2. rész - Ma ontják véremet...

Sziasztok!

Tudom, hogy a másik történetből vártok inkább részeket, de sajnálom, egyszerűen annyira lemerültek az elemeim:), hogy muszáj egy kicsit pihennem.
Egész nap semmi mást nem teszek már második napja, csak fekszem és hagyom, hogy naaaagyon kényeztessenek. A dédike szerint olyan vagyok mint egy tápos csibe!:(
Nem vagyok a csibék fajtájának tudora, de azt hiszem ez nem jelent túl jót. Tény, hogy abban a zaklatott hétben 4 kg fogytam, és nálam ez azt mondják az okosok, hogy sok! Nem tudtam inni, se enni és most kicsit szédelgek, ha sokat fent vagyok. Olyan ideges lettem, mindent elejtek, vagy belerúgok, vagy magamra borítok, és nincs türelmem sokáig semmire koncentrálni. Szükségem van egy kis pihenésre és kényeztetésre.

A blog még kicsit döcögős, de majd igyekszem helyrehozni a problémákat.
A Chat sem működik, pedig szerettem volna Esztynek megköszönni, hogy elsőként lett tag az oldalamon.
Szóval itt köszönöm, és persze Deenek is!:)

Holnap nem, de holnapután ígérem, hozok az Ellopott múltból is részt, sőt lehet ide is! (Ha lesz rá igény!:))
Kellemes időtöltést az olvasáshoz, adjatok neki egy kis bizalmat!:)
puszi, Luna

Kimi....

Dühös voltam, pedig a szexszel nem volt gond, voltak ott olyanok, akik nem voltak ennyire távolságtartók. Elhatároztam, hogy megviccelem a kis vörös viking dögöt.

Harsányan röhögve, kielégült testtel, részeg fejjel mentünk kifele zárórakor. A többiek, egy másik bárt emlegettek, ahol fekete lányok táncolnak.

Itt a vörösön kívül majdnem mind japán volt és hát a japán, kedves és szolgálatkész, de nem egy telt alkat.

-      Menjünk nézzük meg a fekete buja szamba táncosnőket. - bömbölte Tommi.

-      Hát menjünk. - bólintottam. - Ti csak induljatok előre nekem még van itt egy kis dolgom.

-    

 Rámozdultál a vörösre Rekka! – verdestek hátba szép sorjában, ahogy elhaladtak a kocsik felé.

-      Elküldöm üzibe a címet, ha megtaláltuk, – kiabál – üsd be a navigációba. Nehogy megint elvesz nekem!

Nem is válaszoltam csak meglengettem nekik a középső ujjamat. Legyeztem, hogy menjenek már a picsába.

Szépen elhelyezkedtem a kocsiban, bekapcsoltam a zenét meg a fűtést, és vártam a viking libát.

Jött is, dideregve, vékony fekete kis kabátját szorosan összefogta maga előtt, szürke kötött kesztyűs kezével.

Magyarországon talán nincs tél, hogy így jött ide? Galambszürke kötött sapkája alól kibuggyant rengeteg vörös haja. Szürke kötött sálba burkolódzott, egészen az orráig húzta. Lapos rövid szárú csizmába tétován csúszkálva, bukdácsolva közeledett. Gondoltam megviccelem egy picit, oda drifftelek elé.

Rendesen elbasztam, a pia úgy tűnik nem élesíti a reflexeimet. Elméreteztem kicsit, hát nem vagyok egy Ken Block, és ő sem úgy reagált, ahogy számítottam.

Amint meghallotta maga mögött a felberregő motort meg a csikorgást megtorpant, és visszalépett, ahelyett, hogy felugrott volna a járdára. Én meg rendesen magammal sodortam. Azonnal a fékre ugrottam, mindjárt ki is józanodtam egy kicsit.

Kipattantam és rohantam a sáros hókupachoz, aminek a tetején elnyúlva feküdt. Mozgott és próbált feltápászkodni. A sapkája valahova elrepült. Mindent beterített a rengeteg rézvörös haja.

Nem tudott egyedül lábra állni, ahogy megérintettem a bokáját, fájdalmasan feljajdult. Hirtelen nem jutott okosabb az eszembe, felszedtem az út széléről, beraktam a kocsiba, és elvittem a szállodába. Kicsit ellenkezett, magyarázott valami lehetetlen nyelven, aztán megnyugodott, vagy csak nagyon elfáradt és feladta.

