Sziasztok!
Megérkeztem ide is az új résszel!
Örülnék, ha megkedvelnétek, nekem mostanában ez a történet a szívem csücske, talán mert nagyon közel áll hozzám a hangulata és a története is.
Néha figyelnem kell a folytatások írásakor, hogy ne kapjak őszinteségi rohamot, mert ez nem egy önéletraji ihletésű történet, csak egy kitalált sztory!:)
Ha megtisztelitek a figyelmetekkel, akkor kellemes időtöltést, jó olvasást, és szép napot kívánok!:)
puszi, Luna
Kimi….
Mark lesz az én dublőröm. Szükségem van rá, és ezt most ő is tudja,
azért ragadtatja magát ilyen szemtelenkedésre, próbálom elhitetni magammal. Hát
nincs túl nagy sikerem, még saját magamnál sem. Inkább lefotózom és rárakom a
gépemre a kicsi képét. Az eredetit Marknak adom de a lelkére kötöm, hogy nagyon
vigyázzon rá, és hozza vissza.
Hívom Rikkut, aztán inkább Davidot. Nehezen akarja megérteni mit kérek.
- Milyen nyomozót? Elvesztettél megint valamit? Hol ittad az asztal alá
maga Kimi? Hát nem megbeszéltük, hogy nincs több botrány?
- Nem ittam…
- Hehe…
- Nyilvánosan nem! – forgatom a szemem.
David apám helyett apám, évekig laktam nála annak idején, együtt a
fiával. Ki ismerne jobban mint ő? Még talán szegény apámnál is, hisz a
legmeghatározóbb éveimet, David felügyelete alatt töltöttem, és versenyeztem.
Az emlékek elgyengítnek, és arra késztetnek, hogy visszavegyek.
- David kérlek! Van egy kis problémám…
- Miről van szó? Tudod hogy segítünk! Azért vagyunk.
- Jó, nem is olyan kicsi probléma, nagy dolog, de még nagyon képlékeny és
teljességgel magánügy. Nagyon nem akarom, hogy bármi is kiszivárogjon, azt hiszem
Jenni letépné a tökeim.
- Megint egy nő?
- Ha csak az lenne… - sóhajtok.
- Nem akarok valami eszméletvesztéses részegségre gondolni, aminek valami
állatság lett a vége. Most olvastam, egyre több beteg elme szexel állatokkal.
- Na, ilyenre ne is gondolj! – jön meg a hangom. Hát nincs elég bajom, még
ez is? – Rikkut hívtam de valahol tekereg és nem veszi fel…. – dühöngök.
- Itt van nálam. Hozott egy vastag reklámforgatást. Jól fogunk járni vele.
- Most nem érdekel….
- Csak pár mondat a tengerparton, semmi extra és egy kis vezetés.
- Jó, majd megbeszéljük! Most inkább add Rikkut.
- Már lefeküdt….
- Hát akkor keltsd fel! – dühöngök.
- Jól van már….ekkora a baj? – áll fel nyögdécselve. – Nem akarod
elmondani? Tudod, hogy megoldjuk akár mi is van....majd aláíratok vele egy
titoktartási nyilatkozatot, a másik kezemmel meg felmutatok egy vastagon írt
csekket, meg egy bírói idézést.
- Eeeh, ez nem olyan ügy David.
- Nem lehet olyan nagy a baj…te csak ne aggódj, inkább a futamokra
koncentrálj. Eddig fantasztikus vagy!
- Eeh, köszönöm!
- Itt van Rikku. Szia Kimi.
- Kösz, David, és jó éjszakát.
- Kimi? – nyög a mobil.
- Keress nekem egy magánnyomozót. – utasítom mennydörögve köszönés
helyett.
- Finnt vagy svájcit? – ásítozik.
- Magyart!
- Miii? – ébred fel visszavonhatatlanul.
- Mondom szerezz nekem egy magánkopót. A legjobbat.
