrózok megrohamozták és egymást túllicitálva dugdosták a bugyijába az eurósokat.

Végig énekelte magába a dalt, úgy forgatta a fenekét, mint egy született arab hastáncos, macskásan hajlékony volt és gyönyörű.

Nem foglalkozott velünk, csak mosolygott valahova a semmibe és táncolt. A zene ritmusára kimászott egészen elénk az apró színpad elejére, lehajtotta a fejét majd a dob ütemére felrántotta és összenéztünk. Beleremegtem a tekintetébe! Csak nézett, gúnyosan mosolyogva, lassan szétcsúsztatta a kezét és lefeküdt a földre. Úgy fordult át, hogy csak a feje teteje végig a földön volt, és végig a szemembe nézett. Oldalra feküdt, felemelte a lábát, végigsimított rajta, besimogatott a lába közé, végig a mellein, a nyakán, és ráharapott az ujjára, Még mindig a szemembe meredve. Erekcióm lett tőle.

Kértem tőle egy privát táncot. Elvonultunk egy elkerített boxba, a kidobó beállt az ajtóba, még csak megérinteni se lehetett, de őrületeset táncolt. Nyuszinak öltözött, fehér melltartóján vékony prémcsík, a csípőjén vastagabb, és hátul egy őrületes hosszú lobogó farokkal végződött. Ahogy forgatta a fenekét, lengedezett a fehér farok, az enyém meg egyre inkább meredezett. Titokzatos volt, távolságtartó és megközelíthetetlen. Még csak véletlenül sem ért volna egyikünkhöz sem. Flegma mosollyal, gúnyos tekintettel figyelte az összes férfit, beleértve engem is, és ezzel totál beindított.

Megkérdeztem honnan jött, Magyarországról mosolygott. Kedvesen mosolygott, de az angolja pocsék volt. Csak alapmondatokat beszélt, ha olyant mondtunk amit nem értett, maradt a mosoly.

Kapott rendesen bugyi pénzt, és azt hittem sínen van minden, de aztán mikor rákérdeztem a szexre, azt mondta csendesen. „Ha szexet akarsz menj haza. Én táncosnő vagyok nem kurva.” Erre pontosan emlékszem, mert tökéletes angolsággal ejtette ki a szavakat. Azt hiszem nem én voltam az első akinek elmondta.

A szemembe nézett, közel volt az arca, meg akartam puszilni, de elrántotta a fejét. Csodálkoztam milyen tiszta bőre van. A vörös emberek általában szeplősek, és csak későn vettem észre a tekintetében a mérhetetlen megvetést és gyűlöletet.

-      Kimi Raikkönen vagyok! – düllesztettem nagyot dülöngélve.

Gondoltam ettől csak beájul, vagy valami.

-      Na és akkor mi van? – kérdezte csendesen lesütött szemmel.

Amíg levegő után kapkodtam otthagyott. A fiúk harsány röhögése az asztalig kísért. Nem foglalkoztam tovább vele, voltak mások. De aztán megint megjelent és őrületesen táncolt a rúdon. Nem nézett ránk átszellemült arccal mosolyogva tekergette a fenekét hajolt teljesen hátra angol spárgázott és odamászott elénk igéző mosollyal de valójában egyikünkre se nézett. Elképesztően hajlékony szép lány volt, de nem jött le közénk. Visszament a rúdra és csak táncolt. Kibaszottul berágtam rá!