Ittam egy kis vodkát a nagy ijedtségre, és addig biztattam, hogy ettől kevésbé fog fájni, hogy végül ő is lehúzott egy pohárral.

Fájdalomcsillapítót adtam neki, kicsivel többet a kelleténél, mert néhány tabletta beleesett a pohárba, ahogy szétszórtam az üveget. Végül csak sikerült egyet megfognom nagy nehezen, és odaadnom őlédiségének, egyenest a kezébe.  Leimádkoztam róla a nadrágját esküt téve, hogy kizárólag a fájós része érdekel, és végigtapogattam.

A térdéig nem nyugtalankodott de aztán elhajtott. A bokájánál fájdalmasan felszisszent. Nem volt eltörve, mert mozgott a lába, de csúnyán kificamította.

Megkapta a fájdalomcsillapítóit, és utána sokkal kezelhetőbb lett. Megpróbáltunk beszélgetni, végül a laptopomba írogattunk felváltva a fordítóprogramon.

Bocsánatot kértem, és ettől kicsit megenyhült.

-      Hagyni kéne ezt a rallyt ha csak így megy, - grimaszolt a lábát tapogatva – a Forma 1-ben jobb voltál.

Nocsak tán egy rajongó?

-      Szoktam nézni……hogy kinek szurkolok? Szegény Massának, mióta elmentél még az ág is húzza. Egyikőtök se jött ki jól abból az évből. – olvasom.

-      Hát nem! – vigyorgok. Tetszel nekem! – bökdösöm meg. - Talán ott voltál azon a futamon? – célzok Massa balesetére a Hungaroringen.

-      Nemigen telik nekem arra. De a TV-ben néztem. Tényleg rallyzni fogsz?

-      Aha, jól megy az is!

-      Látom! – vág egy grimaszt. - Biztos én álltam rossz helyen, nem te bénáztad el. – pötyögi.

Észre se vettem, egyszer csak nevettem.

Hoztam a pezsgőt a poharakkal, meg suttyomban az óvszert.

Mellé feküdtem a nagy ágyon, hogy kényelmesen írhassunk. Aztán egyszer csak megcsókoltam...nadrág már nem volt rajta, és a többit is hamar levarázsoltam róla. Szép teste volt és nagyon reszketett szegény.

Gyorsan leszórtam magamról mindent. Ittunk egyet, és én simogatni kezdtem. Szép volt, és a szeméremcsontján meghagyott vékonyka csíkon láttam, hogy eredeti a hajszíne.

Egy igazi vörös boszorkány volt, teljesen ráizgultam, többször is támadnom kellett, mire hagyta szétfeszíteni a combjait. Addigra már annyira felajzott, hogy semmi nem érdekelt, csakhogy benne legyek végre. A kezébe nyomtam a gumit, közben a melleit csókolgattam és a kecses vékony nyakát. Vergődött alattam, próbált lelökni magáról, de közben visszacsókolt. Forró volt, karcsú derekán megremegett a feszes bőre a tenyerem alatt.

Formás mellek, kerek csípő, izmos táncos has, meg lábak. Jó bőr volt, nem sokat teketóriáztam, rámásztam és eljátszottunk egy ideig. A bárban már könnyítettem magamon nem volt gond húzni az időt. Ahogy haladtunk előre, úgy adta át magát egyre jobban, úgy mozgott alattam, ahogy a rúdon, mikor a forró tenyerével a hátam simogatta, még az agyam is lüktetett.

Hagytam, hogy elélvezzen, lássa már kivel volt, csak utána mentem el én is.  Nem kellett sok három keményebb lökés és kész voltam. Tetszett a csaj, nagyon begerjesztett. Kimásztam belőle, ittam egyet és már újra kellet! Jó párszor együtt voltunk azt hiszem, mert az éjszaka egy része eléggé ködös maradt. Egy tüzes vadmacska volt, úgy kifacsart akár egy citromot.