- De…mikorra?
- Mi van már, még nem ébredtél fel? – dühöngök. – Azonnal!
- Történt valami Kimi? – válik éberré a hangja.
- Eeeh, igen! Visszaharapott a múltam, és meg akarom kerestetni a régi
hírnevemet!
- Hát ez komolyan hangzik. Azonnal intézkedem!
Határozottan úgy rémlik mintha kuncogna a vonal, de nagyon remélem, hogy
csak a fülem csengett!
Mindazonáltal tudom, mire megvirrad a lehető legjobb nyomozó fog a
rendelkezésemre állni és lesni az utasításaimat.
Maya….
Az idő szinte rohant.
Főként, mert a tanulás mellett rengeteget dolgoztam, és ha volt felesleges
szabadidőm, egy térképpel a város jártam és igyekeztem megismerni. Megtanultam
a metróállomások nevét, a villamosok és buszok útvonalát. Hosszú távra
terveztem, nem fogok megfutamodni, fővárosi leszek, bámultam a Parlament körül
elterülő régi patinás belvárosi házak domborzatát.
Itt fogok élni, szemben a Parlamenttel és nem az otthoni zöld tornyos templom harangjára ébredek majd, hanem a Bazilikából szálló harangjáték dallamára. Egy galériás lakás ablakából fogok kikönyökölni, és a Duna felől fújó szellő simogatja majd az arcom. Elfelejtem a hátsó ablakot, ahonnan ha kikönyököltem, csak a disznószar szag meg a sárban dagonyázó malacok illata töltötte el az orrom.
Itt fogok élni, szemben a Parlamenttel és nem az otthoni zöld tornyos templom harangjára ébredek majd, hanem a Bazilikából szálló harangjáték dallamára. Egy galériás lakás ablakából fogok kikönyökölni, és a Duna felől fújó szellő simogatja majd az arcom. Elfelejtem a hátsó ablakot, ahonnan ha kikönyököltem, csak a disznószar szag meg a sárban dagonyázó malacok illata töltötte el az orrom.
Minden hónapban
megajándékoztam magam valami különlegességgel. Nem ruhákra vagy cipőre
költöttem, különösebben akkor még nem is érdekelt a divat, és sose adtam volna
pénzt ruháért, ha egyszer ingyen kapom az intézettől. Ráadásul mivel jól
tanultam és nem volt velem probléma, jó dolgaim voltak, menő cuccokat kaptam.
Persze nem világmárkákat, de nem is érdekelt, nem voltam márkafüggő mint sokan
az osztályomból. Engem más érdekelt! Olyasmi, ami nekik teljességgel
természetes volt, például egy modern mozi egy plázában, vagy maga a Pláza!
Minden hónapban, heves
alkudozások közepette, magamhoz vettem némi pénzt a számlámról, bár kifejezetten
zsugori voltam, megszállottan spóroltam a jövőmre. Szóval elindultam a városba, és minden hónapban kipróbáltam valamit, amit még addig nem.
Elmentem például a Városligetbe
korcsolyázni. Kisebb zúzódásokkal és lila foltokkal, totál összetörve, de
rendkívül boldogan zuhantam aznap este az ágyamba. Három nap múlva egy
fotózáson, hiszti rohamot kapott a sminkes, mire eltüntette a karomról, meg a
lábamról, az összes lilás árnyalatban pompázó foltot. Hősiességem nyomait, mert
nem adtam fel, hiába túrtam végig az orrommal többször is a pályát, újra meg
újra visszamerészkedtem a jégre, és míg a sérüléseimből regenerálódtam, forró
teát iszogattam, ahogy a többiektől láttam.
Már nem vertek volna át,
hogy jelezzek a metrón mint elsős koromban. Jobban megismertem a belvárost és a
szomszédos kerületeket, a törzsgyökeres pestieknél.
Kipróbáltam a piros
Fogaskerekűt, elmentem a Normafához, megcsodáltam madártávlatból a fővárost,
aztán bebarangoltam a környékét. A szerencsések ide jártak télen síelni. Én még
közelről sítalpat se láttam, de majd…egyszer! Most ezt is csak felírtam a
listámra!
Aztán ott volt a Budavári
Sikló! Hű, hát azon aztán ugyancsak féltem, ahogy mentünk egyenesen felfelé én
meg hátul néztem, hogy távolodik a föld.
Akár egy panorámás lift a
19. századból! De ez a lift, gyönyörű volt, már az indulás is, a Lánchíd
budai hídfőjénél, izzadt a tenyerem az üvegezett bejárat előtt. Persze
megnéztem a Lánchíd oroszlánjait is! Tényleg nincs nyelvük. Én azért biztos nem
lennék öngyilkos mert elfelejtettem, az biztos. Tudom, a valóságban a szobrász
se ölte meg magát, ez is csak egy város legenda, de engem ez is érdekelt!
Ám a csúcspont a
Zugligeti Libegő volt. Úgy markolásztam a kapaszkodó korlátot, hogy mellettem
egy japán turistapár, sajnálkozva megkínált egy irtózatos ízű kandiscukorral, amit vadul
szopogattam az út végéig.
Annyira izgalmas volt,
megérte az árát!
Fent a Citadellán
bolyongtam egész estig, bekukkantottam minden zugba. Hozzácsapódtam egy turistacsoporthoz,
és figyelmesen hallgattam, az idegenvezető szavait. Így jutottam be a várba és
a Bazilikába, és így ismertem meg a Hősök terén felállított szobrok történetét
is. Káprázatos volt minden, ámuldoztam,
hogy milyen gyönyörű ez a város. Nem értettem az emberek miért mennek
külföldre, miért vágynak el innen?
Éjjel a kivilágított
Parlament, a hidak, a Citadella meg a bálváros fényei, a megvilágított színházak,
múzeumok pompázatos szín kavalkádja elkápráztatott. Nem hiszem hogy
van a világon szebb város Budapestnél. És én itt fogok élni!
A várkert láttán azért
kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudnám eldönteni, hol lehet szuperebb lakni, a
Parlamenttel szemben, vagy itt bent a várnegyedben a Sándor-palota
szomszédságában, ahol maga a Köztársasági elnök lakik, és saját behajtási
engedélyed van a várudvarba, mert ott tilos a gépjárműforgalom. Ott a várban
csak néhány lakás volt, és valami egészen különleges hangulata lehet az ottani
életnek.
Vásár idején például arra
lépsz ki az ajtódon, hogy melletted árulják a kézműves ipar remekeit. És végig
nézheted az ablakból az őrségváltást, a Köztársasági Elnök rezidenciája előtt,
a többi bámészkodó turistával együtt. Oké, nem a londoni Westminster, és nem is
a Buckingham-palota előtt nyújtott díszlépésben elmasírozó medvesapkás díszőrség,
de nekem ők is megtették!
Úgy döntöttem elnapolom a
kérdést. Van még jó néhány évem kemény munkával és spórolással, hogy a költözés
kérdése felmerüljön.
2001 volt, az az utolsó laza év az érettségi előtt, és már 17
éves voltam.
Alig vártam hogy végre
nagykorú legyek, és végre kikerüljek a gyámhatóság felügyelete alól. Nem
nyúltam a pénzemhez, vagy ha igen, akkor olyan dolgokat vettem, amik
nélkülözhetetlenek. Csak 17 voltam de felnőttként gondolkodtam. Hamar fel
kellett nőnöm!
Kaptam ruhát, és a koleszt is fizette a gyámhatóság, de én szerettem volna olyan dolgokat, amiket a
családban felnövő gyerekek megkapnak a szüleiktől. Az első telefonomat pár ezer
forintért vettem, használt öreg készülék volt, de volt végre saját számom!