Délelőtt a telefonomra ébredtem, Mark keresett. Összeszedtem magam, a csaj úgy aludt akár egy hulla. Megnéztem szuszogott, a lába meg csúnya lila volt. Nem ébresztettem fel, úgysem értettük egymást. A ruháján hagytam 1000 eurót írtam pár szót, fogtam a laptopom és csendben leléptem.

Csak este mentünk vissza a szállodába, már nem volt ott. Egész nap terepen voltunk, a téli beállításokat próbáltuk. Gyakorolnom kell mert csak ritkán rallyztam és itt is győzni akarok!

A srácok este megint bulizni akartak, de nem volt kedvem hozzá. Lefárasztott a vörös boszorkány, látni akartam megint, nem tudtam kiverni a fejemből. Egy ilyen dögös vörös megér nekem 1000 eurót.

Megkértem Markot menjen el a bárba, és érdeklődjön a vörös magyar lány után. Fizessen neki egy privát táncot, ne garasoskodjon, nézze meg, hogy van, és próbáljon valahogy kiszedni belőle, mi volt az éjjel.

-      Azt mondta a neve Maja! Ha esetleg kedve lenne még egy éjszakához, hozd el!

Nem volt ott, azt mondták haza utazott, mert baleset érte. Megsérült a bokája, elcsúszott zuhanyozás közben és eltörött a lába!

Maja…

Ülök a kocsiban, szívom a cigit, hallgatom a kinti emberek boldog izgatott moraját és nem értem…..

Gyerekkoromban templomba kellett járnom, voltam kismenyasszony a bérmálkozásomkor, míg apám szét nem szaggatta a ruhám, de akkor már úgyis piros volt a vérző orromtól. Jártam gyónni, meg áldozni, ezért nem szidom istent, valahogy belém rögzült, de most mégis haragszom rá.

Miért kell ezt tegye velem? Nem volt elég a gyerekkorom, a hely ahova születtem, a külsőm ami annyira elütött az ottaniaktól?

Adott egy fiút, ezzel mára már megbékültem, imádom őt, de miért akar elszakítani tőle? Miért nem hagyja, hogy csak egy picit boldog legyek végre?

Meg fogok halni, mellrákom van áttéttel, hajtom hátra a fejem az ülésre és nyelem a könnyeim. Nem akarok rágondolni, inkább vissza a gyerekkoromhoz.

Hogyan sikerült idáig eljutnom? Érdekes és tanulságos történet, hol is kezdjem? Életem első 5 évéből nincs túl sok emlékem. Csak egy fotó, ahol még képes vagyok mosolyogni, pedig nincs más emlékem azokból az időkből csak az állandó rettegés az estéktől.

Én nem a gonosz szellemektől féltem, akik az ágy alatt éltek, hanem a mumustól, aki apám képében érkezett büdösen, dülöngélve.

Napközben ha csak tehettem, kitekertem a közeli halastóra, és a horgászokat, meg a pillangókat bámulva arról ábrándoztam, hogy egyszer majd elkerülök innen. Csengeren laktunk, a Tisza utcában, ami a falu legutolsó utcája volt, és mi még annak is az utolsó házában. Mellettünk csak egy elhagyott romos ház omladozott, mióta egy éve kihalt belőle a Dodi bácsi.

Ő szoktatott rá a horgászok bámulásra, gyakran elvitt magával, jókat ettünk és beszélgettünk. Ukrajnából jött át a háború alatt, a felesége régen meghalt, ő meg egyedül maradt. Éjszakánként hallgatta ahogy apám ver minket. Segíteni nem tudott, de megpróbálta felvidítani a szabad óráimat. Mire iskolába mentem, már jobban beszéltem oroszul, mint magyarul, mert a Dodi bácsi a fejébe vette, hogy megtanít ukránul, és vele többet beszélgettem, mint a családom összes tagjával.

Óvoda nálunk nem volt, így nyaranta egész nap a Dodi bácsival lógtam. Nagyobb veszteség volt a halála, mint két évre rá a családom elvesztése.

-      Jól jöhet még ez a fránya ukrán, ha nagy leszel, kicsi ebihalam. – adta a kezembe a nyársra tűzött sonkát és hagymafejet, hogy megsüssem a magamét a tűz felett.