Addig vagy Márti nénit
hívta vagy e-mailokon üzengetett nekem a Lizoniczki, ha munkám adódott. Mindig
válaszoltam, és néhány sorban beszámoltam, az éppen foglalkoztató dolgokról. Kellett
valaki, akivel néha beszélgethetek! Aztán egy idő után, ő is vissza írt, és egyszer csak
levelezni kezdtünk. Alá sose írta csak a kezdőbetűjét, és egyszer haza felé a
kocsiban megjegyezte, szeretem a leveleidet…..
Ez volt a legelső önálló vásárlásom
és nagyon büszke voltam, hogy már nekem is van. Egy plázában vásároltam, egy
használt telefonokat áruló üzletben. A pótvizsgás lány hívott el moziba két
másik barátnőjével. Gondoltam oké, legalább veszek egy telefont, meg még ilyen
modern moziba se voltam soha. Segítettek kiválasztani egyet, ami jól is nézett
ki, és olcsó is volt. Aztán kellett bele feltöltő kártya, bár nagyon nem volt
kit felhívnom. De engem kerestek az ügynökségtől, az osztálytársaim, mert az
angolt leszámítva, másból nem voltam hülye, és sokszor segítettem.
Az első plázázásom
tragikus élménybe torkollott, és ez rá is nyomta a bélyegét, a további
hozzáállásomra, az ilyen hatalmas üzletközpontokhoz. Az egyik lány, akit csak a
mozi előtt ismertem meg, kiment a mosdóba, és soha többet nem láttuk élve. Nem
láttam a holttestét, de állítólag hiányoztak a veséi. Félelmetes volt tudni,
hogy én is lehettem volna az áldozat, ha ki kell mennem, és döbbenetes volt ilyen
közelről találkoznom a halállal. Könnyeimmel küszködve néztem végig a zokogó
szülőket, mikor a lány cuccaiért jöttek a koleszba.
Inkább kis turkálókba
kezdtem járni, izgalmas volt keresgélni és válogatni, az én méretember rengeteg
ruha volt, és néha szuper dolgokat találtam.
A mozi utáni napon, reggel
találkoztam a Lizóval. Büszkén adtam meg neki a telefonszámomat. Egy galériában rendezett kiállításra mentünk. Én hossteskedni ő a képeket megcsodálni.
Márti néni gyakran rám
csörgött, hogy mit csinálok, rendben vagyok, vagy esetleg szükségem van
valamire? Nagyon megszerettem, ő már más volt, mint az intézetben. Hozzá nem úgy
kötődtem, mint anyához, inkább egy barát volt, akihez lehetett szólni a nehéz
helyzetekben. Mégis ő hozta rám a bajt!
A kozmetikai katalógus
havonta megjelent, és az első fotók elkészülte után 3 hónappal, a januári első
kiadásban fedeztem fel a képeimet. Onnantól mindegyikben benne voltam. Ráadásul
a Lizó szerzett nekem egy reklámban is szerepet. Csak háttérstatiszta voltam,
afféle töltelék, de egy icurka-picurka pillanatra bevágták a mosolygós arcom a
filmbe.
Ott voltam a TV-ben!
Sajnos, ezek a hírek
eljutottak a mi falunkba is. Nem tudom, hogy saját magától, vagy némi
tettlegesség hatására, de anyám felvette a mézesmázos arcát, elment a
gyámhatóságra és addig sírt, míg megadták neki az iskola nevét és címét, ahol
tanulok.
És akkor bejött az iskolámba!
Az igazgató, Márti néninek szólt, mert mi már szerencsére nem voltunk bent. Márti néni nem kételkedett a szavaiban, anyám alakítása, gyakran Oszkárt érdemelne! Kisírta, hogy hiányzom, elmenekült a brutális férjétől, és szeretne hallani rólam, ha lehet felvenni velem a kapcsolatot.
És akkor bejött az iskolámba!
Az igazgató, Márti néninek szólt, mert mi már szerencsére nem voltunk bent. Márti néni nem kételkedett a szavaiban, anyám alakítása, gyakran Oszkárt érdemelne! Kisírta, hogy hiányzom, elmenekült a brutális férjétől, és szeretne hallani rólam, ha lehet felvenni velem a kapcsolatot.
- Csak telefonon – sírta - csak
akkor keresem meg személyesen, ha ő is látni akar, ha meg tud nekem bocsájtani.
Megkapta a számom,
felhívott, én meg gyanútlanul felvettem.
Ahogy meghallottam a
hangját, ijedtemben felpattantam a székről, amin kint ücsörögtünk a folyósón
egy új szerződésre várva. Ki akartam menni az utcára, féltem, hogy meghalják,
ahogy anyámmal beszélgetek.
Mégis, hogy kérdezzem meg
tőle idegenek előtt, és mi történt veletek az elmúlt 4 évben anya?
Össze voltam zavarodva,
nem figyeltem, és belerohantam egy nyitott ablakba. Akkorát koppant a fejem,
hogy még anyám is meghallotta. Persze rögtön fenékre huppantam, a telefon
elrepült és szétesett. Be kell vallanom, egy kicsit én is. A nagy nevetgélésre
meg széktologatásra, persze előkerült a Lizoniczki is. Addigra már mindenki
segíteni próbált.
- Mi a francot művelsz már
megint? - ripakodott rám nem túl kedvesen.
- Nem figyeltem – dadogtam.
- Csináltass szemüveget ha
nem látsz – ordítozott tovább – eleget keresel nálam!
Rábámultam, még soha nem
kiabált velem, ráadásul nem is értem mi a baja. Vajon mit követtem el?
Megint csilingel a
telefon. Követelőzőn erőszakosan. Megfordultam és kisiettem az utcára.
- Mi történt édesem?
Szétkapcsoltak?
- Igen - hagytam rá – a
metróban utazom, ott nincs térerő.
Nem sokat teketóriázott.
Nagy sírva elmesélte, hogy eltörött néhány bordája, úgy megverte apám, ezért
elhagyta.
- Találtam egy picurka
házat, és kiadnák nekem albérletbe, csak előleget kérnek 3 hónapot, meg ki is
kellene meszeltetni…..bútor sincs benne, apád megtiltotta, hogy valamit is
elvigyek. Ki tudnál segíteni? Csak néhány hónap….ha rendeződnek a dolgaim visszafizetném.
Tudod, hogy mindig volt pénzünk!
- Tudom anya! Mennyi kéne?
- Hát legalább 50…..de a
felújításba is besegítenél akkor százezer.
- Rendben van, én most nem
érek rá. Sokat dolgozom és utazom, de küld el üzenetben a számlaszámod, és
átutalom rá a pénzt.
- Nem akarsz velem találkozni?
Láttunk a TV-ben meg az újságban…..mondták is a faluban, hogy te vagy a
legszebb lány! Nem vagy kíváncsi rám? Nem is érdekel szegény anyád?
- Sajnos most nem megy –
szabadkozom zavartan. - Vidékre utazunk egy külső felvételre, aztán vissza egy
szállodába. Ott forgatunk néhány napig.
- Te szállodában laksz? –
válik izgatottá a hangja.
- Csak ott dolgozom. Nagyon
sajnálom, hogy nem tudunk találkozni, remélem sikerül újrakezdened az életed.
Le kell tennem anya, szia!
Az öreg kövekkel kirakott
belvárosi háznak dőlök. Mélyeket lélegzem, hogy megnyugodjak. Kezem-lábam
remeg.