 Aztán este a szobám mélyén, ájulás közeli állapotban lapultam, ha kicsapódott a kertkapu, és meghallottam apám szitkozódását. Mindig káromkodott és üvöltözött, ha részeg volt, de csak velem és anyámmal. A bátyámat szerette.

Később kihámoztam a mocskos szavaiból, szerinte anyám megcsalta őt, és ennek a félrelépésnek én vagyok a gyümölcse.

Hát? Egy bizonyos apám, bátyám barna, anyám szőkésbarna, én viszont olyan vörös vagyok, akár a rozsda.

Csenevész, vézna gyerek voltam. Kislány és vörös, a nagy, izmos, és ügyes bátyám árnyékában. Karesz 5 évvel volt idősebb, jól focizott, lehet, hogy kiváló labdaérzéke volt, nem tudom, mert neki hála gyűlölöm a focit. Ő volt a falu sztárja kamasz korában, a büszkeség, aki egyszer még híres lesz, és ismertté teszi az elfelejtett falunkat.

Nem lett, elitta a tehetségét apámmal. De akkoriban még nem sejtette ezt senki. Ő edzésekre járt, anyáék kényeztették, ajnározták.  

Kicsit hülye volt a suliban, de némi jóindulattal, görbültek azok a jegyek.

A szüleim az első sorban ordítva bíztatták a meccseken.

Addig nekem otthon rengeteg dolgom volt. Reggel, iskola előtt, meg kellett etetnem az állatokat, megfejnem a kecskét, aki néha felöklelt székestől. Összeszedtem a tojásokat, nehogy ellopják a kutyák, és csak ezután mehettem iskolába. Aztán suli után bevásárolni, a napi cigi meg sör adagot, az otthoni savanykás házi bor mellé.

Megetettem a disznókat, mert már a sarkon hallottam a visításukat. Megfőztem, összeszedtem a lehullott gyümölcsöket a pálinkapárlóba, ezeket később össze is kellett vagdosnom.

Anyám délután kipirulva, felhevülve érkezett a bátyám edzéséről. Ilyenkor mindig jókedvű volt, most úgy mondanám, kielégült fejet vágott.

Takarítgatott, elmosogatott, engem meg kizavart kapálni a kertbe.

Azt szerettem, addig békén hagytak, és ha menekülni kellett, simán átvittem a kerítést.

Este megint etettem és bezártam az álltatokat. Anyám gyűlölte, ha ki kellett mennie hozzájuk. Csak gyilkolni ment hátra, a gondozás az én feladatom volt. Alsós koromban, ugyancsak elfáradtam, mire kiganéztam a disznók alól, és rühelltem a tyúkólakat meszelni, mert tele ment a hajam tetűvel.

A suliban meg csúfoltak érte. Nem volt elég bajom, hogy vörös vagyok, egy apró elmaradott faluban, ahol rajtam kívül csak a tyúkoknak, a lovaknak, és a rókáknak volt ilyen színük, ráadásul, még a szemem is pont olyan rozsdavörös volt, mint a hajam.

A suliban Rozsdásnak neveztek, és megragadtak minden alkalmat, hogy gúnyoljanak. Vagy a külsőm, vagy a szüleim miatt.

Bányász apám, masszív részegre itta magát, szinte minden estére, és ilyenkor otthon is nehéz keze volt. Ütött vert minket anyámmal, és én sokáig nem értettem, engem miért?

Félszeg, csendes gyerek voltam, kívülállókként nőttem fel egy olyan mikró társadalomban, mely kilökött magából.

Az első 13 évem rettegés, és szégyenkezés volt.

Otthon rettegtem, az utcán vagy az iskolában, meg gúnyoltak a gyerekek. Rozsdás, Rozsdás, ordítozták kórusban.

Az sem tett jót az önbecsülésemnek és az önértékelésemnek, hogy részegen apám is így hívott, sőt egy idő után már józanon is. Csak akkor mondta ki a nevem, ha valami főbenjárót követtem el. A nevem hallatán, sokszor majdnem összepisiltem magam.

Rezes Mónika, így neveztek el anno, apám csak Maóninak ejtette, ahogy anyámét is. Csoda, hogy az első adandó alkalommal megváltoztattam?