13 évesen megfogadtam,
hogy nem hagyom magam. Ha kell verekszem és beledöglök, de engem többet nem
vernek meg, és nem félemlítenek meg. Bármire hajlandó voltam, hogy nyugodt
életem legyen, még a szexre is. Büszke voltam, hogy megélek és már nem félek……
Most mégis hazudtam. Nem
merek találkozni anyámmal. Egy pillanat alatt váltam újra reszkető, dobogószívű
lánnyá. Félek szembenézni a múltammal. Még nem vagyok rá képes!
Fogalmam sincs, hogy
hazudott, vagy tényleg elköltözött. Nem is érdekel….inkább adok neki pénzt,
csak hagyjanak békén. Még ma átutalom. Marad még, és ha betöltöm a 18, még
többet fogok dolgozni! Egyszer majd veszek magamnak egy lakást….egy igazi
otthont, itt Budapesten. Csak az enyém lesz, nem kell a szobán osztoznom
senkivel, és lesz végre konyhám is, ahol kávét főzhetek. Tudom, hogy lesz! Megszerzem,
ha addig élek is!
- Gyere már Foxi! A Lizoniczki
őrjöngve keres- ért utol az egyik lány hangja.
Szia!
VálaszTörlésItt vagyok! :) Olvastam ezeket a részeket is, és tetszik ennek a történetnek a szála is.
Amikor az elején már kiszellőztetted, hogy Maya beteg és ezért keresi fel Kimit, hogy ne a szüleihez kerüljön a kisfia, arra gondoltam, ez igen! Már előrevetítesz egy tragédiát, ami életszerű és sokszor elkerülhetetlen, nem sokan tudják meglépni azt, hogy hagyják meghalni az egyik főszereplőjüket. És ilyen szemmel olvastam tovább.
Aztán kiderült egy válaszodból, hogy tulajdonképpen félreértés lesz a betegség, mert Maya valójában nem is az. Akkor átértékeltem az egészet, hogy nem lesz ez szomorú végű történet, hanem (gondolom én) valahol, valakinél Maya is megtalálja a boldogságot. És ez egy kétoldalú dolog, mert nyilván mi, olvasók éhezünk a happy endes történetekre, ahol a végén a gonosz megkapja méltó jutalmát és a jók boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Viszont ebből kering már pár történet, és a ritkább, amikor valaki szomorú befejezést ír.
Teljesen megértem, hogy miért nem hagyod Mayát meghalni, és már most kíváncsi vagyok, milyen véget szánsz a történetnek. Azt tudjuk, hogy sokat szenvedett és elég hamar fel kellett nőnie és csak saját magára számíthat, de hogy az élete kanyarodhat-e egy nagy szerelem felé a fia apjával, vagy marad a mindig is biztonságot nyújtó jelenleginél, érdekes kérdés. És érdekel, hogy látod-e a végét (hülye kérdés itt a legelején :) hogy merre viszed a szálat, vagy még alakulgatnak a dolgok időközben. :)
A másik történetedből kiindulva itt is lesznek még szomorú percek, állok elébük.
:)
Puszi, Porcica
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök neked itt is!:)
Sajnálom, ha csalódást okoztam, de ha egy kicsit is ismersz, gondolhatod, hogy én képtelen lennék megölni egy főszereplőmet, aki ráadásul egy fiatal édesanya!:/ Nekem ez nem megy!
Igaz sokszor mélypontra kerülök, de valahogy mindig visszatornászom magam, nem bírom a szenvedést látni, nem szeretem a szomorú dolgokat, és ha tudok, teszek is ellenük. Rémesen érzékeny vagyok!
Egyszer azt hiszem tavaly volt a csúcspontja ennek, bár igaz akkor még terhes is voltam Kevinnel, talán azért is. Egy riportot láttam a híradóban, egy húsfeldolgozó üzemről. Azt nem tudom miről szólt, csak azt láttam, hogy egy kör alakú valamire kacsák vannak felfüggesztve a lábuknál fogva és várják a halált, és ahogy a kamera előtt elsuhantak az egyik kacsa felemelte a fejét és olyan édesen oldalra billentett fejjel belenézett a kamerába. Úgy elkezdtem zokogni, hogy levegőt is alig kaptam.:/ Volt kis ribillió! A lényeg, hogy azóta se ettem még kacsahúst, pedig gyakran álmodozom sült kacsacombról párolt káposztával, de képtelen lennék megenni!:) A csirke, malac, meg szegény libák jöhetnek, de a kacsa az nem!:) Na?:)
Visszatérve erre a történetre, persze tudom a végét, de számomra nem is az a fontos. Valaki egyszer megjegyezte, hogy nagyon kemény témát feszegetek a családon belüli erőszakkal, de számomra ebben a történetben egy sokkal kényesebb téma lesz elrejtve, még pedig a hála! Az érzés, hogy tartozol, és fizetned kell érte. Ebben a történetben gyakran keveredik a szerelem a hálával, a megaláztatás, kiszolgáltatottság elviselése, mert úgy érzed tartozol! Hol van a határ? Mennyit és meddig kell fizetned az életedért, a boldogulásodért? És az egészben az lesz a csavar, hogy nem Laci felé irányul ez, mert ő tiszta szívéből szeretni fogja ezt a nőt, hanem Kimi felé. A történet nagyon fura fordulatokat vesz majd, és Maya egyszer majd, ki is mondja Kiminek, hogy elmegyek, már eleget fizettem!
Aztán, hogy elmegy, hogy elengedik-e, az már más kérdés.
Szeretném humorosan megírni, és érdekesen, de lesznek benne - legalább is számomra - nagyon fontos, mély érzések és kényes kérdések.
Remélem itt leszel velünk végig, és a színvonalas kérdéseiddel és tanácsaiddal segíteni fogod a történetet!:)
puszi, Luna
Szia!
VálaszTörlésKimivel kapcsolatban kíváncsi leszek, mennyire veszi komolyan Rikku a kérését, és hogy a magánnyomozó mennyire lesz alapos.
Ami pedig Maját illet, sikerül-e elkerülnie a találkozót a számító anyjával? Vagy találkoznak, és ettől megerősödik valahogyan, és nem fog félni tőle többé, nem hagyja magát kihasználni?
Várom az első találkozást is apa és fia között! :)
puszi
Dina
Szia Dina!
VálaszTörlésMa egész éjjel írni fogok, hogy befejezzem minden dolgom, és válaszoljak minden kérdésre is!
Lássuk a Tied!:)
Kiminek nagyon komoly stábja van, jól fizet és jó munkát is követel. Azt mondja nem érdekli, de nagyon is tisztában van a pénz hatalmával. Rikku megszerzi neki amit kér, nem csak nyomozót, de a legjobb ügyvédeket is előkeríti, mikor Kimit is letartóztatják, mert belekeveredik az alvilág háborújába! Ebben a történetben érdekes tapasztalatokat gyűjt Magyarországról!:)
Maya nem csak az anyjával, hanem az egész családjával is találkozik még, mikor Kimi miatt mindent elveszít és nem marad számára más lehetőség, csak az hogy haza menjen, de ez a találkozás majdnem az ő és a születendő kisfia életébe is kerül! Ez lesz az utolsó találkozásuk, mert ő túléli, de számára akkor meghal a családja!
Mikor először találkoznak, Kevin alszik, de a másodikra nagyon elfogódottan készül. Van az úgy, hogy valaki elboldogul híres meg befolyásos emberekkel, de lámpaláza van, ha egy két és féléves kisfiúval kell szembenéznie, aki talán vele fogja leélni az életét, és az első találkozás emléke befolyásolja majd egész életüket. Egy kisfiú, akit az alvilág királya pelenkázgatott, nagy kihívás még egy világbajnoknak is!:) De hát ő, mindig legyőzi az akadályokat. És idővel rádöbben, hogy Maya még sokkal nagyobb kihívás mint Kevin!:)
Örülök, hogy írtál!
puszi, Luna