Nem volt rózsaszín leányálom ennyire másnak lenni, kívülállóként felnőni, különbözni a falusiaktól, ahol minden férfi a környék bányáiba dolgozott, míg voltak bányák.

Azokban az időkben semmi sem volt drága. Egy-egy bányásznap után, Lánchíd konyak folyt még a fali csapból is, és anyám a halvány lilába játszó monoklija mellé, kapott egy igazi báránybőr prémmel bélelt, csodás irhakabátot, vagy egy vastag aranyláncot, madonnás medállal.

Nálunk kötelező hétvégi program volt az ordítozás, verekedés és verés.

Apám leleményes volt kínzóeszközök terén. Volt, hogy a bőrszíjával verte a fenekem és a combom, máskor a fakanalat törte el az ujjaimon, de kaptam ököllel is, és havonta egyszer, fizetés napokon, megkergetett minket a falu főutcáját a disznóölő késsel.

Aztán 13 évesen betelt a pohár! Nagylány lettem, reggel arra ébredtem, hogy véres a bugyim. Kicsit megrémültem, de nagyjából tisztában voltam a dolgokkal.

Nem szóltam anyunak csak mielőtt elindult a helyi szövetkezet tojásszedő részlegébe, ahol ma már úgy gondolom, kifeküdte magának, az egyetlen adminisztrátori állást. Roppant büszke volt, irodista, így mesélte!

Megkérdeztem, hol találnék betétet. Addigra elvégeztem a kinti munkámat, egy nagy adag vattával a lábam között.

Nagyon izgalomba jött, már látta is, hogy fogja ecsetelni a munkahelyén, lám az ő kislánya nagylány lett! Bevett a nők nyomorúságos csapatába.

-       Most már te is szenvedni fogsz minden hónapban! Bezzeg a mocskos férfiak ebből is kimaradnak. Csak isznak, böfögnek, meg finganak nagyokat!

Gondolom nem kell többet mesélnem anyámról!

Aznap éjjel, megint csak részegen jött meg a család feje. A veszekedés hevében bűnjeleket keresett a szennyesben, és az én véres bugyimra lelt.

Őrjöngve tört rám a kopottas alsóneműmet lobogtatva, olyasmiket üvöltve, amiket nem is értettem. Volt benne eladattam anyámmal a szüzességem, együtt szoptunk, paráználkodtunk és bujálkodtunk a falu összes faszával, ha megfizették.

Majdnem félholtra vert! Fogalmam se volt miért?

-      Hát már ketten jártok baszni? - őrjöngött habzó szájjal, és a fejemet ütötte ököllel.

Elszédültem a nehéz bányászkéz alatt, lerogytam az ágyra. Akkor anyámnak fordult, a haját kezdte tépni és visszakézből pofozta.

A bátyám röhögve figyelte a jelenetet egy sörrel a kezében. Ilyenkor szoktam közéjük ugrani, de ezúttal valami megpattant bennem. A véremet néztem, ami az orromból felspriccelt, a bátyám által frissen festett  falra.

Karesz két ujjával felcsippentette a véres bugyimat, és gúnyosan meglobogtatta előttem.

Úgy éreztem, megnyílik alattam a föld és elnyel. Talán örültem is volna neki. Felzokogtam, és kiugrottam a nyitott ablakomon. Vérző fejjel, véres pizsamában rohantam a sötét utcákon. Nem tudtam hova menni, anyámék az intézetben jöttek össze, senkijük se volt, és a Dodi bácsi, akkor már egy éve halott volt.

Végül az osztályfőnökömnél kötöttem ki. Leültem a bejárati ajtaja elé, és hajnalig ott kucorogtam. Akkor jött elő, a lankadatlan kutyaugatásra.

Befogadott, sokszor kerestem nála vigaszt, ha az iskolában bántottak. Sírva  kértem, hogy segítsen, nem akarok többet haza menni.

Reggel adott rám valamit a saját lánya holmijából, bebuszoztunk a gyámhatóságra, és egy legalább 2 számmal nagyobb cipőben beklaffogtam mellette egy irodába.

Akkorra az orrom helyén egy lila céklát viseltem, bedagadt a szemem, a nyakamon karmolások és fojtogatások nyomai virítottak, és az elcsattant számmal olyan képem volt, akár egy ajakos halnak.